van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-03-06
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Meghalt Sas József

82 éves korában meghalt Sas József színész-humorista, írja a Blikk. A hírt a családja is megerősítette az ATV-nek.

A lap január elején még azt írta, a humorista koronavírussal került kórházba, oxigént is kapott, de nem kellett lélegeztetőgépre tenni.

Sas József 1939-ben Polacsek József néven született Békéscsabán. Életrajza szerint apja a holokauszt áldozata lett. 1957-ben végezte el a Rózsavölgyi Kálmán Színiiskolát, ahol például Hofi Géza is tanult. Ezután a győri Kisfaludy Színházhoz (jelenlegi nevén Győri Nemzeti Színház) szerződött. Itt változtatta meg a vezetéknevét Sasra.

Tagja volt 1958-tól a Békés Megyei Jókai Színháznak, 1959-től a Pécsi Nemzeti Színháznak, 1960-tól A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, 1966-tól pedig a kecskeméti Katona József Színháznak.

1973 óta a Mikroszkóp Színpad művésze volt, aminek 1985–2009 között igazgatója is volt. A rádió- és tv-kabarék állandó közreműködője volt, több nagylemeze jelent meg, több önálló estet írt és adott elő, írja a Wikipédia.

A kétezres években adócsalásba keveredett, amiért felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbírságra is ítélték.

2018-ban bejelentette, hogy egészségi állapota miatt lemondja a további szerepléseit. 2019 elején feleségével Thaiföldön nyaralt, ahol kétoldali agyvérzést kapott, egy phuketi kórházban stabilizálták az állapotát, majd onnan egy betegszállító repülővel szállították Magyarországra. A kórházból 2019 nyarán ment haza az otthonába.

Feleségével, Komjáti Zsuzsával 1977-től voltak házasok, két gyerekük született.

Munkásságát több díjjal is jutalmazták: 1981-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1985-ben Érdemes művész elismerést, 1995-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2003-ban pedig a Kiváló művész-díjat.

telex
Ezt olvassa mindenki:
Az a helyzet, drága luxus-miniszterelnök úr... - Jakab páros lábbal szállt bele Orbánba  
Nyíregyházát irigyli mindenki: elképesztő stadion épül, 19,1 milliárd forintban határozták meg a keretet  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Orbán: az egész rendszert meg kellett állítani - ideiglenesen leállították a tömeges oltást
Bejelentés: Bezárnak az óvodák és iskolák, két hétre bezár szinte minden üzlet is
Óriási pénzmosás gyanúja borzolja a kedélyeket Magyarországon

A Tolna megyei rendőrség gyanúja szerint legalább 50 millió forint, bűncselekményből szárma...
Valami nagyon érdekes dolog történhet a háziorvosokkal kapcsolatban
Fontos hiányosságra hívta fel a figyelmet a Magyar Orvosi Kamara, miszerint nem látnak bizto...
Majka kiborult: „Vajon ezeket mennyire lehetne elküldeni a büdös pics.ba?”
A közösségi oldalán adott hangot felháborodásának Majka az FFP2-es maszkok ára miatt. A nap...
Valami nagyon érdekes dolog történhet a háziorvosokkal kapcsolatban
Fontos hiányosságra hívta fel a figyelmet a Magyar Orvosi Kamara, miszerint nem látnak biztosítékot arra, hogy a praxisközösségekbe belépő orvosok többségi tulajdonában marad az ell...
  
Óriási botrány: körözi a rendőrség korábbi élvonalbeli magyar futballistát
Budapest – A III. kerületi Rendőrkapitányság vesztegetés miatt körözi a korábbi élvonalbeli futballistát, a hazai bundabotrány egyik főszereplőjét, Kenesei Zoltánt (48). A police.hu ...
  
További szigorítások - egy helyen összeszedve mit szabad és mit nem, kiket érint és kiket nem
A kormány kihirdette „a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendeletet”, amit március 8-tól kell alkalmazni. A jogszabály...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Meghalt Sas József

82 éves korában meghalt Sas József színész-humorista, írja a Blikk. A hírt a családja is megerősítette az ATV-nek.

A lap január elején még azt írta, a humorista koronavírussal került kórházba, oxigént is kapott, de nem kellett lélegeztetőgépre tenni.

Sas József 1939-ben Polacsek József néven született Békéscsabán. Életrajza szerint apja a holokauszt áldozata lett. 1957-ben végezte el a Rózsavölgyi Kálmán Színiiskolát, ahol például Hofi Géza is tanult. Ezután a győri Kisfaludy Színházhoz (jelenlegi nevén Győri Nemzeti Színház) szerződött. Itt változtatta meg a vezetéknevét Sasra.

Tagja volt 1958-tól a Békés Megyei Jókai Színháznak, 1959-től a Pécsi Nemzeti Színháznak, 1960-tól A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, 1966-tól pedig a kecskeméti Katona József Színháznak.

1973 óta a Mikroszkóp Színpad művésze volt, aminek 1985–2009 között igazgatója is volt. A rádió- és tv-kabarék állandó közreműködője volt, több nagylemeze jelent meg, több önálló estet írt és adott elő, írja a Wikipédia.

A kétezres években adócsalásba keveredett, amiért felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbírságra is ítélték.

2018-ban bejelentette, hogy egészségi állapota miatt lemondja a további szerepléseit. 2019 elején feleségével Thaiföldön nyaralt, ahol kétoldali agyvérzést kapott, egy phuketi kórházban stabilizálták az állapotát, majd onnan egy betegszállító repülővel szállították Magyarországra. A kórházból 2019 nyarán ment haza az otthonába.

Feleségével, Komjáti Zsuzsával 1977-től voltak házasok, két gyerekük született.

Munkásságát több díjjal is jutalmazták: 1981-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1985-ben Érdemes művész elismerést, 1995-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2003-ban pedig a Kiváló művész-díjat.

telex
Legolvasottabbak
Az a helyzet, drága luxus-miniszterelnök úr... - Jakab páros lábbal szállt bele Orbánba
Nyíregyházát irigyli mindenki: elképesztő stadion épül, 19,1 milliárd forintban határozták meg a keretet
Óriási pénzmosás gyanúja borzolja a kedélyeket Magyarországon
Most érkezett
Rendelet: a videotékák is segítséget kapnak ha vannak - ha csak egy dolgot nézel meg ma, akkor ez legyen az
Gyereküknek is adhatott a kábítószerből - lecsaptak a szegedi drogbandára

Kövess minket!
     
Valami nagyon érdekes dolog történhet a háziorvosokkal kapcsolatban
Majka kiborult: „Vajon ezeket mennyire lehetne elküldeni a büdös pics.ba?”
Valami nagyon érdekes dolog történhet a háziorvosokkal kapcsolatban
Óriási botrány: körözi a rendőrség korábbi élvonalbeli magyar futballistát
További szigorítások - egy helyen összeszedve mit szabad és mit nem, kiket érint és kiket nem
Eldőlt: Jövő héttől kötelezően rendelik ki az orvoshallgatókat az OMSZ-hez
Hivatalos: Novák Katalin a legbefolyásosabb magyar nő
Mesterlövész védi Áder Jánost
Varga Judit nem aprózza el: egyeztetni fog a Google vezetőivel
Összefogtak - közösen mentek neki Orbánnak az oltások körüli botrány miatt
Operatív törzs: Elmarad a hétvégi tömeges oltás az AstraZenecával
A belgáknak egyáltalán nem hiányzik a Fidesz
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU