Lincshangulat a magyar településen: a helyiek kiakadtak a volt polgármesterre, elképesztő amit megmert csinálni

– Tizenkilencmillió forintot szavazott meg magának a volt polgármesterünk és a képviselő-testület 2016 márciusában. Minderről községünk jelenlegi vezetője, Tóth Szabolcs számolt be a testület 2019. őszi megalakulása után tartott közmeghallgatáson. A polgármester megjegyezte, hogy a részletek még számára sem tiszták – mondta a Blikknek Farkas János, a Tolna megyei község egyik önkormányzati képviselője, aki feljelentést tett az ügyben.



– Azt viszont Tóth Szabolcs megemlítette, hogy a jutalmat a víziközműszámláról fizették ki, és másfél év múlva utalták oda vissza. Ez szerintem bűncselekmény, hiszen a jutalomként felvett összeg olyan forrásból lett kifizetve, amelynek a célja ettől eltérő volt – magyarázta Farkas.

Hogy miért kellett a víziközműszámlához nyúlni, ami nem a városvezetés jutalmazását szolgálja, illetve miért csak másfél év után került oda vissza az összeg, egyelőre nem tisztázott, legalábbis a helybeliek előtt. A rendőrség viszont talált rajta fogást, hiszen a nyomozás után vádemelési javaslattal éltek.

Az önkormányzati képviselő hozzátette, hogy a kifogásolt jutalommal kapcsolatban felmerült az is, hogy a képviselő-testületi ülésről készült jegyzőkönyv hamis. Az egyik ügyészségi határozatban az áll, hogy a volt jegyzőt gyanúsítottként is kihallgatták a közokirat-hamisítás gyanúja miatt.

– Mondtam is a jegyzőnek, „figyeld meg, börtönbe fogsz még kerülni”, de nem hallgatott rám – mesélte lapunknak Farkas.


A volt és a jelenlegi polgármester, valamint az előző jegyző megkeresésünkre eddig még nem reagált. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság az iratokat 2021. augusztus 4-én a Paksi Járási Ügyészségnek küldte meg.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen