Eldurrant Németh Szilárd agya: ilyet sem látsz gyakran

Elege lett.

Mint már beszámoltunk róla, a Ryanair-vezérigazgató kemény kritikát fogalmazott meg a kormány által kivetett extraprofitadó kapcsán.

“Rablás egy olyan kormánytól, amely teljesen elvesztette kapcsolatát a valósággal” — jelentette ki Michael O’Leary.

Az ügyben megszólalt Deutsch Tamás, aki rendkívül ízléstelen hasonlattal élt. “O’Leary úr egy hímtag” — mondta az EP-képviselő, aki szerint “ez a definíció még egy híradós interjúban is vállalható“.

Deutsch véleményéhez újfent Németh Szilárd is csatlakozott a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Ebben a rezsibiztost főként az inflációval kapcsolatban kérdezték, de a kormány és a repülőtársaság közti konfliktussal kapcsolatban is kifejtette a véleményét.

A politikus szerint “az elhibázott brüsszeli szankciós politika” az oka az elszabaduló energiaáraknak és az inflációnak. Németh azt állította, a kormányzati árstopok nélkül akár 6-7 százalékkal is magasabb lenne az infláció.

A Ryanair és a kormány közti konfliktust úgy kommentálta, “Senki nem vonhatja ki magát a magyar szabályozás alól, senki nem gondolhatja azt, hogy a magyar törvényeken kívül vagy felül áll“.

Németh Szilárd kijelentette, “önmagáért beszél az a lenéző stílus, ahogy a légitársaság vezetése beszélt Magyarországról“.

(MTI)





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....