Tragikus a helyzet” — katasztrofális hírt közölt az Országos Meteorológiai Szolgálat

Ilyen még nem volt.

A hőség és az aszály is fokozódik a következő napokban — közölte hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az aszállyal kapcsolatban a Facebook-oldalukon úgy fogalmaztak:

“tragikus a helyzet“.

Honlapján a meteorológiai szolgálat azt írta, Magyarországon nem javul a csapadékhelyzet, csak romlik. Az elszórt záporok eddig is kevés esőt hoztak és azt is csak kis területre, így az aszály tovább súlyosbodott. Példaként említették, hogy Békéscsaba térségében

a napraforgó- és a kukoricaállományok állapota “elkeserítő képet mutat“.

Hozzátették, a folytatás sem ígér sok jót, pedig már a repce vetéséhez kellene a magágyat előkészíteni, de csapadék továbbra is csak alig, elszórt záporok formájában várható. Ráadásul újabb hőhullám érkezik, a hőmérséklet csúcsértéke csütörtökig emelkedik majd, akkor 33-38 Celsius-fokra lehet számítani.

Pénteken érkezik egy hidegfront, amely mérsékli majd a forróságot. A jelenlegi előrejelzés szerint viszont a pénteki fronttal is csak kevés eső érkezik, országos, számottevő csapadékra továbbra sincs kilátás — ismertette a meteorológiai szolgálat.

(MTI)





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....