van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-03-06
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Az ellenzéki polgármester meghosszabbította fideszes elődje szüleinek trükkös szerződését

V. Naszályi Márta 2017-ben I. kerületi önkormányzati képviselőként még kritizálta, hogy Nagy Gábor Tamás akkori fideszes polgármester egy joghézagot kihasználva, pályázat nélkül juttatott a saját szüleinek egy 105 négyzetméteres, felújított Pala utcai lakást, most viszont úgy döntött, hogy a család további 2 évig élhet az ingatlanban havi 78 ezer + áfáért - írja a HVG

V. Naszályi azt mondja, hogy nem kivételezett elődje szüleivel, hanem az önkormányzat még tavaly novemberben döntött úgy, hogy a most lejáró bérleti szerződéseket egységesen hosszabbítják meg 2 évvel, hogy annak lejárta után már a kerület új vezetése által bevezetendő új lakásrendelet szerint szabhassák meg a bérleti díjakat.

A sztori előzménye, hogy a HVG három évvel ezelőtt leplezte le, hogy annak a sorozatosan lakásügyekbe keveredő Nagy Gábor Tamásnak a szülei, aki saját maga is egy várbeli, kedvezményesen bérelt lakásban lakik, pályáztatás nélkül, egy joghézagot kihasználva jutottak a környékbeli szabadpiaci árakhoz képest igen kedvezményesen egy Pala utcai önkormányzati lakáshoz. A trükk ott volt, hogy ha egy önkormányzati lakást magánszemély nyer el, akkor csak a rokonai igen szűken megszabott körét fogadhatja be bérlőtársnak. De ha cégé a bérleti jog, nincs semmiféle ilyen korlátozás. Ez a bizonyos lakás pedig Nagy exfelexége a cégének volt a bérleménye, amely befogadta a polgármester szüleit bérlőtársnak. A HVG azt is leleplezte, hogy ez abban az értelemben nem is igazi bérlőtársi viszony volt, hogy a cég a valóságban kiköltözött és az ingatlant évek óta Nagy nyugdíjas szülei használják.

Nagy az tranzakciót korábban teljesen szabályosnak nevezte, míg Naszályi akkoriban erősen kritizálta a joghézag kihasználását.

Bár az ügyről a járvány miatt Naszályi most egyszemélyben döntött egy nagy csomag részeként, az előterjesztést a normális ügyrend szerint megtárgyalta a Tulajdonosi Bizottság, aminek az ellenzéki tagjai sem kifogásolták azt. A polgármester szerint egy kormánydöntés következtében 2021. végéig amúgy sem emelhettek volna lakbért, és mivel Nagy szüleinek nem volt lakbértartozása, az előző vezetéstől örökölt rendelet értelmében jogszerűen nem is bonthatott volna velük szerződést.

Naszályi szerint a készülő új rendelet majd “igazságos és normatív” rendszert fog kialakítani, a kerület ellenzéki vezetése pedig akkor reagál jól, ha jogszerűen jár el és “egységesen kezel mindenkit pártállástól, családi kapcsolatoktól függetlenül”.

444
Ezt olvassa mindenki:
Az a helyzet, drága luxus-miniszterelnök úr... - Jakab páros lábbal szállt bele Orbánba  
Nyíregyházát irigyli mindenki: elképesztő stadion épül, 19,1 milliárd forintban határozták meg a keretet  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Orbán: az egész rendszert meg kellett állítani - ideiglenesen leállították a tömeges oltást
Bejelentés: Bezárnak az óvodák és iskolák, két hétre bezár szinte minden üzlet is
Óriási pénzmosás gyanúja borzolja a kedélyeket Magyarországon

A Tolna megyei rendőrség gyanúja szerint legalább 50 millió forint, bűncselekményből szárma...
Valami nagyon érdekes dolog történhet a háziorvosokkal kapcsolatban
Fontos hiányosságra hívta fel a figyelmet a Magyar Orvosi Kamara, miszerint nem látnak bizto...
Majka kiborult: „Vajon ezeket mennyire lehetne elküldeni a büdös pics.ba?”
A közösségi oldalán adott hangot felháborodásának Majka az FFP2-es maszkok ára miatt. A nap...
Óriási botrány: körözi a rendőrség korábbi élvonalbeli magyar futballistát
Budapest – A III. kerületi Rendőrkapitányság vesztegetés miatt körözi a korábbi élvonalbeli futballistát, a hazai bundabotrány egyik főszereplőjét, Kenesei Zoltánt (48). A police.hu ...
  
Valami nagyon érdekes dolog történhet a háziorvosokkal kapcsolatban
Fontos hiányosságra hívta fel a figyelmet a Magyar Orvosi Kamara, miszerint nem látnak biztosítékot arra, hogy a praxisközösségekbe belépő orvosok többségi tulajdonában marad az ell...
  
További szigorítások - egy helyen összeszedve mit szabad és mit nem, kiket érint és kiket nem
A kormány kihirdette „a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendeletet”, amit március 8-tól kell alkalmazni. A jogszabály...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Az ellenzéki polgármester meghosszabbította fideszes elődje szüleinek trükkös szerződését

V. Naszályi Márta 2017-ben I. kerületi önkormányzati képviselőként még kritizálta, hogy Nagy Gábor Tamás akkori fideszes polgármester egy joghézagot kihasználva, pályázat nélkül juttatott a saját szüleinek egy 105 négyzetméteres, felújított Pala utcai lakást, most viszont úgy döntött, hogy a család további 2 évig élhet az ingatlanban havi 78 ezer + áfáért - írja a HVG

V. Naszályi azt mondja, hogy nem kivételezett elődje szüleivel, hanem az önkormányzat még tavaly novemberben döntött úgy, hogy a most lejáró bérleti szerződéseket egységesen hosszabbítják meg 2 évvel, hogy annak lejárta után már a kerület új vezetése által bevezetendő új lakásrendelet szerint szabhassák meg a bérleti díjakat.

A sztori előzménye, hogy a HVG három évvel ezelőtt leplezte le, hogy annak a sorozatosan lakásügyekbe keveredő Nagy Gábor Tamásnak a szülei, aki saját maga is egy várbeli, kedvezményesen bérelt lakásban lakik, pályáztatás nélkül, egy joghézagot kihasználva jutottak a környékbeli szabadpiaci árakhoz képest igen kedvezményesen egy Pala utcai önkormányzati lakáshoz. A trükk ott volt, hogy ha egy önkormányzati lakást magánszemély nyer el, akkor csak a rokonai igen szűken megszabott körét fogadhatja be bérlőtársnak. De ha cégé a bérleti jog, nincs semmiféle ilyen korlátozás. Ez a bizonyos lakás pedig Nagy exfelexége a cégének volt a bérleménye, amely befogadta a polgármester szüleit bérlőtársnak. A HVG azt is leleplezte, hogy ez abban az értelemben nem is igazi bérlőtársi viszony volt, hogy a cég a valóságban kiköltözött és az ingatlant évek óta Nagy nyugdíjas szülei használják.

Nagy az tranzakciót korábban teljesen szabályosnak nevezte, míg Naszályi akkoriban erősen kritizálta a joghézag kihasználását.

Bár az ügyről a járvány miatt Naszályi most egyszemélyben döntött egy nagy csomag részeként, az előterjesztést a normális ügyrend szerint megtárgyalta a Tulajdonosi Bizottság, aminek az ellenzéki tagjai sem kifogásolták azt. A polgármester szerint egy kormánydöntés következtében 2021. végéig amúgy sem emelhettek volna lakbért, és mivel Nagy szüleinek nem volt lakbértartozása, az előző vezetéstől örökölt rendelet értelmében jogszerűen nem is bonthatott volna velük szerződést.

Naszályi szerint a készülő új rendelet majd “igazságos és normatív” rendszert fog kialakítani, a kerület ellenzéki vezetése pedig akkor reagál jól, ha jogszerűen jár el és “egységesen kezel mindenkit pártállástól, családi kapcsolatoktól függetlenül”.

444
Legolvasottabbak
Az a helyzet, drága luxus-miniszterelnök úr... - Jakab páros lábbal szállt bele Orbánba
Nyíregyházát irigyli mindenki: elképesztő stadion épül, 19,1 milliárd forintban határozták meg a keretet
Óriási pénzmosás gyanúja borzolja a kedélyeket Magyarországon
Most érkezett
Rendelet: a videotékák is segítséget kapnak ha vannak - ha csak egy dolgot nézel meg ma, akkor ez legyen az
Gyereküknek is adhatott a kábítószerből - lecsaptak a szegedi drogbandára

Kövess minket!
     
Valami nagyon érdekes dolog történhet a háziorvosokkal kapcsolatban
Majka kiborult: „Vajon ezeket mennyire lehetne elküldeni a büdös pics.ba?”
Óriási botrány: körözi a rendőrség korábbi élvonalbeli magyar futballistát
Valami nagyon érdekes dolog történhet a háziorvosokkal kapcsolatban
További szigorítások - egy helyen összeszedve mit szabad és mit nem, kiket érint és kiket nem
Mesterlövész védi Áder Jánost
Eldőlt: Jövő héttől kötelezően rendelik ki az orvoshallgatókat az OMSZ-hez
Összefogtak - közösen mentek neki Orbánnak az oltások körüli botrány miatt
Hivatalos: Novák Katalin a legbefolyásosabb magyar nő
Varga Judit nem aprózza el: egyeztetni fog a Google vezetőivel
Operatív törzs: Elmarad a hétvégi tömeges oltás az AstraZenecával
A belgáknak egyáltalán nem hiányzik a Fidesz
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU