Begurult Szijjártó Péter: Ráuszította Menczer Tamást az észt nagykövetre (+videó)

Nem lennénk a helyében.

Elfogadhatatlan, Magyarországot bíráló észt politikusi nyilatkozatok miatt Szijjártó Péter utasítására berendelték a Külügyminisztériumba az a budapesti észt nagykövetet — közölte Menczer Tamás Facebook-oldalán kedden.

A KKM kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára tájékoztatta a nagykövetet a háborúval kapcsolatos magyar álláspontról. Úgy fogalmazott:

“A Magyarországot és a magyar kormányt

alaptalanul és hazug módon

bíráló nyilatkozatok elfogadhatatlanok”.

Hozzátette: a háborúval kapcsolatos magyar álláspont középpontjában a béke van. Menczer Tamás közölte továbbá a nagykövettel, hogy Magyarország jelenleg történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre Ukrajnával kapcsolatban.

“Már több mint egymillió menekültet fogadtunk be, aki itt marad nálunk, annak segítünk munkát találni, segítünk a gyerekek beiskolázásában, készek vagyunk egy iskolát és egy kórházat újjáépíteni Ukrajnában, folyamatosan humanitárius segélyeket szállítunk”

— mondta. Hozzátette:

“furcsa bírálat egy olyan ország minisztereitől, amely ország légterét magyar katonák és magyar repülőgépek védik”.

A videót itt tudod megnézni:







Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen