Vége a türelemnek: Azonnali béremelést követelnek, megindulnak a magyarok?

Elfogyott a türelmük.

Szerdán tartotta a választások utáni első ülését az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT), de a kormány, a munkavállalók és az önkormányzatok képviselői nem jutottak érdemi eredményre a Népszava szerint, a kabinet úgy véli, “túl nehéz a helyzet”.

A lap szerint a találkozón a szakszervezetek emlékeztették a kormány képviselőit, hogy

12 éve nem nőtt a köztisztviselői illetményalap 38 650 forintos összege,

az országban pedig több száz település van, ahol saját forrásból nem tudtak ezen emelni az önkormányzati alkalmazottak bérének megállapításakor.

A közszféra szakszervezetei szerint a több ágazatban beharangozott teljesítményarányos béremelést ígérő életpálya-rendszer megbukott. Ez leginkább a pedagógusokra vonatkozik, de rosszul jártak a kormányhivatali dolgozók is — hívták fel a figyelmet.

Az érdekvédők szerint a közszolgálat több ágazatában lényegében megszűnt a munkatársak garantált előmenetele, sok helyen pedig elfogadott a megállapított alapbérnél kisebb összeg kifizetése is,

miközben a parlamenti képviselők fizetése automatikusan emelkedik, ha nő az átlagbér.

Ezek alapján az OKÉT tagjai egyhangúlag támogatták a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elvárását, hogy

a közszférában a kezdő bér legyen azonos a minimálbérrel és vezessék be a diplomás minimálbért.

Erre választ nem kaptak, csak arra kaptak ígéretet, hogy a javaslatokat a kormány is látni fogja.

Az MKKSZ kezdeményezésére ezen felül azt kérik a dolgozók képviselői, hogy július 1-től az infláció miatt

minden önkormányzati köztisztviselő,
szociális, kulturális- és közgyűjteményi területen dolgozó,
kormánytisztviselő,
pedagógus,
egészségügyi dolgozó,
védőnő,
rendvédelmi és honvédelmi alkalmazott tűzoltó

kapjon 20 százalékos keresetnövelést, függetlenül az egyes ágazatok bérköveteléseitől.

(nepszava.hu / 444.hu)





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....