Csatlakozz hozzánk facebookon
Egy magyar kisnyugdíjas százmilliós követelése döntheti be az újpesti fociklubot  

A lila-fehér klub elleni végrehajtást a bíróság 16,5 millió forint miatt rendelte el. Információink szerint azonban a háttérben sokkal nagyobb összegekről van szó, melyek könnyen bedönthetik a csapat mögött álló céget. Szövevényes és elképesztő sztori következik offshore-cégekkel, szerény kisnyugdíjassal és bírósági perekkel.

A cégbírósági papírokra hivatkozva elsőként számoltunk be arról, hogy a Fővárosi Bíróság június 18-án elrendelte a végrehajtást az újpesti focicsapat mögött álló Újpest 1885 Futball Kft.-vel szemben. A végrehajtást egy budapesti magánszemély indította el, a bírósági dokumentumok alapján 16,5 millió forint plusz a késedelmi kamatok miatt. Cikkünk megjelenése előtt elküldtük kérdéseinket a fociklubnak is, ahonnan csütörtökön kora délután érkezett meg a válasz. Eszerint sokkal bonyolultabb történet áll a végrehajtási eljárás mögött, mint azt elsőre gondolhatnánk. Az egyik főszereplő az Újpest volt tulajdonosának egyik rokona.

"Egy korábbi tulajdonos hozzátartozójának közeli rokona, egy idős hölgy (szerk.: a végrehajtási eljárás kezdeményezője) több mint százmillió forintra pereli az Újpest labdarúgó csapatot üzemeltető céget. Perbeli állítása szerint szerény nyugdíjas, ennek ellenére több millió forintért követeléseket vásárolt offshore kapcsolatú cégektől, melyek valamilyen módon mind az előző tulajdonoshoz kapcsolódtak." - tájékoztatta lapunkat a klub.

A jogellenesen megvásárolt követelésekkel próbálja azt elérni, hogy az Újpest 1885 Futball Kft. több mint százmillió forintot utaljon át a felszámolás alatt lévő Újpest FC Kft.-be. Így az a pénz végül az offshore hitelezőkhöz és rajtuk keresztül a volt tulajdonoshoz kerülne (akiben mi Tolnai Sándort véljük azonosítani).

A klub felidézte, az

"Újpest labdarúgócsapat megmentésekor a jelenlegi tulajdonos, Roderick Duchatelet már több százmillió forintot kifizetett a hamis igényeket bejelentő offshore cégeknek, most pedig újabb milliókat akarnak megszerezni tőle."

A bíróságra került ügyben elsőfokon megnyerte a klub a pert, de másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla az offshore-cégek javára döntött.

"Jelenleg a Kúria előtt van az ügy, remélhetőleg ott az igazság nyerni fog" - közölte az Újpest.

A történet azonban ezzel nem ér véget, hiszen mint azt a klub elárulta, a korábbi tulajdonos alkalmazásában lévő ügyvéd már benyújtotta többmilliós számláját a Kft. felé és felszámolással fenyegeti a klubot.

A történet egészen 2011-ig nyúlik vissza, amikor is a jelenlegi tulajdonoshoz, Roderick Duchatelethez került az újpesti fociklub. Miután átvette a csapat mögött álló céget, az Újpest FC Kft.-t, elkezdtek kiesni a csontvázak a szekrényből: offshore-cégek nyújtották be a követelésüket a Kft.-vel szemben, majd egy idő után felszámolási eljárást indítottak. Bár a belga tulajdonos "nagyon nagy" összeget helyezett akkoriban az Újpest FC Kft. számlájára, a korabeli nyilatkozatok alapján abban reménykedett, hogy ezt majd visszakapja, ha a felszámolást elindító offshore-cégek nem tudják bizonyítani az igazukat a bíróságon. A klub fennmaradása és jövője miatt közben Duchatelet engedélyt kapott az MLSZ-től, hogy egy újonnan alapított cégbe vigye át az indulás jogát. Erre azért is volt szükség, mert ha a felszámolás jogerőre emelkedett volna, akkor az egyesület elvesztette volna licenszjogát, kizárták volna a bajnokságból és csak alsóbb osztályban indulhatott volna. Ez az új cég volt a ma is a csapat mögött álló Újpest 1885 Futball Kft. Ám mint azt a mostani végrehajtási eljárás is jelzi, a régi tulajdonos ügyei még a mai napig ráhatással vannak a cég mindennapjaira.

Az azonban egyelőre nem világos, hogy mégis milyen jogalapon követelik a csapat mögött jelenleg álló cégtől egy másik, felszámolás alatt álló cég tartozásait. Ha az új cég az előző jogutódjaként jött volna létre, akkor nyílna erre lehetőség, a cégkivonatban azonban erre utaló információt nem találtunk. Sőt, az előzmények ismeretében Roderick Duchateletnek sem állt volna érdekében jogutódként létrehozni anno az Újpest 1885 Kft.-t, átvéve a problémás cég követeléseit és tartozásait. Nem beszélve arról, hogy a felszámolási eljárás során meghatározott ideig lehet jelezni a követeléseket, a határidőn túl azokat már nem ismeri el a felszámolóbiztos.

A helyzet tisztázása érdekében - vagyis milyen jogcímen próbálja érvényesíteni a nyugdíjas magánszemély a követelését - a klubhoz fordultunk kérdéseinkkel, ám a folyamatban lévő ügyre való hivatkozásra élve közölték, hogy nem állt módjukban bővebb felvilágosítást adni a részletekről.

mfor
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Durván odaszóltak Orbánnak: Miniszterelnök úr, kabaré, amit ezzel az országgal művel,
Egészen új módszerrel próbálják csalók csőbe húzni az időseket
Egy szemtanú szerint ebédelni ment helikopterrel Szijjártó Péter
Hivatalos: Magyarországon erősödött a korrupció elleni fellépés - állítják az Állami szervek
Állami szervek adtak ki közös nyilatkozatot arról, hogy milyen jól felléptek a korrupció ellen az elmúlt években. A Belügyminisztérium, az Állami Számvevőszék, a Kúria, a Legfőbb Ügy...
  
Kerékpárost gázolt egy taxis Budapesten
Baleset történt Budapest V. kerületében, a Nádor utca és Garibaldi utca találkozásánál egy taxi és egy kerékpár ütközött össze – adta hírül a Balesetinfo Facebook-csoport. A ker...
  
Hadházy Ákos: Egy szemtanú szerint Szijjártó Péter ebédelni is helikopterrel ment
A független országgyűlési képviselő Facebook-oldalán osztotta meg, hogy egy szemtanú szerint Szijjártó Péter mégsem Őcsényben landolt a rendőrségi helikopterrel, hanem a szekszárdi Bo...
  
Megérkezett Mészáros Lőrinc, és nyereségessé is vált a klub
Tavaly áprilisban vette meg a klubot az ország leggazdagabb emberének cége Csányi Sándor fiától. Felfutott az alcsútdobozi golfklub, mióta megérkezett a Mészáros család: a Mészáros L...
  
7,3 millió forintot is hazavihet egy másodosztályú focista Magyarországon
A Vasas és a Debrecen kiemelkedően sokat tud fizetni, de nagy pénzeket lehet keresni a középcsapatoknál is. Nem Dzsudzsák lesz az NB II. legjobban fizetett focistája. A Blikknek is feltűnt,...
  
Elszabadult a pokol: rendőrökre lőttek a tüntetők Amerikában
Nem csitulnak a hónapok óta tartó zavargások az Egyesült Államokban, sőt, újabb lökést kaptak az eredetileg a rendszerszintű rasszizmus ellen irányuló zavargások. A gyakorlatilag a rassz...
  
2,5 milliárd forintot kap Tihany
Igen nagy összeget, 2,5 milliárd forintot kapott Tihany a Magyar Turisztikai Ügynökségtől különböző turisztikai tervei megvalósítására, írja a 24.hu. A támogatás ténye az önkormány...
  
Egy szemtanú szerint ebédelni ment helikopterrel Szijjártó Péter
Hadházy Ákos független parlamenti képviselőnek tűnt fel néhány hete, hogy Szijjártó Péter a nyáron rendőrségi helikopterrel utazott egy tolnai programjára, ahol pályázati támogatást...
  
Pataky Attila: Talán majd odaát megértem, kik és miért szabadították ránk...
Pataky Attila ugyan már hazamehetett a kórházból, ám hosszadalmas gyógyulási folyamat elé néz: a koronavírussal megküzdő énekes szerint lelki sérüléseiből lassabban fog felépülni, m...
  
Elképesztő: Csúcsgázsikat osztogatnak az NB II-ben - Dzsudzsák Balázs havi 3,65 millió
Debrecen–Budapest — „Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci” – tartja a Puskás Ferencnek (†79) tulajdonított mondás, amelynek igazságában az NB II-es Debrecennél és Vasasnál is...
  
Európa lépett: egyre többet tagadják meg Lukasenka elnökségét
Nem sokkal Aljakszandr Lukasenka titkos beiktatásának híre után öt európai ország Németország, Szlovákia, Lettország, Litvánia és Észtország kormány is jelezte, nem hajlandók elismer...
  
Rengeteg családnak törlesztenie kell januártól
A hiteltörlesztési moratóriumra jogosult háztartási hitelek 26 százalékára és a vállalati hitelek kevesebb, mint 7 százalékára vonatkozik a kormány döntése, hogy a moratóriumot bizony...
  
Nagyító alatt az Orbán által vizionált korlátlan kórházi kapacitások
A miniszterelnök az elmúlt napokban többször is kijelentette: Magyarország felkészülten, „teljes fegyverzetben” várja a koronavírusjárvány második hullámát. Felkészültségünk bizo...
  
Kiderült, hogy mennyiért, és hány darab tesztet vásárolt a magyar kormány
Kiderült, hogy mennyiért, és hány darab koronavírus kimutatására alkalmas tesztet vásárolt a magyar kormány. Ujhelyi István szocialista EP-képviselő közérdekű adatigényléssel fordult...
  
Blikk: Milliókat is lehet keresni a másodosztályban
A Blikk információi szerint a magyar másodosztály két leggazdagabb csapatánál, a Vasasnál és a DVSC-nél átlagosan egymillió forintot keresnek a labdarúgók. A Debrecennél 10 ezer euró...
  
Három év alatt 380 internáló tábort építettek - durvul a helyzet
2017 óta 380 internáló láger épült Kína nyugati, muszlim ujgurok lakta tartományában, Hszincsiangban, ahol a kínai propaganda megfogalmazása szerint "átnevelik" az ujgurokat. Kína igyeksz...
  
Valami történt: újabb Fideszes polgármester mondott le
Vele együtt az egyik alpolgármester és egy képviselő is távozott. Szeptember 30-i hatállyal távozik hivatalából a Fejér megyei Perkáta polgármestere, Somogyi Balázs. Vele együtt lemon...
  
3200 milliárddal többet költ a kormány idén a költségvetéshez képest
Az önkormányzatok forrásait a járványra hivatkozva csökkentik, a többletkiadások jelentős része mégsem a válságkezeléshez kapcsolódik. A kormány a parlament által elfogadott költs...
  
Közel egy hónapot kell várni két tesztre
Az új eljárásrend értelmében hétfőtől a háziorvos is karanténba küldheti a koronavírus-fertőzés gyanús pácienseket. Cserni István, a Háziorvosok Online Szervezet (HaOSz) alelnöke e...
  
Levetetik a maszkot egy pécsi bankban az ügyfelekről
Bármilyen furcsán is hangzik, csak maszk nélkül lehet belépni abba a pécsi pénzintézetbe, amelyet korábban kétszer is kiraboltak. A bankban biztonsági okokból mindenkit lefényképeznek, ...
  
Egészen új módszerrel próbálják csalók csőbe húzni az időseket
Teljesen új átverésre hívta fel a figyelmet a napokban a fogyasztóvédelmi hatóság. Az elsősorban egészségmegőrzőnek mondott étrend-kiegészítőket telefonon kínálják a cégek, és c...
  
Pataky Attilát hazaengedték a kórházból, mutatjuk a részleteket
Budapest – A felesége szerint az Edda Művek vezetője már túl van a nehezén. – Attila sokkal jobban van, már el is hagyhatta a kórházat. Túl van a nehezén, itthon lábadozik – árulta...
  
Ördög Nóri botrány: így védik a birtokukat az akarattyaiak
Balatonakarattya — Továbbra is zúgolódnak a helyiek Ördög Nóra (38) és Nánási Pál (46) balatoni kisboltja miatt. A műsorvezető és fotóművész párjának üzlete rövid idő alatt nag...
  
Újabb dolog amit szeretne az EU-s bizottság, de mi nem akarjuk megtenni - kitalálod mi az?
Egy augusztus végi rendezvényen dicsérte „Európa legjobbjaként” a magyar vadászati törvényt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, de a KDNP politikusa már akkor figyelmeztetett, hogy B...
  
Durván odaszóltak Orbánnak: Miniszterelnök úr, kabaré, amit ezzel az országgal művel,
Már az őszi ülésszak hétfői nyitónapján egymásnak feszült Jobbik pártelnöke a kormányfővel, de az élcelődő kérdésre Orbán meglepő válasszal reagált. Jakab Péter arról beszélt...
  
Orbán: Készüljünk föl rá, hogy nagy számban fognak érkezni keresztények Nyugat-Európából!

Botrány: Trump kormánya megvonná az állami támogatásokat New Yorktól
Anarchista városnak titulált három amerikai nagyvárost Donald Trump kormánya, amelyektől megvonna minden szövetségi támogatást - írja a BBC. New York, Portland és Seattle azért nem érdem...
  
Megint Magyarország: 500 millió forint értékben vettek fel jogtalanul EU-s támogatásokat
Több mint száz vádlott ellen emelt vádat a főügyészség költségvetési csalás bűntette miatt, az elsőfokú ítéletben a bíróság több terheltet súlyos, letöltendő szabadságvesztés...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Egy magyar kisnyugdíjas százmilliós követelése döntheti be az újpesti fociklubot
A lila-fehér klub elleni végrehajtást a bíróság 16,5 millió forint miatt rendelte el. Információink szerint azonban a háttérben sokkal nagyobb összegekről van szó, melyek könnyen bedönthetik a csapat mögött álló céget. Szövevényes és elképesztő sztori következik offshore-cégekkel, szerény kisnyugdíjassal és bírósági perekkel.

A cégbírósági papírokra hivatkozva elsőként számoltunk be arról, hogy a Fővárosi Bíróság június 18-án elrendelte a végrehajtást az újpesti focicsapat mögött álló Újpest 1885 Futball Kft.-vel szemben. A végrehajtást egy budapesti magánszemély indította el, a bírósági dokumentumok alapján 16,5 millió forint plusz a késedelmi kamatok miatt. Cikkünk megjelenése előtt elküldtük kérdéseinket a fociklubnak is, ahonnan csütörtökön kora délután érkezett meg a válasz. Eszerint sokkal bonyolultabb történet áll a végrehajtási eljárás mögött, mint azt elsőre gondolhatnánk. Az egyik főszereplő az Újpest volt tulajdonosának egyik rokona.

"Egy korábbi tulajdonos hozzátartozójának közeli rokona, egy idős hölgy (szerk.: a végrehajtási eljárás kezdeményezője) több mint százmillió forintra pereli az Újpest labdarúgó csapatot üzemeltető céget. Perbeli állítása szerint szerény nyugdíjas, ennek ellenére több millió forintért követeléseket vásárolt offshore kapcsolatú cégektől, melyek valamilyen módon mind az előző tulajdonoshoz kapcsolódtak." - tájékoztatta lapunkat a klub.

A jogellenesen megvásárolt követelésekkel próbálja azt elérni, hogy az Újpest 1885 Futball Kft. több mint százmillió forintot utaljon át a felszámolás alatt lévő Újpest FC Kft.-be. Így az a pénz végül az offshore hitelezőkhöz és rajtuk keresztül a volt tulajdonoshoz kerülne (akiben mi Tolnai Sándort véljük azonosítani).

A klub felidézte, az

"Újpest labdarúgócsapat megmentésekor a jelenlegi tulajdonos, Roderick Duchatelet már több százmillió forintot kifizetett a hamis igényeket bejelentő offshore cégeknek, most pedig újabb milliókat akarnak megszerezni tőle."

A bíróságra került ügyben elsőfokon megnyerte a klub a pert, de másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla az offshore-cégek javára döntött.

"Jelenleg a Kúria előtt van az ügy, remélhetőleg ott az igazság nyerni fog" - közölte az Újpest.

A történet azonban ezzel nem ér véget, hiszen mint azt a klub elárulta, a korábbi tulajdonos alkalmazásában lévő ügyvéd már benyújtotta többmilliós számláját a Kft. felé és felszámolással fenyegeti a klubot.

A történet egészen 2011-ig nyúlik vissza, amikor is a jelenlegi tulajdonoshoz, Roderick Duchatelethez került az újpesti fociklub. Miután átvette a csapat mögött álló céget, az Újpest FC Kft.-t, elkezdtek kiesni a csontvázak a szekrényből: offshore-cégek nyújtották be a követelésüket a Kft.-vel szemben, majd egy idő után felszámolási eljárást indítottak. Bár a belga tulajdonos "nagyon nagy" összeget helyezett akkoriban az Újpest FC Kft. számlájára, a korabeli nyilatkozatok alapján abban reménykedett, hogy ezt majd visszakapja, ha a felszámolást elindító offshore-cégek nem tudják bizonyítani az igazukat a bíróságon. A klub fennmaradása és jövője miatt közben Duchatelet engedélyt kapott az MLSZ-től, hogy egy újonnan alapított cégbe vigye át az indulás jogát. Erre azért is volt szükség, mert ha a felszámolás jogerőre emelkedett volna, akkor az egyesület elvesztette volna licenszjogát, kizárták volna a bajnokságból és csak alsóbb osztályban indulhatott volna. Ez az új cég volt a ma is a csapat mögött álló Újpest 1885 Futball Kft. Ám mint azt a mostani végrehajtási eljárás is jelzi, a régi tulajdonos ügyei még a mai napig ráhatással vannak a cég mindennapjaira.

Az azonban egyelőre nem világos, hogy mégis milyen jogalapon követelik a csapat mögött jelenleg álló cégtől egy másik, felszámolás alatt álló cég tartozásait. Ha az új cég az előző jogutódjaként jött volna létre, akkor nyílna erre lehetőség, a cégkivonatban azonban erre utaló információt nem találtunk. Sőt, az előzmények ismeretében Roderick Duchateletnek sem állt volna érdekében jogutódként létrehozni anno az Újpest 1885 Kft.-t, átvéve a problémás cég követeléseit és tartozásait. Nem beszélve arról, hogy a felszámolási eljárás során meghatározott ideig lehet jelezni a követeléseket, a határidőn túl azokat már nem ismeri el a felszámolóbiztos.

A helyzet tisztázása érdekében - vagyis milyen jogcímen próbálja érvényesíteni a nyugdíjas magánszemély a követelését - a klubhoz fordultunk kérdéseinkkel, ám a folyamatban lévő ügyre való hivatkozásra élve közölték, hogy nem állt módjukban bővebb felvilágosítást adni a részletekről.
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Ami Minszkben történik arra már nincsenek szavak
Orbán levelétől hangos a magyar sajtó
Durván odaszóltak Orbánnak: Miniszterelnök úr, kabaré, amit ezzel az országgal művel,
Fotón az ismeretlen nő, aki a rendőrökre támadt Bíró Ica botrányos kilakoltatásán
Elképesztő katonai eszközöket vásárol Magyarország
Egészen új módszerrel próbálják csalók csőbe húzni az időseket
Egy szemtanú szerint ebédelni ment helikopterrel Szijjártó Péter
Újabb botrány: Luxusszálló ellen tüntetnek
Megint Magyarország: 500 millió forint értékben vettek fel jogtalanul EU-s támogatásokat
Levetetik a maszkot egy pécsi bankban az ügyfelekről
Valami történik: Lekapcsolták az internetet Minszkben
Ment a felvétel amikor Orbán elment a kórházba, majd a szemébe mondták, hogy a lélegeztetőgépekhez szakemberek is kellenek
Gárpár Bea kétségbeesett: Nem élném túl, ha Győzőt börtönre ítélnék
Nemzetközi botrány: magyar bank mögé bújt egy gyanús ügyleteket bonyolító offshore cég
Óriási fogás: hat szírt találtak Fejér megyében
Szuperkupa botrány Budapesten: majdnem az összes jegyet visszamondta a Sevilla
Szijjártó szerint szégyen lenne, ha nem Trump kapná a Nobel-békedíjat
Nagyító alatt az Orbán által vizionált korlátlan kórházi kapacitások
Elképesztő: Csúcsgázsikat osztogatnak az NB II-ben - Dzsudzsák Balázs havi 3,65 millió
Orbán már úgy emlékszik, hogy 2010-ben is Soros ellen harcolt
Ördög Nóri botrány: így védik a birtokukat az akarattyaiak
Valami történt: újabb Fideszes polgármester mondott le
Svájc: Michael Schumacher már soha nem fog felépülni
Orbán: A kormány ellen harcolni káros és erkölcstelen
Rengeteg családnak törlesztenie kell januártól
Tesco: Óriási változás jön
Ártatlannak vallja magát a nevelt lányáról készült felvételekkel meggyanúsított volt fideszes politikus
Matolcsyék döntik el a jövő héten, hogy mi lesz a forint sorsa
3200 milliárddal többet költ a kormány idén a költségvetéshez képest
Hat hónappal meghosszabbítják a hitelmoratóriumot, de nem mindenkinek
Óriási botrány: Döbbenetes képeket osztott meg az orvosi kamara, lepusztult állapotok
Kiborultak Majkáék: Azonnal rohant az orvos a TV2 stúdiójába
Hadüzenet: 2022-ben megmenthetjük az Európai Uniót Orbántól
Népszava: Elkezdték átvezényelni az egészségügyi dolgozókat
Orbán bejelentette a második hullám legrosszabb forgatókönyvét
10 napra rövidül a hatósági karantén ideje Magyarországon
Hihetetlen: 53 embernek volt négyese az ötös lottón
Újra Fideszes lett Izsák polgármestere - még mindig büntetőeljárás folyik ellene
Fejdísszel a fején temetik el a Szegeden elgázolt kislányt
Nyilatkozott a magyar űrkutatásért felelős miniszteri biztos
Orbán Viktor: segítsék a lányokat, hogy derék és tiszteletre méltó asszonyok legyenek
Romokban a gazdaság: 363,17 forintba került egy euró
Orbán: Készüljünk föl rá, hogy nagy számban fognak érkezni keresztények Nyugat-Európából!
Óriási botrány: Döbbenetes képeket osztott meg az orvosi kamara, lepusztult állapotok
Mészáros Lőrinc: Gyurcsány és Medgyessy ledarálta a magyar építőipart
Orbán: 2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz
Pataky Attilát hazaengedték a kórházból, mutatjuk a részleteket
Újabb dolog amit szeretne az EU-s bizottság, de mi nem akarjuk megtenni - kitalálod mi az?
Mészárosé a legnagyobb családi vállalkozás és ezen a válás sem változtat
Hétszázezres számlával sokkolta a díjbeszedő a magyar asszonyt
Mutatjuk hány ember kell egy bicikliút átadásához Magyarországon
Közel egy hónapot kell várni két tesztre
Büntetőügyekkel tűzdelt kampány Izsákon
Hadházy Ákos: Egy szemtanú szerint Szijjártó Péter ebédelni is helikopterrel ment
Ami a világ minden pénzéért sem szerezhető be azonnal: a megfelelő szakszemélyzet
Éjjel-nappali őrség alakult, hogy ne szereljék le a gázórát
Teszt nélkül is fertőzöttnek minősíthet a háziorvos
Egy férfi felmászott a Szabadság hídra: mutatjuk mi történt
Elárulták hányszor intézkedtek az iskolaőrök a tanév kezdete óta
Botrány: katonai szállítógépeket vásárolhat Magyarország
Visszatér Müller Cecília és az operatív törzs
Szivárognak dokumentumok: Menczer szerint a külügyminiszter úr még nem rúgott ki elég embert
Szijjártó szerint Boris Johnson a barátja, DE.....
Döntenünk kell Kína és az USA között
Mindenkit kiakadt: buldózerekkel mentek neki a Négyszögletű Kerek Erdőnek
Szégyenlista: Magyarország az európai tesztelési rangsor legvégén van
Rengeteg kérdés merül fel az Orbán által bejelentett hitelmoratórium kapcsán
Digi botrány: szerintük ellehetetlenítik indulásukat az új frekvenciapályázaton
Óriási a botrány: Kilakoltatna az önkormányzat egy nagymamát és az unokáját
Nyilatkozott a Blikknek a tiltott felvétellel gyanúsított politikus
Mindenki Dzsudzsák Balázs bemutatására számított.. DE...
Müller Cecília visszatért: fontos, hogy a kézmosásra is figyeljünk oda