Az új államtitkár olyat mondott a magyar egészségügyről amit nehéz leírni...

Optimista.

„Jelmondatom: a siker közös, a felelősség az enyém – így megyünk előre”

– mondja a Mandiner hetilapnak Takács Péter. Már az elején cáfolja, hogy nem hálás a feladata, amikor Pintér Sándor kinevezése előtt három nappal közölte a szándékát, nem is habozott, hogy belevágjon-e. Azt érzi,

nagyjából minden összeállt az egészségügy körül,

amire a rendszerváltás óta várunk. Most olyan dolgokat lehet meglépni, amiket a szakma elfogad, a társadalom igényel, és politikai támogatás is van mögötte. Most vagy soha hangulat van.

Nem híve a spanyolviasz újra és újra feltalálásának. Azt mondja, az utóbbi húsz évben kiváló elméleti munkák születtek arról, mit kell tenni az egészségüggyel. A leírtak gyakorlatba ültetését tekinti missziójának.

“Elmentünk a gólvonalig, ott pattog a labda, be kell lőni.”

Legsürgetőbb feladatnak az alapellátási ügyelet megszervezését tartja. Azt mondja, ez évi 13 milliárd forintjába kerül a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek, csaknem ennyit tesznek hozzá az önkormányzatok is, ennyi pénzből mégis csak az ország 60-70 százalékára jut ellátás.

A maradékon a piacot uraló, az önkormányzatoktól pénzeket kizsaroló cégek osztoztak, és értékelhetetlen minőségű szolgáltatást nyújtottak. A betegbiztonság szempontjából tehát bőven van még teendő.

Az államtitkár szerint a jövőben

egységesen

kell megszervezni a betegek elosztását. Mindenkit az állapotának megfelelő szintre kell besorolni. Az alapellátási feladatokat minden járásban a mentőszolgálat látja majd el. Korábban számos visszaélés történt, nemritkán a szolgáltatók napi hetven beteg ellátását is lejelentették, pedig a valóságban csupán a tizede valósult meg.

A rendszerbe a háziorvosok járási szinten lépnek be. Legkésőbb a jövő év elején kezdenek ezen az úton haladni, mondta az államtitkár a Mandinernek.

(via 24.hu)





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....