Tordy Géza: Ez a kormány a jobb kormány

Tordy Gézával, a nemzet színészével, Kossuth- és Jászai-díjas színésszel, rendezővel készített interjút Veiszer Alinda a műsorában. Az épp ma 83 éves Tordy többek között Marton Lászlóról, Vidnyánszky Attiláról és a betegségéről is beszélt az interjú során.

Az interjúból többek között a következő dolgokat lehet megtudni:

Tordy a második világháború utáni időszakból leginkább arra emlékszik, hogy folyton éhes volt, néha valami főzelék jutott neki, esetleg a nagymamája ki tudott rántani egy kis parizert, a jogászként dolgozó édesapja pedig nagynéha szerzett egy csirkét, de csokoládé már nem rémlik neki.
1956-ban nem tudott elkezdni járni a Színművészeti Főiskolára, mert nem indítottak osztályt, azzal a kifogással, hogy kevesen vannak, de igazából már előre féltek a reakcionárius jövendőbeli színészektől. A főiskolából leginkább a közeg hiányzott neki.
1956. október 26-án elszavalta a Szózatot a kaposvári vasútállomáson. Ahhoz gyávának tartotta magát, hogy az utcákon harcoljon. Az Erkel Színháznál látott halottakat Budapesten.
Várkonyi nagy személyiség volt az életében, nagyon szeretett a Vígszínházban ott lenni, amikor ő rendezett. A rendező az Egri csillagok forgatásán tegezte először.
A Marton László-féle Vígszínházról: „A Lacival jó viszonyba keveredtem. Olyan volt, amilyen. Jött a kis úrigyerek, nagy pofával, de mindig kedveskedett.”
A Marton László-féle zaklatási botrányról: „Én nem hiszem el.” Tordy nem tudja feltételezni „a Laciról”, szerinte ez egy ronda, irigy rágalom. A következő mondatban a műsorvezetőnek bókol, és elmondja, hogy vele nem tudna „ordítani meg illetlenkedni.”
A Vígszínházból elvitt egy széket és két stukkót, azok a tihanyi nyaralójában vannak.
Tordy egy rendszernek lett volna a híve, ha lett volna valami a rendszerváltásból. Szerinte nem sok lett belőle, azt hiányolja, hogy összetartsanak az emberek. Szerinte az acsarkodás megy.
Tordy szerint a baloldal borzalmas hangot üt meg a Parlamentben. „Hadd ne mondjak véleményt, nem szeretem a baloldalt” – mondja a színész. Szerinte a kormány a jobb kormány.
Tordy Vidnyánszky Attiláról: „Hülye. Nem szeretem az Attilát.”
Szerinte felhígult a szakma, de Udvaros Dorottyával nagyon szívesen dolgozna. Viszont nincs ilyen színház, ahol ezt megcsinálhatná.
Az interjú utolsó mondata Tordy szájából: „Édes angyal virág, de szép nő vagy.”





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....