Követelik az egyik magyar kórházban uralkodó káosz felszámolását! - A törvénytelen kormány a beteg gyermekekre sincs tekintettel...

A politikus szerint a törvénytelen kormány a beteg gyermekekre sincs tekintettel.

Beszámoltunk róla, hogy akadozik az újszülött intenzív ellátás a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórházban. Kunetz Zsombor orvos később arról számolt be, hogy a szülészeti és a neurológiai, valamint a stroke ellátás már eddig is akadozott ebben a kórházban, és ez ebben a hónapban is így marad. Most már azonban nemcsak a felnőtt ellátást, hanem a gyermek ellátást is érinti a humánerőforrás-hiány, ami nem korlátozódik a nyári szabadságok idejére.

“A törvénytelen kormány a beteg gyermekekre sincs tekintettel, azonnali intézkedést követelünk a szolnoki megyei kórházban uralkodó káosz felszámolására!”

— hangsúlyozta Komáromi Zoltán, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője

A politikus közölte, a Nemzeti Népegészségügyi Központ döntése szerint

július 1-jétől határozatlan ideig nem végezhető olyan műtét a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórházban, amely gyermek-intenzíves ellátást igényel, így az érintett gyermekeket távolabbra kell szállítani. Ez óriási kockázattal jár.

A Demokratikus Koalíció azonnali intézkedést követel a szolnoki kórházban uralkodó káosz rendezésére.

“Ez az a kórház, ahonnan a szülés előtt álló kismamákat is tovább küldték a súlyos szakemberhiány miatt.

A törvénytelen, dilettáns Orbán-kormány a beteg gyermekeket is veszélyezteti, hiába aggatják magukra a családbarát jelzőt.

A valódi hozzáállásuk ragyogóan lemérhető azon, hogy az egészségügyet besuvasztották Pintér Sándor alá, és szó nélkül hagyják tovább pusztulni a rendszert”

— írja Komáromi Zoltán.

Pénteken kiderült, hogy egy újabb kórház is érintett, ugyanis Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Mezőtúri Kórházban a jövő hónapban 18 napon keresztül szünetel majd a szülészet-nőgyógyászat, mert nincs aneszteziológus szakorvos.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....