Volner János olyan szépen beszélt Orbán Viktorról ahogy talán még soha senki

A Volner Párt elnöke szerint semmilyen terve nincs „az Európai Unió impotens vezetésének” az afgán migránsok megállítására, az EU pedig magára hagyta Magyarországot a kontinens megvédésében.

Csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Volner János hangsúlyozta: bár Brüsszelben arról beszélnek, hogy az Afganisztánnal szomszédos államokban kell megállítani az útra kelőket, ennek érdekében nem tettek semmit, és láthatóan nem is tudnak mit kezdeni a kialakult helyzettel.

Hozzátette: miközben több millió migráns magyar határra érkezésének veszélye fenyeget, semmilyen segítséget nem kapunk az uniótól az „invázió” megállításához.

Szerinte arra volna szükség, hogy az EU állja a magyar határvédelem teljes költségét, hiszen az egész kontinenst védjük az érkezőktől. Európát kerítésekkel kell megvédeni a migránsok inváziójától – fogalmazott Volner János, aki szerint a kerítésépítésben „fél Európa most már Orbán Viktor követője lett” a 2015-ben történtek hatására.

A pártelnök hangsúlyozta: ha már ez a görög partszakaszon nem sikerül, akkor nem Magyarország, hanem Szerbia déli határán kellene megállítani a migránsokat. Hozzátette: Magyarország érdeke is Szerbia mihamarabbi csatlakozása az Európai Unióhoz és a schengeni övezethez.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....