Parragh László bejelentette az adószigorításának újabb részleteit - erről volt szó a választások előtt?

Az országgyűlés még nyáron elfogadhatja a módosítást.

Jelenleg 50 ezer forint adót kell fizetnie a főállású katásoknak, a másodállásúaknak havi 25 ezret. Parragh László azonban a Kossuth Rádióban ismertette a módosító javaslat tartalmát, aminek alapján:

a minimálbérhez igazítanák az adó mértékét

18 millió forintra emelnék a most 12 milliós éves összeghatárt

emelkedne a katásoknak járó társadalombiztosítási ellátás

megszüntetnék a kényszervállalkozási formát, vagyis, amikor egy vállalkozó munkaviszony helyett számlázva dolgozik egy cégnek.

“A kiskapu azt jelentette, hogy ha valaki a munkabér helyett katában vette fel a fizetését, beszámlázott egy cégnek, akkor tulajdonképpen meg tudta kerülni a munkaviszony szabályait, a munkaviszonnyal együtt járó adózást. Ezt jogszerűen tették vagy teszik, ezt nem lehet vitatni, hogyha valaki lát egy kiskaput, akkor azt kihasználja, ez teljesen normális dolog, de össztársadalmi értelemben ez nem lehet az érdekünk, lévén,

a közteherviselésben aki kevesebbet fizet, akkor a másik viszont többet fog fizetni”

— fejtette ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az állami rádió műsorában.

Csongár Gábor adószakértő szerint a KATA szabályainak esetleges módosításával több sáv lépne életbe ezeknél a vállalkozóknál.

“A lakosságot kiszolgáló ügyfeleknél a várható adómérték körülbelül 70-100 ezer forint volna, míg az üzleti B2B kiszolgálóknak körülbelül 120-150 ezer lenne a KATA havi tételes adónak a mértéke, és ugye a 10-18 millió forintig terjedő sávban körülbelül 120-150 ezer lenne a kizárólag lakossági ügyfeleket kiszolgálóknak a mértéke”

— emelte ki a szakértő.

A javaslatot a kamara jelenleg teszteli az érintett vállalkozók körében, és online konzultációt is folytat az esetleges változtatásokról.

(atv.hu)





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....