Váratlan vallomást tett Tóth Gabi: Mindvégig félreismerték őt az emberek

Az önazonos énje a Fidesz-kampányzárón Himnuszt éneklő matyó Tóth Gabi.

“Pokoli nehéz volt visszatérni a saját zenei gyökereimhez” — mondta Tóth Gabi a Borsnak adott interjújában.

Az énekesnő az utóbbi években bekövetkezett markáns stílusváltásáról beszélt a bulvárlapnak.

“Én egy vidéki lány voltam, egy tarisznyás csaj, akit a műsor kedvéért elkezdtek modern ruhákba öltöztetni, aminek persze akkor nagyon örültem. Aztán az én szerepem lett a vagány rockos csaj, amit akkor testhezállónak is éreztem, még annak ellenére is, hogy gyermekként

a népzenei vonal állt közel a szívemhez,

abban a stílusban éreztem jól magam, néptáncoltam, népdalokat énekeltem otthon, Tapolcán”

— fogalmazott, hozzátéve, hogy csinálta, amit mondtak, és boldog volt a lehetőségtől.

Elmesélte, hogy az igazi válság 2015-ben jött el számára, amikor már nem élvezte a színpadi létet, nem jöttek az ötletek, elveszett a kreativitása és a lendülete.

Ezután jött rá arra, hogy mi az ő útja.

“2016-tól már karakteresen népzenei stílusjegyeket hordoztak a dalaim, de már akkor is kaptam hideget-meleget. Sokan elpártoltak tőlem, sajnos akkor ez még elég volt ahhoz, hogy gyorsan visszaváltsak a rock irányába, nehogy elveszítsek akár egyetlen rajongót is.

De ez a kitérő már nem tartott sokáig, hiszen ahogy idősödtem, egyre inkább biztos voltam abban, hogy mit akarok és mit nem.

Pokoli nehéz volt visszatérni a saját zenei gyökereimhez”

— mondta, hozzátéve:

„Tudom, ki vagyok, hogy mit szeretek, hogy mit szeretnék közvetíteni a dalaimon keresztül” .

Arra kérte a közönséget:

“Lassan értsék meg azok, akik szerint most nem önmagam vagyok ezzel a stílussal, hogy ők eddig úgy hallgattak engem, hogy azt hitték, ismernek.

Holott, a médiában rajzolt karakterem és a valós énem között semmilyen hasonlóság nem volt. Amit most látnak, az vagyok én, és az voltam valójában mindig is. Ez az, ami önazonos számomra.

Most érkeztem meg”.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....