Csatlakozz hozzánk facebookon
Elszabadultak az indulatok Dér Heni oldalán - Hatalmas csalódás vagy  


A nagy népszerűségnek örvendő Nyerő páros című műsorban napról napra komolyabb balhék keletkeznek a versenyzők között, ami már a kommentelőket sem kerüli el: most épp Dér Heni az első számú közellenség.

,,Egy gennyesen fröcskölő, fekélyes seb a Dér Heni és semmi más” – ez a mondat éppen nem egy kommentelőtől hangzott el, hanem a játék kiesett párosának tagjától, Czutor Zoltántól. Heniék folyamatosan összetűzésekbe keveredtek a Czutor házaspárral, a Belmondo frontembere pedig már nem tudta magát visszafogni a nyilatkozatai során. A feszült légkör pedig egyre csak fokozódik majd a játék előrehaladtával, így konfliktusok hada várható a továbbiakban is.

De nemcsak a sztárpároknak gyűlt meg a bajuk Dér Henivel: a kommentelők is folyamatosan bombázzák az énekesnőt.



,,Nagyon gáz vagy, legközelebb olyan műsorban indulj, ahol nem kell versenyezned.”

,,Én semmi rosszat nem kívánok neked! Nem is szeretnék itt fröcsögni, az nem az én stílusom! De hatalmas csalódás vagy részemről!”

Heni vélhetőleg elkezdte törölgetni a negatív megjegyzéseket, ugyanis emiatt is beszóltak neki:

,,Miért törlöd a negatív kommenteket? Ez ezzel jár! Vállalni kell ezt is!”

,,Nem törölni kell a negatív véleményeket. Embernek kell maradni minden helyzetben. Ami nem igazán sikerült a műsor alapján.”

Az énekesnő tehát sokak szimpátiáját elvesztette, így a kérdés az, hogy miként tudja majd visszaszerezni az embereket szeretetét. Ha egyáltalán mindez sikerül.

blikk
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Botrány: Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Cicciolina ellen
Hivatalos: Új időközi választás jöhet Borsodban - megtámadták a választási eredményt
A Fidesz frakcióvezető-helyettese üzent az ellenzéknek
Egyik ellenzéki párt sem megy Hadházyékkal tüntetni a Kunigunda útra
Egyik ellenzéki párt sem vesz részt hivatalosan a Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs által meghirdetett blokádban, amelyet a politikusok az állami tévé székházához hirdette...
  
Államilag akkreditált felnőttképző intézmény lesz a TV2 Akadémia
A Pest Megyei Kormányhivatal határozatban erősítette meg a TV2 Média Csoport Zrt. által nyújtott képzés hivatalos működését, a TV2 Akadémia így már része a Felnőttképzési Adatszolg...
  
Ukrajna óva inti Magyarországot attól, hogy beavatkozzon
Az ukrán külügyminisztérium óva intette a magyar tisztségviselőket attól, hogy kárpátaljai látogatásaik során politikai agitációt folytassanak, és hogy beavatkozzanak a vasárnapi ukra...
  
Változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon
Szerdán változik az üzemanyagok ára a hazai a kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a 95-ös benzin ára 2 forinttal csökken, míg a gázolaj literenkénti átlagára 2 forinttal emelk...
  
Az EU vizsgálódni kezdett a pénzért állampolgárságot vagy letelepedési engedélyt kínáló tagországoknál
Az Európai Bizottság szóvivője kötelezettszegési eljárást indít két uniós tagország, Ciprus és Málta ellen az úgynevezett aranyútlevelekkel történő kereskedés miatt - olvasható a ...
  
Egyik ellenzéki párt sem megy Hadházyékkal tüntetni
Egyik ellenzéki párt sem vesz részt hivatalosan a Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs által meghirdetett blokádban, amelyet a politikusok az állami tévé székházához hirdette...
  
A menesztett gyöngyösi orvos szerint sokan késve kapnak ellátást
Október 6-i hatállyal elbocsátotta a gyöngyösi kórház vezetősége a huszonöt éve az egészségügyi intézményben dolgozó elismert szakembert, Pócs Alfrédot. A Heves megyei orvoskamara e...
  
Összeomlott a magyar sztár, miután végrehajtás indult ellene
Nem elég, hogy Völgyi Zsuzsinak tavasszal zátonyra futott a négyéves házassága, nemrég kiderült, hogy 18 040 forintos tartozása miatt végrehajtási jogot jegyeztek be csepeli otthonára, é...
  
Budapestre látogatott egy német EP-képviselő, ledöbbent azon, amit Orbánék tettek
Az uniós költségvetési tárgyalások közepén utazott Budapestre Daniel Freund zöldpárti EP-képviselő, hogy testközelből is lássa, miről szól a jogállamisági vita. A német politikus f...
  
A magyarok több mint kétharmados többséggel támogatják a jogállami feltételeket
A magyar polgárok 72 százaléka egyetért, vagy hajlik egyetérteni azzal, hogy az EU kösse össze az uniós forrásokból való részesedést a jogállamiság és a demokratikus értékek tisztele...
  
Rendőrségi ügy lett abból, hogy nem engedték be Szarkát az SZFE-re
Négy feljelentésből kettőt már elutasított a rendőrség. Rendőrségi ügy lett abból, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói nem engedték be az egyetem Vas utcai épület...
  
Berki: 1-3 évig letöltendő szabadságvesztéssel is büntethető Puzsér Róbert vádlott Önmagának köszönhetően!
Emeltünk a téten! 1-3 évig letöltendő szabadságvesztéssel is büntethető Puzsér Róbert vádlott Önmagának köszönhetően! Egy újabb vád mégpedig Minősített...
  
300 millióból rendezhet tévéfilmet Bayer Zsolt
A Nemzeti Filmintézet szeptember 8-i döntése alapján az „egyedi döntések” elnevezésű pályázatok között két tévéfilm kapott többmilliós támogatást az NFI-től, írja a 24.hu. Az ...
  
Összefogtak az emberek - Boldogan mentek át a gyerekek a fűtött lakásba
Pénteken költözött el a Hidegsor mellől egy avasi panelba az a család, amelyiket a Supersum Alapítvány segít új házhoz. Ildikó három gyermeke elköszönt korábbi otthonától, ami egy sz...
  
Informatikai hibára hívta fel a figyelmet Müller Cecília
Az adatok egy része nem érkezett be hétfőn, a kimaradt fertőzötteket hozzászámolják majd a szerdán közöltekhez. Így is csaknem ezer igazolt fertőzöttet találtak hétfőn. Müller C...
  
Müller Cecília: az öltözőkben ne legyen nagy a zsúfoltság
Nehéz időszak előtt állunk – mondta az operatív törzs sajtótájékoztatóján Müller Cecília, elismerve, hogy nagyon megnőtt a halálos áldozatok száma és a vírus terjedésének sebess...
  
Rendőrök és végrehajtók - elhajtotta a mentősöket a hajléktalanná vált Éva néni
Cegléd — Bezárkózott átmeneti otthonába az az idős asszony, akit a múlt héten akkor lakoltatott ki a végrehajtó jelzáloghitel-tartozása miatt, amikor a koronavírustesztjére várt. Év...
  
Hadházy: Szijjártót kétszer is hazavitte a rendőrségi helikopter Dunakeszire
A külügyminisztérium elárulta, pontosan hova és miért repült a miniszter idén. Hétszer is rendőrségi helikopterrel utazott Szijjártó Péter, két alkalommal a lakhelye, Dunakeszi repül...
  
Túlárazott játszóterekkel csalt el 700 milliót egy banda
Egy négyfős társaság kifejezetten kistelepüléseket keresett meg azzal az ajánlattal, hogy bízzák rájuk a játszóterek felújítását, aztán egész rendszert hoztak létre, hogy ezzel meg...
  
Undorító: Háromszázötven kiló gyanús élelmiszert talált a Nébih egy kínai konyhán
Háromszázötven kiló gyanús élelmiszert talált a Nébih egy kínai konyhán. Aki megnézi a razziáról készült videót, nem is fog csodálkozni, miért zárták be azonnal a helyet. A főv...
  
Meghosszabbítják a hitelmoratóriumot, de már nem mindenki kérheti
Az Országgyűlés 2021. június 30-ig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt bevezetett törlesztési moratóriumot. A parlament döntése értelmében a nyugdíjasoknak, a gyereket nev...
  
Két évet kapott a magyar férfi, aki meg akarta ölni az ismerősét
A barátja bankkártyáján levő pénzt akarta megszerezni, de már a szervezésnél lebukott. Jogerősen két év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a kecsk...
  
Elképesztő: A királynő visszalépett, megnevezték az utódot
Megérkezett a királyi palota friss bejelentése, miszerint Erzsébet királynő hivatalosan visszalépett egy hatalmas feladatától, amin férjével Fülöppel osztozott, és az örökös nem más,...
  
"A kormány célja, hogy egyre könnyebb legyen családot alapítani"
Amíg a Fidesz-KDNP van többségben, a családok támogatása a legfontosabb cél marad Amíg a Fidesz-KDNP adja a parlamenti többséget, addig a családok támogatása a legfontosabb cél marad - h...
  
Hivatalos: Új időközi választás jöhet Borsodban - megtámadták a választási eredményt
Tóth Ádám, az Igen Szolidaritás Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. sz. választókerület képviselőjelölti támogatottja tegnap a választás eredményét megtámadta. Határidőre benyújtott fe...
  
Vádat emelt az OLAF - uniós támogatás és magyar költségvetési forrás jogosulatlan igénybevétele miatt
Köztéri játszóterek EU-konform korszerűsítésén illetve építésén nyerészkedett egy 59 éves férfi, amikor valótlan árajánlatok alapján, „eltúlzott összegekre” pályázott a cél...
  
Hivatalos: a legsúlyosabb bűncselekmények esetében nem lehet feltételes szabadságra bocsátani az elítélteket
Az Országgyűlés a legsúlyosabb bűncselekmények miatt kiszabott határozott tartamú szabadságvesztések esetében kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét, írja az MTI. ...
  
Suzuki fordult ki egy kisteherautó elé Szombathelyen - torlódás
A fél útpályát lezárták Szombathely-Petőfitelepen a 71-es km-nél, mert egy személyautó és egy teherautó ütközött össze. egy Suzuki haladt kedden reggel Szombathelyen, a halastó utc...
  
Új 10 ezer forintos érmét bocsátanak ki - ünnepel az ország
A magyar közlöny közlése szerint ezüst emlékérme kibocsátásáról hozott rendeletet az Alkotmánybíróság. A következő döntések születtek az érmével kapcsolatban: A Magyar Ne...
  
Szombathely: kétmilliárdot költ a kormány a megyeháza felújítására
Több mint 2,2 milliárd forintos kormányzati támogatással felújítják Szombathelyen a Vas Megyei Kormányhivatalnak és a Vas Megyei Önkormányzatnak is otthont adó megyeháza több száz éve...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Elszabadultak az indulatok Dér Heni oldalán - Hatalmas csalódás vagy

A nagy népszerűségnek örvendő Nyerő páros című műsorban napról napra komolyabb balhék keletkeznek a versenyzők között, ami már a kommentelőket sem kerüli el: most épp Dér Heni az első számú közellenség.

,,Egy gennyesen fröcskölő, fekélyes seb a Dér Heni és semmi más” – ez a mondat éppen nem egy kommentelőtől hangzott el, hanem a játék kiesett párosának tagjától, Czutor Zoltántól. Heniék folyamatosan összetűzésekbe keveredtek a Czutor házaspárral, a Belmondo frontembere pedig már nem tudta magát visszafogni a nyilatkozatai során. A feszült légkör pedig egyre csak fokozódik majd a játék előrehaladtával, így konfliktusok hada várható a továbbiakban is.

De nemcsak a sztárpároknak gyűlt meg a bajuk Dér Henivel: a kommentelők is folyamatosan bombázzák az énekesnőt.



,,Nagyon gáz vagy, legközelebb olyan műsorban indulj, ahol nem kell versenyezned.”

,,Én semmi rosszat nem kívánok neked! Nem is szeretnék itt fröcsögni, az nem az én stílusom! De hatalmas csalódás vagy részemről!”

Heni vélhetőleg elkezdte törölgetni a negatív megjegyzéseket, ugyanis emiatt is beszóltak neki:

,,Miért törlöd a negatív kommenteket? Ez ezzel jár! Vállalni kell ezt is!”

,,Nem törölni kell a negatív véleményeket. Embernek kell maradni minden helyzetben. Ami nem igazán sikerült a műsor alapján.”

Az énekesnő tehát sokak szimpátiáját elvesztette, így a kérdés az, hogy miként tudja majd visszaszerezni az embereket szeretetét. Ha egyáltalán mindez sikerül.
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Botrány Felcsúton: zengett a stadion, Orbán is végig hallgatta
Kirúgták a gyöngyösi kórház egyik orvosát - mást gondolt a jelenlegi helyzetről
Botrány: Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Cicciolina ellen
Hivatalos: Új időközi választás jöhet Borsodban - megtámadták a választási eredményt
A Fidesz frakcióvezető-helyettese üzent az ellenzéknek
Elképesztő: A királynő visszalépett, megnevezték az utódot
Megváltoztak a személyforgalmat érintő beutazási szabályok
Budapestre látogatott egy német EP-képviselő, ledöbbent azon, amit Orbánék tettek
A hitelmoratórium meghosszabbításáról is ma szavaz a parlament
Összeverték a szülők a kompolti rajztanárt, egy hétre bezárt az iskola
Összeomlott a magyar sztár, miután végrehajtás indult ellene
Óriási botrány: egy zsák krumplit akartak Orbán elé rakni a parlamentben
A menesztett gyöngyösi orvos szerint sokan késve kapnak ellátást
Dunába vetette magát egy 19 éves fiatal
Börtönbe záratom Puzsért - Bíróságon csapott össze Berki és Puzsér
Kivonultak az ellenzéki képviselők a teremből a Kúria új elnökéről szóló szavazás előtt
Bekeményítenek a hatóságok: 24 óra alatt 55 intézkedést hoztak
Orbán: az ellenzék nem becsüli meg az egészségügyi dolgozók munkáját, nem segíti az országot a védekezésben, de azt kérte, hogy legalább ne hátráltassa
Szurkolók: Ez nem a tender, Mészáros ez nem a tender! - Felcsúti hangosbemondó: Kérjük, sportszerűen szurkoljanak!
DK: Orbán Balázs alapítványa még a révfülöpi vitorláskikötőt is beszippantja
Tragédia: meghalt Gabriela Spanic édesanyja az élő show után
Iskolabotrány: A buszmegállóban estek neki a tanárnak - videó is előkerült
Vádat emelt az OLAF - uniós támogatás és magyar költségvetési forrás jogosulatlan igénybevétele miatt
Lázár: Ha a Fidesz nyer 2022-ben, neki fog látni a hibák kijavításának
Hivatalos: felépül a Szuperkórház Magyarországon
Varga Judit szerint hiteltelené vált a Magyarország elleni brüsszeli boszorkányüldözés
Hiába fizették ki a lakás árát, csak plusz milliókért költözhetnek be
Halálos munkahelyi baleset - munkagépek közé szorult egy férfi!
Gyűlik a focicsapat - írta Orbán unokája születéséhez
Semjén törvényjavaslata - 600 ezer forint lehet a bírság
Kövér László is rögtön odament mikor krumplit akartak rakni Orbán elé a parlamentben
Elzárták az egyik tantermet az SZFE hallgatói elől
Lázár János arra panaszkodott, hogy a párton belüli vetélytársai pletykákat terjesztettek róla
Betámadták Karácsonyt a nagykörúti biciklisáv miatt
Hihetetlen milyen tortát kapott egy rajongójától Varga Mihály pénzügyminiszter
Kásler a lehető legkevesebb családon kívüli érintkezésre kéri a diákokat és a tanárokat
Novák Katalin visszaszólt a püspöknek: a kormány támogatja a lombikbeavatkozásokat
Lázár János nem hagyja kiszorítani magát a Fideszből
Illegális foglalkoztatáson kapták Garancsi biztonsági cégét
Lázár János arra panaszkodott, hogy a párton belüli vetélytársai pletykákat terjesztettek róla
Novák Katalin: a cél, hogy minden vágyott, tervezett gyermek megszülethessen Magyarországon
Rendőrségi ügy lett abból, hogy nem engedték be Szarkát az SZFE-re
A kormány szlogenek és közlemények kiadásával igyekszik teljesíteni azt a kötelezettségét
Undorító: Háromszázötven kiló gyanús élelmiszert talált a Nébih egy kínai konyhán
Orbán Viktor: Az ellenzék két dolgot nem tud, nyerni és veszíteni
Felcsúti válás: A tévé szinte biztos az asszonyé marad
Új 10 ezer forintos érmét bocsátanak ki - ünnepel az ország
Hadházy: Szijjártót kétszer is hazavitte a rendőrségi helikopter Dunakeszire
Rendőrök és végrehajtók - elhajtotta a mentősöket a hajléktalanná vált Éva néni
Ha Trump nyer, akkor meglátogatja Orbán Viktort
Milliós állami támogatást az állam a bevétel nélkül maradt éttermi zenészeknek
17 milliárd forintos beruházás érkezik Miskolcra
Eldőlt milyen fegyvert gyártanak majd Kiskunfélegyházán
Szijjártó bejelentés: 17,5 milliárd forintos beruházás érkezik, 138 új munkahelyet teremt
Áder János már alá is írta az új törvényt
Berki: 1-3 évig letöltendő szabadságvesztéssel is büntethető Puzsér Róbert vádlott Önmagának köszönhetően!
A hazai lakossági ügyfélkör fele nem élt a hitelmoratóriummal
Sorban szállnak ki a választási küzdelemből a Fidesz nagyágyúi
Milliárdokkal segíti a Miniszterelnökség a Schmidt Mária vezette közalapítványt
Megint több 10 ezer ember ment utcára Minszkben
9 milliárdos beruházás Székesfehérváron - a világ egyik legmodernebb gyára épül meg
Százszorosra emelt bírsággal fegyelmezne Ukrajna
17 milliárd forintos beruházás érkezik Miskolcra
Hivatalos: Marad a magasabb adó az üzemanyagokon
Egyik ellenzéki párt sem megy Hadházyékkal tüntetni
Operatív törzs: A hétvégén több szórakozóhely is megsértette az előírásokat
Müller Cecília: az öltözőkben ne legyen nagy a zsúfoltság
Megint több 10 ezer ember ment utcára Minszkben
Novák Katalin bejelentése: illetékmentesek lesznek a csokkal vásárolt ingatlanok
Hivatalos: a legsúlyosabb bűncselekmények esetében nem lehet feltételes szabadságra bocsátani az elítélteket
300 millióból rendezhet tévéfilmet Bayer Zsolt
A miniszterelnök feleségére, Lévai Anikóra nagyobb teher hárul most
ThePost
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum