Csatlakozz hozzánk facebookon
Pataky Attilát hazaengedték a kórházból, mutatjuk a részleteket  


Budapest – A felesége szerint az Edda Művek vezetője már túl van a nehezén.

– Attila sokkal jobban van, már el is hagyhatta a kórházat. Túl van a nehezén, itthon lábadozik – árulta el a Ripostnak Pataky Attila (69) felesége, Nyikovics Orsolya (45). A riport szerint a legendás énekes immár nem akarja titokban tartani, hogy az új koronavírus támadta meg a szervezetét.

– Természetesen még beletelik egy kis időbe, amíg Attila visszanyeri az erejét, de már nincsenek komoly fájdalmai, a hangulata is egyre jobb. Azt hiszem, túl vagyunk a nehezén – mondta a hitves, de arra nem tért ki, ő hogyan óvja magát a Covid 19 fertőzéstől.

– Az utóbbi napokban rengeteg aggódó üzenetet kaptunk minden fórumon. Attila felé áradt a szeretet, és biztosak vagyunk benne, hogy ennek is köszönhető, hogy a javulás útjára lépett. Nagyon hálás ezért a szeretetért – tette hozzá a kozmetikus.

Ahogy azt elsőként megírtuk, Pataky Attilát a Szent László kórházban kezelték.

– Nagyon nem vagyok jól – válaszolta megkeresésünkre szűkszavúan a Minden sarkon álltam már című Edda-sláger énekese, akinek a hangján is hallatszott, hogy kínokkal kell megbirkóznia.

– Persze, hogy vannak fájdalmaim, de majd elmúlik ez is – tette hozzá a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett énekes. Állítólag a zenekar basszistája, Kicska László (54) is gyengélkedett, de csak Gömöry Zsolt (58), az Edda billentyűse ismerte el, hogy a Covid 19 támadta meg a szervezetét. A múlt héten Gömöry is kórházba került, akinek az állapota sajnos rosszabbodott.

blikk
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Magyar bank botrány: már huszonhat gyanúsított van
A kis Noelt keresi a rendőrség - Eltűnés dátuma: 2020-10-24
Karácsony: Szerdán visszavonjuk a budapesti maszkszabályokat
Szigorítottak: 50 ezer forintról 150 ezer forintra növelte a hatósági házi karantén megsértése miatt kiszabható legmagasabb bírság összegét
Szigorították a hatósági házi karantén megsértésének bírságolását Az Országgyűlés hétfőn több ponton módosította a koronavírus-járvány miatt elrendelhető karanténfajtákkal k...
  
Bajkai István szerint a DK-s szerver online kapcsolatban állt a dark webbel, az internet sötét oldalával
Rendkívül súlyos a volt DK-s képviselő bitcoinbánya ügye Bajkai István napirend előtti felszólalásában rendkívül súlyosnak nevezte Borka-Szász Tamás volt DK-s képviselő bitcoinbány...
  
Szijjártó elárulta milyen számok mutatják a magyar gazdaság erejét és a fejlődés irányát
Magyarország gazdasági súlya a méretén jóval túlmutat A kedvezményezett cégek külpiaci pozícióinak erősödésével busásan meg fognak térülni a nemzeti exportvédelmi programban nyújt...
  
Szijjártó: Beregszász és környékének fejlesztése tekintetében is kész a magyar kormány a további együttműködésre
Nonszensz a kijevi magyar nagykövet bekéretése Nonszensznek nevezte a kijevi magyar nagykövetet hétfői bekéretését az ukrán külügyminisztériumba a magyar külgazdasági és külügyminisz...
  
Szijjártó: A magyar kormány elkötelezett a mellett, hogy segítse, támogassa a kárpátaljai magyarokat.
Nonszensz a kijevi magyar nagykövet bekéretése Nonszensznek nevezte a kijevi magyar nagykövetet hétfői bekéretését az ukrán külügyminisztériumba a magyar külgazdasági és külügyminisz...
  
Semjén: Jakab, Hadházy és Tordai orvosi értelemben véve is pszichopaták
„Az Országgyűlésben ma három pszichopata van: Jakab Péter, Hadházy Ákos és Tordai Bence, ők hárman orvosi értelemben véve is pszichopaták, következésképpen így is kell hozzájuk vis...
  
Botrány: Ukrajna megtiltotta a beutazást két magas rangú magyar tisztségviselőnek
Ukrajna megtiltotta két magas rangú magyar tisztségviselő beutazását a helyhatósági választás alatt Kárpátalján folytatott „agitáció” miatt – közölte Dmitro Kuleba ukrán külü...
  
Gulyás szerint nincs összefüggés a védekezés eredményessége és a tesztek száma között
Az Országgyűlés hétfői ülésén az járványhelyzetről és a tesztelésről vitatkozott a párbeszédes Burány Sándor Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel. Burány sze...
  
A katonai rendőrség bevetésével fenyegeti a lengyel kormány a tüntető nőket
Hétfő este Lengyelország nagyvárosaiban tízezrek tüntettek a kormány és az alkotmánybíróság ellen, az abortusz szinte teljes betiltása miatt. A tüntetők sok helyen hidakat és nagyobb c...
  
Drónnal repült be Mészáros Lőrinc bicskei birtoka fölé - nyomoz a rendőrség
Az Átlátszó ír arról, hogy munkatársukat, Horn Gabriellát tanúként idézte be a Fejér Megyei Rendőr-Főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya. A meghallgatás során derült ki, hogy til...
  
Kezdeményezték a kormánynál, hogy magasabb legyen a bolti bírság
A Magyar Nemzet szerint emelkedhet a vásárlókra kiróható ötezer forintos bírságösszeg a kötelező bolti maszkviselés szabálysértése esetén. A kormányzati lapnak Vámos György, az Ors...
  
Maszkviselés miatt dühöngő utasok - változtatások lehetnek
A Magyar Narancs ír arról, hogy a BKV-s dolgozókat összefogó szakszervezet buszvezetők mögötti helyek elrekesztését, a sofőrök fizikai elkülönítését kéri a közlekedési vállalattó...
  
Nacsa Lőrinc: Az nem megy, hogy a baloldal kamuvideózik, akadályozza és támadja a védekezést és a védekezésben résztvevőket
Korózs Lajos méltatlan az operatív törzs jelentését tárgyaló népjóléti bizottság vezetésére A kormánypártok méltatlannak tartják Korózs Lajos szocialista politikust arra, hogy az op...
  
Felrobbantotta magát a fegyveres embercsempész Vitnyédnél
Egy embercsempészt állítottak meg a rendőrök a 85-ös főúton Vitnyédnél, aki Ausztria felé haladt. A férfi a járművéből a közeli erdőbe rohant, lőfegyver és kézigránát is volt n...
  
Fluor Tomi: „Engem az életben nem árultak el még ennyire: hátba szúrtak!”
Budapest — Kadarkai Endre Világtalálkozó című műsorában Fluor Tomival és Morcsányi Gézával beszélgetett. Fluor, azaz Karácson Tamás számos dologról beszélt, például, hogy hol tart...
  
Sietve hagyta ott a TV2 stúdióját Kiss Ramóna!
Lékai-Kiss Ramóna most Budapesten lakik szüleinél, miután párja, Lékai Máté koronavírus tesztje pozitív lett. „A munkámból adódóan nagyrészt Budapesten tartózkodom, és szerencse a ...
  
Ezt kéri mindenkitől Müller Cecília
Mint ahogyan arról a Blikk is beszámolt 2316 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 61 563-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek ...
  
Sosem bűnhődött meg a mosonmagyaróvári sortűz fő felelőse
Egy figyelmeztető lövéssel kezdődött, két napon át tartó vérfürdőbe torkollott a 64 évvel ezelőtti rendszerellenes tüntetés Mosonmagyaróváron. A fegyvertelen tüntetők lemészárlás...
  
Demeter Szilárd zenekara is fellép a rendezvényen, amit a saját intézménye támogat
A Telex írta meg, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) is támogatja azt a zenei rendezvényt, ahol többek között Demeter Szilárd zenekara is fellép, ami az...
  
Rekord: Kövér László 4,4 millió forintra büntette Jakab Pétert, mert egy zsák krumplit akart adni Orbánnak
A Jobbik-közeli Alfahír írta meg, hogy rekordmagas összegre, 4 416 600 forintra büntette Kövér László, az Országgyűlés elnöke Jakab Pétert, a Jobbik elnök-frakcióvezetőjét, aki a mú...
  
Budapesti sokk: patkány mászott az utas nyakába a 108-as buszon
Szörnyen indult egyik olvasónk hete: a 108 E jelzésű BKK-buszon egy patkány mászott a nyakába. A rágcsálóról videót is küldött az Indexnek. Budapesti olvasónk, András hétfőn regge...
  
Nem tudja L. Simon László, miért kaptak 135 milliós EU-s támogatást a családi cégei
35 millió forint EU-s támogatást nyert L. Simon László feleségének két agrárcége – derítette ki a Blikk. QP | Quality Placement A hivatalos kormányzati honlap adatbázisa szerint L. Sim...
  
A kis Noelt keresi a rendőrség - Eltűnés dátuma: 2020-10-24
Eltűnt, ismeretlen helyen lévő személyként jelent meg a rendőrség oldalán: A rendőrség a saját oldalán tette közzé a kisfiú keresését. Az eltűnés dátuma: 2020-10-24 A kere...
  
Szijjártó bejelentés: 2 milliárd forintos keretből 46 vállalat részesül
A kedvezményezett cégek külpiaci pozícióinak erősödésével busásan meg fognak térülni a nemzeti exportvédelmi programban nyújtott kormányzati támogatások - jelentette ki a külgazdasá...
  
Elios-gate: Az eladósodás sem érdekelte a kormányt
Érdekes részletek rajzolódnak ki a pécsi közvilágítás-korszerűsítésről szóló dokumentumokból, amelyeket a Mellár Tamás által alapított Mindenki Pécsért Egyesület közadatigényl...
  
Jó hírt kaptak az egykori devizahitelesek
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az alapkamatot július 22-én 0,6 százalékosra csökkentette, a változás hatása pedig már augusztustól érzékelhető lesz a változó kamatozású lakáshiteleknél...
  
Magyarország: kézigránáttal a kezében lett öngyilkos az embercsempész
Öngyilkos lett egy embercsempész Győr-Moson-Sopron megyében, Vitnyéd közelében: a férfi maga ellen fordította fegyverét, és az a kézigránát is felrobbant, amelyet a kezében tartott, ér...
  
Lépett a Fidesz: Jöhet az egészségügyi dolgozók korlátlan átvezénylése két évre
Sokat nem fogják látni a családjukat. Hétfőn elfogadta az Országgyűlés fideszes többsége a járvánnyal kapcsolatos legfrissebb salátatörvény-javaslatot. Ez megteremtette a lehetőség...
  
Felfüggesztik az idegsebészeti beavatkozásra váró betegek felvételét egy fővárosi kórházban
A hosszú hétvégén több beteg koronavírustesztje pozitív lett az intézményben, ezért a tervezett idegsebészeti beavatkozásra váró betegek felvételét elővigyázatosságból felfüggeszt...
  
Arra kérik a magyarországi lakosságot, küldjenek pénzt a kárpátaljaiaknak, mert ott nagyon megdrágult minden
Idén is gyűjt adományokat az Ökumenikus Segélyszervezet a kárpátaljai magyaroknak – mondta a szervezet kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában. ...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Pataky Attilát hazaengedték a kórházból, mutatjuk a részleteket

Budapest – A felesége szerint az Edda Művek vezetője már túl van a nehezén.

– Attila sokkal jobban van, már el is hagyhatta a kórházat. Túl van a nehezén, itthon lábadozik – árulta el a Ripostnak Pataky Attila (69) felesége, Nyikovics Orsolya (45). A riport szerint a legendás énekes immár nem akarja titokban tartani, hogy az új koronavírus támadta meg a szervezetét.

– Természetesen még beletelik egy kis időbe, amíg Attila visszanyeri az erejét, de már nincsenek komoly fájdalmai, a hangulata is egyre jobb. Azt hiszem, túl vagyunk a nehezén – mondta a hitves, de arra nem tért ki, ő hogyan óvja magát a Covid 19 fertőzéstől.

– Az utóbbi napokban rengeteg aggódó üzenetet kaptunk minden fórumon. Attila felé áradt a szeretet, és biztosak vagyunk benne, hogy ennek is köszönhető, hogy a javulás útjára lépett. Nagyon hálás ezért a szeretetért – tette hozzá a kozmetikus.

Ahogy azt elsőként megírtuk, Pataky Attilát a Szent László kórházban kezelték.

– Nagyon nem vagyok jól – válaszolta megkeresésünkre szűkszavúan a Minden sarkon álltam már című Edda-sláger énekese, akinek a hangján is hallatszott, hogy kínokkal kell megbirkóznia.

– Persze, hogy vannak fájdalmaim, de majd elmúlik ez is – tette hozzá a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett énekes. Állítólag a zenekar basszistája, Kicska László (54) is gyengélkedett, de csak Gömöry Zsolt (58), az Edda billentyűse ismerte el, hogy a Covid 19 támadta meg a szervezetét. A múlt héten Gömöry is kórházba került, akinek az állapota sajnos rosszabbodott.

Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Durva: Gulyás Gergely szerint az utcára vonuló több ezer ember a kormány mellett tüntetett
Harminc éve Orbán is helikopterezett a taxisblokád miatt
Aggódnak a kereskedők: szigorításokat akarnak az üzletekben
Elképesztő: 45 percen át vitatkoztak Európa vezetői Orbánnal egyetlen szó miatt
Azééé focimeccsek lesznek neeem?? - óriási poén videót töltöttek fel
Videón a budapesti rendőrautó pénteki karambolja
Nagy Feró: Kisebb pánikba estem, mégiscsak egy világjárványról beszélünk!
Megtörten nyilatkoztak a kalandparkban szörnyethalt Zsigmond szülei
Ököllel vert össze egy utast egy férfi a villamoson - segítsen megtalálni!
Kásler: Mindannyiunknak ki kell állnunk a székelyföldi magyarság jogaiért!
A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője is maszk nélkül szurkolt a Fradi-meccsen
Huszonöt méteres alagutat találtak Ásotthalomnál
Magyar bank botrány: már huszonhat gyanúsított van
A kis Noelt keresi a rendőrség - Eltűnés dátuma: 2020-10-24
Megdöbbentő őszinteséggel mesélt családi tragédiájáról Vitray Tamás
Akár több százezer forintot is bukhatnak azok, akik lustaságból vagy figyelmetlenségből éltek a hitelmoratórium lehetőségével márciusban
Negyedmilliárd forintot utazott el Orbán Viktor mindössze két év alatt
Több országban már kijárási korlátozás van, nálunk összegyűlt 16 ezer néző a Fradi-Újpestre
Mutatjuk ki az az ember aki a legjobban utálja a Fideszt
Gulyás: Én örülök annak, hogy ilyen sokan tüntetnek értünk
Karácsony: Szerdán visszavonjuk a budapesti maszkszabályokat
Marsi Anikó bejelentés: pozitív lett a tesztje
Az év botránya: Fideszes bulihelyet építettek a gyerekeknek kért uniós pénzből a DK szerint
Tragédia: motorbalesetben meghalt az ismert magyar sportoló
Vallomás: Szerencs polgármestere elmagyarázta, miért nem volt más választása, mint beállni Koncz Zsófia mögé
Eldurvult helyzet: Kijev kemény válaszlépéseket ígér mert Szijjártó beavatkozik Ukrajna belügyeibe
Üzent Pataky: Most aztán oda kell csavarni
A diákok üzentek Gulyásnak: Nem mellettük tüntetünk...
Dúró Dóra nem hagyja magát: keményen visszaszólt
Szijjártó: A határon túli magyaroknak minél többen ott kell lenniük az ukrajnai önkormányzati választáson
Ez lett a vége - satuféket nyomott előtte mert betartotta a sebességhatárt
Részeg volt a sofőr, aki szemből halálra gázolt két motorost Sükösd mellett
Zacher szerint a járványkezelés jelenleg politikai kérdés Magyarországon
Szijjártó kiállt Orbán mellett: Elfogadhatatlan korcsnak nevezni a magyar demokráciát
Még 800 millió megy a hajdúnánási MotoGP-re
Orosz vagy kínai vakcinát is vehetünk Orbán szerint
Donald Tusk szerint Orbán Viktor egy korcs demokráciát teremt meg
A karanténbírság emeléséről dönt a parlament
Magyarország megkapta a 180 milliárd forintos munkahelyvédelmi hitelt az EU-tól
Óriási támogatást kap Magyarország Brüsszeltől még az idén
Berki pártot alapít és mind a 106 körzetben indít jelöltet 2022-ben
Csaknem hatmilliárd forintot kap a PTE az Orbán-kormánytól
Láttad már Áder János új műsorát?
Hadházy elővett mindenkit, aki nem ment el tüntetni az MTVA székházához
Sietve hagyta ott a TV2 stúdióját Kiss Ramóna!
Nem boldog Amerika: megnyitott a budapesti Huawei-központ
Kásler döntött - újabb kórházakat jelölt ki
Lépett a Fidesz: Jöhet az egészségügyi dolgozók korlátlan átvezénylése két évre
Nagyon komoly szigorítások lépnek életbe Brüsszelben
Tállai szerint az Orbán-kormány 2010-hez képest több mint huszonhatszorosára emelte a szülőknél hagyott összeget
Mi történt? - három holttestet találtak a zalaszentmihályi horgásztónál
Bezár a városháza: ez történt Balassagyarmaton
Botrány: Nem árulja el a rendőrség Szijjártó helikopterezésének költségeit
Gulyás szerint az SZFE ügye nem fontos az emberek mindennapjaiban
Franciaország visszahívta ankarai nagykövetét, mert Erdogan lehülyézte Macront
Semjén: Nincs még egy nép, amelyik létszámát tekintve annyi Nobel-díjat adott volna az emberiségnek, mint a magyarság
Felrobbantotta magát a fegyveres embercsempész Vitnyédnél
Delhusa Gjon: Mentő érkezett hozzá, a kórházból jelentkezett be
Drámai állapotba került Csepel fideszes polgármestere - az immunrendszere összeomlott
200 meccsen lépett pályára, amelyeken 74 gólt szerzett - meghalt a magyar focis legenda
Nacsa Lőrinc: Az nem megy, hogy a baloldal kamuvideózik, akadályozza és támadja a védekezést és a védekezésben résztvevőket
Orbán bedobta magát, negyven percen át kellett vitatkozni egyetlen szóról
Fluor Tomi: „Engem az életben nem árultak el még ennyire: hátba szúrtak!”
Rekord: Kövér László 4,4 millió forintra büntette Jakab Pétert, mert egy zsák krumplit akart adni Orbánnak
Nyugdíj botrány: Jövőre a minimálbér alá csúszhat a nyugellátások átlaga a keleti megyénkben
Több százmilliós projekteket nyert el Mészáros - megállíthatatlan sikersztori
Farkas Örs elismerte, hogy hiba volt levenni a maszkot a Fradi-Újpesten
Magyarország: kézigránáttal a kezében lett öngyilkos az embercsempész
Budapesti sokk: patkány mászott az utas nyakába a 108-as buszon
Táppénzt kaphatnak a tanárok, de igazolni kell, hogy az iskolában kapták el a fertőzést
Jó hírt kaptak az egykori devizahitelesek
Hivatalos: A magyar kormány 150 lélegeztetőgéppel segíti Csehországot
ThePost
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum