Vizsgálja az orbán törvényt az Alkotmánybíróság — Több ponton is sérti az Alaptörvényt

Egyéni ügyvéd támadta be a törvényt.

Egyéni ügyvéd támadta be az új KATA-törvényt az Alkotmánybíróságon még augusztus 2-án, az indítványt pedig szerdán szignálták ki előadó alkotmánybíróra.

Ez azt jelenti, hogy a testület záros határidőn belül

napirendre tűzi

az új törvény alkotmányossági vizsgálatát.

A panaszt benyújtó ügyvéd szerint — aki nem járult hozzá személyes adatainak nyilvánosságra hozatalához — a szabályozás az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését sérti, vagyis az új KATA-törvény elfogadását nem előzte meg társadalmi egyeztetés vagy előzetes hatásvizsgálat, és a jogalkotó nem biztosított kellő felkészülési időt az érintettek számára, mivel az adóév közepén hatályba lépő módosítások kapcsán indokolatlanul rövid idő áll rendelkezésükre egy másik adónemre való áttérést előkészíteni.

Az indítványozó szerint a szabályozás súlyosan sérti az érintett vállalkozások emberi méltósághoz való jogát, mivel azzal, hogy elzárja az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény hatálya alól kivett, ám adózási szempontból a „rendes” egyéni vállalkozóktól nem különböző vállalkozásokat (köztük az egyéni ügyvédeket) a KATA választása alól, megvalósítja

a hátrányos megkülönböztetést.

Ugyanakkor a panaszos felhívta a figyelmet, hogy az érintett vállalkozásoknak nem ll rendelkezésre olyan adózási forma, amely ne lenne lényegesen hátrányosabb, mint a KATA.

Ez az adóemelés szerinte sérti a megalázó bánásmód tilalmát, illetve a XXX. cikk (1) bekezdését, amely azt mondja ki, hogy teherbíró képességének, illetve a gazdaságban való részvételének megfelelően mindenki hozzájárul a közös szükségletek fedezéséhez.

“Az a tény, hogy az adóhatóság elmulasztotta fokozott ellenőrzések útján kiszűrni a »bújtatott« munkaviszonyban eljárókat, nem alapozza meg, hogy aránytalanul sújtsa azokat is, akik esetében ez a körülmény fel sem merülhet”

— fogalmaz az ügyvéd az alkotmányjogi panaszban.

(via Index)





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....