A hazámat Kirgizisztánná teszik az ilyen szerencsétlenek, mint ez a Parragh László - népharag tört ki

Már bocsánat, de milyen jogi, erkölcsi vagy bármilyen alapon akar engem Parragh László visszaterelni a munkaerőpiacra?

– teszi fel a kérdést Tóth Edu a Facebookon közzétett írásában.

A népszerű humorista bejegyzését változtatás nélkül közöljük:

“Miért egy olyan személy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki épp most vette el a kedvét minden olyan honfitársunknak, aki azt tervezte, hogy egyszer majd valamikor, vállalkozást indít ebben az országban?

Hol volt Parragh László 2006-ban, amikor Londonban azt éreztem, 24 hányatott év után révbe értem, étteremvezetőként úgy döntöttem, nem akarom, hogy főnököm legyen, ezért inkább mindent beáldozva vállalkozni kezdtem; sakktornákat, fociligát és kocsmakvízeket szerveztem, és imádtam!

Utána megint zűrös évek következtek, eltelt megint 16 év, és ugyanaz az álláspontom: nem akarom, hogy főnököm legyen!

Ki ez a Parragh László, és milyen alapon szól bele az életembe?

“Visszaterelni őket a munkaerőpiacra”

Vért izzadtam, verejtékeztem, mindent beáldoztam azért, hogy a szellemi termékemért kapjam a napi betevőmet, úgy, hogy abba nem szól bele senki.

Azt hiszem, ennek olyan országokban, mint például Hollandia, az a neve, hogy vállalkozói szemlélet, de sajnos a hazámat Kirgizisztánná teszik az ilyen szerencsétlenek, mint ez a Parragh László, akinek nyolc éve utalom a kamarai hozzájárulást azért, hogy kiírtsa azt, amiről mi magyarok híresek vagyunk, olyan ötletekért, mint például a golyóstoll vagy a gyufa.

Parragh László vissza akar terelni engem a munkaerő piacra.

Oké, legyen. Az egyetlen problémám ezzel az, hogy ha majd a kilenctől-ötig munkahelyemen annyira unatkozom, hogy kitalálok egy olyan grillsütőt, ami alul be van kamerázva, hogy lásd, mikor fordítsd meg, mert megsült a másik oldalon a hús, eszembe nem jut majd itthon elindítani rá egy vállalkozást. Inkább az osztrákoknál, szlovénoknál, bárhol, bármelyik olyan országban, ahol nem szivatják azokat, akiknek ötleteik vannak.”





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....