Csatlakozz hozzánk facebookon
Gulyás Gergely: Az elhunytak számában az unión belül jól állunk  

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, a kormány mindent megtesz azért, hogy elsők között vásárolhassunk koronavírus elleni vakcinából, illetve a kormány úgy döntött, hogy a SZÉP-kártyával kapcsolatban ez évre hozott szabályokat kiterjeszti a jövő évre. Kimondta, amit mindenki érez: Magyarországon is romlik a helyzet!

Az elmúlt 24 órában újabb 2032 embernél mutatták ki a koronavírust hazánkban, így mostanra 52 212 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, egyre nő az elhunytak száma is. Ezek után ismertette Gulyás a kormánydöntések, élőben közvetítettük a kormányinfót!

A Kormányinfón elhangzott:

Gulyás Gergely a vírusügyi helyzetről elmondta, hogy az elmúlt hét vizsgálata után kimondhatjuk: az egész világon, Magyarországon is romlik a helyzet. Az elhunytak számában az unión belül jól állunk, ha egymillió főre tekintve nézzük a számokat. Az egészségügyet tavasszal sikerült felkészítenünk a védekezésre - mondta. Ezt bizonyítja az egészségügyi dolgozók, az orvosok béremelése is. Az orvosi kamarával folyamatosan tárgyalnak a részletekről, hogy megnyugtatóan rendezni lehessen a részletek kidolgozását. Elmondta, a házi orvosokkal kapcsolatos kérdésekről a következő kormányülésen döntenek.

A védekezésről Gulyás azt mondta: a vírusnak akkor lesz vége, ha lesz vakcina.

A vakcinával kapcsolatosan különböző kutatások zajlanak, az EU ilyen fejlesztéseiben részt vesz Magyarország is. Legutóbb az AstraZenecával írt alá együttműködést az Unió. Ha lesz vakcina, akkor Magyarország 6,5 millió oltóanyaghoz jut 13 milliárd forintért - mondta Gulyás. Az Oroszországban és Kínában kifejlesztett vakcinát is vizsgálják. Magyarország az elsők között fog oltóanyaghoz jutni, ha lesz - mondta el. A kormány olyan jogi garanciákat igyekszik megteremteni, hogy ha van vakcina a koronavírus ellen, Magyarország elsők között vásárolhasson belőle - közölte.

Az influenza elleni oltásról elmondta, 1,8 millió adag van készenlétben, ha kétszer nagyobb lesz az érdeklődés iránta, akkor lesz utánpótlás. Arra is biztatta az embereket, hogy oltassák be magukat az influenza elleni védőoltással, mert az azt a védettséget biztosítja, hogy egyidejűleg a koronavírus és az influenza ne jelentkezhessen.

A Szép-kártya szabályokat meghosszabbítják fél évvel: vagyis a SZÉP-kártya szálláshely alszámlájára 400 ezer forint, a vendéglátás "zsebbe" 265 ezer forint, szabadidős felhasználásra 135 ezer forint utalható béren kívüli juttatásként. Ez éves szinten 800 ezer forintot jelent.

Mint mondta, egyelőre bizonytalan, mikor indulhat meg a turizmus külföldre, illetve külföldről, ez vélhetően akkor lesz meghatározható, ha már lesz vakcina. Ugyanakkor jó lenne, ha a belföldi turizmus addig sem állna le, és minél többeknek lenne lehetőségük hazai szállás-, illetve vendéglátóhely igénybevételére - fűzte hozzá.

Kiemelte: Senki ne menjen külföldre síelni! Hozzátette, elképzelhető, hogy a néhány hazai sípályán is hasonló korlátozást kell bevezetni!
Kérdésre adott válaszok:

A DK-s áramlopási ügyről Gulyás Gergely elmondta, hogy a politikus bűncselekményt követett el, a hatóságok dolga kideríteni az ügyet.

A rekordot döntött új fertőzöttek számával kapcsolatosan felmerült a kérdés, hogy az iskolákban átálljanak online oktatásra a 9 napos szünet után. Gulyás Gergely elmondta, hogy nincs ilyen tervük. A kormány pillanatnyilag kiáll amellett, hogy az őszi szünet után is folytatódjon a normális tanítás.

Mi lehet a megoldás az SZFE-vel kapcsolatban? Gulyás elmondta, hogy mivel a kormány nem tárgyalófél az ügyben, csak sok sikert tud kívánni a helyzet megoldásához.
Mikor lehet a járvány csúcsa? Válasz: A kormány ezzel kapcsolatban nem kíván jóslásokba bocsátkozni. Jövő nyáron lehet hivatalos vakcina - mondta, világszerte ezek a vélemények vannak többségben.

A kriptovaluták egységes szabályozásán az Európai Unió dolgozik - mondta a DK-s áramlopással kapcsolatosan Gulyás.

Az RTL Klub első kérdése: Ferenc pápa arra vonatkozó szavait érintette, hogy a melegek is Isten gyermekei. A pápa odáig szerencsére nem jutott el, hogy házasságot is lehetne kötni, mert a Biblia ezt kizárja, mondta ezzel kapcsolatban Gulyás. Ők egyébként nem nyúltak a homoszexuális párok számára lehetővé tett bejegyzett élettársi kapcsolat intézményéhez, hozzátette a gyerekeknek viszont joguk van egy anyához és apához szerinte. A családtámogatási rendszer, úgy látja, vagy egészében, vagy majdnem teljesen gyermekhez kötött, és fogalmilag kizárt a gyermekhez kötött támogatás azonos nemű párok esetében. Amikor a gyermekek ép fejlődéséről beszélünk, akkor azt csak a család tudja biztosítani - tette hozzá.

A járványügyi szabályok szigorításával kapcsolatban elmondta, hogy folyamatosan vizsgálják a helyzetet. Ha szükséges lesz, a tavaszi eszközök a kormány kezében vannak. A kormány kész rá, hogy szigorúbb intézkedéseket vezessen be, ha szükség van rá! A hivatalos adatok szerint hazánk az átlag felénél van Európában az országok között, ha az elhunytak számát vizsgáljuk. 357 fő hal meg egymillió főre nézve átlagosan, Magyarországon ez a szám 120 körül van. Egyelőre az a legfontosabb, hogy mindenki a jelenlegi szabályokat betartsa!

Mi az oka annak, hogy újságírók nem vehetnek részt az operatív törzs sajtótájékoztatóin, miközben a kormányinfón ott lehetnek? Az oka az, hogy Gulyás egyszerűen ragaszkodik az újságírókhoz.

Az Origo kérdésével kapcsolatban Gulyás elmondta az M3-as metró felújítása teljes mértékben fővárosi feladat, így a kormánynak nincs mit lépnie ezen a téren. Azt mondta arról, hogy nem tartunk nagy rendezvényt október 23-án, hogy ez a helyes döntés.

blikk
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Közzétette letiltott cikkét Orbán: nemzetközi a botrány
Amerikai beavatkozást vizionál 2022-re a kormányközeli elemző
Ismét súlyos milliárdokat osztott szét az Orbán-kormány, mutatjuk a részleteket
Project Syndicate: Orbán Viktor miniszterelnök véleménycikke nem felel meg a sztenderdjeinknek
Orbán Viktor szerint a Project Syndicate letiltotta a Soros Györgynek válaszoló írását, a szervezet mást mond. „Európa nem hódolhat be a Soros-hálózatnak” címmel tett közzé cikket...
  
Orbán Merkelnek: Amit kérsz tőlem, Angela, az az öngyilkossággal egyenlő
A kormányfő hosszú interjút adott a német Die Zeitnek, a 7-es cikkely alapján folyó eljárást leállíttatná, mert szerinte minden rendben van a demokráciával Magyarországon, amelyre úgy ...
  
Halálos lakástűz Budapesten
Délután kigyulladt egy harmadik emeleti lakás az V. kerületi Semmelweis utcában, a tűzoltók egy ember összeégett holttestére bukkantak – tájékoztatta az MTI-t Kisdi Máté, a Fővárosi ...
  
Hazudott: Nem a bokorban találta, hanem saját csecsemőjüket vitte kórházba Szolnokon
Nem a bokorban találta, hanem a saját csecsemőjüket vitte kórházba egy apa Szolnokon – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel, miután több hír...
  
Rengeteg celeb neve is felkerült a NAV legnagyobb adósainak listájára
Kiadta a NAV a harmadik negyedéves legnagyobb adótartozók listáját, melyen ugyan ezúttal sincs egymilliárd forintot elérő adóhiánnyal rendelkező adózó, azonban több érdekes név - köz...
  
Kijött a rendelet, amire nagyon sokan vártak - lakásfelújítási támogatás
A külföldi társadalombiztosítási (tb)-jogviszonyt is elfogadják a januárban induló otthonfelújítási támogatás igénylésénél - közölte a családokért felelős tárca nélküli minisz...
  
Meghalt Diego Maradona
Az argentin sajtó szerint szerdán meghalt Diego Maradona, minden idők egyik legnagyobb labdarúgója. A halálhírről már a világ egyik legismertebb sportlapja, a Marca is beszámolt. A hírek ...
  
Pár órája született csecsemőt hagytak egy bokorban Szolnokon
Csecsemőt talált egy fiatalember szerdán Szolnokon egy bokorban egy Délibáb úti üzletnél - írta közösségi oldalán a Szolnok TV. A helyi televízió információi szerint a kislányt a sz...
  
„Ennyire igénytelen, mocskos emberek” – durva dolgot fotóztak egy villamoson
Az igénytelenség netovábbja, amit néhány embertársunk művel a közösségi közlekedési eszközökön. És nem csak arról van szó, hogy szimplán szemetel némelyik "utas", de olyasmit csin...
  
Meghalt Diego Maradona
Az argentin sajtó szerint szerdán meghalt Diego Maradona, minden idők egyik legnagyobb labdarúgója. A halálhírről már a világ egyik legismertebb sportlapja, a Marca is beszámolt. A hírek ...
  
Elsőbbséget kapnak a postán a nyitáskor az idősek
Külön idősávot nem kapnak a 65 éven felettiek a postán, de a nyitás utáni első órában előreengedik őket. Csütörtöktől az ország összes postáján a nyitást követő egy órában...
  
Holnaptól Pintér Sándor irányítja a kórházakat
Kijött a Magyar Közlönyben a múlt kedden létrehozott Országos Kórház-főigazgatóság (OKFŐ) jogköreit és feladatait tartalmazó kormányrendelet, és egy másik rendelet, ami meghatározza...
  
Győrfi Pál üzent Zacher Gábornak: Ne felejtsük el a karácsonyt!
Zacher a koronavírus-járvány miatt el kell felejteni az idei karácsonyt, Győrfi viszont úgy véli, hogy talán még soha nem volt ekkora értéke és tartalma az előttünk álló ünnepnek. Za...
  
Ursula von der Leyen üzent Magyarországnak
Ursula von der Leyen szerint Magyarországnak az uniós bíróságokon kellene megvédenie álláspontját a jogállamiság kérdésében, ahelyett, hogy az uniós költségvetést vétóznák meg –...
  
Magyar Posta: csütörtöktől elsőbbséget biztosítanak nyitásnál a 65 év felettieknek
Csütörtöktől az ország összes postáján a nyitást követő egy órában elsőbbséget biztosítanak a kiszolgálásban a 65 év felettieknek, ezért az idősek számára javasolják, hogy köz...
  
Botrány: kezdeményezték az operatív törzs meghallgatását a Honvédelmi és Rendészeti Bizottságban
Az ellenzéki pártok kezdeményezték, hogy az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága hallgassa meg a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzset – t...
  
Zacher Gábor: „Zárjuk be a plázákat, felejtsük el az idei karácsonyt!”
Zacher Gábor szerint idén el kell felejteni a karácsonyt, illetve sokkal jobban kellene figyelni arra, hogy betartsuk a szabályokat, amiket a járvány megfékezése miatt hoztak. Az RTL Klub Reg...
  
Meghan Markle elvetélt
Harry herceg és Meghan Markle júliusban elveszítettek egy kisbabát. A New York Times hasábján jelent meg a mai napon Meghan naplószerű bejegyzése, amelyben arról vallott, hogy a nyáron elv...
  
Müller Cecília: Mindig egy adott szituáció határozza meg, ki számít szoros kontaktnak
Régen várták ennyire a legújabb bejelentéseket, mint most. Szerdán ugyanis ülésezik a kormány, hogy áttekintse a két hete bevezetett szigorítások hatásait, illetve döntsön arról, szü...
  
Elkezdték vizsgálni, melyik járványügyi intézkedésnek mennyi értelme van
Egy légúti fertőzéssel terjedő járvány ellen védőoltás és antivirális gyógyszerek hiányában az ún. nem gyógyszerészeti beavatkozások (Non-pharmaceutical interventions, NPIs) a legha...
  
Szemetelőt fogott a térfigyelő kamera
Térfigyelő kameránknak köszönhetően, ismét illegális szemétlerakás elkövetését azonosítottuk a Temető soron. A rendszám alapján az eljárást megindítottuk. Az e...
  
Egy autó hajtott bele Angela Merkel hivatalának fém kapujába
Egy autó hajtott bele Berlinben Angela Merkel kancellári hivatalának fém kapujába. A Spiegel azt írja: az autót egy mozgássérült férfi vezette, akit őrizetbe vettek. A rendőrség egyelő...
  
Botrány: egy kínai cég él vissza Baukó Éva arcával
A magyar reality-sztár semmit nem tud az ázsiai reklámkampányról. Baukó Éva szépségéről már számtalan fotón és műsorban meggyőződhettünk, ám arra talán ő sem számított, hogy...
  
Ez történt a Sarkad közelében elfogott migránsokkal
A külföldiek illegálisan lépték át a magyar–román államhatárt Békés megyében Ahogy arról korábban beszámoltunk, Sarkad külterületén összesen tizenhét határsértőt fogtak el a ...
  
Szakértő: fontos információk a nyugdíjakkal kapcsolatban
Egyre jobban nyílik az olló a bérek és a nyugdíjak között, az inflációt követő nyugdíjkorrekció pedig nem segít a nyugdíjak értékállóságának megőrzésében – mondta az InfoRád...
  
Bukás után talpra állt Schobert Norbi
Tavaly több mint félmilliárddal, 1,4 milliárd forintra növelte árbevételét a fitneszedző és életmód-tanácsadó házaspár, Schobert Norbert és felesége, Rubint Réka Norbi Update nevű ...
  
Szijjártó begurult, bekérette az ukrán nagykövetet
A külgazdasági és külügyminiszter az Infórádióban beszélt Grezsa István miniszteri biztos kitiltásáról Ukrajnából. "Tiltakozik és magyarázatot követel az ukrán féltől a magyar dip...
  
Dohányosok, figyelem: fontos bejelentés tett Lázár János
Hamarosan eljöhet az idő, amikor a dohányboltok száma csökken, s ezzel nő az ellátási területük - mondta Lázár János, a nem dohányzók védelme érdekében szükséges teendők összehan...
  
Németh Szilárd: Sosem szolgált magyar érdeket a baloldal
„A balliberális erők sosem szolgáltak magyar érdeket, sem kormányon, sem pedig ellenzékben” - hangsúlyozta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar ...
  
Schmidt Mária: Fontos évek állnak előttünk! - Használjuk ki
Szakítsunk a kulturális és morális imperializmussal. „Európa hirtelen szembesült azzal, hogy mennyire kiszolgáltatottá vált. Kínára voltunk utalva maszk, lélegeztetőgép, egyéb orvosi...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Gulyás Gergely: Az elhunytak számában az unión belül jól állunk
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, a kormány mindent megtesz azért, hogy elsők között vásárolhassunk koronavírus elleni vakcinából, illetve a kormány úgy döntött, hogy a SZÉP-kártyával kapcsolatban ez évre hozott szabályokat kiterjeszti a jövő évre. Kimondta, amit mindenki érez: Magyarországon is romlik a helyzet!

Az elmúlt 24 órában újabb 2032 embernél mutatták ki a koronavírust hazánkban, így mostanra 52 212 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, egyre nő az elhunytak száma is. Ezek után ismertette Gulyás a kormánydöntések, élőben közvetítettük a kormányinfót!

A Kormányinfón elhangzott:

Gulyás Gergely a vírusügyi helyzetről elmondta, hogy az elmúlt hét vizsgálata után kimondhatjuk: az egész világon, Magyarországon is romlik a helyzet. Az elhunytak számában az unión belül jól állunk, ha egymillió főre tekintve nézzük a számokat. Az egészségügyet tavasszal sikerült felkészítenünk a védekezésre - mondta. Ezt bizonyítja az egészségügyi dolgozók, az orvosok béremelése is. Az orvosi kamarával folyamatosan tárgyalnak a részletekről, hogy megnyugtatóan rendezni lehessen a részletek kidolgozását. Elmondta, a házi orvosokkal kapcsolatos kérdésekről a következő kormányülésen döntenek.

A védekezésről Gulyás azt mondta: a vírusnak akkor lesz vége, ha lesz vakcina.

A vakcinával kapcsolatosan különböző kutatások zajlanak, az EU ilyen fejlesztéseiben részt vesz Magyarország is. Legutóbb az AstraZenecával írt alá együttműködést az Unió. Ha lesz vakcina, akkor Magyarország 6,5 millió oltóanyaghoz jut 13 milliárd forintért - mondta Gulyás. Az Oroszországban és Kínában kifejlesztett vakcinát is vizsgálják. Magyarország az elsők között fog oltóanyaghoz jutni, ha lesz - mondta el. A kormány olyan jogi garanciákat igyekszik megteremteni, hogy ha van vakcina a koronavírus ellen, Magyarország elsők között vásárolhasson belőle - közölte.

Az influenza elleni oltásról elmondta, 1,8 millió adag van készenlétben, ha kétszer nagyobb lesz az érdeklődés iránta, akkor lesz utánpótlás. Arra is biztatta az embereket, hogy oltassák be magukat az influenza elleni védőoltással, mert az azt a védettséget biztosítja, hogy egyidejűleg a koronavírus és az influenza ne jelentkezhessen.

A Szép-kártya szabályokat meghosszabbítják fél évvel: vagyis a SZÉP-kártya szálláshely alszámlájára 400 ezer forint, a vendéglátás "zsebbe" 265 ezer forint, szabadidős felhasználásra 135 ezer forint utalható béren kívüli juttatásként. Ez éves szinten 800 ezer forintot jelent.

Mint mondta, egyelőre bizonytalan, mikor indulhat meg a turizmus külföldre, illetve külföldről, ez vélhetően akkor lesz meghatározható, ha már lesz vakcina. Ugyanakkor jó lenne, ha a belföldi turizmus addig sem állna le, és minél többeknek lenne lehetőségük hazai szállás-, illetve vendéglátóhely igénybevételére - fűzte hozzá.

Kiemelte: Senki ne menjen külföldre síelni! Hozzátette, elképzelhető, hogy a néhány hazai sípályán is hasonló korlátozást kell bevezetni!
Kérdésre adott válaszok:

A DK-s áramlopási ügyről Gulyás Gergely elmondta, hogy a politikus bűncselekményt követett el, a hatóságok dolga kideríteni az ügyet.

A rekordot döntött új fertőzöttek számával kapcsolatosan felmerült a kérdés, hogy az iskolákban átálljanak online oktatásra a 9 napos szünet után. Gulyás Gergely elmondta, hogy nincs ilyen tervük. A kormány pillanatnyilag kiáll amellett, hogy az őszi szünet után is folytatódjon a normális tanítás.

Mi lehet a megoldás az SZFE-vel kapcsolatban? Gulyás elmondta, hogy mivel a kormány nem tárgyalófél az ügyben, csak sok sikert tud kívánni a helyzet megoldásához.
Mikor lehet a járvány csúcsa? Válasz: A kormány ezzel kapcsolatban nem kíván jóslásokba bocsátkozni. Jövő nyáron lehet hivatalos vakcina - mondta, világszerte ezek a vélemények vannak többségben.

A kriptovaluták egységes szabályozásán az Európai Unió dolgozik - mondta a DK-s áramlopással kapcsolatosan Gulyás.

Az RTL Klub első kérdése: Ferenc pápa arra vonatkozó szavait érintette, hogy a melegek is Isten gyermekei. A pápa odáig szerencsére nem jutott el, hogy házasságot is lehetne kötni, mert a Biblia ezt kizárja, mondta ezzel kapcsolatban Gulyás. Ők egyébként nem nyúltak a homoszexuális párok számára lehetővé tett bejegyzett élettársi kapcsolat intézményéhez, hozzátette a gyerekeknek viszont joguk van egy anyához és apához szerinte. A családtámogatási rendszer, úgy látja, vagy egészében, vagy majdnem teljesen gyermekhez kötött, és fogalmilag kizárt a gyermekhez kötött támogatás azonos nemű párok esetében. Amikor a gyermekek ép fejlődéséről beszélünk, akkor azt csak a család tudja biztosítani - tette hozzá.

A járványügyi szabályok szigorításával kapcsolatban elmondta, hogy folyamatosan vizsgálják a helyzetet. Ha szükséges lesz, a tavaszi eszközök a kormány kezében vannak. A kormány kész rá, hogy szigorúbb intézkedéseket vezessen be, ha szükség van rá! A hivatalos adatok szerint hazánk az átlag felénél van Európában az országok között, ha az elhunytak számát vizsgáljuk. 357 fő hal meg egymillió főre nézve átlagosan, Magyarországon ez a szám 120 körül van. Egyelőre az a legfontosabb, hogy mindenki a jelenlegi szabályokat betartsa!

Mi az oka annak, hogy újságírók nem vehetnek részt az operatív törzs sajtótájékoztatóin, miközben a kormányinfón ott lehetnek? Az oka az, hogy Gulyás egyszerűen ragaszkodik az újságírókhoz.

Az Origo kérdésével kapcsolatban Gulyás elmondta az M3-as metró felújítása teljes mértékben fővárosi feladat, így a kormánynak nincs mit lépnie ezen a téren. Azt mondta arról, hogy nem tartunk nagy rendezvényt október 23-án, hogy ez a helyes döntés.

Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Varga Judit meghívta egy valódi kávéra George Clooney-t
Közzétette letiltott cikkét Orbán: nemzetközi a botrány
Gáspár Evelin vallomás: "Odaköltözött a lakásomba, utána nem tudtuk kitenni"
Amerikai beavatkozást vizionál 2022-re a kormányközeli elemző
Ismét súlyos milliárdokat osztott szét az Orbán-kormány, mutatjuk a részleteket
Orbán-Clooney botrány: elhallgattatja a szabad sajtót, csak az ő engedélyükkel fotózható a drótkerítésük, démonizálja a jogfosztottakat, és a szélsőjobb felé kacsintgat
Gulyás Gergely: A kaszinók nem szórakozóhelyek, hanem üzletek
Egyre jobban torzít a magyar bérstatisztika
7 milliárd forintos támogatást kap a divatipar
Bayer Zsolt: A k...va anyá*tokat! Ha túlvagytok ezen a kis tárgyaláson, akkor az RTL Klubot mi kirúghatjuk holnap?
Szijjártó begurult, bekérette az ukrán nagykövetet
Szijjártó: Budapest továbbra is elvárja, hogy Kijev tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot
Áll a bál: a Fidesz Volner módosítójával szigorítaná tovább a választási törvényt
A határok lezárva, de a NER magánrepülője így sem pihen
Egyre több a kérdés az Érden felgyújtott halottaskocsik ügyében
Schmidt Mária: Fontos évek állnak előttünk! - Használjuk ki
Szakértő: fontos információk a nyugdíjakkal kapcsolatban
Ursula von der Leyen üzent Magyarországnak
Bírósági ítélet ellenére sem mondja meg az EMMI, hogy miért volt szükség a tavaszi nagy kórházkiürítésre
Mészáros Lőrinc exneje leadta volt férje nevét és elköltözött
Rogán Antal: A magyar emberek ezt akarták
Holnaptól Pintér Sándor irányítja a kórházakat
Leléptetik Orbán fontos háttéremberét, aki mindig csendben elsimította a dolgokat Brüsszellel
Ez történt a Sarkad közelében elfogott migránsokkal
Megtelt a halottasház a szombathelyi kórházban, külső telephelyre viszik az elhunytakat
Dohányosok, figyelem: fontos bejelentés tett Lázár János
Orbán Merkelnek: Amit kérsz tőlem, Angela, az az öngyilkossággal egyenlő
"Nem lehet, hogy több száz millió uniós polgár érdekével ellentétben továbbra is Orbán bandáját finanszírozzák"
Zacher Gábor: „Zárjuk be a plázákat, felejtsük el az idei karácsonyt!”
Majkáról is beszélt Müller Cecília - ezért engedték haza pozitív teszttel
„Ennyire igénytelen, mocskos emberek” – durva dolgot fotóztak egy villamoson
Botrány: egy kínai cég él vissza Baukó Éva arcával
Bejelentették a legújabb intézkedéseket
Hitler és Sztálin után Orbán Viktorral kell szembeszállnia Európának, írják ellenzéki EP-képviselők
Az Orbán-kormány ellen fognak tüntetni Brüsszelben
Szarvasbikát vittek kilövésre egy francia vadásznak Zalában, vádat emeltek ellenük
Szijjártó bekérette az ukrán nagykövetet
Project Syndicate: Orbán Viktor miniszterelnök véleménycikke nem felel meg a sztenderdjeinknek
George Clooney: Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt
Egy autó hajtott bele Angela Merkel hivatalának fém kapujába
Müller Cecília: Mindig egy adott szituáció határozza meg, ki számít szoros kontaktnak
Szemetelőt fogott a térfigyelő kamera
Megvan az ítélet: elmarasztalták Gáspár Beát
Szijjártó Péter: Szeretjük George Clooneyt, mint színészt, de...
Bukás után talpra állt Schobert Norbi
Közel 10 milliárd forint előleget kap Magyarország az EU-tól
Megállapítani sem lehet, hogy Orbán Viktor apjának a cége mennyi bevételt szerzett közpénzből
Botrány: kezdeményezték az operatív törzs meghallgatását a Honvédelmi és Rendészeti Bizottságban
Kijött a rendelet, amire nagyon sokan vártak - lakásfelújítási támogatás
Rengeteg celeb neve is felkerült a NAV legnagyobb adósainak listájára
EP-képviselők: Az Európai Unió végét jelentheti, ha engednek Orbánnak
Elkezdték vizsgálni, melyik járványügyi intézkedésnek mennyi értelme van
Semjén: A nemzetpolitikai eredmények önmagukért beszélnek
Meghalt Diego Maradona
Polt Péter: korrupciós ügyekben sokszor csak a beismerés vagy a titkosszolgálati eszközökkel beszerezhető bizonyítékok lehetnek eredményesek.
Meghan Markle elvetélt
Rogán Antal: Nem azért foglalkoztunk a menekültekkel, mert fontosnak tartottuk, hanem mert erőltették
Rogán az ellenzéknek: Önöknek fáj, hogy mi megkérdezzük az embereket
Menczer Tamás ezt javasolja George Clooneynak
Elfogták a rendőrök a körözött VV Krisztiánt
Varga Judit: az Európai Bizottság gyakorlatilag az embercsempészet támogatását várja el Magyarországtól
Szijjártó: Látszik, hogy Clooney történelmi és politikai ismeretei korlátosak
A minimálbér emelését is elsodorhatja a járvány
Németh Szilárd: Sosem szolgált magyar érdeket a baloldal
Müller Cecília szerint az idősáv nem a fiatalokat korlátozza, hanem az időseket védi
Győrfi Pál üzent Zacher Gábornak: Ne felejtsük el a karácsonyt!
106 halott, újabb csúcson a kórházban levők száma
Gócpont lett a pázmándi iskola
Hazudott: Nem a bokorban találta, hanem saját csecsemőjüket vitte kórházba Szolnokon
Az elmúlt évek lendületes bérnövekedéséből sokkal jobban részesültek a magasabb keresettel bíró dolgozók
Megszólalt Horváth Tamás a sérülése után: A fejzúzódásnak agyrázkódás lett a vége
A német külügyminiszter szerint napokon belül megállapodnak az uniós költségvetésről