Tragikus: Egy vidéki kórházban több mint egy hónapja nem végzik el a súlyos baleseti műtéteket

A kormány magyarázkodásában Gyurcsány neve is feltűnik.

Július óta nem végeznek több napos kórházi ellátást igénylő baleseti sebészeti műtéteket – tudta meg a 444.hu. Furcsa módon ez lemaradt a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) honlapjáról, ezért hivatalos határozat híján nem tudni, miért kell szüneteltetni az ellátást, és egyáltalán mikor tervezik újraindítani.

Az orosházi kórház júniusban számolt be a változásról. Ebből kiderült, hogy a gyulai és békéscsabai kórház veszi át a betegeket, a sürgősségi osztály és a traumatológiai szakrendelés viszont továbbra is működik. A közlemény nem árulta el, mi az oka a szünetelésnek, és meddig tart.

A megkereste az orosházi kórházat, akiktől nem jutottak túl sok új információhoz:

„A szünetelő ellátási forma akkor fog véglegesen helyreállni, amikor a minőségi betegellátáshoz szükséges feltételeket a kórház biztosítani tudja.”

Az már nem derült ki, mit takarnak a „minőségi betegellátáshoz szükséges feltételek”, és az sem, mitől állnának helyre.

A levélben felsorolták, milyen truamatológiai ellátások működnek tovább, és hangsúlyozták, hogy „egyetlen hozzánk forduló beteg sem marad ellátatlan”, hiszen ha Orosházán nem is,

Gyulán vagy Békéscsabán

ellátják őket.

„Örömmel számolunk be arról, hogy a kórházban tovább fejlesztjük a traumatológiai szakrendelőt és bővítjük az egynapos traumatológiai ellátásokat is”

– írták, majd szó szerint idézték a júniusi közleményt arról, hogy a súlyos sérülteket kapásból a helyettesítő kórházba viszik a mentők, de akár Orosházáról is tovább szállíthatják őket.

Sebők Éva, a Momentum orosházi parlamenti képviselője úgy tudja, ápolóhiány miatt szünetel az ellátás. Ezt Pintér Sándor belügyminiszternek is leírta, amikor az indoklásról és a határidőről érdeklődött.

Rétvári Bence államtitkár válaszolt neki, de még annyit se árult el, amennyit nekünk a kórház. Beszélt arról, mennyi pénzt költöttek eddig kórházfejlesztésekre, majd DK-s politikusokat és a

Gyurcsány-kormány

15 évvel ezelőtti intézkedéseit idézte. Ezenkívül a kórház közleményét ajánlotta a képviselőnek, de nem tagadta, hogy ápolóhiányról lenne szó.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....