Szijjártó üzent Amerikának: a nép akaratából van hatalmon jelenleg az Orbán-kormány szóval ...



„Mitt Romney durva támadást indított a sajtószabadság és a demokrácia ellen” – írta közösségi oldalán a magyar külügyminiszter.

Válaszolt Mitt Romney republikánus párti amerikai szenátor korábbi kritikájára Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter. Szerinte Romney „azért bírált egy amerikai televíziós újságírót, mert elmondta a saját véleményét Magyarországról, amely történetesen nem esett egybe a liberális mainstream hazánkkal szembeni hazugsághadjáratával.

Demokraták és sajtószabadságot féltő NGO-k, ébresztő!”

– tette hozzá a tárcavezető.

Hogy Mitt Romney mennyire nevezhető liberálisnak, az nézőpont kérdése. A szóban forgó televíziós újságíró mindenesetre egyértelműen Tucker Carlson, aki nemrég Magyarországon járt, előadásokat tartott, a határra látogatott és Orbán Viktorral is interjút készített, melynek során látványosan egyetértettek bizonyos kérdésekben. (Másokban pedig vélhetően nem annyira.) S az is – diplomatikusan szólva – nézőpont kérdése, hogy Carlson mennyire a saját véleményét hangoztatja, s hogy az mennyire megalapozott. Nemrég vallotta be például, hogy szokott hazudni, ha azzal megnyerhet egy vitát.

Romney egy beszédében azt mondta, hogy „Orbán cenzúrázza a médiát az országában, figyelmen kívül hagyja a népakaratot, saját magának és cimboráinak halmoz fel vagyont. Magyarországot a fejlett világ egyik legkevésbé szabad, legkevésbé demokratikus országaként rangsorolják.” Ezért nem kellene Magyarországot az Egyesült Államokban példaképként tekinteni.

A népakarattal kapcsolatos kifogásokra Szijjártó azzal reagált, hogy éppen a nép akaratából van hatalmon jelenleg az Orbán-kormány.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen