Csatlakozz hozzánk facebookon
Új frontot nyitott Orbán az EU-val vívott háborújában  

Kedd reggel hozta nyilvánosságra a magyar kormány Orbán Viktor levelét, amiben Ursula Von Der Leyen bizottsági elnöknek arról írt, hogy Vera Jourová biztosnak távoznia kell hivatalából. A miniszterelnök világossá tette azt is, hogy amíg a biztos a helyén marad, "addig a magyar kormány Vera Jourovával felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat".

Orbán szerint az értékekért és átláthatóságért felelős biztos megsértette a magyar népet egy Spiegelnek adott interjújában, és nem tartotta magát az EU alapszerződésében rögzített szerepéhez sem, ami alapján politikailag semlegesnek kellett volna maradnia.

Jourová az interjúban azt mondta, hogy Magyarországon beteg demokráciát épít Orbán Viktor (egy szójátékot engedett meg magának, amiben az illiberal democracy-t ill democracy-ra rövidítette), illetve azt is mondta, hogy a magyarok nincsenek abban a helyzetben, hogy önálló véleményt alkothassanak - ezzel a sajtószabadság magyarországi problémáira utalt. Orbán szerint mindkét kijelentés elfogadhatatlan, és "kizárja az értelmes párbeszéd lehetőségét Vera Jourová bizottsági alelnök és Magyarország között". (Jourová nem csupán biztos, hanem Von Der Leyen egyik helyettese, azaz a Bizottság alelnöke is.)

Jogállamisági nagyüzem van éppen Brüsszelben.

Orbán levele egy olyan időszakban érkezett Brüsszelbe, amikor a jogállamiság ügye éppen megint napirenden van. Jelenleg két biztos is felelőse a területnek, az egyik a cseh Jourová, a másik a belga Didier Reynders.

Egyrészt ezen a héten tárgyalja az Európai Tanács, hogyan kössék össze az EU-s pénzek kifizetését a jogállamisági feltételekkel, másrészt hamarosan megjelennek a Bizottság országjelentései, amelyekben első alkalommal értékelik, hogy az EU-országok mennyire demokratikusak.

A Bizottság azt szerette volna, ha jelentésekből kiindulva lehetne 2021-től pénzt elvonni a jogállamiságot megsértő tagállamoktól, míg a magyar és a lengyel kormány azzal fenyegetnek, hogy az egész költségvetést - és a beleépített gigantikus mentőcsomagot - megvétózzák, ha ezek a feltételek túl szigorúak lennének. A vita elég keménynek ígérkezik, mert a költségvetés tekintetében szintén vétójoggal rendelkező Európai Parlament minél szigorúbb feltételeket akar.

Az EU soros elnökségét betöltő német kormány hétfőre írt egy kompromisszumos tervezetet a jogállamisági feltételek ügyében, ami alapján nagyon sok panaszra nem lenne oka a magyar és a lengyel kormánynak: a feltételrendszert kifejezetten az EU-s pénzeket érintő csalásokhoz kötné a javaslat, és elég bonyolult eljárásrendet, egyeztetési mechanizmusokat írna elő. Azaz nagyon nehéz lenne egy tagállamot megbüntetni a javaslat alapján a gyakorlatban. Hogy a Bizottság jogállamisági jelentése mennyire kemény Magyarországgal szemben, azt Orbán már tudhatja, mert egyeztetésre már megküldték a kormányoknak, de az anyag még nem nyilvános - a bemutatását elhalasztották, hogy ne árnyékolja be a hétvégi EU-csúcsot.

Miniszterelnökök nem szoktak kirúgatni a biztosokat.

Ebben a helyzetben ment neki Orbán a jogállamisági ügyekért felelős cseh biztosnak. Orbán gesztusa merőben szokatlan az EU-ban: emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy egy tagállam vezetője egy biztos leváltását követelje, ahogy az sem, hogy egy tagállam kormánya felfüggessze a kommunikációt egy biztossal. A biztosokat még az a kormány sem hívhatja vissza, amelyik jelölte őt a pozícióra: attól kezdve, hogy biztosok lesznek, csak a bizottsági elnöknek és az Európai Parlamentnek tartoznak elszámolással, a kormányoknak nem.

Az Orbán-kormány az előző bizottsággal szemben is nagyon kemény volt, Juncker bizottsági elnököt egyenesen az embercsempészek és Soros György ügynökének nevezte. Mégis, a kommunikációt sohasem függesztette fel Budapest Brüsszellel. Még azzal a Frans Timmermans bizottsági alelnökkel is megmaradt a munkakapcsolat, aki egyébként támogatta a hetes cikkely szerinti eljárás megindítását az Európai Parlamentben Magyarországgal szemben. Ehhez képest a Jourovával való kommunikáció felfüggesztése egy teljesen új szintje a politikai háborúnak Brüsszel és Budapest között.

Jourová is szokatlanul durva volt.

Az is igaz, hogy Jourová gúnyos szavai szokatlanul erősek voltak, és a biztosok munkaköri leírásában világosan benne van, hogy semlegesnek kell maradniuk - ahogy mondani szokták, "a Bizottság színvak politikai ügyekben". Ehhez még akkor is illik tartaniuk magukat, ha egyébként a magyar kormány irányából sokkal durvább véleményeket és gúnyolódásokat kell elszenvedniük, mint amilyeneket Jourová a német lapnak mondott.

Hosszú távon ebből nehéz helyzet következhet.

Jourová leváltásának követelése arra rövid távon jó lehet a magyar kormánynak, hogy előre hiteltelenítse a hamarosan megjelenő jogállamisági jelentést, mondván a bizottság egyik legfontosabb illetékes tisztviselője teljesen elfogult Magyarországgal szemben.

Hosszabb távon viszont elhúzódó konfliktusokat okozhat: egyrészt lehetetlen helyzetbe hozta Orbán Ursula Von Der Leyen bizottsági elnököt, aki nem teremthet precedenst arra, hogy egy tagállami vezető nyomására leváltsa az egyik biztosát, miközben kezelnie kellene azt a tarthatatlan helyzetet is, hogy az egyik kormány nem áll szóba az egyik alelnökével. Amennyiben a magyar kormány Jourová megkereséseire ezentúl nem reagál, akár kötelezettségszegési eljárás is indulhat Budapest ellen.

Brüsszeli forrásaink szerint meglepő, hogy Orbán sarokba szorította a bizottsági elnököt. Ha valóban Jourová leváltása lenne a cél, akkor sokkal hatékonyabb eljárás lett volna, ha nem a miniszterelnök, hanem valamilyen civil szervezet, vagy EP-képviselők nevében indul a kampány a cseh biztos ellen, például etikai eljárás megindítását követelve. így viszont azt az érzékeny vitát nyitotta ki Orbán, ami arról szól, hogy a tagállami vezetők főnökeik-e a Bizottság elnökének, vagy pedig a Bizottság egy teljesen önálló intézmény. Ez a vita végső soron az egész EU-s integrációról szól, így Orbán levele azt is üzeni, hogy kijelöli a német elnök helyét az európai hierarchiában, mégpedig a saját szintje alatt. Ez ellentmond annak az értelmezésnek, amit az EU legtöbb vezetője vall.

Érdekes kérdés az is, hogy Orbán egyeztette-e levelét előre Andrej Babis cseh miniszterelnökkel. Babis nagyon fontos szövetségese Orbánnak, a múlt héten éppen ők ketten utasították vissza a legkeményebben Ursula von Der Leyen migrációt szabályozó tervét. Jourovát Babis jelölte biztosnak tavaly, az ő pártjának politikusa, és a cseh kormányfő eddig nem utalt arra, hogy elégedetlen lenne Jourovával. Ha Jourová lemondana, akkor Babisnak kellene kijelölnie az utódját, és bizonyos értelemben az ő kudarca lenne, hogy "rossz embert" küldött Brüsszelbe.

Orbán szokatlanul konfrontatív gesztusának fő értelme az lehet, hogy az egész jogállamisági mechanizmust még kellemetlenebbé tegye, és még inkább politikai síkra terelje a vitát.

Lépése egyben fenyegetés is, hiszen a kormánya és a biztos közötti kommunikáció felmondásával formálisan az EU működőképességét veszélyezteti. A levele így arról is szólhat, hogy ha Brüsszel tovább rugózik a magyar demokrácia helyzetén, akkor neki megvannak az eszközei az egész európai intézményrendszer rombolásához.

444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Botrány: Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Cicciolina ellen
Hivatalos: Új időközi választás jöhet Borsodban - megtámadták a választási eredményt
A Fidesz frakcióvezető-helyettese üzent az ellenzéknek
Az EU vizsgálódni kezdett a pénzért állampolgárságot vagy letelepedési engedélyt kínáló tagországoknál
Az Európai Bizottság szóvivője kötelezettszegési eljárást indít két uniós tagország, Ciprus és Málta ellen az úgynevezett aranyútlevelekkel történő kereskedés miatt - olvasható a ...
  
Egyik ellenzéki párt sem megy Hadházyékkal tüntetni
Egyik ellenzéki párt sem vesz részt hivatalosan a Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs által meghirdetett blokádban, amelyet a politikusok az állami tévé székházához hirdette...
  
A menesztett gyöngyösi orvos szerint sokan késve kapnak ellátást
Október 6-i hatállyal elbocsátotta a gyöngyösi kórház vezetősége a huszonöt éve az egészségügyi intézményben dolgozó elismert szakembert, Pócs Alfrédot. A Heves megyei orvoskamara e...
  
Összeomlott a magyar sztár, miután végrehajtás indult ellene
Nem elég, hogy Völgyi Zsuzsinak tavasszal zátonyra futott a négyéves házassága, nemrég kiderült, hogy 18 040 forintos tartozása miatt végrehajtási jogot jegyeztek be csepeli otthonára, é...
  
Budapestre látogatott egy német EP-képviselő, ledöbbent azon, amit Orbánék tettek
Az uniós költségvetési tárgyalások közepén utazott Budapestre Daniel Freund zöldpárti EP-képviselő, hogy testközelből is lássa, miről szól a jogállamisági vita. A német politikus f...
  
A magyarok több mint kétharmados többséggel támogatják a jogállami feltételeket
A magyar polgárok 72 százaléka egyetért, vagy hajlik egyetérteni azzal, hogy az EU kösse össze az uniós forrásokból való részesedést a jogállamiság és a demokratikus értékek tisztele...
  
Rendőrségi ügy lett abból, hogy nem engedték be Szarkát az SZFE-re
Négy feljelentésből kettőt már elutasított a rendőrség. Rendőrségi ügy lett abból, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói nem engedték be az egyetem Vas utcai épület...
  
Berki: 1-3 évig letöltendő szabadságvesztéssel is büntethető Puzsér Róbert vádlott Önmagának köszönhetően!
Emeltünk a téten! 1-3 évig letöltendő szabadságvesztéssel is büntethető Puzsér Róbert vádlott Önmagának köszönhetően! Egy újabb vád mégpedig Minősített...
  
300 millióból rendezhet tévéfilmet Bayer Zsolt
A Nemzeti Filmintézet szeptember 8-i döntése alapján az „egyedi döntések” elnevezésű pályázatok között két tévéfilm kapott többmilliós támogatást az NFI-től, írja a 24.hu. Az ...
  
Összefogtak az emberek - Boldogan mentek át a gyerekek a fűtött lakásba
Pénteken költözött el a Hidegsor mellől egy avasi panelba az a család, amelyiket a Supersum Alapítvány segít új házhoz. Ildikó három gyermeke elköszönt korábbi otthonától, ami egy sz...
  
Informatikai hibára hívta fel a figyelmet Müller Cecília
Az adatok egy része nem érkezett be hétfőn, a kimaradt fertőzötteket hozzászámolják majd a szerdán közöltekhez. Így is csaknem ezer igazolt fertőzöttet találtak hétfőn. Müller C...
  
Müller Cecília: az öltözőkben ne legyen nagy a zsúfoltság
Nehéz időszak előtt állunk – mondta az operatív törzs sajtótájékoztatóján Müller Cecília, elismerve, hogy nagyon megnőtt a halálos áldozatok száma és a vírus terjedésének sebess...
  
Rendőrök és végrehajtók - elhajtotta a mentősöket a hajléktalanná vált Éva néni
Cegléd — Bezárkózott átmeneti otthonába az az idős asszony, akit a múlt héten akkor lakoltatott ki a végrehajtó jelzáloghitel-tartozása miatt, amikor a koronavírustesztjére várt. Év...
  
Hadházy: Szijjártót kétszer is hazavitte a rendőrségi helikopter Dunakeszire
A külügyminisztérium elárulta, pontosan hova és miért repült a miniszter idén. Hétszer is rendőrségi helikopterrel utazott Szijjártó Péter, két alkalommal a lakhelye, Dunakeszi repül...
  
Túlárazott játszóterekkel csalt el 700 milliót egy banda
Egy négyfős társaság kifejezetten kistelepüléseket keresett meg azzal az ajánlattal, hogy bízzák rájuk a játszóterek felújítását, aztán egész rendszert hoztak létre, hogy ezzel meg...
  
Undorító: Háromszázötven kiló gyanús élelmiszert talált a Nébih egy kínai konyhán
Háromszázötven kiló gyanús élelmiszert talált a Nébih egy kínai konyhán. Aki megnézi a razziáról készült videót, nem is fog csodálkozni, miért zárták be azonnal a helyet. A főv...
  
Meghosszabbítják a hitelmoratóriumot, de már nem mindenki kérheti
Az Országgyűlés 2021. június 30-ig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt bevezetett törlesztési moratóriumot. A parlament döntése értelmében a nyugdíjasoknak, a gyereket nev...
  
Két évet kapott a magyar férfi, aki meg akarta ölni az ismerősét
A barátja bankkártyáján levő pénzt akarta megszerezni, de már a szervezésnél lebukott. Jogerősen két év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a kecsk...
  
Elképesztő: A királynő visszalépett, megnevezték az utódot
Megérkezett a királyi palota friss bejelentése, miszerint Erzsébet királynő hivatalosan visszalépett egy hatalmas feladatától, amin férjével Fülöppel osztozott, és az örökös nem más,...
  
"A kormány célja, hogy egyre könnyebb legyen családot alapítani"
Amíg a Fidesz-KDNP van többségben, a családok támogatása a legfontosabb cél marad Amíg a Fidesz-KDNP adja a parlamenti többséget, addig a családok támogatása a legfontosabb cél marad - h...
  
Hivatalos: Új időközi választás jöhet Borsodban - megtámadták a választási eredményt
Tóth Ádám, az Igen Szolidaritás Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. sz. választókerület képviselőjelölti támogatottja tegnap a választás eredményét megtámadta. Határidőre benyújtott fe...
  
Vádat emelt az OLAF - uniós támogatás és magyar költségvetési forrás jogosulatlan igénybevétele miatt
Köztéri játszóterek EU-konform korszerűsítésén illetve építésén nyerészkedett egy 59 éves férfi, amikor valótlan árajánlatok alapján, „eltúlzott összegekre” pályázott a cél...
  
Hivatalos: a legsúlyosabb bűncselekmények esetében nem lehet feltételes szabadságra bocsátani az elítélteket
Az Országgyűlés a legsúlyosabb bűncselekmények miatt kiszabott határozott tartamú szabadságvesztések esetében kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét, írja az MTI. ...
  
Suzuki fordult ki egy kisteherautó elé Szombathelyen - torlódás
A fél útpályát lezárták Szombathely-Petőfitelepen a 71-es km-nél, mert egy személyautó és egy teherautó ütközött össze. egy Suzuki haladt kedden reggel Szombathelyen, a halastó utc...
  
Új 10 ezer forintos érmét bocsátanak ki - ünnepel az ország
A magyar közlöny közlése szerint ezüst emlékérme kibocsátásáról hozott rendeletet az Alkotmánybíróság. A következő döntések születtek az érmével kapcsolatban: A Magyar Ne...
  
Szombathely: kétmilliárdot költ a kormány a megyeháza felújítására
Több mint 2,2 milliárd forintos kormányzati támogatással felújítják Szombathelyen a Vas Megyei Kormányhivatalnak és a Vas Megyei Önkormányzatnak is otthont adó megyeháza több száz éve...
  
Kövér László is rögtön odament mikor krumplit akartak rakni Orbán elé a parlamentben
„Véget fogunk vetni az ön krumplikirályságának” - mondta Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője a parlamentben Orbán Viktornak, majd elő is vett egy zsákkal a pult alól. „Nézze, a ...
  
Áder János már alá is írta az új törvényt
A köztársasági elnök szerdán elrendelte az orvosi béremelést is tartalmazó egészségügyi törvény kihirdetését. Az ezzel kapcsolatos közleményében az államfő aláhúzta, hogy dönté...
  
Szijjártó bejelentés: 17,5 milliárd forintos beruházás érkezik, 138 új munkahelyet teremt
A Chevron miskolci beruházásához minden negyedik forintot a magyar kormány adja. Mintegy 17,5 milliárd forintos beruházást hoz Magyarországra a kínai Chervon Auto, a miskolci fejlesztéshez ...
  
Lázár János nem hagyja kiszorítani magát a Fideszből
Terjedelmes interjút adott a Válasz Online-nak Lázár János, a Fidesz egykori minisztere, aki szerint csak neki van olyan „jó dolga”, hogy miközben megnyert minden választást, amelyen elin...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Új frontot nyitott Orbán az EU-val vívott háborújában
Kedd reggel hozta nyilvánosságra a magyar kormány Orbán Viktor levelét, amiben Ursula Von Der Leyen bizottsági elnöknek arról írt, hogy Vera Jourová biztosnak távoznia kell hivatalából. A miniszterelnök világossá tette azt is, hogy amíg a biztos a helyén marad, "addig a magyar kormány Vera Jourovával felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat".

Orbán szerint az értékekért és átláthatóságért felelős biztos megsértette a magyar népet egy Spiegelnek adott interjújában, és nem tartotta magát az EU alapszerződésében rögzített szerepéhez sem, ami alapján politikailag semlegesnek kellett volna maradnia.

Jourová az interjúban azt mondta, hogy Magyarországon beteg demokráciát épít Orbán Viktor (egy szójátékot engedett meg magának, amiben az illiberal democracy-t ill democracy-ra rövidítette), illetve azt is mondta, hogy a magyarok nincsenek abban a helyzetben, hogy önálló véleményt alkothassanak - ezzel a sajtószabadság magyarországi problémáira utalt. Orbán szerint mindkét kijelentés elfogadhatatlan, és "kizárja az értelmes párbeszéd lehetőségét Vera Jourová bizottsági alelnök és Magyarország között". (Jourová nem csupán biztos, hanem Von Der Leyen egyik helyettese, azaz a Bizottság alelnöke is.)

Jogállamisági nagyüzem van éppen Brüsszelben.

Orbán levele egy olyan időszakban érkezett Brüsszelbe, amikor a jogállamiság ügye éppen megint napirenden van. Jelenleg két biztos is felelőse a területnek, az egyik a cseh Jourová, a másik a belga Didier Reynders.

Egyrészt ezen a héten tárgyalja az Európai Tanács, hogyan kössék össze az EU-s pénzek kifizetését a jogállamisági feltételekkel, másrészt hamarosan megjelennek a Bizottság országjelentései, amelyekben első alkalommal értékelik, hogy az EU-országok mennyire demokratikusak.

A Bizottság azt szerette volna, ha jelentésekből kiindulva lehetne 2021-től pénzt elvonni a jogállamiságot megsértő tagállamoktól, míg a magyar és a lengyel kormány azzal fenyegetnek, hogy az egész költségvetést - és a beleépített gigantikus mentőcsomagot - megvétózzák, ha ezek a feltételek túl szigorúak lennének. A vita elég keménynek ígérkezik, mert a költségvetés tekintetében szintén vétójoggal rendelkező Európai Parlament minél szigorúbb feltételeket akar.

Az EU soros elnökségét betöltő német kormány hétfőre írt egy kompromisszumos tervezetet a jogállamisági feltételek ügyében, ami alapján nagyon sok panaszra nem lenne oka a magyar és a lengyel kormánynak: a feltételrendszert kifejezetten az EU-s pénzeket érintő csalásokhoz kötné a javaslat, és elég bonyolult eljárásrendet, egyeztetési mechanizmusokat írna elő. Azaz nagyon nehéz lenne egy tagállamot megbüntetni a javaslat alapján a gyakorlatban. Hogy a Bizottság jogállamisági jelentése mennyire kemény Magyarországgal szemben, azt Orbán már tudhatja, mert egyeztetésre már megküldték a kormányoknak, de az anyag még nem nyilvános - a bemutatását elhalasztották, hogy ne árnyékolja be a hétvégi EU-csúcsot.

Miniszterelnökök nem szoktak kirúgatni a biztosokat.

Ebben a helyzetben ment neki Orbán a jogállamisági ügyekért felelős cseh biztosnak. Orbán gesztusa merőben szokatlan az EU-ban: emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy egy tagállam vezetője egy biztos leváltását követelje, ahogy az sem, hogy egy tagállam kormánya felfüggessze a kommunikációt egy biztossal. A biztosokat még az a kormány sem hívhatja vissza, amelyik jelölte őt a pozícióra: attól kezdve, hogy biztosok lesznek, csak a bizottsági elnöknek és az Európai Parlamentnek tartoznak elszámolással, a kormányoknak nem.

Az Orbán-kormány az előző bizottsággal szemben is nagyon kemény volt, Juncker bizottsági elnököt egyenesen az embercsempészek és Soros György ügynökének nevezte. Mégis, a kommunikációt sohasem függesztette fel Budapest Brüsszellel. Még azzal a Frans Timmermans bizottsági alelnökkel is megmaradt a munkakapcsolat, aki egyébként támogatta a hetes cikkely szerinti eljárás megindítását az Európai Parlamentben Magyarországgal szemben. Ehhez képest a Jourovával való kommunikáció felfüggesztése egy teljesen új szintje a politikai háborúnak Brüsszel és Budapest között.

Jourová is szokatlanul durva volt.

Az is igaz, hogy Jourová gúnyos szavai szokatlanul erősek voltak, és a biztosok munkaköri leírásában világosan benne van, hogy semlegesnek kell maradniuk - ahogy mondani szokták, "a Bizottság színvak politikai ügyekben". Ehhez még akkor is illik tartaniuk magukat, ha egyébként a magyar kormány irányából sokkal durvább véleményeket és gúnyolódásokat kell elszenvedniük, mint amilyeneket Jourová a német lapnak mondott.

Hosszú távon ebből nehéz helyzet következhet.

Jourová leváltásának követelése arra rövid távon jó lehet a magyar kormánynak, hogy előre hiteltelenítse a hamarosan megjelenő jogállamisági jelentést, mondván a bizottság egyik legfontosabb illetékes tisztviselője teljesen elfogult Magyarországgal szemben.

Hosszabb távon viszont elhúzódó konfliktusokat okozhat: egyrészt lehetetlen helyzetbe hozta Orbán Ursula Von Der Leyen bizottsági elnököt, aki nem teremthet precedenst arra, hogy egy tagállami vezető nyomására leváltsa az egyik biztosát, miközben kezelnie kellene azt a tarthatatlan helyzetet is, hogy az egyik kormány nem áll szóba az egyik alelnökével. Amennyiben a magyar kormány Jourová megkereséseire ezentúl nem reagál, akár kötelezettségszegési eljárás is indulhat Budapest ellen.

Brüsszeli forrásaink szerint meglepő, hogy Orbán sarokba szorította a bizottsági elnököt. Ha valóban Jourová leváltása lenne a cél, akkor sokkal hatékonyabb eljárás lett volna, ha nem a miniszterelnök, hanem valamilyen civil szervezet, vagy EP-képviselők nevében indul a kampány a cseh biztos ellen, például etikai eljárás megindítását követelve. így viszont azt az érzékeny vitát nyitotta ki Orbán, ami arról szól, hogy a tagállami vezetők főnökeik-e a Bizottság elnökének, vagy pedig a Bizottság egy teljesen önálló intézmény. Ez a vita végső soron az egész EU-s integrációról szól, így Orbán levele azt is üzeni, hogy kijelöli a német elnök helyét az európai hierarchiában, mégpedig a saját szintje alatt. Ez ellentmond annak az értelmezésnek, amit az EU legtöbb vezetője vall.

Érdekes kérdés az is, hogy Orbán egyeztette-e levelét előre Andrej Babis cseh miniszterelnökkel. Babis nagyon fontos szövetségese Orbánnak, a múlt héten éppen ők ketten utasították vissza a legkeményebben Ursula von Der Leyen migrációt szabályozó tervét. Jourovát Babis jelölte biztosnak tavaly, az ő pártjának politikusa, és a cseh kormányfő eddig nem utalt arra, hogy elégedetlen lenne Jourovával. Ha Jourová lemondana, akkor Babisnak kellene kijelölnie az utódját, és bizonyos értelemben az ő kudarca lenne, hogy "rossz embert" küldött Brüsszelbe.

Orbán szokatlanul konfrontatív gesztusának fő értelme az lehet, hogy az egész jogállamisági mechanizmust még kellemetlenebbé tegye, és még inkább politikai síkra terelje a vitát.

Lépése egyben fenyegetés is, hiszen a kormánya és a biztos közötti kommunikáció felmondásával formálisan az EU működőképességét veszélyezteti. A levele így arról is szólhat, hogy ha Brüsszel tovább rugózik a magyar demokrácia helyzetén, akkor neki megvannak az eszközei az egész európai intézményrendszer rombolásához.
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Botrány Felcsúton: zengett a stadion, Orbán is végig hallgatta
Kirúgták a gyöngyösi kórház egyik orvosát - mást gondolt a jelenlegi helyzetről
Botrány: Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Cicciolina ellen
Hivatalos: Új időközi választás jöhet Borsodban - megtámadták a választási eredményt
A Fidesz frakcióvezető-helyettese üzent az ellenzéknek
Elképesztő: A királynő visszalépett, megnevezték az utódot
Megváltoztak a személyforgalmat érintő beutazási szabályok
Budapestre látogatott egy német EP-képviselő, ledöbbent azon, amit Orbánék tettek
A hitelmoratórium meghosszabbításáról is ma szavaz a parlament
Összeverték a szülők a kompolti rajztanárt, egy hétre bezárt az iskola
Óriási botrány: egy zsák krumplit akartak Orbán elé rakni a parlamentben
Összeomlott a magyar sztár, miután végrehajtás indult ellene
A menesztett gyöngyösi orvos szerint sokan késve kapnak ellátást
Dunába vetette magát egy 19 éves fiatal
Börtönbe záratom Puzsért - Bíróságon csapott össze Berki és Puzsér
Kivonultak az ellenzéki képviselők a teremből a Kúria új elnökéről szóló szavazás előtt
Bekeményítenek a hatóságok: 24 óra alatt 55 intézkedést hoztak
Szurkolók: Ez nem a tender, Mészáros ez nem a tender! - Felcsúti hangosbemondó: Kérjük, sportszerűen szurkoljanak!
Orbán: az ellenzék nem becsüli meg az egészségügyi dolgozók munkáját, nem segíti az országot a védekezésben, de azt kérte, hogy legalább ne hátráltassa
DK: Orbán Balázs alapítványa még a révfülöpi vitorláskikötőt is beszippantja
Tragédia: meghalt Gabriela Spanic édesanyja az élő show után
Iskolabotrány: A buszmegállóban estek neki a tanárnak - videó is előkerült
Vádat emelt az OLAF - uniós támogatás és magyar költségvetési forrás jogosulatlan igénybevétele miatt
Lázár: Ha a Fidesz nyer 2022-ben, neki fog látni a hibák kijavításának
Hivatalos: felépül a Szuperkórház Magyarországon
Varga Judit szerint hiteltelené vált a Magyarország elleni brüsszeli boszorkányüldözés
Halálos munkahelyi baleset - munkagépek közé szorult egy férfi!
Hiába fizették ki a lakás árát, csak plusz milliókért költözhetnek be
Gyűlik a focicsapat - írta Orbán unokája születéséhez
Semjén törvényjavaslata - 600 ezer forint lehet a bírság
Kövér László is rögtön odament mikor krumplit akartak rakni Orbán elé a parlamentben
Elzárták az egyik tantermet az SZFE hallgatói elől
Lázár János arra panaszkodott, hogy a párton belüli vetélytársai pletykákat terjesztettek róla
Betámadták Karácsonyt a nagykörúti biciklisáv miatt
Hihetetlen milyen tortát kapott egy rajongójától Varga Mihály pénzügyminiszter
Kásler a lehető legkevesebb családon kívüli érintkezésre kéri a diákokat és a tanárokat
Novák Katalin visszaszólt a püspöknek: a kormány támogatja a lombikbeavatkozásokat
Lázár János nem hagyja kiszorítani magát a Fideszből
Illegális foglalkoztatáson kapták Garancsi biztonsági cégét
Lázár János arra panaszkodott, hogy a párton belüli vetélytársai pletykákat terjesztettek róla
Novák Katalin: a cél, hogy minden vágyott, tervezett gyermek megszülethessen Magyarországon
Rendőrségi ügy lett abból, hogy nem engedték be Szarkát az SZFE-re
A kormány szlogenek és közlemények kiadásával igyekszik teljesíteni azt a kötelezettségét
Undorító: Háromszázötven kiló gyanús élelmiszert talált a Nébih egy kínai konyhán
Felcsúti válás: A tévé szinte biztos az asszonyé marad
Orbán Viktor: Az ellenzék két dolgot nem tud, nyerni és veszíteni
Új 10 ezer forintos érmét bocsátanak ki - ünnepel az ország
Hadházy: Szijjártót kétszer is hazavitte a rendőrségi helikopter Dunakeszire
Rendőrök és végrehajtók - elhajtotta a mentősöket a hajléktalanná vált Éva néni
17 milliárd forintos beruházás érkezik Miskolcra
Ha Trump nyer, akkor meglátogatja Orbán Viktort
Milliós állami támogatást az állam a bevétel nélkül maradt éttermi zenészeknek
Eldőlt milyen fegyvert gyártanak majd Kiskunfélegyházán
Szijjártó bejelentés: 17,5 milliárd forintos beruházás érkezik, 138 új munkahelyet teremt
Áder János már alá is írta az új törvényt
Berki: 1-3 évig letöltendő szabadságvesztéssel is büntethető Puzsér Róbert vádlott Önmagának köszönhetően!
A hazai lakossági ügyfélkör fele nem élt a hitelmoratóriummal
Sorban szállnak ki a választási küzdelemből a Fidesz nagyágyúi
Milliárdokkal segíti a Miniszterelnökség a Schmidt Mária vezette közalapítványt
Templomként működik tovább egy lengyel konditerem a korlátozás elleni ironikus tiltakozásból
Megint több 10 ezer ember ment utcára Minszkben
Százszorosra emelt bírsággal fegyelmezne Ukrajna
17 milliárd forintos beruházás érkezik Miskolcra
9 milliárdos beruházás Székesfehérváron - a világ egyik legmodernebb gyára épül meg
Hivatalos: Marad a magasabb adó az üzemanyagokon
Operatív törzs: A hétvégén több szórakozóhely is megsértette az előírásokat
Müller Cecília: az öltözőkben ne legyen nagy a zsúfoltság
Egyik ellenzéki párt sem megy Hadházyékkal tüntetni
Megint több 10 ezer ember ment utcára Minszkben
Novák Katalin bejelentése: illetékmentesek lesznek a csokkal vásárolt ingatlanok