Médiabotrány: Csiszár Jenő egy mérhetetlenül műveletlen, buta fiúként került a műsorba...


Hiába ért véget immár lassan öt éve, nem csitul a botrány a Heti Hetes körül.





Ezúttal a műsor producere, Ónodi György szállt bele az egykori szereplőkbe, a tévés egy műsorban azt mondta: Verebes István hazudik, Havas Henrik egy újságírócska, Csiszár Jenő pedig buta. Ónodi minden kontroll nélkül sztorizott az RTL Klub 18 éven át futó kultuszműsorának szereplőiről, akik közül páran azóta már nyilvánosan tagadták meg a Heti Hetest.



Egyikük Verebes István színész-rendező, aki több interjúban nyilatkozta: csak a pénzért vállalta, mert így taníttatni tudta a fiát.



„Mondjuk ki, kurvaság volt ez a részemről” - mondta a Partizánnak nemrég Verebes, amely előtt Ónodi értetlenül áll.



- A Verebes volt az, aki Bazitáról, ami nincs közel, hiszen Zala megye, egy nappal adás előtt, minden csütörtökön feljött, hogy gegeljük a műsort. Imádta, rajongásig szerette, büszke volt rá, majd egyszer csak úgy érezte, hogy neki jobban áll a Geréb szerep, mint a sztárság és hogy csak a fia taníttatására gondolt. Nem igaz! - jelentette ki Ónodi György, amikor a Lali király CsütörTöke című műsorban, majd a lapunknak hozzátette, Verebes rengeteget köszönhet neki.



- Azt gondolom, hogy nem tud, vagy inkább szégyell igazat mondani, ezért hazudik – tette hozzá Ónodi, akitől aztán Havas Henrik is megkapta a magáét.





- A Havas Henrik nem egyértelműen tagadja ezt a dolgot, de ő is mond nekem fájó mondatokat erre a dologra, de nem igazán érdekel. Én ezt két vénember szenilitásának tudom be, az egyik egy velejéig romlott hazug disznó, ez a Verebes, a másik egy agyament újságírócska, ez Havas Henrik. De nem élem meg rosszul, tudomásul veszem, hogy jellemtelen emberek vannak az én kollégáim között- hangzottan el a kemény szavak, amelyekre Havas Henrik lapunknak így reagált.



- Ónodi Gyuri bármit mondhat rólam, én kedvelem és nagyon sajnálom, hogy beteg. Abban a lelkiállapotban, amiben ő van szerintem bármit mondhat. Én többször elmondtam, hogy kétszer vagy háromszor önszántamból hagytam ott a Heti Hetest, és legalább annyiszor ki is rúgtak. A kollégáimat kifejezetten kedveltem, Gálvölgyi a barátom, Bajor a cimborám volt, nekem személy szerint senkivel különösebb bajom nem volt, nagyon jó emlékeim vannak arról a közel húsz évről, amelyet kisebb nagyobb megszakítással ott töltöttem – jelentette ki a népszerű riporter, aki azonban Ónodi Verebessel kapcsolatos véleményét részben osztja.



- A Verebesről annyit, hogy világ életében pózolt és ez nem mindig áll jól neki – zárta rövidre Havas Henrik.



Ónodi azonban nem állt itt meg, az utóbbi években milánói főkonzulként tevékenykedő Csiszár Jenő, a Heti Hetes első műsorvezetője is terítékre került.



- Csiszár Jenő egy mérhetetlenül műveletlen, buta fiúként került a műsorba, én ezt akkor is tudtam, amikor kiválasztottam. Azt szoktam volt mondani, hogy körülbelül negyven szót ismert magyarul, amikor elment, akkor talán már hatvanat.



Lapunk kereste a jelenleg milánói nagykövetként dolgozó Csiszárt, de lapzártánkig nem kaptunk választ.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-