Csatlakozz hozzánk facebookon
Durva botrány: Letiltotta Magyarország Kormányát a Twitter  


A Facebook-oldalán háborog Kovács Zoltán, a Twitter ugyanis letiltotta Magyarország Kormányának fiókját.

Mindenféle előzetes magyarázat nélkül letiltotta a Twitter Magyarország Kormányának fiókját. Erről a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár számolt be a Facebook-oldalán. Kovács Zoltán azt írja, megtették a szükséges lépéseket, illetve egyelőre várják a Twitter indoklását a történtekre vonatkozóan.

„Mindenféle előzetes magyarázat nélkül letiltotta Magyarország Kormányának hivatalos fiókját, az About Hungary-t a Twitter. Mindez annak tükrében rendkívül érdekes, hogy az Európai Bizottság épp a mai nap fogja publikálni első jogállamisági jelentését. Úgy látszik, végérvényesen beköszöntött a szép új világ, amelyben megtörténhet az az abszurd eset, hogy elhallgattatják a techóriások azokat, akik más véleményen vannak, mint a libernyákok. A szükséges lépéseket megtettük, várjuk a Twittertől a hivatalos választ és magyarázatot” – olvasható Kovács Zoltán bejegyzésében.

blikk
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Nem akárkitől kapott hívást Orbán Viktor
17,1 millió forintnyi élelmiszerköltés Felcsúton de mi köze ehhez Mészárosnak?
Gáspár Bea az örökbefogadásról: ha a gyerek le fogja sza*rni a fejedet és nem a sajátod, akkor azt nehezebben fogod elviselni
Újra gyengült a forint péntek reggelre
364,55-be kerül egy euró. Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest csütörtök kora estétől péntek reggelig a nemzetközi bankközi piacon. Az euró 364,55 forinton állt nyolc órakor a...
  
Vesztegzár alá került két híres erdélyi magyar település
A két település bejárataihoz máris rendőri ellenőrző posztokat állítottak. A koronavírus-járvány gyors terjedése miatt éjféltől két hétre vesztegzár alá helyezik a romániai Ko...
  
Így történt a horrorbaleset a gyöngyösfalusi kalandparkban - közleményt adott ki a rendőrség
Közleményt adott ki a rendőrség a gyöngyösfalusi kalandpark balesettel kapcsolatban. Ahogy a Blikk megírta, szörnyű baleset történt egy kalandparkban Gyöngyösfalun. Egy fa rádől a köt...
  
Durva: motoros és teherautó csapódtak egymásba
Nagy baleset történt Budapesten. Egy motorkerékpárossal ütközött össze egy teherautó a IX. kerületi Illatos úton, a Táblás utca közelében. A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalan...
  
Emésztőgödörbe dobta hároméves kisöccsét a kamasz borsodban
Tavaly áprilisban elkövetett szörnyű tettéért vették őrizetbe a tizennégy év alatti fiatal fiút. Szülői felügyelet nélkül játszottak a tragédia napján a gyerekek, amikor is játék...
  
Szigorított a kormány a maszkviselési szabályokon
Szigorít a magyar kormány: a sporteseményeken és a „szabadtéren megtartott gyűléseken” is kötelező lesz a szájmaszk viselése. Tehát az október 23-ai eseményeken már maszkban kell l...
  
Egy éve hadakozik a biztosítójával Egerben Erzsébet
Több mint egy éve hadakozik Burgermeister Erzsébet a biztosítójával azért, hogy a házában keletkezett mintegy hárommillió forintos kárát megfizessék. Az épület ugyanis megsüllyedt, am...
  
Végem van, felmondok - Berki már megint kiverte a biztosítékot Szabó Dórinál
Berki Krisztián megint beszólt Szabó Dórinak, ezúttal a műsorvezető fizetése volt terítéken. "Mindennek és mindenkinek megvan az ára?" - tett fel a kérdést Dóri a Bréking hétfői ad...
  
10 millió dollárt nyert Cicciolina egy perben
Róma – Cicciolina, azaz Staller Ilona egy bírósági per lezárásaként 10 millió dollárt kapott a New York-i Sotheby's aukciós háztól. A cég az ő engedélye nélkül árulta volt férje r...
  
Rengeteg KDNP-s kapott állami kitüntetést Semjéntől
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön október 23. alkalmából állami kitüntetéseket adott át egy sor KDNP-közeli közszereplőnek a várban. (A képek alapján maszkot szinte ...
  
Orbán is felkerült Trump bűnlajstromára
Fenik a fogukat a demokraták, kutya világ jön, ha Biden nyer. Jelentést készített Donald Trump amerikai elnök külpolitikájáról a szenátus külügyi bizottságának demokrata tagja, Rober...
  
Dobrev Klára: Lesz európai minimálbér
A Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Dobrev Klára online sajtótájékoztatón közölte, hogy az általa kidolgozott foglalkoztatási és szociálpolitikai iránymutatásból minden tagállam...
  
Fogházat kértek a rendőrtisztre, aki véletlenül megölte vadásztársát
Az autóban sült el a vadászfegyver, mert a rendőrtiszt nem ürítette ki a puskáját. A véletlen lövés a társát a fején találta el, aki azonnal meghalt – írta meg a sonline.hu. A taval...
  
Hétszeresére nőtt tavalyhoz képest az államháztartás hiánya szeptemberben
Tavaly ilyenkor 303,6 milliárd volt az államháztartás központi alrendszerének hiánya, idén ez 2270,3 milliárd forintra nőtt. Csak az egészségügyi eszközbeszerzések több mint félmilli...
  
Orbán főtanácsadója kiállt az SZFE mellett
Váratlan helyről kaptak támogatást a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) tiltakozó tanárai és hallgatói: Hegedüs Zsuzsa, a miniszterelnök főtanácsaadója az egyik oktatón keresz...
  
Halálos baleset a gyöngyösfalui kalandparkban
Halálos baleset történt csütörtökön a gyöngyösfalui kalandparkban, számolt be a Vas megyei hírportál, a Vaol.hu. Értesüléseik szerint egy keszthelyi iskoláscsoport tartózkodott a park...
  
MSZP: A Fidesz alamizsnát oszt, kifosztja a nyugdíjasokat
Így reagált a párt az 1,2 százalékos nyugdíjemelésre. Az MTI OS szolgálatán kiadott közleményben reagált az MSZP a csütörtöki hírre, hogy novembertől több pénzt kapnak a nyugdíja...
  
Varga Mihály: Jogunk van független és szabad nemzetként élni
Hatvannégy éve, 1956-ban megváltozott a világ, a történelem új lapot nyitott, amelyre a magyar forradalmárok írták az első sorokat - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a tárca októbe...
  
Fidesz üzenet: Ha a baloldal nem akar segíteni az országnak, legalább a kamuzást hagyja abba
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) nyilatkozatára Ha a baloldal végképp nem akar segíteni az országnak a járvány elleni védekezésben, lega...
  
Nemzetközi botrány: Orbán Viktorról is gyűjtöttek adatokat a kínaiak
A magyar miniszterelnökről is gyűjtött adatokat egy kínai cég – értesült a Blikk. Ezenfelül az egyik gyerekéről, egykori magyar kormányfőkről, hazai egyházi és gazdasági vezetőkrő...
  
A DK szerint csalás történt, feljelentést tesz az OLAF-nál
A Demokratikus Koalíció (DK) sajtóközleménye szerint a párt feljelentést tesz az OLAF-nál (Európai Csalás Elleni Hivatal) annak az uniós támogatásnak az ügyében, amelyből a fideszes ö...
  
Eltűnt most Kim Dzsong Un felesége
Eltűnt a világ látóteréből Ri Szoldzsu, Kim Dzsong Un 31 éves felesége. Az észak-koreai diktátor nejét legutóbb 9 hónapja látták, amikor egy rokonával készült róla fénykép, akir...
  
Rémhírterjesztés miatt 143 ügyben indult büntető eljárás
Világszerte, de főleg Európában gyorsul a járvány terjedése - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoz...
  
Nem a Fidesz nyakába varrják a járvány miatti válságot a magyarok
A koronavírus-válság miatt felértékelődött az anyagi és egészségügyi biztonság szerepe a magyar társadalomban, a nehézségeket viszont aligha párosítják a Fidesszel, ugyanis a kormán...
  
Lovagkeresztet kapott a Hír Tv tévéostromos riportere
Gazsó L. Ferenc és Császár Attila kitüntetéseit Semjén Zsolt adta át. Az '56-os forradalom alkalmából kitüntetettek között voltak még újságírók, a kormánymédiában kedvelt megmond...
  
A magyar kormány 800 millió forint támogatást ítélt oda a muzsikus cigányok támogatására
A világ legnagyobb színpadjain megállták a helyüket, mégis azon kell gondolkodjanak, hogy taxisnak vagy biztonsági őrnek álljanak – mondták el az Emmi előtt tüntető cigánymuzsikusok, ...
  
Gulyás Gergely miniszter továbbra is úgy látja, hogy Magyarország sikeresen védekezik a járvány ellen
Gulyás Gergely miniszter továbbra is úgy látja, hogy Magyarország sikeresen védekezik a járvány ellen, pedig a második hullám statisztikái éppen az ellenkezőjét mutatják. Szeptember ót...
  
Vezető ügyészt és főrendőrt vettek őrizetbe Szlovákiában
Csütörtök reggel őrizetbe vették Dušan Kováčikot, a szlovák Különleges Ügyészi Hivatal vezetőjét, illetve Norbert Pakšit, a rendőrség különleges tevékenységet folytató alakulat...
  
Lélegeztetőgépen Orbán Viktor megbízottja
Súlyos koronavírus fertőzés miatt kórházban, lélegeztetőgépen van egy miniszterelnöki megbízott - derült ki sok más mellett a mai Kormányinfón, Gulyás Gergely sajtótájékoztatóján....
  
Lesz európai minimálbér - amiből meg lehet élni
Legalábbis Dobrev Klára, a DK EP-képviselője ezt állítja, mert szerinte az Európai Parlament szerdán nagy többséggel támogatta az általa kidolgozott foglalkoztatási és szociálpolitikai ...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Durva botrány: Letiltotta Magyarország Kormányát a Twitter

A Facebook-oldalán háborog Kovács Zoltán, a Twitter ugyanis letiltotta Magyarország Kormányának fiókját.

Mindenféle előzetes magyarázat nélkül letiltotta a Twitter Magyarország Kormányának fiókját. Erről a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár számolt be a Facebook-oldalán. Kovács Zoltán azt írja, megtették a szükséges lépéseket, illetve egyelőre várják a Twitter indoklását a történtekre vonatkozóan.

„Mindenféle előzetes magyarázat nélkül letiltotta Magyarország Kormányának hivatalos fiókját, az About Hungary-t a Twitter. Mindez annak tükrében rendkívül érdekes, hogy az Európai Bizottság épp a mai nap fogja publikálni első jogállamisági jelentését. Úgy látszik, végérvényesen beköszöntött a szép új világ, amelyben megtörténhet az az abszurd eset, hogy elhallgattatják a techóriások azokat, akik más véleményen vannak, mint a libernyákok. A szükséges lépéseket megtettük, várjuk a Twittertől a hivatalos választ és magyarázatot” – olvasható Kovács Zoltán bejegyzésében.

Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Nem akárkitől kapott hívást Orbán Viktor
Mi történt? - eltűnt a képernyőről Müller Cecília
17,1 millió forintnyi élelmiszerköltés Felcsúton de mi köze ehhez Mészárosnak?
Gáspár Bea az örökbefogadásról: ha a gyerek le fogja sza*rni a fejedet és nem a sajátod, akkor azt nehezebben fogod elviselni
Romokban a forint: elképesztő mennyi az euró árfolyama
Összeverték a postán a bokszbajnokot - nem ezt érdemelte
1,2 milliárdot kap Beregszász - A kormány szeretné, ha Kárpátalján jobban élnének
Jóval több lesz a nyugdíj novemberben
Orbán is felkerült Trump bűnlajstromára
Óriási balhé az erzsébetvárosi önkormányzat testületi ülésén - Elképesztő, ami az ülésen történik
Pozitív lett a tesztje Varga Juditnak - mutatjuk mit üzent a magyaroknak
Lélegeztetőgépen Orbán Viktor megbízottja
Gulyás Gergely: Az elhunytak számában az unión belül jól állunk
Mihez kezd vele Orbán? - az EU 180 milliárd forintos támogatása adócsökkentésre is felhasználható
Végrehajtás alatt van mégis kap TAO támogatást? - jól van ez így?
Eltűnt most Kim Dzsong Un felesége
Nemrég még gyakornok volt, most genfi konzul lett egy KDNP-s képviselő lánya
Három hónapra tízmillió forintért fogadott fel egy amerikai lobbistát az Orbán-kormány
Bakondi a migránsokról: Télen a szárazföldi útvonalakon lesz nagyobb mozgás
Kiderült: A pofontól védi embereit Orbán legújabb húzása
Megint kiszórtak 132 milliárd forintot a teljesen kiürült gazdaságvédelmi alapból
Lesz európai minimálbér - amiből meg lehet élni
Börtönt kért az ügyészség: különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés
Biztonsági őröket toboroz Mészáros Lőrinc
Teltházas Fradi-Újpestet rendeznek szombaton pedig Müller Cecília...
Botrány: Felfüggesztették Czeglédy Csaba ügyvédi engedélyét
Nemzetközi botrány: Orbánról és egy lányáról is gyűjtött adatokat egy kínai cég
Háború: szeretnék, ha a főpolgármester végre tényleg foglalkozna Budapest mindennapjaival
Új lobbistát igazolt a kormány, hogy jókat írjon Magyarországról az amerikai sajtóban
Orbánt figyeli mindenki - Vidéken és Budapesten is csökkent a Fidesz tábora
A gazdasági eredmények biztos alapot adtak a járvány hatásainak enyhítésére
Sáfár Anikónak kellett újraélesztenie a férjét
Dobrev Klára: Lesz európai minimálbér
3,4 milliárd forintot kap a kormánytól a ferences rend - Mutatjuk mire
Hivatalos: 3 milliárd forintot kap az ostrom alatt álló SZFE
Döntött Orbán: új stadion épül Pécsen
Orbán főtanácsadója kiállt az SZFE mellett
Baj van: újra emelkedhet a liszt ára
Magyarország hasít: egymilliárd forintot költünk űrprogramra
Ceglédi Zoltán havi bruttó 865 ezerért ad tanácsokat a momentumos Donáth Annának
A világ legnagyobb olajkatasztrófája készül a Karib-tengeren
De hová tűnt Müller Cecília?
Eldurvult állapotok Magyarországon: kést rántott, mert rászóltak, hogy vegye fel a maszkot
Elválik a foci a kaszinótól Debrecenben
Hétszeresére nőtt tavalyhoz képest az államháztartás hiánya szeptemberben
Maruzsa négy fal közé zárná a gyerekeket az őszi szünetre
Ostromállapot? Bakondi szerint a déli határainkon mintegy négyszázan próbáltak átjutni csak a hétvégén
Novák Katalin: Az egygyermekeseknek is érdemes csokkal vásárolniuk ingatlant
Kedden tudta meg az osztály, hogy már hatodik napja karanténban vannak
1,2 milliárdot kap Beregszász - A kormány szeretné, ha Kárpátalján jobban élnének
A DK szerint csalás történt, feljelentést tesz az OLAF-nál
Fidesz üzenet: Ha a baloldal nem akar segíteni az országnak, legalább a kamuzást hagyja abba
Varga Mihály: Jogunk van független és szabad nemzetként élni
Nemzetközi botrány: Orbán Viktorról is gyűjtöttek adatokat a kínaiak
Itt tartunk - elérhetetlenné vált az SZFE honlapja
Gulyás az SZFE-ről: A kormány csak sok sikert tud kívánni a tárgyalófeleknek
Orbán üzent Brüsszelnek - A dánok meg pénzt mosnak!
Halálos baleset a gyöngyösfalui kalandparkban
Beleszállt Karácsony Gergelybe Pestszentimre DK-s polgármestere
Szél: Miért nincs több teszt? Rétvári: Lejáratja hazánkat
Több mint százmilliárdot fizetett az állam a Telenor negyedéért
Fogházat kértek a rendőrtisztre, aki véletlenül megölte vadásztársát
MSZP: A Fidesz alamizsnát oszt, kifosztja a nyugdíjasokat
Szijjártó szerint az új szaúdi gazdasági stratégia komoly lehetőségeket kínál
Az Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP
Áll a bál: Nem kérnek a fővárost és a Balatont összekötő bicikliútból
Hidvéghi Balázs: Továbbra is kettős mérce érvényesül Brüsszelben
Íme a kormányfő aki egy hónapot adott az elsikkasztott pénzek visszafizetésére
Szomorú balatoni helyzet: Fogynak a parti sétányok
Már hivatalos: Törökország készen áll beszállni a háborúba
Nem a Fidesz nyakába varrják a járvány miatti válságot a magyarok
Lovagkeresztet kapott a Hír Tv tévéostromos riportere
ThePost
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum