Megfagyott a levegő a stúdióban olyan kemény kérdést kapott Szijjártó a CNN-en!

A homofób törvény egyik példányával a kezében várta Richard Quest a műsorba becsatlakozó Szijjártó Pétert és rögtön idézni is kezdett annak szövegéből. Lényegében összefoglalja, hogy a pedofil bűnelkövetőkről szóló törvényben a homoszexualitás ábárázolása is tiltva van. Az első kérdése:

„Miniszter úr, ön ugyanolyan jól tudja, mint én, hogy én meleg vagyok, így rám is vonatkozik ez a törvény. Ön engem pedofilnak tart?”

A beszélgetést Szijjártó sajtósai voltak szívesek lefordítani és feliratozni, így rögtön meg is tudjuk mutatni. (cikk alján)

Szijjártó a kérdésre azzal érvel, hogy ugyanannak a törvénynek két külön paragrafusa szól a pedofil bűnelkövetők szigorúbb büntetéséről és a szülők kizárólagos jogáról a gyerekek szexuális nevelésére.

„Akkor sajnálatos, hogy ugyanabban a törvényben találhatóak” - jegyzi meg Quest ekkor.

A beszélgetésben szóba kerül még az egyesült ellenzék és az, hogy tart-e a kormányattól, hogy jövőre egyetlen igazi ellenféllel kell majd kiállnia. Szijjártó ennek kapcsán arról beszél, hogy a magyar embereknek pusztán az elmúlt évek gazdasági sikereit kell majd figyelembe venniük, amikor döntenek. Ekkor Quest megkérdezi, hogy nem épp ugyanezt kellene tennie a magyar kormánynak, amikor az EU-val vívja a szócsatáit, magyarul a gazdasági előnyök miatt elfogadni a kritikákat.

„Nem lesz kompromisszum” - jegyzi meg erre Szijjártó, majd búcsúzóul Quest megígéri neki, hogy meglátogatja Budapesten a férjével együtt.

2018-ban írtunk arról, hogy a külföldi riporterek tehetetlenek a magyar külügyminiszterrel szemben. Épp Richard Quest példája mutatta akkor, hogy ha nem ismerik részleteiben az egyes magyar fejleményeket, akkor könnyen zsákutcába tudja vinni őket Szijjártó. Most nem ez volt a helyzet.









Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen