Nem hagyják annyiban: Válaszolt a cég a 300 milliós bírságra, amit Orbánék a nyakukba akarnak varrni

Nem oda Buda.

Fellebbez a Ryanair a magyar fogyasztóvédelmi hatóság büntetése ellen, amit a különadó áthárítása miatt kapott a diszkont légitársaság – derül ki a Ryanair közleményéből.

A Ryanair alaptalannak nevezte a bírságot közleményében, amelyről még nem is kapott értesítést, közölte a légitársaság.

Hétfő délelőtt Varga Judit Facebook-oldalán közölte, hogy

300 millió forintos bírsággal

sújtják a légitársaságot, amiért a júliusban életbe lépett légiközlekedési különadót egy az egyben áthárították a fogyasztókra.

A Ryanair a fellebbezést arra alapozza, hogy egy uniós rendelet minden uniós légitársaság számára lehetővé teszi, hogy a nemzeti kormányok vagy fogyasztóvédelmi hivatalok beavatkozása nélkül, szabadon állapítsa meg az EU-n belüli légi járatok viteldíjait. A Ryanair szerint ez az uniós jogszabály megtiltja a magyar kormánynak, hogy visszamenőleges hatályú utazási adókat vezessen be

Mint ismeretes: júniusban a Ryanair az extraprofitadó hatására megemelte a jegyeinek az árát: ez a “váratlan fejlemény” annyira kiütötte a biztosítékot a kormánynál, hogy fogyasztóvédelmi eljárást indítottak a légitársaság ellen.

“Ha szükséges, a Ryanair fellebbezni fog az ügyben az uniós bíróságok előtt”

— közölte a Ryanair.

(via portfolio.hu)





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen