Varga Judit attól retteg, hogy az EU a munkahelyek csökkentését készíti elő

Szerinte veszély leselkedik Európára.

Facebookon posztolta a HírTV Bayer Show című műsorában vasárnap adott interjúját Varga Judit, amelyben a globális minimumadó terve ellen kelt ki. A politikus szerint a tervek “egyértelműen” ellentmondanak Európa érdekével.

Az igazságügyi miniszter arról beszélt, háborús infláció van a kontinensen, és ennek során megemlítette a háborús szankciókat, a háborúra adott, szerinte “elhibázott” válaszokat. Elmondta, “akadoznak” az ellátási láncok, és az üzemanyagárak is folyamatosan emelkednek.

Úgy látja, az Európai Unió “valamilyen furcsa ideológiai megfontolásból” korlátok közé szorítja önmagát. Ennek kapcsán megemlítette

a klímaváltozás elleni küzdelmet, amelyet szintén ideológiai kérdésnek tart.

Hozzátette, számos kérdésben “gyengíti” az EU a saját versenyképességét.

Arról beszélt, jelenleg nem kellene “globáladókban gondolkodni“. Szerinte “mi lennénk az egyetlenek“, mert a republikánusok őszi kongresszusi győzelmük esetén nem támogatnák a minimumadó tervét. Úgy látja, az adónem bevezetése “versenyhátrányt teremtene“, ahelyett, hogy segítené az európai gazdaságot.

Véleménye szerint az EU eldobná magától a közép-európai “relatív versenyelőnyt“, amelyet álláspontja alapján az adószabadság jelent. Úgy gondolja, a vállalati terhek növekedését okozná az új adó bevezetése, és “munkahelyek csökkentését” (sic!) vagy veszélybe kerülését okozná.

Úgy folytatta, “mindennek ellentmond” a globális minimumadó terve, mert véleménye szerint ez a ékével ellentétes.

“Magyarország példát mutat az egész világnak“

— jelentette ki a miniszter. Elismételte a szokásos kormánypárti rigmust, amely szerint “nem szabad, hogy a háború árát a magyar emberekkel fizettessék meg“.

“Megvédjük a teljes foglalkoztatottságot,

a nyugdíjakat, a rezsicsökkentést és a magyar családokat” — ismételte teljes magabiztossággal a jól megszokott mondatokat. Elmondta, Varga Mihálynak SMS-t küldött, amelyben sok sikert kívánt neki az EU-s tárgyalásokhoz, és egy bikósisakos emojit is küldött, mert szerinte “nyilván azért nem fogja eltenni, amit ott kap“.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....