Dönteni kell, hogy Orbán vagy Magyarország - az utolsó pillanatokban vagyunk

Az elégedetlenek dühösek, a DK készül.

Az utóbbi napokban kiderült, hogy Orbán Viktor hazudott a kampányban — mondta napirend előtti felszólalásán Kálmán Olga a Parlamentben kedden.

“A kampányban ugyanis még szó sem volt a KATA megszüntetéséről és rezsiemelésről, a vállalkozások tönkretételéről, a tovább gyengülő forintról.

A kormány csupa olyat tesz, amivel bebizonyítja, hogy

hazudott,

ezáltal pedig komolytalanná teszi minden korábbi állítását”

— fogalmazott.

“Brüsszel, ahol Orbán Viktor éppen térden állva könyörög a pénzért, nem kérte a vállalkozások tönkretételét, önök mégis megteszik”

— hívta fel a figyelmet arra, hogy a magyar kormány mindent Brüsszelre fog.

Ezzel szemben Brüsszel azt kérte, hogy fontos törvények megalkotása előtt legyen érdemi párbeszéd, ezt viszont a kormány nem teszi meg, mondta utalva arra, hogy két nap alatt verték át a Parlamenten több százezer KATA-s vállalkozásának lezúzását.

“Ezzel szénné égetik szegény Gulyás Gergelyt is, aki a térdre ereszkedő Orbán Viktor szájaként a kormányinfón megígérte, hogy lesz érdemi társadalmi párbeszéd”

— fogalmazott, ugyanakkor hozzátette, hogy ezzel a kormány azt is elismerte, hogy a Nemzeti Konzultáció egy igen költséges, de hazug mulatság volt.

Brüsszel kér korrupciómentességet, hogy az uniós pénzeket ne a pereputty tagjai és oligarchacsoportok lopják szét.

“Ebben nem tesznek semmit, ezért is nyújtott be a DK egy határozati javaslatot, hogy csatlakozzunk az Európai Ügyészséghez”

— emlékeztetett Kálmán Olga.

“Az egész rendszer a hazug szemfényvesztésre épül, ezért önök nem akarnak majd semmilyen ponton engedni”

— mondta.

“Nincs kétség, hogy önöknek továbbra is Brüsszel lesz a hibás.”

Ezt sulykolja Orbán, miközben minden szankciót megszavazott — mutatott rá.

“A válság oka egy ember, úgy hívják, hogy Orbán Viktor”.

— hangsúlyozta a politikus.

“Vagy Orbán, vagy Magyarország, hamarosan döntenünk kell”.

Kálmán Olga szerint a rendszer összeomlik, már fideszes szavazók is tudják, hogy át lettek verve, százezrek nem tudják kifizetni a számláikat.

“Az elégedetlenek dühösek, a DK készül”

— mondta.

“Még akkor is, ha önöknek ez nem tetszik. Jönnie kell egy demokrata kormánynak, amely nem ír át minden szabályt, hanem egy szabad országot teremt”

— fogalmazott.

A videót itt tudod megnézni:







Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....