Csatlakozz hozzánk facebookon
Fluor Tomi: „Engem az életben nem árultak el még ennyire: hátba szúrtak!”  

Budapest — Kadarkai Endre Világtalálkozó című műsorában Fluor Tomival és Morcsányi Gézával beszélgetett. Fluor, azaz Karácson Tamás számos dologról beszélt, például, hogy hol tart a vita közte és egykori zenésztársai között, mint a beszélgetés során elmondta a mai napig fáj, hogy zenésztársai elárulták, és a következő időszakban mennek majd a bíróságra lezárni a 2018-ban kezdődő ügyet.

Az interjú folyamán több mindenről is szó esett, például kifejtette, hogy milyen módon érintette az, mikor 2018-ban a Wellhello tagok machináltak a zenekar jogdíjaival és ahelyett, hogy megbeszélték volna a dolgokat, inkább a sajtóhoz fordultak.

— Értek már nagy veszteségek, vertek át kiadók, estem el pénztől, de az emberi mindig durvább. Én megreccsentem eléggé, volt egy fél évem. A mai napig tart, most érünk el a bírósági perig a volt tagokkal. Nekik is megvolt az ő valóságuk, meg a miénk is. Ők ott elhitték, hogy többet tesznek bele, mint amennyit. Én sokat hibáztam. (...) Ha van egy munkakapcsolat, akkor meg kell húzni egy vonalat. Nem foglalkoztunk eleget a problémák feloldásával. (...) Szerintem engem az életemben nem árultak el ennyire: hátba szúrtak. Én később próbáltam telefonálni. (...) Nem tudtunk azóta se beszélni. Elzárkóztak mindenféle beszélgetéstől. Nekem ez volt a másik, ami fájt. Azon felül, hogy két héttel előtte miért mentünk el együtt kirándulni, ha ennyire utálnak?

A beszélgetés során mesélt még a korai időkről, első sikereiről, majd Kadarkai kérdésére arról kezdett el nosztalgiázni, hogy a tinédzser rajongók veszélyesebbek tudnak lenni, bárki másnál.

— Elég ijesztő időszak volt. Ilyen szempontból már nem bánom, hogy nem a tini korosztálynak szólok. Az agresszió a szeretetben is nagyon ijesztő. A koncert után kék-zöld foltok voltak rajtam, olyankor kellett a testőr. pedig azt hinnéd, hogy nem olyankor kell, hanem majd jön valaki és le akar ütni, de nem, hanem olyan sokan jöttek, hogy ki kellett menteni. Nem mindig zavar a rajongás, ebben mindig van egy win-win szituáció. Mindenkire nem tudok ráírni. Volt olyan időszakom mikor ezzel visszaéltem. De szerintem mindenkinek van (...) — mesélte majd azt is elárulta, hogy ma már nem ezen elvek szerint éli az életét — egy idő után meg arra is rájön az ember, ez többet vesz ki, ez lelkileg egy leszívó történet, egy jó ideje nem erre hajtok. Aztán, hogy mi alakul ki egy kapcsolatból, nos van, amikor csak egy éjszaka.

Végül arról is szót ejtett, hogy a politikailag korrekt hozzáállás furcsán alakítja a világot:

— Ez a hollywoodi PC világ nekem már nem szimpatikus, mert egyszerűen átesünk a másik oldalra, hogy most már kvóta van. Szerintem mindenki a teljesítménye alapján kerüljön be valahova, vagy a teljesítménye alapján tűnjön el. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy aki elkövet tényleg ocsmány dolgokat, az ne kapja meg a büntetését, de azt sem tudom mondani, hogy azért, mert egy ember rámutat, hogy azért, mert ő ezt csinálta, akkor másnap vegye le az HBO a műsoráról, hanem várjuk meg, hogy mi a vége.

blikk
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Orbán a Szájer-ügyről: Fantáziám nekem is van, de nincs bizonyíték a nyomásgyakorlásra
Most Brüsszel üzent az Orbán-kormánynak: ha marad a vétó....
Szájer botrány: Bukott emberként 40 millióval távozhat Brüsszelből
Blikk: Ha Szájer igényli, kaphat még 40 millió forintot az EP-től
16 évet töltött az Európai Parlamentben Szájer József, mielőtt lemondott, mert nem minden tekintetben tartotta be a Belgiumban érvényes gyülekezési szabályokat. Egy EP-képviselőnek...
  
Kocsis Máté: Az ilyen hülyékkel nem kell foglalkozni
A Fidesz frakcióvezetője azt is elárulta, hogy kik azok, akikkel nem foglalkozik. Kocsis Máté közösségi oldalán hívta fel a figyelmet péntek délután a HírTV Informátor című műsorá...
  
Szijjártó 18,2 milliárd forintnyi beruházást jelentett be Vas megyében
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken ismét Vas megyébe látogatott. Három településen összesen 18,2 milliárd forint értékű beruházást jelentett be. Szentgotth...
  
A rendőrségen múlik, hogy jobban utánanyúl-e Bayer thaiföldes történetének
Egyre több a kérdés Bayer Zsolt csütörtök esti elszólása körül. A Hír Tv műsorvezetője a Háttérkép című műsorban feszegette, hogy az egyik – név szerint nem említett – régi b...
  
Megvádolt újságíró: Így akarják elterelni a figyelmet a Szájer-botrányról
Soha nem létesített testi kapcsolatot kiskorúakkal, sem itthon, sem más országban, a kormánymédia azért akarja besározni, mert így akarják elterelni a figyelmet a Szájer-botrányról - err...
  
Macron: Mi nem vagyunk Törökország vagy Magyarország
Meglehetősen erős kijelentést tett Emmanuel Macron francia államfő arra reagálva, hogy kritikusai szerint autoriter államot csinál Franciaországból. A Politico cikke szerint Macron a vádakr...
  
Egy dubaji ingatlanüzletet bukott el Galambos Lajcsi
Egymillió forintot veszített, Galambos Lajos mégsem bánja, hogy ígéretes üzletet szalasztott el az Egyesült Arab Emírségek metropoliszában. A Dáridó és a Szuperbuli atyja ugyanis úgy d...
  
Szájer botrány: Bukott emberként 40 millióval távozhat Brüsszelből
Egy hét alatt vesztett el szinte mindent Szájer József: az állását, a párttagságát, a különböző titulusait, és persze, a politikusi hitelességén és az emberi méltóságán is csorba ...
  
Egy megromlott házasság: eltűntként keresi a rendőrség az ötéves Bors Lillát
Magyarország – Hogyan fajulhat gyomorforgató háborúvá egy egykor gyönyörű szerelem, egy házasság, amelynek gyerek lett a gyümölcse? Az egykor szép kapcsolatban a férfi és a nő elkese...
  
Szándékosan elgázolták a hulladékszállító munkásokat Mándokon, majd rá is támadtak a földön fekvő sérültekre
Munkájuk végezték a hulladékszállítók Mándokon, amikor egy férfi autóval megérkezett hozzájuk, és megtámadta őket - és innen még csak rosszabbra fordultak a dolgok a rendőrségi leí...
  
Meghalt Pécsi Ildikó
December 5-én, gödöllői otthonában elhunyt Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai-díjas színésznő, Gödöllő város díszpolgára - írja a város Facebook-oldala. Pécsi Ildikó 80 éves volt....
  
Robbant a hír: 162,5 millió eurós hitelt vesz föl a magyar állam a Európai Beruházási Banktól
162,5 millió euróról szóló hitelmegállapodást írt alá pénteken az Európai Beruházási Bank és a Pénzügyminisztérium, írja a Napi.hu a bank közleménye alapján. Az összeggel a bank ...
  
162,5 millió eurós hitelt vesz föl a magyar állam a Európai Beruházási Banktól
162,5 millió euróról szóló hitelmegállapodást írt alá pénteken az Európai Beruházási Bank és a Pénzügyminisztérium, írja a Napi.hu a bank közleménye alapján. Az összeggel a bank ...
  
Nagyító alatt mennyit keresnek a polgármesterek
A több milliós nettók birodalma csupán legenda, de persze csak a hivatalos bevételeket vizsgálhatjuk. Sorozatunk első részében az önkormányzati képviselők fizetését néztük meg, ahol ...
  
Szájer botrány: Halálos fenyegetések miatt nem nyilatkozik többet a brüsszeli buli szervezője
Azonnali hatállyal visszavonul a nyilvánosságtól David Manzheley, az elhíresült brüsszeli orgiák szervezője – áll a fiatalember Blikknek küldött közleményében. A férfi arról is írt...
  
A Magyar Hang munkatársára célzott Bayer, amikor ped*ofil bűnelkövetőről beszélt, a szerkesztőség tiltakozik
Csütörtök este beszélt Bayer Zsolt a Hír TV Háttérkép című műsorában arról, hogy egykori barátja, harcostársa húsz évvel ezelőtt bevallotta neki, hogy meleg, és azért szeret Thaif...
  
Most Brüsszel üzent az Orbán-kormánynak: ha marad a vétó....
Ami tegnap még csak sajtóértesülés volt, mára hivatalossá vált: az Európai Bizottság kész megkerülni a magyar-lengyel vétót. Brüsszel készen áll arra, hogy elvágja Magyarországot ...
  
EU vétó: Mégsem engednek a lengyelek
Bár csütörtökön már úgy tűnt, puhul a lengyel kormány álláspontja az EU jövő évi költségvetésének vétójával kapcsolatban, erre ma a kormányszóvivő és a külügyminiszter-helye...
  
És akkor válaszút elé állította Brüsszel Orbán Viktort
Ami tegnap még csak sajtóértesülés volt, mára hivatalossá vált: az Európai Bizottság kész megkerülni a magyar-lengyel vétót. Brüsszel készen áll arra, hogy elvágja Magyarországot ...
  
Budapest Pride a Szájer-ügyről: Szívesen segítünk a Fidesznek, hogy elfogadóbb legyen
“A Budapest Pride felajánlja a Fidesznek, hogy segíti a pártot abban, hogyan tudnak elfogadó és biztonságos közeget teremteni LMBTQ tagjainak, hogy biztonságosan előbújhassanak és szabado...
  
Lázár szerint a kormány a jövőben kiszorítaná az olyan külföldi láncokat, mint az Aldi és a Lidl
Lázár János a Portfolio Csoport által szervezett online agrárkonferencián arról beszélt, hogy a kormány jövőbeli tervei között szerepel a külföldi kiskereskedelmi láncok kiszorítása ...
  
Kecskemét: Figyelmeztető lövésekkel állították meg az ámokfutó sofőrt
A kecskeméti rendőrök péntek délben figyeltek fel egy személyautóra, amelyik jelentősen túllépte a megengedett 50 kilométer per órás sebességet, írja a police.hu. Az autót meg akarták...
  
Novák Katalin szerint 1000 milliárd forint került már a családokhoz a babaváróval
Ennyit folyósítottak ugyanis a 120 ezer igénylőnek tavaly július óta. Ezermilliárd forint babaváró támogatást folyósítottak több mint 120 ezer igénylő párnak tavaly július óta –...
  
Bayer szavai miatt mindenesetre több politikus is feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.
Perre készülnek a Magyar Hangnál, miután a Pesti Srácok a hetilap egyik munkatársával azonosította Bayer Zsolt egykori "harcostársát", akit a publicista pedofilként írt le. A kormánykö...
  
Deutsch nem győz bocsánatot kérni - már a képviselőknek is írt, hogy ne zárják ki a frakcióból
Bocsánatot kért Manfred Webertől Deutsch Tamás, mert előzőleg a Gestapóhoz és az ÁVO-hoz hasonlította az Európai Néppárt frakcióvezetőjét. Levelében a párt parlamenti frakciójának ...
  
Újabb kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság a magyar kormány ellen a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet laza szabályozása miatt - közölte Facebook-oldalán a H...
  
Orbán Manfrednek: Ti balfácánnak néztek bennünket
Egyre hevesebb lesz a kommunikációs viadal az EU vezetői és a magyar kormány között. Pénteken délután például Orbán Viktor levélben, pontosabban közleményben reagált Manfred Weber, az...
  
Halálos fenyegetéseket kapott a vele bulizó lengyel és magyar politikusoktól a brüsszeli buli szervezője
Halálos fenyegetéseket kapott a korábbi orgiáin részt vett lengyel és magyar politikusoktól, ezért visszavonul a nyilvánosságtól és nem ad több interjút David Manzheley - írja a Blikk....
  
Németh Szilárd páncélosok mellől, távirányítással indította el az első lövéseket
Megérkezett Tatára a tizenkét Leopard 2A4 harckocsi közül az utolsó kettő, a páncélosok első lövései csütörtök délután dördültek el a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár szo...
  
Alekosz öccse beleült egy lábasba és maga alá gyújtott - köszönjük a figyelmet
De ki is ez a jóvágású fiatalember, ez a fénylő üstökös, aki világosságot jelent a média sötét folyosóján (bocs ez nem ide. szerk.) Szóval Alekosz öccse, Ő az a srác aki bátyja...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Fluor Tomi: „Engem az életben nem árultak el még ennyire: hátba szúrtak!”
Budapest — Kadarkai Endre Világtalálkozó című műsorában Fluor Tomival és Morcsányi Gézával beszélgetett. Fluor, azaz Karácson Tamás számos dologról beszélt, például, hogy hol tart a vita közte és egykori zenésztársai között, mint a beszélgetés során elmondta a mai napig fáj, hogy zenésztársai elárulták, és a következő időszakban mennek majd a bíróságra lezárni a 2018-ban kezdődő ügyet.

Az interjú folyamán több mindenről is szó esett, például kifejtette, hogy milyen módon érintette az, mikor 2018-ban a Wellhello tagok machináltak a zenekar jogdíjaival és ahelyett, hogy megbeszélték volna a dolgokat, inkább a sajtóhoz fordultak.

— Értek már nagy veszteségek, vertek át kiadók, estem el pénztől, de az emberi mindig durvább. Én megreccsentem eléggé, volt egy fél évem. A mai napig tart, most érünk el a bírósági perig a volt tagokkal. Nekik is megvolt az ő valóságuk, meg a miénk is. Ők ott elhitték, hogy többet tesznek bele, mint amennyit. Én sokat hibáztam. (...) Ha van egy munkakapcsolat, akkor meg kell húzni egy vonalat. Nem foglalkoztunk eleget a problémák feloldásával. (...) Szerintem engem az életemben nem árultak el ennyire: hátba szúrtak. Én később próbáltam telefonálni. (...) Nem tudtunk azóta se beszélni. Elzárkóztak mindenféle beszélgetéstől. Nekem ez volt a másik, ami fájt. Azon felül, hogy két héttel előtte miért mentünk el együtt kirándulni, ha ennyire utálnak?

A beszélgetés során mesélt még a korai időkről, első sikereiről, majd Kadarkai kérdésére arról kezdett el nosztalgiázni, hogy a tinédzser rajongók veszélyesebbek tudnak lenni, bárki másnál.

— Elég ijesztő időszak volt. Ilyen szempontból már nem bánom, hogy nem a tini korosztálynak szólok. Az agresszió a szeretetben is nagyon ijesztő. A koncert után kék-zöld foltok voltak rajtam, olyankor kellett a testőr. pedig azt hinnéd, hogy nem olyankor kell, hanem majd jön valaki és le akar ütni, de nem, hanem olyan sokan jöttek, hogy ki kellett menteni. Nem mindig zavar a rajongás, ebben mindig van egy win-win szituáció. Mindenkire nem tudok ráírni. Volt olyan időszakom mikor ezzel visszaéltem. De szerintem mindenkinek van (...) — mesélte majd azt is elárulta, hogy ma már nem ezen elvek szerint éli az életét — egy idő után meg arra is rájön az ember, ez többet vesz ki, ez lelkileg egy leszívó történet, egy jó ideje nem erre hajtok. Aztán, hogy mi alakul ki egy kapcsolatból, nos van, amikor csak egy éjszaka.

Végül arról is szót ejtett, hogy a politikailag korrekt hozzáállás furcsán alakítja a világot:

— Ez a hollywoodi PC világ nekem már nem szimpatikus, mert egyszerűen átesünk a másik oldalra, hogy most már kvóta van. Szerintem mindenki a teljesítménye alapján kerüljön be valahova, vagy a teljesítménye alapján tűnjön el. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy aki elkövet tényleg ocsmány dolgokat, az ne kapja meg a büntetését, de azt sem tudom mondani, hogy azért, mert egy ember rámutat, hogy azért, mert ő ezt csinálta, akkor másnap vegye le az HBO a műsoráról, hanem várjuk meg, hogy mi a vége.
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Orbán a Szájer-ügyről: Fantáziám nekem is van, de nincs bizonyíték a nyomásgyakorlásra
Orbán benézte ellenfelei elszántságát, mostantól lesz igazán csúnya a vétóvita
Bejelentés: ennyivel nő a nyugdíj 2021-től
Gulyás: "Nagyra becsülöm Szájer József 30 éves munkáját"
Álomfizetéstől és nyugdíjtól esett el: Szájer József
Orbán elárulta kik kapnak majd először a vakcinából
Most Brüsszel üzent az Orbán-kormánynak: ha marad a vétó....
Szájer botrány: Bukott emberként 40 millióval távozhat Brüsszelből
Egy hangfelvétel szerint az egészségügy a teljesítőképessége határán van
Vona szerint az uniós vétó miatt vadászta le egy külföldi titkosszolgálat Szájer Józsefet
Kövér: itt lenne az ideje, hogy kiszögezzük a brüsszeli parlament kapujára a magunk pontjait
Orbán a vétóról: Magyarország ragaszkodik az eddigi álláspontjához
Kilenc fideszes és négy jobboldali lengyel politikus jár az orgi*áimra - állítja a brüsszeli buli szervezője
David Manzheley: Most csak Szájer volt magyar a buliban, de korábban több magyar kormányzati politikussal partiztunk együtt
Szándékosan elgázolták a hulladékszállító munkásokat Mándokon, majd rá is támadtak a földön fekvő sérültekre
Halálos fenyegetéseket kapott a vele bulizó lengyel és magyar politikusoktól a brüsszeli buli szervezője
Több mint 700 ezres pénzbüntetés álhír terjesztéséért
Szájer botrány: Halálos fenyegetések miatt nem nyilatkozik többet a brüsszeli buli szervezője
Macron: Mi nem vagyunk Törökország vagy Magyarország
Alekosz öccse beleült egy lábasba és maga alá gyújtott - köszönjük a figyelmet
Lázár János hadat üzent: Ki kell szorítani a kiskereskedelmi multikat az országból
Gundel Takács Gábor nekiment Szájer Józsefnek
Mi történt? - Bocsánatot kért Deutsch Tamás Manfred Webertől
Orbán egyedül maradt - A lengyel kormány már nem akar vétózni
Egy személyi edző is véleményezte Szájer szökési módját
Robbant a hír: 162,5 millió eurós hitelt vesz föl a magyar állam a Európai Beruházási Banktól
Áder János szerint már lépni kell, hogy megakadályozzák Magyarország vízgazdálkodásának bedőlését
Schobert Norbi lánya körülbelül 400 000 forintot keres havonta az Instagramon
Egy megromlott házasság: eltűntként keresi a rendőrség az ötéves Bors Lillát
Gyász: meghalt Kis Grófo édesapja
Gulyás Gergely bejelentette: a nyugídjasok hamarosan levelet kapnak a járvány miatt
Megszólalt Bayer Zsolt a Szájer-botrányról: „Küzdött, nem tudom mióta, ezzel a rettenetes démonával”
Orbán Viktor az EU-s kilépés előnyeiről beszélt ma reggel
EU vétó: Mégsem engednek a lengyelek
A Magyar Hang munkatársára célzott Bayer, amikor ped*ofil bűnelkövetőről beszélt, a szerkesztőség tiltakozik
Eltűnt Mezőkövesdről egy tízhónapos csecsemő
Tóth Gabi nagyon kiakadt: „Senkinek nincs joga megkérdőjelezni a másikat!”
Orbán biztosította az oroszokat, hogy jövő ilyenkor talán elkezdődhet Paks 2 építése
M. Richárdot most egy konditeremben kapták el, ami nyitva se lehetett volna
Óriási a találgatás, mi épül az Orbán-család birtokán
Felcsút: 2,39 milliárd forintnyi TAO-forrást igényel idén a focialapítvány
Átlátszó: Hatalmas földalatti objektumot építenek Orbán apjának nevén lévő hatvanpusztai majorságban
Hol lehet 94 milliárd forint értékű lélegeztetőgép?
Íme Semjén reakciója a Szájer-botrányra
Deutsch nem győz bocsánatot kérni - már a képviselőknek is írt, hogy ne zárják ki a frakcióból
Nagyon rosszul áll kormányunk szénája a Magyarország vs. Európai Parlament perben
Kizárólag Orbán Viktor nyilatkozatát olvasta fel Szájer-ügyben Gulyás Gergely
És akkor válaszút elé állította Brüsszel Orbán Viktort
Az EP nélkül nem indulhat eljárás Szájer ellen
Nagyban zajlik az építkezés az Orbán apjának nevén lévő hatvanpusztai majorságban
162,5 millió eurós hitelt vesz föl a magyar állam a Európai Beruházási Banktól
Orbán nem megy a lengyelek után, továbbra is vétózza a költségvetést
Kocsis Máté: Az ilyen hülyékkel nem kell foglalkozni
Nagyító alatt mennyit keresnek a polgármesterek
Ismét megölelte egymást Gáspár Győző és testvére
Hihetetlen hova el nem jutott a világban Szájer lebukása
Müller Cecíliát kicsit felhúzták a képviselők - „Ezzel az adatdobálózással nem jutunk sehova”
Titkosszolgálatok vagy konkurenciaharc miatt bukott Szájer?
Orbán Manfrednek: Ti balfácánnak néztek bennünket
Szijjártó: októberre megépül az a gázvezeték, amely évente újabb 6 milliárd....
Novák Katalin szerint 1000 milliárd forint került már a családokhoz a babaváróval
Miért van szükség katonákra a kórházakban? Németh Szilárd válaszolt
Figyelem! - levelet küld Müller Cecília a nyugdíjasoknak
Lázár szerint a kormány a jövőben kiszorítaná az olyan külföldi láncokat, mint az Aldi és a Lidl
„Minden tiszteletem Szájeré!” – A Viszkis csodálja Szájer szökés módját
Gyanús bejgliket ellenőriz a Nébih
Nagy János helyettes államtitkárt bilincsben vitték el
Tállai: A kormány megvédi az embereket az önkormányzati adóemeléstől
Nádai Anikó: Megjött a szövettan eredménye
Kamu: Hiába mondta Gáspár Győző, mégse folytatódik a Győzike show
Németh Szilárd páncélosok mellől, távirányítással indította el az első lövéseket
Újabb kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen
ThePost
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum