Csatlakozz hozzánk facebookon
Majkáról is beszélt Müller Cecília - ezért engedték haza pozitív teszttel  

Pénteken, illetve nagyrészt hétfőn megindult az országos, célzott tesztelés a bölcsődei, óvodai dolgozók, pedagógusok, szociális intézmények dolgozói és egészségügyi dolgozók körében. Közben újra bevezették a vásárlási idősávot. Az operatív törzs kedden megtartotta tájékoztatóját a legfrissebb információkról.

A tájékoztatón elhangzott:

Kiss Róbert

Hatályba lépett mától az idősek vásárlási idősávjáról szóló jogszabály. Hétköznap 9-11, hétvégén 8-11 óra között csak 65 év felettiek léphetnek be élelmiszerüzletbe, drogériába, gyógyszertárakba, fiatalabbak nem. Viszont az idősek más időpontban is mehetnek boltba. A szabály betartatásáról az üzlet üzemeltetője, vagy alkalmazottja kell, hogy gondoskodjon. Aki az idősek sávjában megy be az üzletbe, és 65 év alatti, azt el kell küldeni a boltból, ha nem megy el, rendőrt kell hívni. Ha nem tartatják be a boltban a szabályokat, a rendőrség eljárást indíthat.

Maszkviselési szabályok megszegése miatt 292 ember ellen intézkedtek a rendőrök. 260 ember ellen azért intézkedtek, mert olyan közterületen tartózkodott maszk nélkül, ahol az önkormányzat azt kötelezővé tette.

Tegnap 34 ember szegte meg tömegközlekedési eszközön a maszkviselés szabályait. Vendéglátó üzletekben azt is tapasztalták, hogy megszegik a nyitva tartás tilalmát.

2 helyet bezártak ideiglenesen emiatt, ezzel 73-ra emelkedett a bezárt üzletek száma, mióta a szabályt meghozták.

Makón egy nyitva tartó sörözőt találtak a rendőrök, vendégekkel, a sörözőt 31 napra bezárták. Keleméren egy presszóban azt látták, hogy az üzemeltető játékversenyt szervezett és ot szeszesitalt szolgáltak fel. A helyet bezárták.

324 ember szegte meg a kijárási korlátozásokat az elmúlt napon.
A tranzitálási szabályok megszegői ellen 41 intézkedést kellett végrehajtani.
41557 ember van hatósági házi karanténban.

Müller Cecília

A tisztifőorvos a járványügyi adatokat ismertette, ennek részletei itt.

133853 aktív fertőzött beteg van az országban. Budapest és Pest megye a legérintettebb. A települések 91 százalékában van igazolt fertőzött személy, ez nem jelenti, hogy a többi településen nem lehetnek fertőzöttek.

Budapest és Pest megye után Győr-Moson-Sopron megye a legfertőzöttebb. Tolna megye a legkevésbé fertőzött terület.

Az egyes megyék között jelentős különbségek vannak. Ehhez a lakosság sűrűsége is hozzájárul, de más tényezők is.

Az elmúlt napon 100 feletti elhunytat regisztráltak, összesen 117-et. Az életkori skála széles: 33 évtől 101 éves korig terjed. A legtöbbjüknél több krónikus, vagy súlyos megbetegedés is fellelhető volt.

7598 ember van kórházban koronavírussal, 638-an közülük lélegeztetőgépen vannak. Ezek a számok enyhén emelkedő tendenciát mutatnak, de talán már nem exponenciális mértékben.

Zajlanak a célzott tesztelések bölcsődékben, óvodákban, iskolákban, egészségügyben dolgozók között. A tesztelési lehetőség az intézmények bármely dolgozója számára biztosított.

A tisztifőorvos felhívta a figyelmet, ha tehetik, az idősek ne menjenek sehova, ha lehet, hozzátartozóik vásároljanak be helyettük. Ha mégis mennek vásárolni, azt a kijelölt idősávban tegyék.

Így értékelik az antigén gyorsteszteket: két csík van rajta, általában az egyik C-betűvel van jelölve, ez a kontroll csík, a T-betűs maga a teszt csak. Ha mindkettő elszíneződik, akkor az eredmény pozitív. Ha a C-betűs vonal nem színeződik el, vagy egyik csíkon sincs elszíneződés, akkor szintén nem értékelhető a teszt, meg kell ismételni. Ha a C-vonal elszíneződik, a másik nem, akkor a teszt negatív.

Zajlanak a szennyvíz-vizsgálatok is, melyekből arra következtetnek, mennyire terjed a vírus. A magyar tapasztalatok és módszertan iránt már külföldről is érdeklődnek. Igazolódott a tény, hogy a szennyvízben mért vírusörökítőanyag mennyisége egyértelműen mutatja a várható fertőződések számát. Ez 4-5 nap múlva jelentkezik a valóságban, vagyis tudni lehet, hogy a 47. hét mérései alapján a következő nagyjából egy héten hol fognak növekedni a fertőzötti számok.

Békéscsaba, Miskolc, Nyíregyháza, Salgótarján, Székesfehérvár: itt emelkedett a szennyvízben a vírus alkotóelemének jelenléte, ezekben a városokban egy héten belül a fertőzöttek száma is emelkedik majd.

Kecskeméten, Szolnokon kicsit csökkenő tendenciát mértek.
Kérdésekre adott válaszok

Mit mutatnak a pedagógusok első tesztelésének eredményei? Válasz: Egy-egy intézményben nem csak a pedagógusokra, hanem az összes dolgozóra vonatkozik a tesztelési lehetőség. Az összegzést hetente tervezik közzétenni.

Majka hazatérhetett, de tesztje még pozitív. Válasz: Müller Cecília azt mondta, szívből örül, hogy az énekes hazatérhetett, (A kérdésben nem hangzott el Majka neve, csak, hogy énekes, de a célzás egyértelmű, hisz ő térhetett haza tegnap.) Hozzátette: ő jelképévé vált annak, hogy milyen megfeszített munkát végeznek az egészségügyi dolgozók. A lényeg, hogy ha valakinek az állapota miatt már nem szükséges, hogy kórházban maradjon, akkor hazaengedik a beteget. Pozitivitása, vírus-ürítése még fennállhat. Előfordulhat, hogy a beteg hosszasan is pozitív marad, de fizikailag már meggyógyult. Számos esetben előfordul, hogy egy pozitív, egy negatív lelet születik. Könnyebb betegség-lefolyás esetén három tünetmentes nap után, egyben a megfertőzéstől számított 10 nap elteltével a beteg felszabadítható, ha tünetmentes valóban, mert ennyi nap után már a WHO szerint sem ürít vírust. A súlyosabb lefolyású eseteknél a kezelőorvos ítéletével egyetértésben a 21. napon egészségesnek minősül a páciens, ha más egyéb betegsége nem gátolja ezt. A PCR-teszt a diagnózis felállítását segíti, de a beteg "felszabadítását" ebben a több hetes időszakban már nem befolyásolja.

blikk
Ez is érdekelhet:
A kisfiú keresését a rendőrség eltávolította, köszönjük az eddigi megosztásokat!
UPDATE: A kisfiú keresését a rendőrség eltávolította, köszönjük az eddigi megosztásokat! Korábban: 2021-01-04 eltünési dátummal tette közzé a rendőrség a kisifú körözését...
  
Meghalt a magyar határnál egy katona - vizsgálat indult
Nem incidens történt a Honvédelmi Minisztérium szerint. A déli határszakaszon életét vesztette egy katona csütörtökön – közölte a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs osztálya ...
  
Vizsgálat indult - Plafonig állnak a nyitott koporsók a szentendrei halottasházban
Szentendre polgármestere vizsgálatot rendelt el a videón látható kegyeletsértő állapotok miatt, illetve jelenleg is helyszíni szemlét tart a halottasházban. Csaknem a plafonig érnek a k...
  
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Erőszakkal próbáltak megetetni egy óvodást egy Fejér megyei óvodában
Bakondi az M1-en: az ingyenes vakcina is ösztönzi az illegális migrációt
Szijjártó megszólalt a durva fenyegető levélről - már úton van Kijevbe
Ítélet: Sümeg fideszes városvezetése törvénytelenül használt fel 118 millió EU-s közpénzt
Sümeg polgármestere hiába támadta meg az általa vezetett önkormányzat ellen hozott jogerős ítéletet, miszerint súlyos törvénysértések mellett használták fel az EU-s forrásból szárm...
  
Mi jöhet még? - Bombariadó az üzemben, ahol a vakcinát is gyártják
Bombariadó miatt kellett kiüríteni egy, a walesi Wrexham közelében található gyárat, ahol jelenleg az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcinát gyártják – írja a ...
  
Összeszedték az 5 legkeményebb dolgot, amit Schobert Norbi valaha mondott
A fitneszguru több olyan dolgot is állított már az elmúlt időszakban, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. Legutóbb épp egy szerinte is erős hasonlattal élt, amikor az elhízással kapcso...
  
Nem ösztöndíjat kapott Orbán Gáspár a brit elit akadémiára, hanem tanulmányi szerződéssel támogatták
„Megerősítjük, hogy a három magyar állampolgár közül az egyik személy a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár volt. Ugyanakkor cáfoljuk, hogy a képzésen résztvevők HM ösztöndíjaskén...
  
Óriási botrány: Varga Judit azt ígéri, visszafizeti a csokot, ha...
Az igazságügyi minisztérium szerint közbejött a budapesti munka, ezért nem tudnak Balatonhenyén élni. Varga Judit igazságügyi miniszter falusi csok-támogatás igénybevételével építet...
  
Tállai: Tavaly nem volt, idén újra lehet nyugdíjprémium
Február 12-én kezdi meg a 13. havi nyugdíj (első részletének) kifizetését az államkincstár, külön juttatásként nagyjából 2,5 millió, nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban része...
  
Úgy emelkedett a minimálbér, hogy az értéke csökkent
Hétfőn derült ki, hogy mennyi lesz 2021-ben (februártól) a minimálbér Magyarországon. A legalacsonyabb szintje nettó 111 300 forint lesz (bruttó 167 400 forint). A minimálbér tavalyhoz k...
  
Történik valami - Kivonul Magyarországról az uniós határőrizeti szerv
A Frontex úgy látja: ha továbbra is részt venne a magyarországi határvédelmi tevékenységekben, akkor azt kockáztatná, hogy egy uniós joggal ellentétes gyakorlat részese lenne. A Fronte...
  
Annyi pénzt kapott a haveri cég tavaly, amennyiért egy átlag magyar 20 ezer évig dolgozik
Csak plakátkampányokra több mint 30 milliárd forintot kaptak Balásy Gyula cégei. Rogán Antal által felügyelt Nemzeti Kommunikációs Hivatal tavaly 58,6 milliárd forint értékben adott me...
  
Éveken át terrorizálta a családját egy férfi Vas megyében - elképesztő dolgokkal fenyegette
A Szombathelyi Járási Ügyészség továbbá kiskorú veszélyeztetésének bűntette és kapcsolati erőszak bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki éveken át terrorizálta a cs...
  
A felcsúti akadémia lesz a labdarúgás módszertani központja
A felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia lesz a sportág módszertani központja. A pályáztatásba a szakszövetséget nem vonták be, a pályáztatás nem volt nyilvános – adta hírül a...
  
Lázár János: Az irányt tekintve orbánabb vagyok Orbánnál
A célokban nem, legfeljebb az eszközökben tér el a véleménye Orbán Viktorétól, mondta Lázár János egykori miniszter a 24.hu-nak. Példaként a vasárnapi boltzárt idézte, amiben szerinte...
  
Hogyan vehetett fel Varga Judit igazságügyi miniszter tízmilliós csoktámogatást a nyaralójára?
Trükközött a Varga Judit–Magyar Péter házaspár a csokkal, vagy valóban életvitelszerűen Balatonhenyén terveztek élni? Ha ez ma már nem reális, vajon vissza fogják fizetni az á...
  
Hét gyerek, csecsemő is a sérültek között: mentőhelikopter az M7-esnél történt tömegbalesethez
Tízen sérültek meg az M1 és az M7-es autópálya budapesti bevezető szakaszán kedd reggel történt balesetben. Az Egér útnál három autó ütközött össze, több kilométeres a torlódá...
  
Elképesztő videót posztolt a rendőrség - kerítés mellett sétáló elfogott migráns csoport
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Baktalórántházi, Nagykállói, és a Balkányi Rendőrőrseinek munkatársai lakossági bejelentést követően elfogtak tizennyolc határsértőt 2021. január...
  
Százezres lenyúlást kaptak karácsonyra egy magyar webshop vásárlói
A videójáték konzolok legújabb generációi decemberben kerültek a boltokba. A Microsoftnak és a Sonynak is olyan jól sikerült az indulás, hogy világszerte szinte mindenhol azonnal elfogytak...
  
Azt ígérte, leveszi a rontást, és ezért a nevére írattak egy 25 milliós lakást
Hiszékeny idős embereket csapott be egy kiskunfélegyházi nő, aki ellen most emelt vádat az ügyészség. A csaló bűnlajstroma igen hosszú, de a módszer minden esetben ugyanaz volt: áldozat...
  
Megfenyegették Szijjártót - „Ha a miniszteretek Ukrajnába jön, magyar vér fog folyni”
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai hivatalos kijevi látogatásának előestéjén, kedden vérontással fenyegető, „Ukrajnai hazafiak” aláírással ellátott levele...
  
Gulyás: Magyarország ma képes megvédeni a magyar zsidóságot, ugyanakkor a kormány érzékeli az új antiszemitizmus erősödését a világban
Magyarország ma képes megvédeni a magyar zsidóságot, a kormány védi az emberi méltóságot, biztosítja a vallásszabadságot, és támogatja a magyar zsidóságot kulturális identitásának ...
  
Amíg a baloldal üres politikai akciókkal van elfoglalva, a kormány a védekezéssel és a vakcinabeszerzéssel
Amíg a baloldal üres politikai akciókkal van elfoglalva, a kormány a védekezéssel és a vakcinabeszerzéssel Amíg a baloldal üres politikai akciókkal, kamuvideókkal, a védekezés akadályoz...
  
Bakondi az M1-en: az ingyenes vakcina is ösztönzi az illegális migrációt
A koronavírus-járvány és az ingyenes vakcina is ösztönzi az illegális migrációt - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán. Bakondi Györg...
  
Öngyilkosságot kísérelt meg a fiatal magyar sztár - megrázó részleteket mesélt
A nyíregyházi Laskai Lili, azaz Lil G nevét nagyjából három évvel ezelőtt ismerhette meg az internet népe, akkor debütált ugyanis YouTube-on a Nemazalánnyal elkövetett, immár 32 millió ...
  
„Az elnök rajta fogja tartani a szemét Magyarországon” - kemény dolgok várnak Orbánra
Joe Biden mély szeretete a magyarok iránt jóval több az egyszerű érdeklődésnél, vagy felületes ismeretségnél – mondta a Blikknek Katrina Lantos Swett, Tom Lantos néhai amerikai kongress...
  
Teherautó hajtott egy családi ház kertjébe
Egy családi ház kertjébe hajtott be egy teherautó Nagykovácsiban. A baleset a Bánya utcában történt, ahová a fővárosi és nagykovácsi önkéntes tűzoltók is kivonultak. A balesetben e...
  
Fideszes politikus ellenőrzi az uniós rendőrséget
Az Európai Néppárt (EPP) Hidvéghi Balázst, a Fidesz európai parlamenti képviselőjét delegálta a Bűnüldözési Együttműködés Európai Uniós Ügynöksége (Europol) ellenőrzésért fe...
  
Az állam átvette a trieszti kikötőt - de van egy kis gubanc
Ám az még jó ideig nem használható érdemben. Lezárult a magyar állam trieszti kikötői tulajdonszerzése, ezt a külügyminisztérium is megerősítette a HVG-nek. A terület egyelőre iga...
  
83 ember kerül az utcára - nagy múltú Zalaegerszegi gyár zár be
A francia tulajdonos szerint évek óta veszteségesen termelt az elavult gépparkú üzem, mert már nem kell a vevőknek az ementáli. Bezárja zalaegerszegi sajtüzemét a Savencia Fromage & Dair...
  
Lepusztuló budapesti épületeikhez ragaszkodnak az oroszok
Állaguk egyre romlik, de az oroszok valamiért mégis ragaszkodnak hozzájuk. Különös bennük, hogy a telkek a magyar állam tulajdonában vannak. A rendszerváltás után harminc évvel is hemz...
  
Operatív törzs: A kormány ma vizsgálja felül a korlátozások fenntartását
Müller Cecília elmondta, hogy már 17 772 ember a második adag oltást is megkapta a Pfizer/BioNTech vakcinából. Eddig 5200 egyetemi hallgató vett részt a koronavírus-járvány elleni küzd...
  
Elképesztően hatékony gyógyszer érkezik Magyarországra szerdán
Az amerikai Eli Lilly gyógyszergyár által fejlesztett készítményt elsőként a Dél-pesti Centrumkórház és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet alkalmazhatja, ezt a Dél-pesti Centru...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2021. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Majkáról is beszélt Müller Cecília - ezért engedték haza pozitív teszttel
Pénteken, illetve nagyrészt hétfőn megindult az országos, célzott tesztelés a bölcsődei, óvodai dolgozók, pedagógusok, szociális intézmények dolgozói és egészségügyi dolgozók körében. Közben újra bevezették a vásárlási idősávot. Az operatív törzs kedden megtartotta tájékoztatóját a legfrissebb információkról.

A tájékoztatón elhangzott:

Kiss Róbert

Hatályba lépett mától az idősek vásárlási idősávjáról szóló jogszabály. Hétköznap 9-11, hétvégén 8-11 óra között csak 65 év felettiek léphetnek be élelmiszerüzletbe, drogériába, gyógyszertárakba, fiatalabbak nem. Viszont az idősek más időpontban is mehetnek boltba. A szabály betartatásáról az üzlet üzemeltetője, vagy alkalmazottja kell, hogy gondoskodjon. Aki az idősek sávjában megy be az üzletbe, és 65 év alatti, azt el kell küldeni a boltból, ha nem megy el, rendőrt kell hívni. Ha nem tartatják be a boltban a szabályokat, a rendőrség eljárást indíthat.

Maszkviselési szabályok megszegése miatt 292 ember ellen intézkedtek a rendőrök. 260 ember ellen azért intézkedtek, mert olyan közterületen tartózkodott maszk nélkül, ahol az önkormányzat azt kötelezővé tette.

Tegnap 34 ember szegte meg tömegközlekedési eszközön a maszkviselés szabályait. Vendéglátó üzletekben azt is tapasztalták, hogy megszegik a nyitva tartás tilalmát.

2 helyet bezártak ideiglenesen emiatt, ezzel 73-ra emelkedett a bezárt üzletek száma, mióta a szabályt meghozták.

Makón egy nyitva tartó sörözőt találtak a rendőrök, vendégekkel, a sörözőt 31 napra bezárták. Keleméren egy presszóban azt látták, hogy az üzemeltető játékversenyt szervezett és ot szeszesitalt szolgáltak fel. A helyet bezárták.

324 ember szegte meg a kijárási korlátozásokat az elmúlt napon.
A tranzitálási szabályok megszegői ellen 41 intézkedést kellett végrehajtani.
41557 ember van hatósági házi karanténban.

Müller Cecília

A tisztifőorvos a járványügyi adatokat ismertette, ennek részletei itt.

133853 aktív fertőzött beteg van az országban. Budapest és Pest megye a legérintettebb. A települések 91 százalékában van igazolt fertőzött személy, ez nem jelenti, hogy a többi településen nem lehetnek fertőzöttek.

Budapest és Pest megye után Győr-Moson-Sopron megye a legfertőzöttebb. Tolna megye a legkevésbé fertőzött terület.

Az egyes megyék között jelentős különbségek vannak. Ehhez a lakosság sűrűsége is hozzájárul, de más tényezők is.

Az elmúlt napon 100 feletti elhunytat regisztráltak, összesen 117-et. Az életkori skála széles: 33 évtől 101 éves korig terjed. A legtöbbjüknél több krónikus, vagy súlyos megbetegedés is fellelhető volt.

7598 ember van kórházban koronavírussal, 638-an közülük lélegeztetőgépen vannak. Ezek a számok enyhén emelkedő tendenciát mutatnak, de talán már nem exponenciális mértékben.

Zajlanak a célzott tesztelések bölcsődékben, óvodákban, iskolákban, egészségügyben dolgozók között. A tesztelési lehetőség az intézmények bármely dolgozója számára biztosított.

A tisztifőorvos felhívta a figyelmet, ha tehetik, az idősek ne menjenek sehova, ha lehet, hozzátartozóik vásároljanak be helyettük. Ha mégis mennek vásárolni, azt a kijelölt idősávban tegyék.

Így értékelik az antigén gyorsteszteket: két csík van rajta, általában az egyik C-betűvel van jelölve, ez a kontroll csík, a T-betűs maga a teszt csak. Ha mindkettő elszíneződik, akkor az eredmény pozitív. Ha a C-betűs vonal nem színeződik el, vagy egyik csíkon sincs elszíneződés, akkor szintén nem értékelhető a teszt, meg kell ismételni. Ha a C-vonal elszíneződik, a másik nem, akkor a teszt negatív.

Zajlanak a szennyvíz-vizsgálatok is, melyekből arra következtetnek, mennyire terjed a vírus. A magyar tapasztalatok és módszertan iránt már külföldről is érdeklődnek. Igazolódott a tény, hogy a szennyvízben mért vírusörökítőanyag mennyisége egyértelműen mutatja a várható fertőződések számát. Ez 4-5 nap múlva jelentkezik a valóságban, vagyis tudni lehet, hogy a 47. hét mérései alapján a következő nagyjából egy héten hol fognak növekedni a fertőzötti számok.

Békéscsaba, Miskolc, Nyíregyháza, Salgótarján, Székesfehérvár: itt emelkedett a szennyvízben a vírus alkotóelemének jelenléte, ezekben a városokban egy héten belül a fertőzöttek száma is emelkedik majd.

Kecskeméten, Szolnokon kicsit csökkenő tendenciát mértek.
Kérdésekre adott válaszok

Mit mutatnak a pedagógusok első tesztelésének eredményei? Válasz: Egy-egy intézményben nem csak a pedagógusokra, hanem az összes dolgozóra vonatkozik a tesztelési lehetőség. Az összegzést hetente tervezik közzétenni.

Majka hazatérhetett, de tesztje még pozitív. Válasz: Müller Cecília azt mondta, szívből örül, hogy az énekes hazatérhetett, (A kérdésben nem hangzott el Majka neve, csak, hogy énekes, de a célzás egyértelmű, hisz ő térhetett haza tegnap.) Hozzátette: ő jelképévé vált annak, hogy milyen megfeszített munkát végeznek az egészségügyi dolgozók. A lényeg, hogy ha valakinek az állapota miatt már nem szükséges, hogy kórházban maradjon, akkor hazaengedik a beteget. Pozitivitása, vírus-ürítése még fennállhat. Előfordulhat, hogy a beteg hosszasan is pozitív marad, de fizikailag már meggyógyult. Számos esetben előfordul, hogy egy pozitív, egy negatív lelet születik. Könnyebb betegség-lefolyás esetén három tünetmentes nap után, egyben a megfertőzéstől számított 10 nap elteltével a beteg felszabadítható, ha tünetmentes valóban, mert ennyi nap után már a WHO szerint sem ürít vírust. A súlyosabb lefolyású eseteknél a kezelőorvos ítéletével egyetértésben a 21. napon egészségesnek minősül a páciens, ha más egyéb betegsége nem gátolja ezt. A PCR-teszt a diagnózis felállítását segíti, de a beteg "felszabadítását" ebben a több hetes időszakban már nem befolyásolja.

 Forrás: blikk
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
A kisfiú keresését a rendőrség eltávolította, köszönjük az eddigi megosztásokat!
Meghalt a magyar határnál egy katona - vizsgálat indult
Vizsgálat indult - Plafonig állnak a nyitott koporsók a szentendrei halottasházban
Varga Juditék 200 milliót költöttek lakásokra, nem is akárhol vannak a lakások
Erőszakkal próbáltak megetetni egy óvodást egy Fejér megyei óvodában
Bakondi az M1-en: az ingyenes vakcina is ösztönzi az illegális migrációt
Előre leszóltak, hogy a raktárkoncerten ne játsszák el az Orbánról szóló számukat - ami ezután jött...
Szijjártó megszólalt a durva fenyegető levélről - már úton van Kijevbe
„Nem tudjuk, hogyan fogunk meghalni, de így senki nem szeretne”
Balaton botrány: saját vállalkozásaira kért és kapott több mint száz milliós támogatást
„Turkáltak a zoknik és a bugyik között” – Túlkapás volt a razzia Lajcsi ügyvédje szerint
Óriási botrány: Varga Judit azt ígéri, visszafizeti a csokot, ha...
Müller Cecília: a második oltás beadását követően azért nagyobb fájdalmak is jelentkezhetnek
Fidesz: a védőoltás önkéntes, senkit nem kényszerítenek sem a védőoltásra, sem egy oltóanyag elfogadására
Az Orbán-kormány állítása szerint kibertámadás történt
Nők is voltak a raktérben - román embercsempészeket fogtak a magyar rendőrök
Varga Judit lakásai: hogyan lehet 200 milliós vásárlásra 192 milliós hitelt felvenni?
Magyarország kormánya: Amíg a baloldal üres politikai akciókkal van elfoglalva, a kormány a védekezéssel és a vakcinabeszerzéssel
Rossz hír: bezárnak egy óvodát mert egyszerűen kevés a gyerek
Elképesztően hatékony gyógyszer érkezik Magyarországra szerdán
Jó hírek érkeztek: az új magyar szer használata mellett a vírus nem képes a fertőzésre
Kovács : minden eszközzel segítik a vendéglátósokat, hiszen ők is több kedvező intézkedést vehetnek igénybe
Megszületett a megállapodás a minimálbérről - hivatalos mennyi lesz
Elképesztő videót posztolt a rendőrség - kerítés mellett sétáló elfogott migráns csoport
Felejtsd el a csoda edzőket, csodaszereket - 45 kilót fogyott ez a férfi, pofon egyszerű volt
Tavasszal jön a törvényjavaslat ami sokaknál kiveri majd a biztosítékot
Itthon mindenhonnan visszapattant a Szájer József kábítószer-birtoklásáról szóló feljelentés
Kásler szerint Mátyás király csontjainak összerakása segíthet átvészelni a járványt
Nem fogod elhinni milyen dolog mögött találtak egy Fideszes emailcímet
Mi lesz a dolgozókkal? - 70 év után bezár a zalaegerszegi sajtüzem,
„Könyörögj az életedért!” – Trágyát tömtek a szájába, verték, közben a nő telefonnal videózta
Óriási készültség: Fegyveres rablás Székesfehérváron
Nagyon érdekes megjegyzést tett Lázár János Orbán Viktorról
Eldőlt - Szijjártó nem vár Brüsszelre - mutatjuk a részleteket
Nem semmi: a svájci Stadlerrel alapít közös vállalatot Mészáros Lőrinc
Miért vásárol egy magyar cégtől repülőket Nigéria hadserege?
Müller Cecília: Mutánsok nehezítik a járványhelyzet értékelését
Schobert Norbert a Auschwitzcal példálózott, amikor az elhízás és a genetika kapcsolatáról beszélt
Beoltott gyöngyösi polgármester: Hibáztam, és ezért bocsánatot kérek
Müller Cecília: Megkezdődhet a 60 év felettiek, illetve a 89 évnél idősebbek beoltása Magyarországon
Óriásit buktak a magyarok, akik hittek a befektetési cég ígéreteinek
Megfenyegették Szijjártót - „Ha a miniszteretek Ukrajnába jön, magyar vér fog folyni”
Öngyilkosságot kísérelt meg a fiatal magyar sztár - megrázó részleteket mesélt
Népszava: A Szputnyik V klinikai tesztjén vizsgált vakcina nem egyezik a forgalomba került vakcinával
Nem ösztöndíjat kapott Orbán Gáspár a brit elit akadémiára, hanem tanulmányi szerződéssel támogatták
Megszólalt a Telepy utcában szíven szúrt Csaba anyja
Az állam átvette a trieszti kikötőt - de van egy kis gubanc
Felnőtt képet tett közzé magáról a volt KDNP-s aktivistanő - kiderült miért
„Az elnök rajta fogja tartani a szemét Magyarországon” - kemény dolgok várnak Orbánra
Hogyan vehetett fel Varga Judit igazságügyi miniszter tízmilliós csoktámogatást a nyaralójára?
Több száz négyzetméternyi lakóingatlant vásárolt magának Varga Judit és férje Orbán Viktor otthona közelében
Schobert Norbi: „Kövérnek senkit nem teremt a jóisten”
Fideszes politikus ellenőrzi az uniós rendőrséget
Előkerült egy videó a Ferihegyi úton történtekről - Anyja ölében ülve vezetett egy gyerek
Mi jöhet még? - Bombariadó az üzemben, ahol a vakcinát is gyártják
Botrány: 120 óra közmunkát kaptak azok az óvodapedagógusok, akik erőszakkal akartak megetetni egy gyereket
Hét gyerek, csecsemő is a sérültek között: mentőhelikopter az M7-esnél történt tömegbalesethez
Ítélet: Sümeg fideszes városvezetése törvénytelenül használt fel 118 millió EU-s közpénzt
Óriási számok: A Brüsszelben terjeszkedő Fidesz-alapítvány költségvetése akkora, mint a nagy EU-s pártcsaládoké
Fontos: valami történik Horvátországban
Elképesztő számok: közel kétmillióan kérték a törlesztési moratóriumot
Annyi pénzt kapott a haveri cég tavaly, amennyiért egy átlag magyar 20 ezer évig dolgozik
Összeszedték az 5 legkeményebb dolgot, amit Schobert Norbi valaha mondott
Kezdeményezzenek Gyurcsányék Brüsszelben vizsgálóbizottságot, hiszen az unióban megbukott a vakcinabeszerzés
391 helyett 5549 milliárd forint lett tavaly a költségvetés hiánya
A Szijjártót jachtoztató Szíjj László 8,6 milliárdos tendert nyert
1,3 milliárdból újíthatják fel Pintér Sándor egykori cégének szállodáját
Felkészültek-e a kormányablakok a több mint egymillió lejárt okmány megújítására?
DK: Vérlázító, hogy a válság közepén is milliós jutalmakat osztogatnak maguknak a pánikkormány tagjai
Megszállják a rendőrök a buszjáratokat
Szijjártó: bennünk rossz érzéseket keltettek az erőszakos házkutatások a Kárpátalján
Teherautó hajtott egy családi ház kertjébe
Azt ígérte, leveszi a rontást, és ezért a nevére írattak egy 25 milliós lakást
Történik valami - Kivonul Magyarországról az uniós határőrizeti szerv
Óriási botrány: Soron kívül kapott oltást a gyöngyösi polgármester
ThePost
COPYRIGHT © 2021. minden jog fenntartva - Impresszum