Kövér: ha visszajönnek azok, akik régen kommunistáknak, ma pedig európai istáknak vallják magukat, akkor itt kő kövön nem marad

A nácik és a kommunisták után egy újfajta totalitárius törekvés veri szét Európát - mondta Kövér László a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A házelnök hozzátette, hogy olyan mértékű agressziónak vagyunk kitéve, olyan eltávolodást követelnek a normalitástól, amit az európai emberek döntő többsége ellenszenvvel visel. Az erkölcsöt, mint kategóriát egész egyszerűen kiszorították az Európai Unióból, nem létezőnek tekintik, így vitatkozni sem akarnak róla - erről beszélt az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Kövér László azt mondta az európai baloldal nemcsak feszegeti, hanem szándékosan szétveri az erkölcsi kereteket.

- Azt a fajta totalitárius törekvést, amit ma a nácik meg a kommunisták után egy újfajta őrület diktál Európa számára, amit nevezhetünk hol liberalizmusnak, hol poszthumanizmusnak, hol mit tudom én micsodának, tehát zöld őrületnek az veri szét Európát. Tehát olyan mértékű agressziónak vagyunk kitéve, a normalitástól való olyan mértékű eltávolodást követelnek meg most már szinte normatív módon, ami egész egyszerűen nem csak a magyarok ellenőrzését váltja ki, szerintem az európai emberek döntő többsége ezt ellenszenvvel viseli el. Kövér László úgy látja azok teszik tönkre az Európai Uniót, akik Magyarországtól akarják most megvédeni. A házelnök ugyanakkor kijelentette távolról sem gondolja úgy, hogy jobb lenne Magyarországnak az Európai Unión kívül.


A 2022-es választásokról szólva Kövér László azt mondta ha visszajönnek azok, akik régen kommunistáknak, ma pedig európai istáknak vallják magukat, akkor itt kő kövön nem marad. A szavazás tétje az, hogy megmaradnak-e az eddig megszerzett vívmányok.

- Napról napra nő a tét, nemcsak a rendszerváltozásnak, egyébként felemás rendszerváltozásnak az értékeit, vívmányait kell megvédenünk 22-ben, hanem mindazon anyagi javakat is, hogy azon életszínvonalunkban bekövetkezett változásokat gondolok itt a rezsicsökkentésre éppúgy, mint a családtámogatások szerteágazó rendszerére is. Az Országgyűlés elnöke az ellenzék parlamenti akcióira utalva arról beszélt a baloldal nyílt zendülést hirdetett az alkotmányos renddel szemben, mint fogalmazott, nem hajlandó eltűrni egy terrorista kisebbség randalírozását és azt, hogy Facebook like-okért bolhacirkuszt csináljanak a magyar országgyűlésben.








Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....