Időskori nyomor: a magyar nyugdíjasok fele már egyik napról a másikra él

A DK képviselője szerint nem lehet így bánni életüket végigdolgozó emberekkel.

Ma Magyarországon a nyugdíjasokat duplán sújtja a forint összeomlása és az orbáni infláció – közölte Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció képviselője.

Gréczy kiemelte: a nyugdíjasoknak ezeken felül az élelmiszerárak 30 százalékos emelkedésével is szembe kell nézniük, tekintve, hogy fogyasztói kosarukat főként ez határozza meg.

Hangsúlyozta: az átlagnyugdíj 160 ezer forint körül van, ami a nettó bérnek a fele. A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyugdíjasok fele egyik napról a másikra él, a hónap végén pedig arról kell döntést hozniuk, hogy gyógyszert vagy ennivalót vesznek-e.

“A nyugdíjasokat duplán sújtja a forint összeomlása és az orbáni infláció. Az ő inflációs kosaruk az élelmiszerekre épül, ahol már 30 százalékos az áremelés.

Az átlagnyugdíj 160 ezer forint körül van, ez a nettó bérnek a fele.

Ha pedig az aktív dolgozók alig tudnak kijönni a fizetésükből, el lehet képzelni, milyen helyzetben vannak az idős emberek. Ma a magyar nyugdíjasok fele egyik napról a másikra él, huszadika környékén már dönteniük kell, hogy gyógyszert vesznek vagy ennivalót.

Ez a tragikus helyzet Orbán Viktor bűne. Az ő érzéketlen és tehetségtelen kormánya tette tönkre az országot, és értéktelenítette el az emberek fizetését, az idős emberek nyugdíját.

A Demokratikus Koalíció szerint nem lehet így bánni az egész életüket végig dolgozó emberekkel, ezért ebben a helyzetben már korábban javasoltuk, hogy a nyugdíjasok kapjanak százezer forint azonnali támogatást, hogy könnyebb legyen átvészelni az Orbán-kormány által rájuk zúdított vészterhes időszakot”

— fogalmazott Gréczy Zsolt.

(dkp.hu)





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....