Csatlakozz hozzánk facebookon
Lázár János nyilatkozata nyomán az LMP hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentést  

Kreitler-Sas Máté, az LMP újbudai önkormányzati képviselője hűtlen kezelés miatt feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen a Miniszterelnökség tulajdonában lévő ÉMI-telek értékesítésével kapcsolatban – közölte az ökopárt hétfőn.

Az LMP emlékeztet arra, hogy Lázár János, korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter interjút adott a Válasz Online-nak, amelynek többek között azt mondta:

Egy ember, akit kineveztünk oda igazgatónak, visszaélt a közbizalommal és meg is lopta az államot. Ezen nem tompított, hogy kirúgtam őket és az sem, hogy az adásvétel megkötése után félmilliárd forinttal még megemeltük a vételárat. Utólag. Nagyon durva, valódi korrupciós ügy volt az.

A korábbi miniszter ezen kijelentéseit az általa vezetett Miniszterelnökség tulajdonában lévő ÉMI-telek (1113 Budapest, Diószegi út 37.) értékesítésével kapcsolatban tette – mutat rá Kreitler-Sas Máté. Az LMP újbudai politikusa szerint a nyilvánosságban megjelent információk felvetik a bűncselekmény gyanúját, ezért, mint az érintett körzet egyéni önkormányzati képviselője fordult az ügyészséghez.

A Lázár-interjú után a Válasz Online összefoglaló cikkében azt írta: a korábbi kancelláriaminiszterrel készült interjújuk „a magyar igazságszolgáltatás kendőzetlen bírálatába torkollt”.



A volt kancelláriaminiszter egyértelművé tette: a hatóságok anélkül sikálták el a Feneketlen-tavi ingatlanmutyit, hogy őt – a bizonyítékok gazdáját – tanúként kihallgatták volna, noha »az nyilvánvaló bűncselekmény volt«

– közölte a lap.

Ügyészségi és rendőrségi forrásokból a Válasz Online úgy értesült, hogy egy ilyen nyilatkozat után hivatalból újra lehet indítani a nyomozást, de ez a döntés még nem született meg, „csak érik”. A lap tavaly írt cikket a Feneketlen-tavi ingatlanügyről, a már megszűnt Heti Válaszban elkezdett történet folytatásaként.

Egy-egy gigantikus lakópark-beruházásnál a fejlesztői akarat gyakran ütközik a helyi közösség érdekeivel. Budapest XI. kerületében most kezdenek elszabadulni az indulatok: a Feneketlen-tó kertvárosias környezetébe három óriástömböt »ültetnének« 350 lakással és 500 parkolóhelyes mélygarázzsal

– tette le a történet alapkövét három évvel ezelőtt a Heti Válasz.

Az ügyben 2017 őszén nyomozás is indult, ezt megelőzően pedig Lázár János vizsgálatra utasította a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, illetve felsővezetőket távolíttatott el az Építésügyi Minőség-ellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.-től.

Tavaly júliusban a BRFK arról tájékoztatta a Válasz Online-t, hogy az ÉMI-nyomozást bűncselekmény hiányában már májusban megszüntette. „Gyanúsítotti kihallgatás nem történt” – közölték akkor a lappal.

Lázár János a Válasz Online-nak azt mondta:

mindegy, mit mond a rendőrség meg az ügyészség, az nyilvánvaló bűncselekmény volt

index
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
„Drága, ne próbálkozzon, mert fogy a türelmem” – Orbán apját kérdezték
Müller Cecília elárulta a tesztelés folyamatát: Az eszközt orron át kell bevezetni a garatig, ami így végigmegy a felső légúti szakaszon....
Gáspár Evelin vallomás: "Odaköltözött a lakásomba, utána nem tudtuk kitenni"
Gulyás Gergely: A kaszinók nem szórakozóhelyek, hanem üzletek
Azért lehetnek nyitva a kaszinók a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején is, mert jogi értelemben nem szórakozóhelyek, hanem üzletek. Ezt válaszolta ma (november 19.) a...
  
A határok lezárva, de a NER magánrepülője így sem pihen
Ősszel is körbejárta Európát az OE-LEM lajstromjelű magángép. A fideszes vezetőket és a NER gazdasági elitjét gyakran szállító 17 milliárd forintos OE-LEM lajstromjelű magánrepülő...
  
Áll a bál: a Fidesz Volner módosítójával szigorítaná tovább a választási törvényt
A kormány november 10-én éjjel, a járványügyi szigorítások kellős közepén nyújtotta be a parlamentnek a választási törvény módosítására vonatkozó javaslatát. Pártlista állítá...
  
Potápi Árpád az M1-en: Nemzetpolitikai szempontból az elmúlt tíz év történelmi jelentőségű volt
Nemzetpolitikai szempontból az elmúlt tíz évet történelmi jelentőségűnek nevezte a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfő este Potápi Árpád ...
  
Menczer: A vakcinakérdést nem szabad átpolitizálni, aki ezt teszi, felelőtlen és ostoba
A vakcinakérdést nem szabad átpolitizálni, aki ezt teszi, felelőtlen és ostoba - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjel...
  
"Nem lehet, hogy több száz millió uniós polgár érdekével ellentétben továbbra is Orbán bandáját finanszírozzák"
Európa nem engedhet meg magának olyan hibákat, melyek könnyen az Európai Unió széteséséhez vezethetnek – így kezdődik az a publicisztika, amit a Zeit közölt kedden magyar ellenzéki EP-...
  
Hitler és Sztálin után Orbán Viktorral kell szembeszállnia Európának, írják ellenzéki EP-képviselők
Európa nem engedhet meg magának olyan hibákat, melyek könnyen az Európai Unió széteséséhez vezethetnek – így kezdődik az a publicisztika, amit a Zeit közölt kedden magyar ellenzéki EP-...
  
Jogellenesen próbáltak bejutni az országba, a rendőrség lépett
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket. A Kész...
  
Csatornába esett egy kislány, egy rendőr perceken belül odaért hozzájuk, és kimentette
Csatornába esett egy kislány Sarkadon. A közel két méter mély vízben félig elmerült, mire a testvére meg tudta fogni őt, és tartotta, hogy ne merüljön el egészen. Egy rendőr perceken b...
  
Varga Judit: az Európai Bizottság gyakorlatilag az embercsempészet támogatását várja el Magyarországtól
Ma tárgyalja az Európai Unió Bírósága a „Stop Soros” törvénycsomag egyes elemeit az ellenünk 2018-ban indított kötelezettségszegési eljárás nyomán - posztolta Varga Judit. Az igaz...
  
„Nagyon szégyellem magam” – Hódi Pamela összetört: sírva fakadt
Teljesen összetört Hódi Pamela A Konyhafőnök VIP egyik feladata során, keserves sírását hallva Sárközi Ákos sietett a segítségére. Zokogásban tört ki A Konyhafőnök VIP egyik vers...
  
Majkáról is beszélt Müller Cecília - ezért engedték haza pozitív teszttel
Pénteken, illetve nagyrészt hétfőn megindult az országos, célzott tesztelés a bölcsődei, óvodai dolgozók, pedagógusok, szociális intézmények dolgozói és egészségügyi dolgozók kör...
  
Közel 7 millió autót érintő visszahívás a veszélyes légzsákpatronok miatt
A General Motorsnak 6,9 millió autót kell szervizbe hívnia a japán Takata cég veszélyes légzsákpatronjai miatt. A csődbe ment japán gyártó helyett ráadásul az amerikai cég fizetheti a ...
  
Megtelt a halottasház a szombathelyi kórházban, külső telephelyre viszik az elhunytakat
Külső telephely bevonásával tudnak csak méltóképpen gondoskodni a halottak elhelyezéséről a Markusovszky Kórház orvosigazgatója szerint. Elismerte a szombathelyi Markusovszky Egyetemi ...
  
Rogán Antal: Nem azért foglalkoztunk a menekültekkel, mert fontosnak tartottuk, hanem mert erőltették
A miniszterelnök kabinetfőnökét az éves parlamenti meghallgatásán ellenzéki képviselők kérdezték a többi között arról, nem tartja-e feleslegesnek ennyi pénzt költeni propagandára. R...
  
700 ezer hajléktalan van az EU-ban - rohamosan nő a számuk
Egy évtized alatt hetven százalékkal nőtt az Európai Unióban a hajléktalanok száma, most több mint 700 ezer embernek kell nap mint nap szembe néznie azzal, hogy nincs tető a feje felett. Az...
  
EP-képviselők: Az Európai Unió végét jelentheti, ha engednek Orbánnak
Hat magyar EP-képviselő írt válaszcikket a Die Zeitnak, ahol megjelent egy publicisztika arról, hogy az EU-nak engednie kellene a jogállamisági kritériumok kérdésében. Orbán a kormá...
  
Bayer Zsolt: A k...va anyá*tokat! Ha túlvagytok ezen a kis tárgyaláson, akkor az RTL Klubot mi kirúghatjuk holnap?
A publicista és asztalközössége ismét hosszasan szapulta az Európai Uniót. Hétfőn este újra összeült a Hír TV Sajtóklub című műsorában a kormánypárti újságírók közössége, ho...
  
Leléptetik Orbán fontos háttéremberét, aki mindig csendben elsimította a dolgokat Brüsszellel
Felkészült gazdasági szakember, örökös uniós diplomata, akinek képességeit mindkét politikai oldal elismeri, noha fontosabb megbízásai mindig Orbán Viktor kormányaihoz kötődtek. Hogy ...
  
Szarvasbikát vittek kilövésre egy francia vadásznak Zalában, vádat emeltek ellenük
Csalás és közokirat-hamisítás miatt emeltek vádat négy ember ellen a Nagykanizsai Járási Ügyészség, mert egy osztrák vadaskertben nevelt gímszarvasbikát hoztak Zala megyébe, majd egy f...
  
Közel 10 milliárd forint előleget kap Magyarország az EU-tól
A koronavírus okozta gazdasági nehézségek, valamint természeti katasztrófák miatt 823 millió euró uniós segítséget nyújt az EU nyolc tagállamnak, köztük Magyarországnak is – írta k...
  
Mi lesz így a karácsonnyal?
„Nincs kockázatmentes lehetőség. Magasabb és alacsonyabb kockázat van” - mondta Maria Van Kerkhove, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) epidemiológusa a közelgő karácsonyi ünnepekr...
  
A német külügyminiszter szerint napokon belül megállapodnak az uniós költségvetésről
„A tárgyalások utolsó fázisában vagyunk, mindnyájan tudjuk, hogy nem könnyű. De teljesen biztos vagyok benne, hogy a következő napokban döntéseket hozunk az európai uniós költségvet...
  
Rogán szerint kormányzati költések nélkül a Népszava, az RTL és az ATV is nehezen zárta volna sikeresen az évet
Ahhoz képest, hogy Rogán Antal minisztériumához évről évre több terület tartozik, a miniszter alig szerepel a nyilvánosság előtt, a parlamentben sem válaszol kérdésekre. Ilyen ritka alk...
  
7 milliárd forintos támogatást kap a divatipar
Uniós pénzekre pályázhatnak a divat- és dizájnipari vállalkozások. 7 milliárd forintos keretösszeggel új pályázat jelent meg a divat- és dizájnipari vállalkozások versenyképesség...
  
George Clooney: Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt
Közleményben cáfolja George Clooney azt a budapesti kormányzati állítását, miszerint Soros György embere lenne. A kétszeres Oscar-díjas amerikai színész nemrég egy GQ-nak adott interj...
  
Megállapítani sem lehet, hogy Orbán Viktor apjának a cége mennyi bevételt szerzett közpénzből
Orbán Viktor miniszterelnök apjának, Orbán Győzőnek a cége, a Dolomit Kft. részt vett az M3-as autópálya építésében és a Budapest-Kelenföld és Székesfehérvár közötti vasútvonal ...
  
Menczer Tamás ezt javasolja George Clooneynak
„George Clooney valószínűleg nem fogja félrenyelni a kávéját az én véleményem miatt, de ettől még a butaság butaság marad. Mondjuk, szerintem Orbán Viktornak sincsenek álmatlan ...
  
Teszten járt Tóth Gabi: ki sem kellett szállnia a kocsijából
Tóth Gabi és Krausz Gábor koronavírustesztet csináltattak. Az énekesnő és a férje egy olyan tesztállomáson járt, ahol úgy vettek mintát tőlük, hogy még az autóból sem kellett kisz...
  
Gáspár Evelin vallomás: "Odaköltözött a lakásomba, utána nem tudtuk kitenni"
A LifeTV Bréking című műsorában árulta el Gáspár Evelin, hogy volt olyan párja kihasználta. "Szerelmes típus vagyok, ha valakinek kinyitom magam, tudok érte rajongani, és ki is mutatom: ...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Lázár János nyilatkozata nyomán az LMP hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentést
Kreitler-Sas Máté, az LMP újbudai önkormányzati képviselője hűtlen kezelés miatt feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen a Miniszterelnökség tulajdonában lévő ÉMI-telek értékesítésével kapcsolatban – közölte az ökopárt hétfőn.

Az LMP emlékeztet arra, hogy Lázár János, korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter interjút adott a Válasz Online-nak, amelynek többek között azt mondta:

Egy ember, akit kineveztünk oda igazgatónak, visszaélt a közbizalommal és meg is lopta az államot. Ezen nem tompított, hogy kirúgtam őket és az sem, hogy az adásvétel megkötése után félmilliárd forinttal még megemeltük a vételárat. Utólag. Nagyon durva, valódi korrupciós ügy volt az.

A korábbi miniszter ezen kijelentéseit az általa vezetett Miniszterelnökség tulajdonában lévő ÉMI-telek (1113 Budapest, Diószegi út 37.) értékesítésével kapcsolatban tette – mutat rá Kreitler-Sas Máté. Az LMP újbudai politikusa szerint a nyilvánosságban megjelent információk felvetik a bűncselekmény gyanúját, ezért, mint az érintett körzet egyéni önkormányzati képviselője fordult az ügyészséghez.

A Lázár-interjú után a Válasz Online összefoglaló cikkében azt írta: a korábbi kancelláriaminiszterrel készült interjújuk „a magyar igazságszolgáltatás kendőzetlen bírálatába torkollt”.



A volt kancelláriaminiszter egyértelművé tette: a hatóságok anélkül sikálták el a Feneketlen-tavi ingatlanmutyit, hogy őt – a bizonyítékok gazdáját – tanúként kihallgatták volna, noha »az nyilvánvaló bűncselekmény volt«

– közölte a lap.

Ügyészségi és rendőrségi forrásokból a Válasz Online úgy értesült, hogy egy ilyen nyilatkozat után hivatalból újra lehet indítani a nyomozást, de ez a döntés még nem született meg, „csak érik”. A lap tavaly írt cikket a Feneketlen-tavi ingatlanügyről, a már megszűnt Heti Válaszban elkezdett történet folytatásaként.

Egy-egy gigantikus lakópark-beruházásnál a fejlesztői akarat gyakran ütközik a helyi közösség érdekeivel. Budapest XI. kerületében most kezdenek elszabadulni az indulatok: a Feneketlen-tó kertvárosias környezetébe három óriástömböt »ültetnének« 350 lakással és 500 parkolóhelyes mélygarázzsal

– tette le a történet alapkövét három évvel ezelőtt a Heti Válasz.

Az ügyben 2017 őszén nyomozás is indult, ezt megelőzően pedig Lázár János vizsgálatra utasította a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, illetve felsővezetőket távolíttatott el az Építésügyi Minőség-ellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.-től.

Tavaly júliusban a BRFK arról tájékoztatta a Válasz Online-t, hogy az ÉMI-nyomozást bűncselekmény hiányában már májusban megszüntette. „Gyanúsítotti kihallgatás nem történt” – közölték akkor a lappal.

Lázár János a Válasz Online-nak azt mondta:

mindegy, mit mond a rendőrség meg az ügyészség, az nyilvánvaló bűncselekmény volt
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Külön adásrészt szántak Orbán kinevetésére a német köztévén
Most van baj - tilos a szabadtéri ételosztás
„Drága, ne próbálkozzon, mert fogy a türelmem” – Orbán apját kérdezték
Tűz ütött ki a Szent Imre kórházban
Rogán lemondott helyettes államtitkárához kerülnek a kaszinópályázatok
Müller Cecília elárulta a tesztelés folyamatát: Az eszközt orron át kell bevezetni a garatig, ami így végigmegy a felső légúti szakaszon....
Rossz hírt közölt Müller Cecília
Magyarország ellen szólalt fel a román kormányfő
Gáspár Evelin vallomás: "Odaköltözött a lakásomba, utána nem tudtuk kitenni"
Deutsch Tamás: Soros durván megfenyegette a magyarokat
Deutsch Tamás: Sok évtizednyi keleti, kommunista önkényt válthat fel egy nyugati, európai uniós önkény
A német köztévé a hülye magyarok és lengyelek nélküli EU-ról értekezett
Orbán-Clooney botrány: elhallgattatja a szabad sajtót, csak az ő engedélyükkel fotózható a drótkerítésük, démonizálja a jogfosztottakat, és a szélsőjobb felé kacsintgat
Nálunk a füvet is aszfaltozzák?
Megkérdezték Szijjártót nem mond-e le a jachtozás miatt....??
Pillanatok alatt körbejárt a kép, amin látszólag a füvet öntik le aszfalttal
7 milliárd forintos támogatást kap a divatipar
A német köztévé füles gulyásnak nevezte Orbánt
34 ezer határsértőt fogtak el idén
Németh Szilárd: a szinte hermetikusan lezárt déli határszakaszon egyetlen egy illegális bevándorló sem juthat át
A kormány 21 milliárdot ad egy fürdőre, amit a Mészáros-gyerekek érdekeltsége épít
Semjén: el kell venni a gyereket az anyától, ha megváltoztatja a gyereke nemét
Az Idősek Tanácsa javasolta a vásárlási idősáv bevezetését
Küszöbön az Orbán-kormány következő akcióterve
Épp a leginkább rászorulók nem tudják igénybe venni az ingyenes internetet
DK: A kormányzatilag agyontámogatott Mészáros Lőrinc is utcára rakta az alkalmazottakat a szállodáiból
Varga Mihály: Újraindult a magyar gazdaság
Mi történt? - A Kútvölgyi Kórházhoz riasztották a tűzoltókat
Szijjártó: újabb egymillió tabletta érkezik Kínából Magyarországra a jövő héten
Bayer Zsolt: A k...va anyá*tokat! Ha túlvagytok ezen a kis tárgyaláson, akkor az RTL Klubot mi kirúghatjuk holnap?
Gyöngyösi Márton Orbán gátlástalanul vétózta meg a válságba belerokkanó embereknek reményt nyújtó csomagot
Kicsit megszépítette iskolai teljesítményét egy orosházi tinédzser
Rogán Antal ül a Nemzeti Koncessziós Iroda élére
Fontos lépésre szánta el magát Schumacher családja
Hivatalos: 4,4 millió forintot kell fizetnie Jakab Péternek egy zsák krumpliért
Csak egy 12 éves fiú élte túl - Szándékosan gyújthatták rá a családra a házat Budapesten
Schmidt Mária: Nagy baj, hogy az Európai Unió német befolyás alatt áll
Gulyás Gergely: A kaszinók nem szórakozóhelyek, hanem üzletek
Deutsch Tamás: Köszönjük szépen! Mi sem a keleti, sem a nyugati önkényből nem kérünk
Kásler üzent: Arra kérem mindannyiukat, hogy őrizzék meg hitüket az előttünk álló rendkívüli időkben
Halálra fagyott egy hajléktalan férfi Nagykanizsán
Nem állt le Európa meghódításával Kína, sőt....
Kocsis Máté: az összes baloldali boldogan tesz eleget és "szolgalelkűen tapsikol"
Áll a bál: a Fidesz Volner módosítójával szigorítaná tovább a választási törvényt
Szijjártó: a legnagyobb, leggazdagabb országok is nehézségekkel küzdenek, az egészségügyi ellátórendszerük „pattanásig feszült”
Leléptetik Orbán fontos háttéremberét, aki mindig csendben elsimította a dolgokat Brüsszellel
Szijjártó Péter újabb fontos szállítmány érkezését jelentette be
Soros György továbbra is minden erővel Európára akarja kényszeríteni a bevándorlást
A határok lezárva, de a NER magánrepülője így sem pihen
Digitális oktatás – áram és eszköz nélkül
Fogolylázadás egy magyar börtönben - könnygázt vetettek be
Szijjártó: Fél éven belül két új központtal bővült a magyar hírszerzés
Szarvasbikát vittek kilövésre egy francia vadásznak Zalában, vádat emeltek ellenük
Kásler arra kérte az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozókat, hogy őrizzék meg hitüket
Telefonos fogadóórákat tart Lázár János
Megtelt a halottasház a szombathelyi kórházban, külső telephelyre viszik az elhunytakat
DK: Hatalmasra nőtt az elszegényedő nyugdíjasok száma -
"Nem lehet, hogy több száz millió uniós polgár érdekével ellentétben továbbra is Orbán bandáját finanszírozzák"
Évek óta gond Tiszavasváriban a hulladék elszállítása és a bűz
Nem tilos, hogy egy település polgármesterének vállalkozása állami pénzekre pályázzon
Eddig 500 millióba került a magyar államnak a Türk Tanács irodája
Majkáról is beszélt Müller Cecília - ezért engedték haza pozitív teszttel
Varga Mihály bejelentés: egyszerűbbé és olcsóbbá válhat a pénzügyek intézése
Tóth Gabi lép: elege van a mocskolódó kommentekből
George Clooney: Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt
Az MTVA annyira zöld, hogy ingyen biztosít hátteret Áder János klímaügyi podcastjának
Az élelmiszerboltok mellett más helyekre is vonatkozik az idősek vásárlási sávja
Megvan az ítélet: elmarasztalták Gáspár Beát
Hitler és Sztálin után Orbán Viktorral kell szembeszállnia Európának, írják ellenzéki EP-képviselők
VV Fanni ügy: 20 milliós sérelemdíjat követelnek a megvádolt férfitól
Kijárási tilalom: Több mint ötezerszer intézkedtek a magyar rendőrök
Elrendelték egy 14 éves nógrádi fiú letartóztatását
ThePost
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum