Egyszerűbb volna fölsorolni azokat a fideszes vezetőket, akiket soha nem támogatott a Soros Alapítvány

Alighanem egyszerûbb volna fölsorolni azokat a fideszes vezetõket, akiket soha nem támogatott a Soros Alapítvány.



Mások mellett Orbán Viktor, Kövér László, Áder János, Deutsch Tamás, Habony Árpád, Mikola István, Schmidt Mária, Szájer József és Lázár János személyesen is sokat profitáltak egykoron Soros alapítványaiból. Nézzük, pontosan mennyit is kaptak!



Soros György 1986-ban ismerte a meg a fiatal ellenzékieket, akiket azonnal támogatni kezdett, így a Fidesz-alapítók zömét adó Rajk és Bibó szakkollégiumok az elsõk között kaptak támogatást. A Rajk mintegy hatmillió forint támogatást kapott, ez mai értéken meghaladja a 120 millió forintot, míg a Bibó valamivel kevesebbet, 5,8 milliót, ami ma nagyjából 111 milliót ér. A Bibó például ebbõl a pénzbõl alapította a Századvég címû folyóiratot. Az alapítvány pártoknak már nem adott támogatásokat, ám éppen a két szakkollégiumból kinövõ Fidesz volt az utolsó jelentõs ellenzéki szervezet, mely bejelentette párttá alakulását – a Fiatal Demokraták Szövetsége annyi Soros-pénzt kapott, mint egyetlen másik akkori „alternatív” szervezet (pártkezdemény) sem: közel négymillió forint értékû eszközadományt, és 4,2 millió forint készpénzt, ez mai értéken számolva majdnem 125 millió forintot jelent. Ekkora forrást sehonnan máshonnan nem tudott volna szerezni a Fidesz a rendszerváltás elõtt; ebbõl futotta az alapvetõ infrastruktúra megteremtésére. Az akkor nehezen beszerezhetõ és drága számítógépeknek, nyomtatóknak, telefonoknak, faxoknak és fénymásolóknak is hála lendületet kapott az országos hálózat kiépítése is. Jól felszerelt Fidesz-irodák nyíltak Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, Pécsett, Pápán, Szombathelyen, de a pénzbõl jutott a váci, és tatabányai szervezetnek is, kapott belõle az elõadásokat szervezõ Fidesz Akadémia, és több kötetet is kiadott a Fidesz alapítványa. Soros Fidesz iránti rokonszenvét nem tagadta, 1991-ben a Figyelõnek azt mondta: „nem is rejtem véka alá, hogy én eszmeileg a Fidesszel szimpatizálok. Tény, hogy a Soros Alapítványnak is szerepe van e tehetséges, fiatal politikusgárda kinevelõdésében. Én õket tartom a jövõ ígéretének.”







Orbán Viktor az egyetem elvégzése után, 1988 áprilisától a Soros Alapítvány 680 ezer forintos (ma ez több mint 12 millió forint) támogatásából alapított Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa lett, és késõbb is az alapítványra támaszkodott. Az 1989 augusztus 26-án megjelent HVG a magyar politikai élet „enfant terrible”-jének" nevezi Orbánt, aki a „Mibõl él?” kérdésre a következõt válaszolta: „A Soros Alapítványtól havi 10 ezer forintos ösztöndíjat kapok, ehhez jön még a Századvég Kft-tõl havonta 5-10 ezer forint szerkesztõi honorárium.” Húszezer forint akkoriban nagy pénznek számított, mai értéken számolva ez meghaladja a 310 ezer forintot, ami minden bizonnyal óriási segítséget jelentett a pár hónapos Ráhelt nevelõ, Szolnokon élõ Lévai Anikónak és Orbán Viktornak.



1989 szeptemberében Orbán Viktor Soros-ösztöndíjasként Oxfordba utazott, ahol a Pembroke College-ben kutatási témája „a civil társadalom eszméje az európai politikai filozófiában” volt.



Forrás: MagyarNarancs





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-