Nem akárki szólalt meg: Újabb durva lépésre készülnek Orbánék a háttérben, nagyon fog fájni a lakosságnak

Nem lesz gyaloggalopp.

Interjút adott Bod Péter Ákos a Népszavának, amelyben elmondta, arra számít, hogy az eddig bejelentetteken túl további megszorítások jönnek.

“Kiadási oldalon még további döntések várhatóak, mégpedig az árstopok eltörlése“

— jelentette ki a neves közgazdász. Azt mondta, további 1000 milliárd forint behajtására számít, amit a lakosságra terhel majd a kormány.

“Van egy miniszter, aki a beruházások felügyeletére kapott megbízást, de

kiruházási miniszter lesz majd belőle,

ugyanis az ő feladata lesz, hogy a kormányzati beruházások listájáról kihúzzon ezer milliárd forintot” — mondta Lázár János szerepére utalva.

Arról beszélt, a kabinetnek érdemes lenne a bevételek növelése helyett a kiadások csökkentésére összpontosítani. Elmondta, utóbbinak nem olyan megterhelők a hatásai a lakosságra nézve, mint a bevételnövelő intézkedéseknek.

A rezsicsökkentést megnyirbáló döntéssel kapcsolatban megjegyezte, leginkább az idősebb, vidéki lakosságot félti, akiket félrevezetett a kormány. “Most 2022-ben

nem csupán becsapták az az embereket,

hanem elszalasztották velük az alkalmazkodás lehetőségét, amivel most százezrek lennének könnyebb helyzetben” — tette hozzá a kormányzati hazugságokkal kapcsolatban.

A rezsicsökkentés kvázi megszűnése miatt szerinte sokaknak újra kell majd terveznie a családi büdzsét. Kijelentette, lesznek majd, akik a nyaralásról mondhat le, míg olyanok is lesznek, akiknek nélkülözniük kell a növekvő terhek miatt, és az élelmiszer-kiadásokból szükséges faragniuk.

Biztos benne, hogy a kormány nem végzett hatásszámításokat a kata megszüntetésével és a rezsicsökkentés eltörlésével kapcsolatban. Bod Péter Ákos szerint a kabinet tudta, hogy korrekcióra lesz szükség, azonban mégsem beszélt róla, és valószínűleg nem is rendelt hatástanulmányokat a döntéseket megelőzően.

“Azért nem, mert ha kiszivárgott volna egy ilyen munkaanyag az politikai bombává változott volna“– jelentette ki. A jövő évi költségvetéssel kapcsolatos számok szerinte optimisták, és egyébként az ahhoz kapcsolódó számítások még áprilisban íródtak, amikor még több ok volt az optimizmusra.

A számok alapján kiderült, hogy az Orbán-kormány “óriási mértékű áfa ás szja-bevétel növekedéssel” számol a jövő évre. “{L}átható, hogy megugranak az államadósság finanszírozásra fordított kiadások és

munkanélküli segélyekre előirányzott összeg

– ezek is beszédes számok” — említette.

Megjegyezte, a 2023-as évvel kapcsolatban nem az a kérdés, hogy növekszik-e a gazdaság vagy sem, hanem hogy recesszió vagy krízis várható. Utóbbi esetén

jelentősen nőni fog a munkanélküliség;

a háború és az energiaválság kiszámíthatatlansága miatt pedig nem tudni, melyik következik be.

Szerinte nagy hiba volt az euró bevezetését elutasítani, azonban a jelenlegi gazdasági feltételek mellett már nem is tudnánk belépni az eurózónába. Ha lenne politikai akarat, illetve az Unió engedményeket tenne a kormánynak, számításai szerint 5-10 éven belül le tudnánk cserélni a magyar fizetőeszközt, de jelenleg a kabinet kategorikusan elzárkózik az eurótól.

Az uniós források érkezése kulcsfontosságú lenne a magyar gazdaságnak, azonban a gazdasági szakember szerint előbb meg kell egyeznie Orbánéknak az Európai Unióval. Ez azonban megint csak politikai akarat kérdése, azonban szerinte a NER-es köröknek is a megegyezés az érdeke.

Sötét képet festett a magyarországi felzárkózással kapcsolatban a közgazdász. “Olyan gazdasági szerkezet alakult ki Magyarországon, amely úgy néz ki mintha piacgazdaság lenne, de már nincs verseny.

Itt már a jogállami alku keretében nem lehet azt bevállalni, hogy holnaptól mindenki azonos eséllyel indul közbeszerzéseken. Ugyanis

akik versenybe szállhatnának a NER-cégekkel szemben, már elpusztultak“

— jelentette ki Bod Péter Ákos.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....