Itt a bizonyíték: Orbán Viktor csalással nyerte meg az országgyűlési választást? - Felrobbantotta az internetet...

Dokumentumok támasztják alá.

Már korábban beszámoltunk róla, hogy kijött a magyar országgyűlési választásokat ellenőrző Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet teljes jelentése a 2022-es magyar országgyűlési választásról. A hatóság súlyos rendellenességeket talált a hazai választások ellenőrzése közben.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője felidézte, hogy az EBESZ jelentése szerint nem voltak egyenlők a versenyfeltételek a kormánypártok és az ellenzék között.

“A választási rendszer és a lebonyolítás hemzseg a csalási lehetőségektől“

— emelte ki a politikus.

Azt is elmondta, a választási rendszer a Fidesz malmára hajtja a vizet, és nem biztosít egyenlő feltételeket az ellenzék és a kormányerők között. Az EBESZ megállapítása szerint a finanszírozás is az Orbán-kormány maradását segítette elő, ugyanis a Fidesz kampányát a kormány fizette.

A sajtószabadság és a valós tájékoztatás hiánya is a regnálók maradását segítette elő a szervezet szerint. A médiatúlsúly, az érdemi vita hiánya,

a kampányban mondott hazugságok, illetve a lejáratások rendszere csak hab a tortán.

A listaállításhoz szükséges jelöltek számának növelése szintén hozzájárult ahhoz, hogy a pálya a Fidesz javára lejtsen. Az aránytalan választási rendszer sérti a szavazatok egyenlőségének elvét — állapította meg az EBESZ.

A határon túli magyarok számára biztosított extra lehetőségek, illetve az eltérő szavazási módok megkérdőjelezik a szavazatok egyenlőségét. Az is a Fideszt segítette, hogy a vidékieket, köztük a polgármestereket is nyomás alá helyezték, hogy ne vegyenek részt ellenzéki rendezvényeken. A lakóhelyi és anyakönyvi feltételek enyhítésével sérült a részvételi egyenlőség elve is.

Mindezek összegzésével az EBESZ megállapította, hogy

“választási csalások sorozata vezetett a Fidesz győzelméhez“

— jelentette ki Gréczy. A politikus elmondása szerint a “torz, hazug választási rendszer” nem ad lehetőséget a magyar polgárok szabad véleménynyilvánítására.



Gréczy Zsolt sajtótájékoztatója alább megtekinthető:







Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....