Nem akármit jelentett be a honvédelmi miniszter: fegyverhasználat és csapatmozgás gyakorlat indul

Közölte, a haderőfejlesztés folyamatosan hozza meg a gyümölcsét.

A haderő készenlétének fokozása a hadseregen belülre vonatkozik, a katonák az “alapmesterségüket”, a fegyverhasználatot és az azzal kapcsolatos csapatmozgást fogják intenzívebben gyakorolni — mondta a honvédelmi miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.

Szalay-Bobrovniczky Kristófot annak okán kérdezték, miszerint szerdán utasítást adott a haderő készenlétének fokozására.

A miniszter elmondta: a kormánynak és neki mint a honvédelem irányításáért felelős miniszternek a magyar emberek biztonsága a legfontosabb.

Hozzátette: az ország keleti szomszédjában “szűnni nem akaró háború” van, délről pedig embercsempészek által szervezett illegális migránsok egyre agresszívebben jönnek. Az események elé kell vágnunk — jegyezte meg a miniszter, arra vonatkozóan, hogy miért adott utasítást a haderő készenlétének fokozására.

Magyarország a béke pártján áll – ismételte el – és arra számít, nem fog elérni a magyar határig a háború, de mégis mindent meg kell tenni, hogy erre felkészüljünk.

“Az intézkedés a hadseregen belülre vonatkozik, a katonákat érinti. A katonamesterséget is gyakorolni kell, és az elmúlt években a katonák példásan helytálltak ugyan a koronavírusjárvány idején a kórházak biztosításában, az ivóvízszállításban vagy akár a határ mellett, de ezek nem kifejezetten katonai tevékenységek voltak”

— emelte ki, hozzátéve, most az változik, hogy a katonák az alapmesterségüket, a fegyverhasználatot és az azzal kapcsolatos csapatmozgást fogják intenzívebben gyakorolni.

Megjegyezte: ez azt jelenti, több egyenruhást fognak az emberek látni, az utakon több katonai konvoj lesz látható, és időnként a légierő is hangosabb lesz.

“Előrelátó és jó döntés volt 2016 körül, hogy a kormány úgy döntött, átgondolt haderőfejlesztésbe kezd, ez mostanra folyamatosan hozza meg a gyümölcsét”

— értékelte.

Ismertette: a haderőfejlesztés eredményeként az elavult, hagyományos, régi technikát folyamatosan váltják le mind a szárazföldi haderőnemeknél, mind a légvédelemben, mind a páncéltörő képességet illetően, és a légierőt is szisztematikusan, előre meghatározott terv szerint fejlesztik.

(MTI)





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen