|
Három évvel később.
A Borkai-ügyben váratlanul vádat emelt a Fővárosi Főügyészség hat ember ellen. A vádak szerint ők voltak azok, akik az egykori polgármesterről és barátairól kompromittáló, szexuális tartalmú felvételeket készítettek egy horvátországi kiruccanás alkalmával. Mint ismert, a 2019 októberében, nem sokkal az önkormányzati választások előtt nyilvánosságra hozott felvételen Borkai Zsolt, valamint az ügyvédje és barátja, Rákosfalvy Zoltán, több más férfi társaságában láthatóak egy jachton. Borkai Zsolt október 7-én, három nappal a botrány kirobbanása után elismerte a történteket, Rákosfalvy pedig feljelentést tett a rendőrségen, mivel a hajóútról készült felvételekkel korábban meg is zsarolták azokkal a baráti társaságot. Azokat az embereket, akik mindezt az „Ördög ügyvédje” néven nyilvánosságra hozták, már el is ítélte első fokon a bíróság. Most a Fővárosi Főügyészség friss tájékoztatásából az derült ki, hogy vádat emeltek azok ellen, akik a vád szerint felvételeket csinálták, majd kiötlötték, hogy a hajós parti résztvevőit zsarolják meg. „A Fővárosi Főügyészség az ‘ördög ügyvédje’-ként ismert ügyhöz kapcsolódó zsarolási ügyben összesen 6 személlyel szemben nyújtott be vádiratot a bíróságra” – közölték. Az ügy 6 vádlottja, 3 férfi és 3 nő, egymással rokoni, illetve baráti kapcsolatban áll. A vádirat szerint az ügy egyik női vádlottja 2018 májusában egy horvátországi tengeri hajóúton az utazáson részt vevő több személyről szexuális tartalmú fénykép- és videófelvételeket készített. A kompromittáló felvételek készítésére a nőt két vádlott-társa – a barátnője és annak férje – kérték fel, amiért cserébe 100.000 forintot ígértek neki. A felvételek készítését kérő két vádlott célja az volt, hogy az egyik szereplőt majd a felvételek nyilvánosságra hozatalával zsarolják. A kompromittáló felvételeket készítő nő a felvételeket továbbította a két vádlottnak. (via Blikk.hu) |
|
|
|
Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő elleneAmennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....
|
|
|
|
|
|
|