Megdöbbentő pálfordulás: Orbán embere közölte: Átgondolják a brutális rezsiemelés részleteit

Úgy tudja, kemény időszak jön.

Európában egyedül a magyar kormány védi erős árkorlátozással a családokat — mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Hozzátette, az áremelkedések szinte minden európai országban közvetlenül a családokat terhelik.

Dömötör Csaba előadta: a most meghozott kormányzati döntéseket a háború, és az egész Európát sújtó energiaválság indokolja.

Elmondta,

“a háború mindent megváltoztatott, évtizedek óta nem látott mértékben emelkednek az árak, és emellett egyre markánsabban felvetődik az a kérdés, hogy lesz-e egyáltalán elég gáz Európában”.

Közölte, az Európai Unió, amely pár hete még gázszankciókkal fegyelmezte volna Oroszországot, most elegendő készlet nélkül maradhat.

Dömötör szerint ilyen az, amikor a realitásokat nagy ívben elkerülő politika találkozik a keserű valósággal. Úgy tudja, eljutottunk oda, hogy

“a háború most Európának fáj a legjobban”,

ebből a helyzetből kell kitörni.

“A kezdő lépés az lehet, hogy Brüsszelben belátják, hogy nagyon félremérték a helyzetet”

— mondta az államtitkár.

Dömötör Csaba beszélt arról is, hogy az új rezsivédelmi szabályok kidolgozása során minden élethelyzetet, speciális életkörülményt igyekszik megvizsgálni az energia-veszélyhelyzeti operatív törzs.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon már évek óta hatályban van a rezsicsökkentés.

“Európában egyedül a magyar kormány védi a magyar családokat”

– mondta.

Az államtitkár azt mondta: a cél változatlanul az, hogy a lehető legnagyobb mértékű védelmet biztosítsák a magyar családoknak. A rezsicsökkentést úgy tudják fenntartani, ha azt

csak az átlagfogyasztásig biztosítják.

Az új részletszabályokon jelenleg is dolgoznak a szakemberek. Ezeket az energia-veszélyhelyzeti operatív törzs véglegesíti majd, a vonatkozó rendelet is hamarosan megszületik — ismertette.

A részletszabályok az árképzésre, a szabályozás módjára is kiterjednek majd. Külön foglalkoznak továbbá azok helyzetével, akik csak áramot fogyasztanak, gázt pedig egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset, továbbá kitérnek a kistelepüléseken élők helyzetére és a nagycsaládosok védelmére is — emelte ki Dömötör Csaba.

Az államtitkár azt mondta: a magyar kormánynak egyszerre kell gondoskodnia a családok védelméről és arról, hogy legyen elegendő gáz télre.

Utóbbi biztosításával Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is foglalkozik, a gáztározók feltöltése ütemesen zajlik — mondta Dömötör Csaba.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára úgy tudja, hogy a magyarországi parlamenti pártok közül egyedül a Fidesz-KDNP tartott ki mindvégig a rezsivédelem mellett.

“Egyedül a kormánypártok képviselik azt, hogy a családok védelmét a lehető legnagyobb mértékig fenn kell tartani”

— nyomatékosította.

Dömötör Csaba reményét fejezte ki, hogy Brüsszelben is felismerik: az elmúlt hónapok politikájának már mostanra is súlyos következményei lettek. Az áremelkedések miatt ugyanis — mint fogalmazott — Oroszország “a pénzénél van”, leginkább Európát sújtja a háborús helyzet.

Az államtitkár szerint bármikor lesz vége az ukrajnai háborúnak,

“a gazdasági következményei velünk maradnak”.

Dömötör Csaba úgy fogalmazott: “kemény időszak következik”, ezért is mindent meg kell tenni a magyar családok és a munkahelyek védelméért.

(via mti korrigálva)





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....