Csatlakozz hozzánk facebookon
Rengeteg pénzt buknak átmenetileg a nyugdíjasok  

Az idei alacsony nyugdíjemelés miatt rengeteg pénzt buknak átmenetileg a nyugdíjasok. A friss adatok alapján gyakorlatilag biztosra vehető, hogy novemberben érkezik a nyugdíjkiegészítés.

Megállíthatatlanul emelkedik idén az infláció mértéke, amit elsősorban az élelmiszerárak húznak. A Központi Statisztikai Hivatal friss közlése szerint júliusban 3,8 százalékkal emelkedtek átlagosan a fogyasztói árak, amin belül az élelmiszereké 7,8-cal. Mivel a nyugdíjasok - és nem mellesleg az alacsony keresetűek - fogyasztói kosarában is nagy súllyal szereplnek ezek a termékek, az idősek fogyasztói kosara alapján számolt nyugdíjas infláció az országosnál jóval magasabb, 4,3 százalékos volt.

Ezzel szemben a kormány az idei költségvetés tavaly nyár eleji összeállításakor prognosztizált 2,8 százalékos inflációval emelte a nyugdíjakat januárban. Jól látható, ez is jóval elmarad már attól a szinttől, ami idén jellemzi a hazai árak alakulását. Ha pedig a nyugdíjas inflációhoz mérjük a számokat, még nagyobb az elmaradás, ami előrevetíti, hogy az idős társadalom jelentős hátrányba került az alacsony emelés miatt.

Ilyen esetben a kormány novemberben nyugdíjkiegészítéssel kompenzálja a tényleges inflációtól elmaradó emelést. Itt azonban már nem az országos átlagot veszi figyelembe, hanem a nyugdíjas inflációt, annak is az augusztus végéig kumulált értékét. Ugyan az augusztusi adatra kereken egy hónapot még várni kell, az már most látszik, hogy olyan mértékű differencia halmozódott fel az emelés és a tényleges nyugdíjas infláció között, amit egy hónap alatt nem lehetne statisztikailag szűkíteni. Ráadásul a jelek szerint a helyzet csak romlani fog. Laptársunk, a Privátbankár.hu legutóbbi, nyolcadik havi Árkosár-felmérése 10 százalék feletti élelmiszerár-emelkedést rögzített.

Lapunk számítása szerint az első hét hónap átlagában tehát 3,94 százalékos volt a nyugdíjas infláció. Ebből kiindulva a nyugdíjkorrekció mértéke 1,14 százalékos lehet majd novemberben. Ez egy átlagos, 140 ezer forintos nyugdíj esetén 15 960 forintot jelent majd, az első 10 hónapra vetítve, de az év hátralévő részére is már az emelt nyugdíj jár majd. Így összességében az egész évet figyelembe véve már közel járunk a 20 ezer forinthoz.

Egyszerűen megfogalmazva ez az az összeg, amivel egy átlagos ellátásban részesülő nyugdíjas idén meghitelezte a magyar államot. A teljes társadalmi rétegre vetítve pedig ennél sokkal nagyobb, érzékelhető összegről van szó.

A Magyar Államkincstár korábban kiadott adatainak segítségével megpróbáltuk megbecsülni, mekkora lehetett az az összeg, amit 10 hónapra kölcsönadtak a nyugdíjasok a magyar költségvetésnek.

A kincstári adatok szerint

17 777-en 28 500 forint alatti ellátásban részesülnek,
28 981-en 28 500 és 49 999 forint között,
532 803-an 50 ezer és 99 999 között,
809 879-en 100 ezer és 149 999 között,
373 958-an 150 ezer és 199 999 között,
220 301-en 200 ezer és 299 999 forint között,
31 762-en 300 ezer és 399 999 között,
4998-an 400 ezer és 499 999 között,
1373-an 500 ezer és 999 999 között,
23-an 1 millió és 1 999 999 közötti összeget kapnak,
9-en pedig 2 millió forint feletti ellátásban részesülnek.

A különböző sávokra vettünk egy átlagösszeget, majd erre számoltuk ki, mennyit jelent a forintosítva a januári 2,8 százalékos, valamint a július végéig kumulált nyugdíjas inflációval számolt emelés. A két érték közötti különbözetet már csak a nyugdíjsávok létszámadataival kellett felszorozni, hogy megbecsülhessük azt az összeget, amiről az érintetteknek átmenetileg le kellett mondaniuk.

A legtöbb pénzről - az érintettek legmagasabb száma miatt - azok mondtak le, akik átlag körüli ellátásban részesülnek. A több mint 809 ezer nyugdíjas 11,6 milliárdot bukott átmenetileg, utánuk a 150 és 200 ezer forint közötti ellátásban részesülők következnek, hiszen a mintegy 373 ezer nyugdíjas 7,5 milliárddal hitelezte az államkasszát idén. A nyugdíjsávok legtetején lévők, vagy a milliós nyugdíjjal rendelkezők által a kasszában hagyott összeg szinte észrevehetetlen. Nemcsak a költségvetés szintjén, de az ellátásukhoz mérten is, mivel az egymilliósnál nagyobb nyugdíjban részesülők összesen valamivel több mint 6 millió forintot buktak. Az alacsony összegű átmeneti "veszteség" azzal magyarázható, hogy ők nagyon kevesen vannak, 31-en.
Elméletileg lenne mód a nyugdíjak november előtti kiegészítésére

Az már kijelenthető, hogy az idei folyamatok vesztesei a nyugdíjasok. Nem véletlen, hogy a koronavírus-járványra is hivatkozva az ellenzéki pártok és a nyugdíjasszervezetek is kérték a kormánytól, hogy az elszálló élelmiszerárak, az idei emelést jócskán meghaladó nyugdíjas infláció miatt hozza előrébb a novemberi nyugdíjkiegészítést. (Ugyan a kormány a járvány negatív hatásait ellentétezve a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítéséről döntött, annak első részlete majd csak jövő februárban érkezhet meg az érintettekhez. Az idei évben felmerülő problémákat valahogy önállóan kell átvészelniük.)

A kormánynak azonban legfeljebb csak elméleti lehetősége lenne arra, hogy novembernél előbb eljuttassa az érintettekhez a kiegészítést - ezt lapunk kérdésére árulta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy februári Kormányinfón. Mint akkor elmondta:

"Eddig a november azért volt november - hozzáteszem, évtizedek óta - mert addigra volt egy teljes képe a gazdaságnak, hogy milyen az infláció. Hogyha ezt a képet előbb hitelesen bárki nekünk ábrázolni tudja, fel tudja rajzolni, és a KSH az ilyen szempontból az oda bejövő adatokat gyorsabban dolgozza föl vagy gyorsabban érkeznek be, akkor mi szívesen előbbre hozzuk, de eddig nem azért volt november, mert ne tettük volna meg ezt örömmel júliusban, hanem mert teljes pénzügyi konszenzus volt abban, hogy novemberre mondható meg, hogy van-e eltérés a tervezett és a valós infláció között".

Mostanra már jól látszik, hogy az idei év kicsit kilóg abból a sorból, amiről a miniszter beszélt válaszában. Szinte nem volt ugyanis olyan hónap 2020-ban, amikor a nyugdíjasok fogyasztói kosara alapján számolt infláció érdemben alatta lett volna az országos inflációnak, és az idei emelés mértékének megfelelő lett volna. Januárban is csupán 0,1 százalékkal volt kisebb az országos indexnél a nyugdíjas infláció, miközben jócskán meghaladta az emelés mértékét, 4,6 százalékos volt. Vagyis már az első hónapban jelentős reálérték-csökkenést kellett elkönyvelnie a társadalom idősebb rétegének. Igaz, a korrekció pontos mértéke nehezen lett volna meghatározható, a folyamatok alapján azonban akár két részletben is kiigazíthatta volna a kormány a nyugdíjakat, mivel július végéig az átlagos nyugdíjas infláció nagyon szűk sávban, 3,88 és 4,5 százalék között mozgott. Bőven a január emelés mértéke felett.

mfor
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Magyar botrány: Állítólag fizetés helyett fenyegetést kaptak a varrónők
Mi történt? - a kilencedik emeletről zuhant a halálba az egykori NB I-es magyar focista
Nemzetközi visszhang: Mészáros Lőrinc 18 milliárdos tengerparti luxushoteljéről ír a horvát sajtó
Müller Cecília: A fodrászatokban ne legyenek kitéve magazinok
A járvány már mindenütt terjed, a higéniés szabályok betartása különösen fontos, mondta az országos tisztifőorvos az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján. Müller Cecília h...
  
Botrány: Kiakadtak a sztárok Duró Dórára a könyvdarálós akciója miatt
Homoszexuális propagandának nevezte, majd ledarált egy gyermekeknek szóló mesekönyvet Dúró Dóra. A Mi Hazánk Mozgalom politikusának akciója azonban sokaknál kiverte a biztosítékot. Dú...
  
Müller Cecília maszk ügy: mikor kozmetikushoz megy arckezelésre, ott vegye le a kezelés idejére
Egy nap alatt 13 elhunyt és 700-nál több új fertőzött a hétfő koronavírus-mérlege. A második hullám tart, iskolák zárnak be, osztályok kényszerülnek digitális oktatásra, az óvodák...
  
Már több száz büntetőügy van a járványügyi helyzet miatt
Egy nap alatt 13 elhunyt és 700-nál több új fertőzött a hétfő koronavírus-mérlege. A második hullám tart, iskolák zárnak be, osztályok kényszerülnek digitális oktatásra, az óvodák...
  
Ekkora hőmérséklettel csütörtöktől hazaküldik a diákokat az iskolákból
Egy nap alatt 13 elhunyt és 700-nál több új fertőzött a hétfő koronavírus-mérlege. A második hullám tart, iskolák zárnak be, osztályok kényszerülnek digitális oktatásra, az óvodák...
  
Egerszólát: Babakocsiba csapódott egy acélmagvas lövedék
Nagy csattanást hallottak egy Tarnaszentmária és Egerszólát között fekvő tanya lakói még szeptember első hétvégéjén, hogy gyorsan kiderüljön, mi történt: a kisgyerekük babakocsijá...
  
Pályázati pénzt bukott egy civil szervezet, mert nem volt hajlandó igazolni, hogy külföldről támogatott-e
Idén tavasszal indult el a pécsi az Emberség Erejével Alapítvány az Európai Unió Erasmus+ pályázatán, azzal a céllal, hogy a diákok állampolgári kompetenciáját fejlesztő, díjnyertes...
  
Németh Szilárd a Facebookon gratulált a Fidesz győzelemhez — a reakciók sem maradtak el
Németh Szilárd saját közösségi oldalán osztotta meg követőivel gratulációját miszerint Karcagon és Mohácson is Fidesz — KDNP győzelem született. Karcagon, Szepesi Tibor, a FIDESZ- K...
  
Orbán: sok pénzt hagytunk a budapesti vállalkozóknál, az egész világon nem nagyon látok erre példát
Brüsszelben úgy kalkulálnak, hogy legkésőbb a jövő év közepén lesz vakcina, de az amerikaiak szerint még az idén meglesz – mondta Orbán Viktor a TV2 Tények című műsorának adott int...
  
Babakocsiba csapódott egy lövedék Egerszólát mellett
Könnyen végződhetett volna tragédiával a Heves megyében történt eset: lövedék csapódott egy babakocsiba Egerszólát mellett. A golyó a közeli lőszergyárból jöhetett, az ügyben vizsg...
  
Orbán döntött a közmunkásokkal kapcsolatban
A köztévé helyett a TV2 Tényekben beszélt a vírusjárvány miatti védekezésről Orbán Viktor A miniszterelnök beszélt a járványügyi intézkedésekről, a határzárról és arról is,...
  
Két év alatt mindössze 1500 dollár jövedelemadót fizetett Trump
Megválasztásának évében, 2016-ban, valamint 2017-ben mindössze 750-750 dollár szövetségi jövedelemadót fizetett Donald Trump amerikai elnök – írta internetes oldalán a The New York Ti...
  
Orbán: járja a kórházakat, ezért tudja, hogy van mindenhol orvos és nővér, elegendő eszköz is
A Tények műsorában adott vasárnap este interjút Magyarország miniszterelnöke. Orbán Viktorral Gönczi Gábor beszélgetett a TV2 Tények című műsorában. Az előzetesből kiderült, hogy e...
  
Áder felesége a címlapokon: Verhetetlen eleganciában a magyar first lady
Számtalan protokoll szabályt kell naponta betartania Herczegh Anitának. Budapest —Védjegye a visszafogottság, megjelenésével mégis vonzza a tekinteteket. Sokan irigykedve tekinthetnek rá, ...
  
Mi történt? - a kilencedik emeletről zuhant a halálba az egykori NB I-es magyar focista
Barátai, ismerősei is csak találgatják, mi történhetett a mindig vidám férfival . Szeged — Sokkolta családját, barátait, egykori csapattársait Udvari Szabolcs (†46) tragikus halála. ...
  
Elképesztő gyűrűt kapott Hajdú Péter szerelme
Törökbálint — Stílus, romantika, intimitás – ez a három jelző írja le legjobban azt, miként kérte meg szerelme kezét Hajdú Péter (45). A televíziós műsorvezető-producer a kedvese,...
  
Orbán interjú: Gönczi Gábor néha inkább lelkes szurkolónak tűnt mint műsorvezetőnek
Orbán Viktorral lepte meg a nézőit a Tények vasárnap este. A csatorna részéről Gönczi Gábor faggatta a miniszterelnököt, bár a műsorvezető néha inkább lelkes szurkolónak tűnt. Ami...
  
Nagyon durva győzelmet aratott a Fidesz Kargacon
Nagyon nagy győzelmet aratott a Fidesz Kargacon. A nagykunsági városban Dobos László polgármester halála miatt kellett időközi polgármester-választást tartani. Ugyanakkor az ellenzék elő...
  
A Fidesz jelöltje győzött Mohácson
A Fidesz jelöltje, Pávkovics Gábor nyerte a mohácsi polgármester-választást szavazatok 56,44 százalékával (4708 szavazat). Az eddigi polgármester, Csorbai Ferenc 40,39 százalékot ( 3369 s...
  
41 millióért jutott belvárosi üzlethelyiséghez a fideszes önkormányzati képviselő lánya
Igazán jutányos áron, mindüssze 41,4 millió forintért, vagyis 383 ezer forintos négyzetméteráron vehetett meg bérlőként egy 108, galériával együtt összesen 126 négyzetméteres, Bajcsy...
  
Trump botrány: lebukott pénzügyi trükkök és lehúzások
A New York Times megszerezte Donald Trump elnök és cégeinek adóbevallásait az elmúlt több mint 20 évből. Összegezve az derült ki belőlük, hogy a nyilvánosan hangoztatott képhez képest ...
  
Orbán: Jövőre meg kell emelni a közmunkások bérét
A köztévé helyett a TV2 Tényekben beszélt a vírusjárvány miatti védekezésről Orbán Viktor. A miniszterelnök beszélt a járványügyi intézkedésekről, a határzárról és arról is...
  
Bajban a forint, de az igazi csata még csak most jön
Izgalmas hét volt a devizapiacon, a forint ugyanis felült a hullámvasútra, amelynek tempóját részben az MNB lépései határozták meg. A koronavírus-járvány második hulláma, és az erőt...
  
Orbán pálinkázni ment: maszk, távolságtartás, na az nem volt
A maszk és a távolságtartás hiányzott az ünnepségből. Becsehelyen ünnepelte meg Orbán Viktor miniszterelnök a szabad pálinkafőzés 10. születésnapját vasárnap. A Miniszterelnöki K...
  
Te is tudnál NB I-es csapatot csinálni, ha adnának neked is minden évben három milliárd forint közpénzt. Ez nem művészet.
A 24.hu-nak adott interjút a szakember, aki arról beszélt: a magyar labdarúgó-bajnokság tragédiája a Felcsút NB I-es részvétele. „A futballközeg és az abban évtizedek óta jól élő...
  
Videó: Megebédelt, majd meglopta a személyzetet egy budapesti étteremben
A X. kerületi rendőrök keresik a feltételezett elkövetőt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretle...
  
Pánik: Majdnem leesett a színpadról Balázs Klári
Majdnem leesett a színpadról Balázs Klári, amikor éles fájdalom hasított a lábába. A lélekjelenlétén múlt csak, hogy nem lett baj. „Megrémültem, amikor először éreztem azt, hogy a...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Rengeteg pénzt buknak átmenetileg a nyugdíjasok
Az idei alacsony nyugdíjemelés miatt rengeteg pénzt buknak átmenetileg a nyugdíjasok. A friss adatok alapján gyakorlatilag biztosra vehető, hogy novemberben érkezik a nyugdíjkiegészítés.

Megállíthatatlanul emelkedik idén az infláció mértéke, amit elsősorban az élelmiszerárak húznak. A Központi Statisztikai Hivatal friss közlése szerint júliusban 3,8 százalékkal emelkedtek átlagosan a fogyasztói árak, amin belül az élelmiszereké 7,8-cal. Mivel a nyugdíjasok - és nem mellesleg az alacsony keresetűek - fogyasztói kosarában is nagy súllyal szereplnek ezek a termékek, az idősek fogyasztói kosara alapján számolt nyugdíjas infláció az országosnál jóval magasabb, 4,3 százalékos volt.

Ezzel szemben a kormány az idei költségvetés tavaly nyár eleji összeállításakor prognosztizált 2,8 százalékos inflációval emelte a nyugdíjakat januárban. Jól látható, ez is jóval elmarad már attól a szinttől, ami idén jellemzi a hazai árak alakulását. Ha pedig a nyugdíjas inflációhoz mérjük a számokat, még nagyobb az elmaradás, ami előrevetíti, hogy az idős társadalom jelentős hátrányba került az alacsony emelés miatt.

Ilyen esetben a kormány novemberben nyugdíjkiegészítéssel kompenzálja a tényleges inflációtól elmaradó emelést. Itt azonban már nem az országos átlagot veszi figyelembe, hanem a nyugdíjas inflációt, annak is az augusztus végéig kumulált értékét. Ugyan az augusztusi adatra kereken egy hónapot még várni kell, az már most látszik, hogy olyan mértékű differencia halmozódott fel az emelés és a tényleges nyugdíjas infláció között, amit egy hónap alatt nem lehetne statisztikailag szűkíteni. Ráadásul a jelek szerint a helyzet csak romlani fog. Laptársunk, a Privátbankár.hu legutóbbi, nyolcadik havi Árkosár-felmérése 10 százalék feletti élelmiszerár-emelkedést rögzített.

Lapunk számítása szerint az első hét hónap átlagában tehát 3,94 százalékos volt a nyugdíjas infláció. Ebből kiindulva a nyugdíjkorrekció mértéke 1,14 százalékos lehet majd novemberben. Ez egy átlagos, 140 ezer forintos nyugdíj esetén 15 960 forintot jelent majd, az első 10 hónapra vetítve, de az év hátralévő részére is már az emelt nyugdíj jár majd. Így összességében az egész évet figyelembe véve már közel járunk a 20 ezer forinthoz.

Egyszerűen megfogalmazva ez az az összeg, amivel egy átlagos ellátásban részesülő nyugdíjas idén meghitelezte a magyar államot. A teljes társadalmi rétegre vetítve pedig ennél sokkal nagyobb, érzékelhető összegről van szó.

A Magyar Államkincstár korábban kiadott adatainak segítségével megpróbáltuk megbecsülni, mekkora lehetett az az összeg, amit 10 hónapra kölcsönadtak a nyugdíjasok a magyar költségvetésnek.

A kincstári adatok szerint

17 777-en 28 500 forint alatti ellátásban részesülnek,
28 981-en 28 500 és 49 999 forint között,
532 803-an 50 ezer és 99 999 között,
809 879-en 100 ezer és 149 999 között,
373 958-an 150 ezer és 199 999 között,
220 301-en 200 ezer és 299 999 forint között,
31 762-en 300 ezer és 399 999 között,
4998-an 400 ezer és 499 999 között,
1373-an 500 ezer és 999 999 között,
23-an 1 millió és 1 999 999 közötti összeget kapnak,
9-en pedig 2 millió forint feletti ellátásban részesülnek.

A különböző sávokra vettünk egy átlagösszeget, majd erre számoltuk ki, mennyit jelent a forintosítva a januári 2,8 százalékos, valamint a július végéig kumulált nyugdíjas inflációval számolt emelés. A két érték közötti különbözetet már csak a nyugdíjsávok létszámadataival kellett felszorozni, hogy megbecsülhessük azt az összeget, amiről az érintetteknek átmenetileg le kellett mondaniuk.

A legtöbb pénzről - az érintettek legmagasabb száma miatt - azok mondtak le, akik átlag körüli ellátásban részesülnek. A több mint 809 ezer nyugdíjas 11,6 milliárdot bukott átmenetileg, utánuk a 150 és 200 ezer forint közötti ellátásban részesülők következnek, hiszen a mintegy 373 ezer nyugdíjas 7,5 milliárddal hitelezte az államkasszát idén. A nyugdíjsávok legtetején lévők, vagy a milliós nyugdíjjal rendelkezők által a kasszában hagyott összeg szinte észrevehetetlen. Nemcsak a költségvetés szintjén, de az ellátásukhoz mérten is, mivel az egymilliósnál nagyobb nyugdíjban részesülők összesen valamivel több mint 6 millió forintot buktak. Az alacsony összegű átmeneti "veszteség" azzal magyarázható, hogy ők nagyon kevesen vannak, 31-en.
Elméletileg lenne mód a nyugdíjak november előtti kiegészítésére

Az már kijelenthető, hogy az idei folyamatok vesztesei a nyugdíjasok. Nem véletlen, hogy a koronavírus-járványra is hivatkozva az ellenzéki pártok és a nyugdíjasszervezetek is kérték a kormánytól, hogy az elszálló élelmiszerárak, az idei emelést jócskán meghaladó nyugdíjas infláció miatt hozza előrébb a novemberi nyugdíjkiegészítést. (Ugyan a kormány a járvány negatív hatásait ellentétezve a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítéséről döntött, annak első részlete majd csak jövő februárban érkezhet meg az érintettekhez. Az idei évben felmerülő problémákat valahogy önállóan kell átvészelniük.)

A kormánynak azonban legfeljebb csak elméleti lehetősége lenne arra, hogy novembernél előbb eljuttassa az érintettekhez a kiegészítést - ezt lapunk kérdésére árulta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy februári Kormányinfón. Mint akkor elmondta:

"Eddig a november azért volt november - hozzáteszem, évtizedek óta - mert addigra volt egy teljes képe a gazdaságnak, hogy milyen az infláció. Hogyha ezt a képet előbb hitelesen bárki nekünk ábrázolni tudja, fel tudja rajzolni, és a KSH az ilyen szempontból az oda bejövő adatokat gyorsabban dolgozza föl vagy gyorsabban érkeznek be, akkor mi szívesen előbbre hozzuk, de eddig nem azért volt november, mert ne tettük volna meg ezt örömmel júliusban, hanem mert teljes pénzügyi konszenzus volt abban, hogy novemberre mondható meg, hogy van-e eltérés a tervezett és a valós infláció között".

Mostanra már jól látszik, hogy az idei év kicsit kilóg abból a sorból, amiről a miniszter beszélt válaszában. Szinte nem volt ugyanis olyan hónap 2020-ban, amikor a nyugdíjasok fogyasztói kosara alapján számolt infláció érdemben alatta lett volna az országos inflációnak, és az idei emelés mértékének megfelelő lett volna. Januárban is csupán 0,1 százalékkal volt kisebb az országos indexnél a nyugdíjas infláció, miközben jócskán meghaladta az emelés mértékét, 4,6 százalékos volt. Vagyis már az első hónapban jelentős reálérték-csökkenést kellett elkönyvelnie a társadalom idősebb rétegének. Igaz, a korrekció pontos mértéke nehezen lett volna meghatározható, a folyamatok alapján azonban akár két részletben is kiigazíthatta volna a kormány a nyugdíjakat, mivel július végéig az átlagos nyugdíjas infláció nagyon szűk sávban, 3,88 és 4,5 százalék között mozgott. Bőven a január emelés mértéke felett.
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Nagyon durván nekimentek Pataky Attilának a kommentelők
Egy szemtanú szerint ebédelni ment helikopterrel Szijjártó Péter
Magyar botrány: Állítólag fizetés helyett fenyegetést kaptak a varrónők
Mi történt? - a kilencedik emeletről zuhant a halálba az egykori NB I-es magyar focista
Nemzetközi visszhang: Mészáros Lőrinc 18 milliárdos tengerparti luxushoteljéről ír a horvát sajtó
Orbánt kritizálták nyiltan: lesöpörte az emberiség legégetőbb problémáját
Simply blah, blah, blah - mondta a magyar miniszterelnök a Reutersnek
Áder felesége a címlapokon: Verhetetlen eleganciában a magyar first lady
Elképesztő: Csúcsgázsikat osztogatnak az NB II-ben - Dzsudzsák Balázs havi 3,65 millió
Nagyító alatt az Orbán által vizionált korlátlan kórházi kapacitások
Tragédia: szerelméhez igyekezett a férfi akit halálra gázolt a villamos
Videón a takarító aki elvert egy pécsi diákot
Nagyon durva győzelmet aratott a Fidesz Kargacon
Új mobil járványkórház nyílik, Győrben leállhat a betegfelvétel
Rengeteg családnak törlesztenie kell januártól
Pataky Attila: Talán majd odaát megértem, kik és miért szabadították ránk...
Bőkezű a magyar kormány: 16 milliárd ment az erdélyi Alapítványnak
Orbán interjú: Gönczi Gábor néha inkább lelkes szurkolónak tűnt mint műsorvezetőnek
Csúnya tv botrány a kamerák előtt - Nem a s.ggedből rántottál ki
7,3 millió forintot is hazavihet egy másodosztályú focista Magyarországon
Hadházy Ákos: Egy szemtanú szerint Szijjártó Péter ebédelni is helikopterrel ment
Európa lépett: egyre többet tagadják meg Lukasenka elnökségét
Hivatalos: Magyarországon erősödött a korrupció elleni fellépés - állítják az Állami szervek
Orbán pálinkázni ment: maszk, távolságtartás, na az nem volt
Kuncze Gábor intenzív osztályra került
Elszabadult a pokol: rendőrökre lőttek a tüntetők Amerikában
Még a horvátok is tátott szájjal nézik Mészáros Lőrinc ötcsillagos szállodáját a tengerparton
Teljesen szétverték az autót, majd szelfiztek a tetején magyar fiatalok
Bajban a forint, de az igazi csata még csak most jön
Videó: Megebédelt, majd meglopta a személyzetet egy budapesti étteremben
Megérkezett Mészáros Lőrinc, és nyereségessé is vált a klub
Átverik a nyugdíjasokat - tízmilliós büntetés a hamis leletek miatt
Újabb elbocsátások kezdődnek - mutatjuk hol
Nem kell karanténba vonulnia annak, aki a romániai választásokról jön vissza Magyarországra
A kormány a tervezett pénz dupláját tolta ki határon túlra
Müller Cecília maszk ügy: mikor kozmetikushoz megy arckezelésre, ott vegye le a kezelés idejére
Nem kell karanténba vonulniuk az erdélyi magyaroknak, ha szavazás után lépnek be Magyarországra
Durva: Mészáros saját magának adta el a biztosítóját
Babakocsiba csapódott egy lövedék Egerszólát mellett
Orbán turné: beugrott a Szent László Kórházba, hogy ellenőrizze minden rendben van-e
Telekom: Példátlan mértékű hackertámadás érte Magyarországot
Te is tudnál NB I-es csapatot csinálni, ha adnának neked is minden évben három milliárd forint közpénzt. Ez nem művészet.
Kerékpárost gázolt egy taxis Budapesten
Orbán döntött a közmunkásokkal kapcsolatban
Pánik: Majdnem leesett a színpadról Balázs Klári
2,5 milliárd forintot kap Tihany
A világ legdögösebb nagyija felrobbantotta az internetet - most 50 éves
Ingyen maszkot osztogat a vásárlóknak a Spar
Szijjártó még ezer lélegeztetőgép beszerzését jelentette be
Százmilliókat szakértenek maguknak össze a kormánymédia kedvenc elemzői
Müller Cecília arra kérte az időseket, hogy vásároljanak korán
Orbán: Jövőre meg kell emelni a közmunkások bérét
Durva: 52 ezer álláskereső tűnt el a piacról három hónap alatt
Megint beázott a Szent János Kórház szülészete
Müller Cecília: A fodrászatokban ne legyenek kitéve magazinok
Kunhalmi elárulta: akár miniszterelnök is lenne
Orbán: Néha úgy érzem Brüsszelben, hogy még mindig szabadságharcos vagyok
Botrány: hackerek támadtak magyar pénzügyi intézeteket
Egymillió forintot adományoz Iványiéknak a Mazsihisz
A mohácsi ellenzék szerint a fideszes jelölt fotója mellett osztanak ételcsomagokat
Műtétek maradnak el - Újra beázott a szülészet a magyar Kórházban
Ezt kérte Orbán Viktor Novák Katalintól
Óriási fogás: 27 millió szájmaszkot és használatra alkalmatlan, orvosi eszközöket foglaltak le
Kaliforniai erdőtüzek: Több mint 1200 ember halhatott meg
Botrány: Kiakadtak a sztárok Duró Dórára a könyvdarálós akciója miatt
Elszabadult a pokol: rendőrökre lőttek a tüntetők Amerikában
Varga Mihály: Az elmúlt 10 év arra elég volt, hogy fölkészítse a magyar gazdaságot egy újabb válságra
Magyar botrány: bekérték a sztrájkban résztvevők név szerinti listáját
Kásler lépett: miniszteri biztost adott a sportakadémiáknak