Csatlakozz hozzánk facebookon
Érdekes vállalkozás: Macskabefogás, leadás és elszállítás - mi folyik itt?  

Érdekes vállalkozás: Macskabefogás, leadás és elszállítás

A mi generációnk már megszokhatta, hogy bármi szembejöhet velünk az interneten. Nagyon harcedzett nép vagyunk mi, az ingerküszöbünket pedig a maximumra feltolták az elmúlt évek.

Most azonban egy elsőre (és másodikra is) furcsának tűnő hirdetés jött szembe, ami mellett nem megyünk el szó nélkül.

Macskabefogás, leadás és elszállítás

(szerk: hogy mi?)



A cím már önmagában érzékeny szemekre talál, hisz leadással, elszállítással jó esetben lomtalanítás során találkozunk, nem akkor amikor életekről beszélünk.

Mert igen kedves olvasó, életekről van szó. Léteznek emberek ugyanis, akik nem tesznek különbséget ember és állat között, ugyanis akár hiszed akár nem, lélegzik, reagál, szeret, megsértődik és még sorolhatnám....

Szóval ez a megfogalmazás nem éppen szerencsés, de nézzünk a dolgok mögé, mert lehet, hogy csak egy félre értett, rossz marketing áldozatai vagyunk, ami egyébként jószándékot takar.

A weboldalukat meglátogatva az első benyomás alapján nincsen semmi furcsa, létezik asztali és mobil verzió is a weboldalhoz (2021-ben ezt azért nem tudom pozitívként kezelni, hisz alap...), ami viszont elsőre szemet szúr, az impresszum hiánya.

(az impreszum általában megvilágítja a weboldallal kapcsolatos jogi korlátokat, adatkezelés és jó esetben kapcsolati adatokat is tartalmaz arra az esetre, ha valaki kapcsolatba szeretne lépni az üzemeltetővel, esetleg szerver szolgáltatóval stb..)

Azon kivül, hogy a főoldalon minden bekezdésnél a képünkbe tol egy telefonszámot és egy e-mail címet (már már marketing jelleggel), mást nagyon nem találni.

Sütikezelésre vonatkozó ablak felugrik, melynél további információkra kattintva, a Google adatkezelésre vonatkozó irányelvei jelennek meg. (Ez megint csak a nesze semmi fogd meg, de nagyon jól eset)


Szóval a weboldal tulajdonosa beazonosíthatatlan.... (számomra)





Kivéve, ha valaki van annyira makacs, hogy más módon is utána néz. (én ilyen esetben az vagyok)

A weboldal domain tulajdonosát keresve a következőt találtam:

a weboldal tulajdonosa egy természetes személy, ez már önmagában érdekes, hisz vállalkozást sejtet a weboldal. (természetes személy esetén nem teszik közzé az adatokat)

Idézünk:




A szever szolgáltató természetesen megtalálható, ezt minden esetben közzé teszik.

Szóval első megállapítás, az oldal nem azonosítja be magát és a domain pedig nem egy cég tulajdona, amivel önmagában még nincs probléma, kivéve ha üzleti tevékenységről van szó és mint kiderült, itt bizony arról van szó

Tovább keresgélve találunk pár információt:

A vilagotnekik.hu oldal szintén említi az adott tevékenységet, tovább nézve ugyanazzal a stílussal és leírással, igaz már más telefonszám és e-mail kíséretében.

Felmerül a kérdés, hogy miért nem az eredeti oldallal reklámozzák, ahol látszik, hogy egy visszakereshető cég van mögötte.... Miért van szükség egy magánszemély által bejegyzett és magánszemély adataival ellátott weboldal üzemeltetésére is??

A vilagotnekik.hu oldallal egyébként jogilag nincs semmi probléma, bőven megírt kapcsolati adatok, facebook oldal és minden, ami szükséges egy hivatalos oldal esetében, de felmerül a kérdés, ismétlem, miért kell egy külön szinte beazonosítatlan weboldal a fent említett tevékenységgel kapcsolatban...?

Mielőtt tovább kutatnánk, felvesszük velük a kapcsolatot és meglátjuk mi is ez az egész.

A kezdeményezés, mint alapelv szerintem szuper (lenne)

De a leírás és a megfogalmazás pár helyen számomra nem megfelelő (tudom, a fene vigye a jó dolgomat...)

A problémám, hogy a felhívás szinte üzleti szempontból közelíti meg a dolgot. És ez a marketing brrrrrrrrrrrrr.....

Egy állatmenhely vagy civil állatvédő, csak úgy ad örökbe állatot, ha az örökbefogadó kifizeti az állattal kapcsolatos esetleges orvosi költségeket. (pl. ivartalanítás, oltások stb. Itt megjegyzem, hogy a legtöbb állatvédő sokszor el sem kéri azt az összeget, amibe neki a kis állatka van, csak az alap összeget, ami tényleg apróság, ha azt nézzük, mivel jár egy állat mentése.)

Szóval azzal nincs semmi baj, ha egy állatvédő pénzt kér örökbeadáskor vagy pénzt gyűjt, amikor segít egy állaton.

Apropó, aki fel van háborodva ezen annak a következőt javaslom: (ha nem tudod kifizetni örökbefogadóként az alap költséget, akkor szerezz ingyen "gutyát" aztán ha netán pénzbe kerül majd vágd ki az út szélén..... aztán örülj magadnak, milyen egy nyomorult vagy....)

Egy állatvédő bármennyire is szereti az állatokat, összerezdül, ha csörög a telefonja... Megint egy kisállat? - megint menni kell? miből lesz pénz orvosra és egyéb dolgokra?? Szóval mondjuk ki, nem egy hálás feladat állatokat menteni, nem beszélve arról, hogy akár kimondjuk akár nem, az állatvédők is annak örülnének, ha holnaptól nem lennének felelőtlen tuskó "gazdik" és lényegében nem lenne dolguk kidobott állatokkal.

Szóval egy weboldalon, ami nem azonosítja be magát és valódi szándékát, felhívást közzé tenni, ami arra buzdít, hogy ha problémád van a cicákkal csörögj és megoldjuk, ez nekem nem megfelelő.

De legyünk naívak, nincs a háttérben semmi szörnyűség, csak tényleg marketing hibákról beszélhetünk, éppen ezért felveszem velük a kapcsolatot és meglátjuk, hogy hova kerülnek az átvett, "leadott" cicák, mert azért lássuk be, nem kevés pénz utána ezeket az állatokat etetni, gazdásítani, és fizetni az orvosi költségeket ha szükséges.


Remélem egy milliárdos szánta végre rá magát, hogy üzemeltessen egy ilyen helyet és a pénz nem számít alapon segít a bajba jutott állatokon.

Nem feltételezzük, hogy rossz dolog van a háttérben, de amíg kérdések vannak, addig értelmes ember válaszok után kutat.

Cikkünk hamarosan frissül, amint választ kapunk kérdéseinkre.



Horváth István
Ez is érdekelhet:
Segíts egy megosztással - eltűnt 8 éves kisfiút keres a rendőrség
2021-01-04 eltünési dátummal tette közzé a rendőrség a kisifú körözését Személyes adatok Név: DRIGÁN SÁNDOR SZEBASZTIÁN Nem:
  
Meghalt a magyar határnál egy katona - vizsgálat indult
Nem incidens történt a Honvédelmi Minisztérium szerint. A déli határszakaszon életét vesztette egy katona csütörtökön – közölte a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs osztálya ...
  
Vizsgálat indult - Plafonig állnak a nyitott koporsók a szentendrei halottasházban
Szentendre polgármestere vizsgálatot rendelt el a videón látható kegyeletsértő állapotok miatt, illetve jelenleg is helyszíni szemlét tart a halottasházban. Csaknem a plafonig érnek a k...
  
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Elképesztő: Összeomlott Lajcsi felesége a razziától
Óriási bejelentés: A kormány elrendelte egy vakcinagyár felépítését Debrecenben
Mire kiért a TEK, fejbe lőtte magát egy férfi Budapesten
Fidesz: Megkérjük a Gyurcsány-pártot, hogy fejezze be a hazudozást
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása Gy. Németh Erzsébet (DK) nyilatkozatára Megkérjük a Gyurcsány-pártot, hogy fejezze be a hazudozást, a hírgyártást és zavarkeltést, me...
  
Fidelitas: Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára megjeleníti a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok minden gátlástalan tulajdonságát
Jakab Péter, a Jobbik elnöke elárulta pártja választóit és tagjait, amikor szövetségre lépett Gyurcsány Ferenccel - hangsúlyozta Illés Boglárka. A Fidelitas elnöke az ellenzéki párt ...
  
Máshol már kötelező az FFP2 maszk - mi történik ha itthon is kötelező lesz?
A fokozódó járványveszély és az új mutációk miatt Ausztriában az átlagos textilmaszkot már órákon belül profi maszkra kell cserélni. Sebastian Kurz kancellár múlt vasárnap jelente...
  
Kecskemét: Elgázoltak egy kislányt, az autós elhajtott a helyszínről
A Kecskeméti Rendőrkapitányság az állampolgárok segítségét kérik egy autó és sofőrjének megtalálása érdekében. A rendőrség nyomozást folytat segítségnyújtás elmulasztása mia...
  
Óriási botrány: Dúró Dóra: feljelentem magam - lemond mentelmi jogáról
Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese közösségi oldalán tett közzé egy tájékoztatást. A politikus a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy tegnap szándékosan megszegte a kijá...
  
Rendőrök oszlatták fel a tömeget a Madách téren
Tucatnyi rendőr szállt ki a budapesti Madách térre, miután a Központ nevű szórakozóhely előtt tömeges utcai buli alakult ki péntek este. A Noizz-nak beszámoló résztvevők szerint szép...
  
Botrány: Sorra ismerik el a kormánylapok: nem volt titkos Karácsony-Gyurcsány-Alföldi találkozó...
„Titokban egyeztetett Gyurcsány, Karácsony és Alföldi” - hirdette a Magyar Nemzet szeptemberben. Ha viszont ma valaki felkeresi a cikket, a lenti kép fogadja A lap külön helyreigazítá...
  
Nyomkövetőt kapott a magyar milliárdos
Bűnügyi felügyeletet rendelt el a Nyíregyházi Járásbíróság Bige Lászlónak: a vesztegetés és hűtlen kezeléssel gyanúsított milliárdos április végéig csak engedéllyel hagyhatja el...
  
Népszava: nem a magyar, hanem az orosz vizsgálatok alapján kapott engedélyt a Szputynik V
El sem kezdték a magyar hatóságok az orosz vakcina klinikai vizsgálatát, az engedélyt az orosz dokumentáció alapján adták ki, írja a Népszava. A december végén leszállított 6000 adag S...
  
Az adófizetők tarthatják fent az adófizetők pénzéből épített szombathelyi stadiont
A járványhelyzet közepén, a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg az a kormányhatározat, ami szerint a Haladás Sportkomplexum üzemeltetését átveszi a szombathelyi önkormány...
  
19 államtitkár kapott milliós prémiumot tavaly
2020-ban 19 államtitkárt kapott motivációs elismerést, azaz plusz egy hónapnyi fizetést, 58 pedig nem, számolt be a K-monitor. A juttatás definíciója: "kompetenciájára, speciális képess...
  
Különös kormányrendelet jelent meg péntek este - a veszélyhelyzetben hozott rendelete eltérhet a törvénytől
A Járvány Elleni Védekezés Központi Tartalékának kiadásai „külön szabályozott módosítás nélkül is eltérhetnek az előirányzattól” – mondja ki a péntek este megjelent kormán...
  
Hivatalos: lélegeztetőgépeket adunk ajándékba Ukrajnának
A magyar kormány ötven lélegeztetőgéppel segíti Ukrajnát a koronavírus-járvány elleni védekezésben - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteken az MTI-vel. A kö...
  
Leszedette az uniós zászlókat egy csongrádi falu polgármestere
A nemzeti kisebbségek jogaiért indult európai uniós aláírásgyűjtés kudarca miatt Pitvaroson az összes intézményről levették a zászlókat. Több felvidéki településen hasonlóan demo...
  
Müller Cecília: Még borzasztó messze vagyunk
Az előző 24 órában 185 emberrel szemben intézkedtek a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt – tájékoztatott az operatív törzs sajtótájékoztatóján Kiss Róbert...
  
Botrány: 7 milliárd forint tűnt el a kamupártok zsebében
A 2018-as országgyűlési választásokon indult, de mandátumot nem nyert pártokkal szemben 47 büntetőeljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az ügyek között szerepel ...
  
Szóltak a férjnek, hogy búcsúzzon el 34 éves feleségétől és születendő kislányától
Tommy Larkins elmesélte, hogy mit érzett abban a pillanatban, amikor összedőlt az egész világ számára. Elsa Larkin karácsony után kapta el a koronavírust, amely nagyon erős lefolyású vo...
  
Müller Cecília reagált a vádakra: Nincs dublőröm, én voltam az...
Az operatív törzs megtartotta pénteki sajtótájékoztatóját, ahol a védekezéssel kapcsolatos friss információkat ismertették. Mindenki ezt nézi most! Andy Vajna Los Angeles-i sírjá...
  
Szijjártó az orosz vakcináról: egymillió ember beoltására elégséges mennyiséget vásároltunk
Szijjártó Péter külügyminiszter Moszkvában vett részt egy plenáris tárgyaláson Szergej Lavrov külügyminiszterrel, itt részletezte délelőtti bejelentését, miszerint Magyarország nagy ...
  
Mészáros pert indított egy portál ellen, íme a részletek
Gazdasági tevékenysége kapcsán közszereplőnek minősül Mészáros Lőrinc - ezzel a döntéssel zárta le a Kúria Mészáros Lőrinc és a Válasz Online közötti pert. A pert Mészáros Lőr...
  
Orbán: több mint tíz éve nyomom az ipart...
Egy magyarnak furcsa az uniós csúcstalálkozó, pedig több mint tíz éve „nyomom az ipart, részt vettem már több találkozón”, mondta Orbán Viktor – nem meglepően – elégedetlenül a...
  
Müller Cecília elárulta, hogy a beoltottaknak be kell-e tartaniuk a járványügyi előírást
107 ezer 800 aktív fertőzöttet tartanak nyilván az országban, számuk folyamatosan csökken – mondta Müller Cecília az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján. Az országos tiszti...
  
Elkorhadt fa dőlt a kocsira, négyen meghaltak, mégsem találtak felelőst
2018 nyarán óriási vihar csapott le Dombóvárra és környékére. Egy kisvaszari család a helyi kórházból tartott hazafelé, amikor egy elkorhadt fa az autójukra dőlt. A kocsiban öten utaz...
  
Benkő: a járványhelyzetben is folytatni kell a haderőfejlesztési programot...garantálni kell a magyarok biztonságát
Magyarország, a magyar emberek biztonságát minden körülmények között garantálni kell - jelentette ki a honvédelmi miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában c...
  
Németh Szilárd: továbbra is nagyon nagy a nyomás a magyar határon
A magyar migrációs politika sikeres, és a határvédelem érdekében alkalmazott eszközök, illetve erők hatékonyan oltalmazták Magyarországot, a magyar emberek biztonságát - jelentette ki B...
  
Fidesz: Szégyen, amit a baloldal művel.. ha a Gyurcsány-párton múlt volna....
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása Hadházy Ákos és Varga Zoltán (DK) nyilatkozataira Gyurcsány és a baloldal a járvány kezdete óta mást sem csinál, mint támadja a védek...
  
Mire kiért a TEK, fejbe lőtte magát egy férfi Budapesten
Több rendőrségi konvoj – köztük a Terrorelhárítási Központ (TEK) autói – haladtak el szerda délután a Könyves Kálmán körúton. Információnk szerint egy férfihoz siettek, aki nem...
  
Hivatalos: Lesz védettséget igazoló kártya
Lesz védettséget igazoló okirat, mégpedig egy plasztikkártya, mondta Gulyás. A miniszter szerint kétféle védettség van: vagy valaki beteg volt és meggyógyult, vagy már kapott olt...
  
A Fidesz szerint: két Karácsony vezeti Budapestet, de nem beszélnek egymással
A Fidesz szerint Karácsony Gergely főpolgármester folyamatosan ellentmondásba keveredik önmagával a Lánchíd felújítása ügyében. A Fidesz budapesti szervezetének pénteki Facebook-bejegy...
  
Elképesztő: Összeomlott Lajcsi felesége a razziától
Volt cége miatt érkeztek, papírokat foglaltak le az adóhatóság szakemberei. Mocsa-Boldogasszonypuszta — Újra átélte hat évvel ezelőtti rémálmát Galambos Lajos (59) felesége, Boglárk...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2021. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Érdekes vállalkozás: Macskabefogás, leadás és elszállítás - mi folyik itt?
Érdekes vállalkozás: Macskabefogás, leadás és elszállítás

A mi generációnk már megszokhatta, hogy bármi szembejöhet velünk az interneten. Nagyon harcedzett nép vagyunk mi, az ingerküszöbünket pedig a maximumra feltolták az elmúlt évek.

Most azonban egy elsőre (és másodikra is) furcsának tűnő hirdetés jött szembe, ami mellett nem megyünk el szó nélkül.

Macskabefogás, leadás és elszállítás

(szerk: hogy mi?)



A cím már önmagában érzékeny szemekre talál, hisz leadással, elszállítással jó esetben lomtalanítás során találkozunk, nem akkor amikor életekről beszélünk.

Mert igen kedves olvasó, életekről van szó. Léteznek emberek ugyanis, akik nem tesznek különbséget ember és állat között, ugyanis akár hiszed akár nem, lélegzik, reagál, szeret, megsértődik és még sorolhatnám....

Szóval ez a megfogalmazás nem éppen szerencsés, de nézzünk a dolgok mögé, mert lehet, hogy csak egy félre értett, rossz marketing áldozatai vagyunk, ami egyébként jószándékot takar.

A weboldalukat meglátogatva az első benyomás alapján nincsen semmi furcsa, létezik asztali és mobil verzió is a weboldalhoz (2021-ben ezt azért nem tudom pozitívként kezelni, hisz alap...), ami viszont elsőre szemet szúr, az impresszum hiánya.

(az impreszum általában megvilágítja a weboldallal kapcsolatos jogi korlátokat, adatkezelés és jó esetben kapcsolati adatokat is tartalmaz arra az esetre, ha valaki kapcsolatba szeretne lépni az üzemeltetővel, esetleg szerver szolgáltatóval stb..)

Azon kivül, hogy a főoldalon minden bekezdésnél a képünkbe tol egy telefonszámot és egy e-mail címet (már már marketing jelleggel), mást nagyon nem találni.

Sütikezelésre vonatkozó ablak felugrik, melynél további információkra kattintva, a Google adatkezelésre vonatkozó irányelvei jelennek meg. (Ez megint csak a nesze semmi fogd meg, de nagyon jól eset)


Szóval a weboldal tulajdonosa beazonosíthatatlan.... (számomra)





Kivéve, ha valaki van annyira makacs, hogy más módon is utána néz. (én ilyen esetben az vagyok)

A weboldal domain tulajdonosát keresve a következőt találtam:

a weboldal tulajdonosa egy természetes személy, ez már önmagában érdekes, hisz vállalkozást sejtet a weboldal. (természetes személy esetén nem teszik közzé az adatokat)

Idézünk:




A szever szolgáltató természetesen megtalálható, ezt minden esetben közzé teszik.

Szóval első megállapítás, az oldal nem azonosítja be magát és a domain pedig nem egy cég tulajdona, amivel önmagában még nincs probléma, kivéve ha üzleti tevékenységről van szó és mint kiderült, itt bizony arról van szó

Tovább keresgélve találunk pár információt:

A vilagotnekik.hu oldal szintén említi az adott tevékenységet, tovább nézve ugyanazzal a stílussal és leírással, igaz már más telefonszám és e-mail kíséretében.

Felmerül a kérdés, hogy miért nem az eredeti oldallal reklámozzák, ahol látszik, hogy egy visszakereshető cég van mögötte.... Miért van szükség egy magánszemély által bejegyzett és magánszemély adataival ellátott weboldal üzemeltetésére is??

A vilagotnekik.hu oldallal egyébként jogilag nincs semmi probléma, bőven megírt kapcsolati adatok, facebook oldal és minden, ami szükséges egy hivatalos oldal esetében, de felmerül a kérdés, ismétlem, miért kell egy külön szinte beazonosítatlan weboldal a fent említett tevékenységgel kapcsolatban...?

Mielőtt tovább kutatnánk, felvesszük velük a kapcsolatot és meglátjuk mi is ez az egész.

A kezdeményezés, mint alapelv szerintem szuper (lenne)

De a leírás és a megfogalmazás pár helyen számomra nem megfelelő (tudom, a fene vigye a jó dolgomat...)

A problémám, hogy a felhívás szinte üzleti szempontból közelíti meg a dolgot. És ez a marketing brrrrrrrrrrrrr.....

Egy állatmenhely vagy civil állatvédő, csak úgy ad örökbe állatot, ha az örökbefogadó kifizeti az állattal kapcsolatos esetleges orvosi költségeket. (pl. ivartalanítás, oltások stb. Itt megjegyzem, hogy a legtöbb állatvédő sokszor el sem kéri azt az összeget, amibe neki a kis állatka van, csak az alap összeget, ami tényleg apróság, ha azt nézzük, mivel jár egy állat mentése.)

Szóval azzal nincs semmi baj, ha egy állatvédő pénzt kér örökbeadáskor vagy pénzt gyűjt, amikor segít egy állaton.

Apropó, aki fel van háborodva ezen annak a következőt javaslom: (ha nem tudod kifizetni örökbefogadóként az alap költséget, akkor szerezz ingyen "gutyát" aztán ha netán pénzbe kerül majd vágd ki az út szélén..... aztán örülj magadnak, milyen egy nyomorult vagy....)

Egy állatvédő bármennyire is szereti az állatokat, összerezdül, ha csörög a telefonja... Megint egy kisállat? - megint menni kell? miből lesz pénz orvosra és egyéb dolgokra?? Szóval mondjuk ki, nem egy hálás feladat állatokat menteni, nem beszélve arról, hogy akár kimondjuk akár nem, az állatvédők is annak örülnének, ha holnaptól nem lennének felelőtlen tuskó "gazdik" és lényegében nem lenne dolguk kidobott állatokkal.

Szóval egy weboldalon, ami nem azonosítja be magát és valódi szándékát, felhívást közzé tenni, ami arra buzdít, hogy ha problémád van a cicákkal csörögj és megoldjuk, ez nekem nem megfelelő.

De legyünk naívak, nincs a háttérben semmi szörnyűség, csak tényleg marketing hibákról beszélhetünk, éppen ezért felveszem velük a kapcsolatot és meglátjuk, hogy hova kerülnek az átvett, "leadott" cicák, mert azért lássuk be, nem kevés pénz utána ezeket az állatokat etetni, gazdásítani, és fizetni az orvosi költségeket ha szükséges.


Remélem egy milliárdos szánta végre rá magát, hogy üzemeltessen egy ilyen helyet és a pénz nem számít alapon segít a bajba jutott állatokon.

Nem feltételezzük, hogy rossz dolog van a háttérben, de amíg kérdések vannak, addig értelmes ember válaszok után kutat.

Cikkünk hamarosan frissül, amint választ kapunk kérdéseinkre.



Horváth István

Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Segíts egy megosztással - eltűnt 8 éves kisfiút keres a rendőrség
Meghalt a magyar határnál egy katona - vizsgálat indult
Vizsgálat indult - Plafonig állnak a nyitott koporsók a szentendrei halottasházban
Kiderült miért rohanták le nyomozók Lagzi Lajcsi házát
Elképesztő: Összeomlott Lajcsi felesége a razziától
Diákjai szeme láttára halt meg egy tanárnő online oktatás közben Bács-Kiskun megyében
Müller Cecília válaszolt: Kiderült, mikortól lehet kötelezővé tenni a védőoltást
Elképesztő botrány: Poloskákat talált az új vezetés a megörökölt hivatalban - Magyarország
„Maradj a földön, és a szenvedéseid véget érnek” – megdolgoztatták Orbán fiát az elit akadémián
Kiderült mit írt Orbán Viktor az új amerikai elnöknek
Halálos tömegszerencsétlenség: busz ütközött személyautóval Gödöllőnél
Óriási bejelentés: A kormány elrendelte egy vakcinagyár felépítését Debrecenben
Mire kiért a TEK, fejbe lőtte magát egy férfi Budapesten
Vajna Tímea: Miközben rakom fel a képeket, folyamatosan sírok -Két éve halt meg Andy Vajna
Hivatalos: Lesz védettséget igazoló kártya
Információk érkeztek a frissen elfogott illegális migránsokról
Az eddigi legrészletesebb összefoglaló került elő az Orbán családról
Kiderült, mikor érkezik a 13. havi nyugdíj első részlete
Fidesz: Szégyen, amit a baloldal művel.. ha a Gyurcsány-párton múlt volna....
Botrány: Pert vesztett Kásler Miklós tárcája
Elképesztő számok: kiderült hányan regisztráltak eddig oltásra
Átlátszó: kidobják a fel nem használt vakcinákat
Leleplezték Putyin 400 milliárd forintnyi összegből épített palotáját - több millióan látták 1 óra alatt
Váratlan: Szijjártó elment Hollandiába aztán érdekes dolog történt
Szörnyű fotók érkeztek a Gödöllőnél történt halálos balesetről
EU Bizottság: Az uniós tagállamok közül eddig csak Magyarország jelentkezett be a kínai vakcinára
Sikkasztás: elvitték a rendőrök egy magyar település polgármesterét
Lesz vakcinaútlevél: plasztik kártya bizonyítja majd a védettséget
Kiderült tervezik-e visszaállítani az idősek vásárlási sávját
Pataky Attila, Mészáros Lőrinc, Rogán Antal exfelesége - íme a Szerencsejáték Zrt. támogatásai
A kulturális alap könnyűzenei zsűrije magának és a haveroknak is kiosztott pár milliót
Orbán a következő ciklusban több időt fordítana arra, hogy hajlékonyabb legyen a nyelvünk
Azt hitte a kunszentmártoni anya, hogy a kisfiát megszállta az ördög, ezért megölte – Most felmentették
A kormány állja Kanadában egy SMA-s gyermek kezelési költségeit, itthon a lakosság dobja össze
Elképesztő kegyetlenség: egy 19 éves férfit szúrtak halálra Budapesten
Sósavval öntötte le az orvosát és a rendőröket egy idős magyar asszony
Orbán: több mint tíz éve nyomom az ipart...
Új tévécsatornát indít Mészárosné Kelemen Beatrix cége
Szóltak a férjnek, hogy búcsúzzon el 34 éves feleségétől és születendő kislányától
Gulyás szerint 8 után is kimehetnek majd az utcára, akik már védettek a koronavírus ellen
Müller Cecília elárulta, hogy a beoltottaknak be kell-e tartaniuk a járványügyi előírást
Müller Cecília a kérdéstől is megdöbbent, hogy tényleg kiöntik-e a fel nem használt vakcinákat
Figyelem! - kiderült mennyi lehet a minimálbér február 1-től
160 milliós osztalékot fizetett Rogán Cecília cége - Jó helyre mentek az állami cégek támogatásai
Zajlik az élet: pereskedés és Jézussal viccelő karikatúra, de van itt még valami
Nem akármit tett közzé Varga Judit
Elkorhadt fa dőlt a kocsira, négyen meghaltak, mégsem találtak felelőst
Hivatalos: kiderült engedélyezik-e nálunk az orosz vakcinát
Mészáros pert indított egy portál ellen, íme a részletek
Szijjártó szerint különlegesen jó most a magyar-amerikai viszony, ami jó alap az együttműködésre Biden kormányával
Beindult a törvénygyár - 27 új törvényjavaslat, jó tudni mik ezek
Kiderült hány százalékkal emelkedhet a minimálbér
Müller Cecília válaszolt, valóban kiöntik-e a fel nem használt vakcinákat
Botrány: 7 milliárd forint tűnt el a kamupártok zsebében
Kásler összerakná Mátyás király csontjait, és újratemetné....
Mindenkit sokkolt egy család története Balatonszemesen
A járvány alatt is bőven kapott állami pénzt Rogán Cecília fitneszrendezvénye
Óriási bejelentés: béremelést kapnak a háziorvosok
Durva támadás: Társkereső lett a Nemzeti Színház weblapjából
Az oroszok hirdetésben promózzák, hogy itthon engedélyezték a Szputnyik-vakcinát
Müller Cecília oktatófilmet küld a háziorvosoknak, nem is akármilyet
Németh Szilárd: továbbra is nagyon nagy a nyomás a magyar határon
Leszedette az uniós zászlókat egy csongrádi falu polgármestere
Elképesztő élő adásban: félrelökte egy férfi az M1 tudósítóját
Menczer a kínai vakcináról: Magyarország se nem félgyarmat, se nem gyarmat, tudunk önállóan döntést hozni
Müller Cecília reagált a vádakra: Nincs dublőröm, én voltam az...
Varga Mihály: javul a vállalkozások anyagi helyzete, gyorsabban áramlik vissza a forrás a gazdaságba
Felkészültél? - Lesz védettséget igazoló kártya
Müller Cecília: semmiképpen nem lazíthatunk a járványügyi szabályokon
Orbán Viktor szerint a második hullámot sikerült megfékezni
Müller Cecília: A vakcina aranyat ér
Fontos döntés született a Quaestor-károsultak ügyében
A Terminátor megkapta a vakcinát - Tarts velem, ha élni akarsz
Benkő: a járványhelyzetben is folytatni kell a haderőfejlesztési programot...garantálni kell a magyarok biztonságát
Egymillió vakcina várható Kínából
ThePost
COPYRIGHT © 2021. minden jog fenntartva - Impresszum