Sebestyén Balázs úgy tudja, az “ostoba” uniós szankciók miatt törlik el a rezsicsökkentést

A Fidesznek nyilván semmi köze hozzá.

A rezsicsökkentés módosítása is szóba került a Rádió 1 reggeli műsorában pénteken, vette észre a Hetek. Sebestyén Balázs kőkeményen beleszállt az unió szankciós politikájába, ami szerinte tartós elszegényedésbe viszi az átlagembereket.

A műsorban Sebestyén Balázs arról beszélt: az ember nem örül annak, hogy ezentúl piaci árat kell fizetni az átlagon túli fogyasztásért, ugyanakkor már régen lehetett tudni, hogy nem fenntartható a teljes rezsicsökkentés, hiszen a piaci ár sorszorosa annak, amit a lakosság fizetett.

A műsorvezető az uniós szankciókat

ostobának nevezte,

amivel a „saját farkunkba harapunk”.

„Tulajdonképpen ezeknek az európai szankcióknak leginkább az európai átlagemberek fizetik meg az árát. Mi már sokszor beszéltünk erről a műsorban, és mindenki azt gondolta, hogy mi Oroszországgal értünk egyet és a háborúval. Közben nem ezt kommunikáltuk és nem ezt mondtuk. Azt mondtuk, hogy ennek a tartós elszegényedés lesz a vége, és itt van ez történik most jelen pillanatban”

– magyarázta Sebestyén Balázs. Hozzátette:

„Amikor mindenki ünnepelte a szankciókat és az oroszok megbüntetését, én elmondtam, hogy ennek nagyon nagy cumi lesz a vége, és az Európai Unió politikáját az európai emberek fogják megfizetni. Ez most jelen pillanatban ez történik”.

Szerinte ezt sokan úgy értelmezték, hogy Oroszországnak adnak igazat, holott erről szó sincs. Azt ugyanakkor továbbra is úgy gondolja, hogy EU politikája egy „borzasztó nagy zsákutca”, ami tartós elszegényedéshez vezet. „Bajban vannak az átlagemberek” – tette hozzá a műsorvezető, aki szerint „egészen durva, ami történik”.

Sebestyén szerint az

„ostoba” unió

velünk fizetteti meg az Ukrajna melletti kiállását.







Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....