Borul a bili: A vízdíjszámláról fizethetett ki magának 19 millió forint jutalmat az ex polgármester

A rendőrség vádemelést javasol a Tolna megyei Iregszemcse előző településvezetésének 19 millió forintos jutalomkifizetési ügye miatt – írja a Blikk.

Iregszemcse egyik független önkormányzati képviselője, Farkas János szerint a község jelenlegi, szintén független polgármestere, Tóth Szabolcs egy 2019. őszi közmeghallgatáson arról beszélt, hogy a volt polgármester, a fideszes Süvegjártó Csaba és a képviselő-testület tizenkilencmillió forint jutalmat szavazott meg magának 2016 márciusában. Az összeget a vízközműszámláról fizették ki, majd másfél év múlva visszautalták oda az összeget. „A polgármester megjegyezte, hogy a részletek még számára sem tiszták” – mondta a Blikknek Farkas János.

Farkas szerint ez felveti a bűncselekmény gyanúját, mert „a jutalomként felvett összeg olyan forrásból lett kifizetve, amelynek a célja ettől eltérő volt.” Emiatt aztán feljelentést tett, a rendőrség nyomozni kezdett, most pedig vádemelést javasoltak az ügyben.

A képviselő elmondta, hogy a jutalom kifizetésével kapcsolatban felmerült, hogy az egyik képviselő-testületi ülésről készült jegyzőkönyv hamis lehet. A jelenlegi és a volt polgármester, valamint a volt jegyző nem reagált a Blikk megkeresésére. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság augusztus 4-én küldte el az iratokat a Paksi Járási Ügyészségnek.

Az alig több mint két és fél ezer lakosú Iregszemcsén Süvegjártó Csaba 2006 óta volt polgármester. A 2019-es önkormányzati választáson 93 szavazattal maradt alul Tóth Szabolccsal szemben.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....