van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-03-05
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Dopeman: Orbán orrhosszal jobb, mint a kihívói

2013-ban még belefért a művészeti, politikai irányvonalába, hogy egy hungarocellből készült Orbán-fejet rugdosson, ma már nem – mondta Pityinger László a Mandinernek. A Dopeman művésznévre hallgató előadó szerint Orbán és Gyurcsány olyan, mint két képregényfigura, mondjuk Batman és Joker, akiknek szükségük van egymásra, a szerepeket pedig váltogatják.

A korábban az Orbán-rendszert élesen bíráló rapper az interjúban nem fukarkodik a dicséretekkel, ha a miniszterelnökről van szó: „A miniszterelnök nagyon jól lát a pályán. Minden igényt felmér, tudja, kinek mi kell, és azt megadja neki. Nagyvonalakban. Ráadásul van egy olyan csibészes észjárása, amivel már európai szinten, a nagykutyák között is jól működik. Egy utolsó mohikán. Közben mindig kellő mértékben fiatalít a csapatán, nőket hoz be a kabinetbe, érzékeli a trendeket. Tehát még a gender szempontokra figyel, sőt, már klímastratégia is van.”

Arra a kérdésre, hogy most akkor fideszes lett-e, azt mondta, hogy egyvalami érdekli:

„ki képes megteremteni azt a gazdasági és társadalmi környezetet, amelyben saját magam, illetve a családom, a szeretteim és a barátaim, valamint az egész ország számára lehetőség nyílik az élhetőbb életre”.

Ebben a keretrendszerben szerinte az ellenzéki szövetség nem válasz Orbánra, a középosztálynak pedig mindenképpen jobb lett az elmúlt tíz évben.

Beszélt arról is, hogy mindenki érdekében szeretné motiválni a miniszterelnököt, és ha sikerül beindítani a gazdaságot, mégpedig minél hamarabb, akkor a Fideszre fog szavazni. Dopeman végül megjegyezte, hogy Orbán orrhosszal jobb, mint a kihívói, „akiknek nem szól másról a terve, mint a zsákmányszerzésről”.

telex
Ezt olvassa mindenki:
Az a helyzet, drága luxus-miniszterelnök úr... - Jakab páros lábbal szállt bele Orbánba  
Nyíregyházát irigyli mindenki: elképesztő stadion épül, 19,1 milliárd forintban határozták meg a keretet  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Orbán: az egész rendszert meg kellett állítani - ideiglenesen leállították a tömeges oltást
Bejelentés: Bezárnak az óvodák és iskolák, két hétre bezár szinte minden üzlet is
Óriási pénzmosás gyanúja borzolja a kedélyeket Magyarországon

A Tolna megyei rendőrség gyanúja szerint legalább 50 millió forint, bűncselekményből szárma...
Valami nagyon érdekes dolog történhet a háziorvosokkal kapcsolatban
Fontos hiányosságra hívta fel a figyelmet a Magyar Orvosi Kamara, miszerint nem látnak bizto...
Folyamatosan emelik a nyugdíj korhatárát féléves lépésekkel
Ahogyan azt az egész európai társadalomban is tapasztalhatjuk: öregszik a lakosság, egyre több...
Majka kiborult: „Vajon ezeket mennyire lehetne elküldeni a büdös pics.ba?”
A közösségi oldalán adott hangot felháborodásának Majka az FFP2-es maszkok ára miatt. A napokban teljes lezárásról döntött a kormány. Orbán Viktor ma írta alá a szigorításokról sz...
  
További szigorítások - egy helyen összeszedve mit szabad és mit nem, kiket érint és kiket nem
A kormány kihirdette „a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendeletet”, amit március 8-tól kell alkalmazni. A jogszabály...
  
Figyelem! - Érkeznek a csekkek a NAV-tól
Sokan már kézhez kapták, másokhoz pedig a napokban érkeznek meg a helyi adószámla-kivonatokat és a fizetendő adójukat tartalmazó postai csekkek. Mintegy 73 ezer levelet kézbesítenek a m...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Dopeman: Orbán orrhosszal jobb, mint a kihívói

2013-ban még belefért a művészeti, politikai irányvonalába, hogy egy hungarocellből készült Orbán-fejet rugdosson, ma már nem – mondta Pityinger László a Mandinernek. A Dopeman művésznévre hallgató előadó szerint Orbán és Gyurcsány olyan, mint két képregényfigura, mondjuk Batman és Joker, akiknek szükségük van egymásra, a szerepeket pedig váltogatják.

A korábban az Orbán-rendszert élesen bíráló rapper az interjúban nem fukarkodik a dicséretekkel, ha a miniszterelnökről van szó: „A miniszterelnök nagyon jól lát a pályán. Minden igényt felmér, tudja, kinek mi kell, és azt megadja neki. Nagyvonalakban. Ráadásul van egy olyan csibészes észjárása, amivel már európai szinten, a nagykutyák között is jól működik. Egy utolsó mohikán. Közben mindig kellő mértékben fiatalít a csapatán, nőket hoz be a kabinetbe, érzékeli a trendeket. Tehát még a gender szempontokra figyel, sőt, már klímastratégia is van.”

Arra a kérdésre, hogy most akkor fideszes lett-e, azt mondta, hogy egyvalami érdekli:

„ki képes megteremteni azt a gazdasági és társadalmi környezetet, amelyben saját magam, illetve a családom, a szeretteim és a barátaim, valamint az egész ország számára lehetőség nyílik az élhetőbb életre”.

Ebben a keretrendszerben szerinte az ellenzéki szövetség nem válasz Orbánra, a középosztálynak pedig mindenképpen jobb lett az elmúlt tíz évben.

Beszélt arról is, hogy mindenki érdekében szeretné motiválni a miniszterelnököt, és ha sikerül beindítani a gazdaságot, mégpedig minél hamarabb, akkor a Fideszre fog szavazni. Dopeman végül megjegyezte, hogy Orbán orrhosszal jobb, mint a kihívói, „akiknek nem szól másról a terve, mint a zsákmányszerzésről”.

telex
Legolvasottabbak
Az a helyzet, drága luxus-miniszterelnök úr... - Jakab páros lábbal szállt bele Orbánba
Nyíregyházát irigyli mindenki: elképesztő stadion épül, 19,1 milliárd forintban határozták meg a keretet
Óriási pénzmosás gyanúja borzolja a kedélyeket Magyarországon
Most érkezett
Eldőlt: Jövő héttől kötelezően rendelik ki az orvoshallgatókat az OMSZ-hez
Eldölt: Jövő héttől kötelezően rendelik ki az orvoshallgatókat az OMSZ-hez
Hollik szerint a bal oldal csak össze vissza beszél, ahányan vannak annyifélét beszélnek
Kövess minket!
     
Valami nagyon érdekes dolog történhet a háziorvosokkal kapcsolatban
Folyamatosan emelik a nyugdíj korhatárát féléves lépésekkel
Majka kiborult: „Vajon ezeket mennyire lehetne elküldeni a büdös pics.ba?”
További szigorítások - egy helyen összeszedve mit szabad és mit nem, kiket érint és kiket nem
Figyelem! - Érkeznek a csekkek a NAV-tól
Hivatalos: Novák Katalin a legbefolyásosabb magyar nő
Operatív törzs: Elmarad a hétvégi tömeges oltás az AstraZenecával
Valami nagyon érdekes dolog történhet a háziorvosokkal kapcsolatban
Varga Judit nem aprózza el: egyeztetni fog a Google vezetőivel
A belgáknak egyáltalán nem hiányzik a Fidesz
Teljesen elfogyott az eMAG saját maszkkészlete
Igazolással bizonyítja Bayer Zsolt, hogy kínai vakcinát kapott
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU