Kitört a botrány: nem akárkik nyertek pert a magyar állami hatóság ellen

Ezt benézték.

Az RTL Klubon és társcsatornáin a szivárványcsaládokról tavaly sugárzott “A család az család” reklámkampányt jogsértőnek minősítette a Médiatanács.

Az RTL Magyarország a döntést megtámadta a bíróságon, és az első fokú ítélethez hasonlóan

másodfokon is nyert a hatóság ellen.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács 2021 márciusában indított eljárást a Háttér Társaság RTL-en sugárzott kampánya miatt.

A hatóság szerint a kisfilmet kizárólag az éjszakai műsorsávban lehetett volna sugározni, mivel álláspontjuk alapján annak üzenete, azaz “a homosz*xualitás gyerekneveléssel, családdal együtt történő tárgyalása, érzékenyen érinthette a 16 éven aluli korosztályt, körükben meg nem értést, feszültséget, bizonytalanságot okozhatott”.

A határozatot az RTL mellett a Háttér Társaság is bírósági keresetben támadta meg. A Médiatanács döntését a Fővárosi Törvényszék áprilisban megsemmisítette, majd

a Fővárosi Ítélőtábla június 30-án helybenhagyta az ítéletet.

A bíróság felidézte az Emberi Jogok Európai Bíróságának egy másik ügyben hozott ítéletét, amelyben kimondták, semmilyen tudományos bizonyíték nem utal rá, hogy a homosz*xualitás említése vagy a sz*xuális kisebbségekkel kapcsolatos, nyílt platformokon zajló vita hátrányosan érinti a gyermekeket.

(rtl.hu nyomán)





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....