Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
Döntenek az áfacsalással gyanúsított szegedi képviselő ügyében  

A letartóztatásról a Kecskeméti Járásbíróság dönt, mivel a Szegedi Járásbíróság valamennyi büntetőügyes bírája elfogultságot jelentett be. A szegedi képviselőn kívül még hét gyanúsított letartóztatásáról hoznak határozatot.

Kedden vették őrizetbe Joób Márton a szegedi képviselőt, akit sajtóhírek szerint több százmilliós adócsalással gyanúsítanak. Bár a nyomozásról a hvg.hu-nak semmit nem árult el a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága, az eljárás tényét nem cáfolták, mint ahogy azt sem, hogy őrizetbe vették az egykori világbajnok kenust, aki Szegeden az Összefogás Szegedért színeiben jutott be a testületbe. Az őszi önkormányzati választások Joób Márton szociális ügyekkel foglalkozó tanácsnok lett.

Az adócsalás gyanúját az őszi kampányban egy fideszes képviselő már megszellőztette, bár túl sokat akkor sem lehetett tudni az ügyről. A szegedi önkormányzat nem késlekedett, még szerdán kiadtak egy közleményt, amiben elhatárolódnak a képviselő céges ügyeitől, de azt is hozzátették, hogy bíznak abban, hogy Joób tisztázni fogja magát. Közben az ügyészség is kiadott egy közleményt, amelyben már konkrétumokról is beszámolnak, és arról is, hogy a szegedi politikussal együtt még hét gyanúsított letartóztatásáról döntenek. Ezt írták:

a megalapozott gyanú szerint a szórólapterjesztéssel foglalkozó – a bűnszervezet tetején álló szegedi székhelyű – gazdasági társaság a 2013 és 2017 vége közötti időszakban valós gazdasági esemény nélküli számlákat fogadott be fiktív számlák kiállítására létrejött cégektől. A számlázási lánc tetején álló cég a szórólapterjesztést négy megye területén folytatta, jellemzően be nem jelentett alkalmazottakkal. Az ebből eredő költségei fedezésére, valamint az áfa adónemben fennálló fizetési kötelezettségeinek csökkentésére három különálló számlázási láncot alkotó cégcsoporttól fogadott be fiktív számlákat. A számlázási láncban levő cégek kizárólag a fiktív számlák kibocsájtására jöttek létre, és a láncok legalján olyan gazdasági társaságok álltak, amelyek vagy nem teljesítették adóbevallási kötelezettségüket, vagy ha tettek is bevallást, az adót már nem fizették meg. A bűncselekményt megvalósító tevékenység leplezése végett a fiktív számlákat kiegyenlítették, de a számlakibocsátásért járó jutalékok levonása után a fent maradó összeget visszajuttatták a szegedi cég vezetőjéhez.

A szegedi képviselő céges, nem hivatalos információk szerint számlavásárlási ügyeit már hónapok óta vizsgálhatja az adóhatóság, a kormánypárti helyi képviselő már tavaly szeptemberben tartott a vizsgálat tényéről sajtótájékoztatót. A szegedi politikus családját váratlanul érhette az őrizetbe vétel híre, Joób édesapja, aki a Hit Gyülekezetének szegedi vezetője, kedden még azt nyilatkozta az őt felkereső szegedi újságírónak, hogy nem tud sem az őrizetbe vételről, sem arról, hogy gondok lennének a fia cégeivel. Joób felesége, aki a 11 gyermekes család életéről osztott meg élményeket a Facebookon, szerdán azt írta, reményei szerint rövid időre, de felfüggeszti az oldal működését, és azt is megköszönte, hogy az utóbbi öt hónapban sok támogatást kapott a család.

hvg
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Hárman vakultak meg a budaörsi horrorklinikán
Tóth Gabi Müller Cecíliával fotózkodott - már ezért megérte bejönni reggel a Mokkába
200 millió eurónyi fejlesztési pénzre mondott nemet a magyar kormány - az ok érthetetlen
Ezekben a szakmákban dolgozók keresik a legtöbbet Magyarországon
Bár a nyugdíjak 45 százalékkal nőttek a Fidesz-kormány tíz éve alatt, mivel az árak jobban növekedtek, ma egy nyugdíjas alig valamivel tudna többet vásárolni, mint 2010-ben. A Privátban...
  
TV2 botrány: Egyszerűen felállt, és kivonult a stúdióból
És ha meglátod, hogy kitől jött. Csak pislogtunk, amikor ezt kimondta. Horváth Gréta és férje Meggyes Dávid csúnyán összekapott a kamerák előtt. A TV2 legújabb gasztro-reality műsor...
  
Csonka András a rajongójától tudta meg: kirakták a színházi darabból
Csonka Andrást egy rajongója világosította fel arról, hogy nincs többé benne az Operettszínházban évek óta játszott Abigál darab szereposztásában. A Facebookon tudta meg a hírt, amin ...
  
Botrány Győrben: Rendőrnőt ütött meg egy dühöngő férfi
A körzeti megbízott a járókelők segítségével tartotta vissza a támadóját, amíg megérkezett az erősítés. Ököllel ütött meg egy rendőrnőt egy agresszív férfi hétfő este a gy...
  
Nem állhat túl jól Dzsudzsák Balázs klubkeresése
Nem állhat túl jól Dzsudzsák Balázs klubkeresése, legalábbis erre utal, hogy a NER sportlapja, a Nemzeti Sport már az NB1 tavalyi szezonjában a hetedik helyen végző ZTE-vel is hírbe hozta ...
  
Hogyan hagyta le a Mészáros és Mészáros Kft a Google-t
Kivételesen érdekes, szórakoztató, és informatív, ráadásul kizárólag publikusan ellenőrizhető adatokra alapuló cikkekben jár utána a G7 annak, hogy miért éppen Mészáros Lőrinc cég...
  
Elutasították a kavicsbányát, de a vállalkozó már megint fúrni akar
A 2018-as madocsai népszavazást annak idején publicisztikában ünnepeltem, mint ami megmutatta, hogy helyi szinten még meg lehet állítani a hatalmat. Egy erős kormányzati hátszéllel érkez...
  
Szokatlan magyarázat: ezért drágák a Kínából 300 milliárd forintért vett lélegeztetőgépek
„A lélegeztetőgépekkel kapcsolatban már mindent elmondtunk” - kezdte a válaszát a Külügyminisztérium Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) írásos képviselői kérdésére. Majd rögtön a...
  
Kaleta botrány: visszavonták a fellebbezést
Visszavonta a fellebbezést a gyermekpornográfia miatt elítélt Kaleta Gábor ügyvédje, így az első fokon kiszabott büntetés jogerőssé vált, az eljárás nem folytatódik másodfokon - köz...
  
WHO: óvatosság szükséges az orosz koronaoltással kapcsolatban
„I got 99 problems, but a bitch ain't one” - énekelte 2003-ban a nagy Jay Z, őt idézve pedig az Egészségügyi világszervezet (WHO) kedden kiadott egy közleményt, aminek nagyjából az a l...
  
Kiderül mire lesz elég a nyugdíj-megtakarítás?
Alighanem ez az a két kérdés, amely biztosan mindenkit foglalkoztat, s amelyek egymással nagyon is összefüggenek. Minél rosszabbak ugyanis a kilátások egy olyan szintű nyugdíjra, amelyből ...
  
Vizsgálat indult: Mészáros Lőrinc helyett egy spanyol cég szerzi meg az E.On cégét
Az Opus végül elállt az ügylettől, így külföldi befektetőkhöz kerül az EKER. A Gazdasági Versenyhivatal honlapja szerint tegnap benyújtották a magyar energiapiac egy fontos szereplőjé...
  
Olyan képet posztolt Kiszel Tünde.. a rajongók imádják
Egy vadító fekete-fehér képpel mondott köszönetet követőinek Kiszel Tünde az Instagramon. Igazán dögös fotót tett közzé az Instagram-oldalán Kiszel Tünde! A naptárdíva egy régi, f...
  
Tóth Gabi Müller Cecíliával fotózkodott - már ezért megérte bejönni reggel a Mokkába
Müller Cecíliával, az országos tiszti főorvossal fotózkodott az aranytorkú énekesnő! Felrobbantotta az Instagramot legújabb posztjával Tóth Gabi! Az énekesnő nem mással, mint az orszá...
  
Botrány: Zaklatásért jelentették fel Gáspár Beát
Nem csitulnak a kedélyek a Gáspár család körül. A házaspárnak tavaly novemberben volt autóbalesete, amikor egy másik sofőr a forgalommal szemben haladt feléjük a 21-es főúton, majd fro...
  
Segédmunkás lett a magyar sztár: Nem tehetem meg, hogy várjak a csodára
Kökény Attila a karantén alatt sem bízta a véletlenre családi bevételüket: anyagi biztonságuk megtartása érdekében segédmunkásnak állt a fiával és a vejével együtt. Kökény Attila...
  
Zavarta a sírás, rendszeresen megverte a másfél éves gyermeket
Letartóztattak egy 32 éves férfit, aki a másfél éves nevelt gyermekét hónapokon át rendszeresen ütötte-verte, közölte a Somogy megyei főügyészség. A neten ismerkedett meg a gyermek an...
  
ITM: Közel 25 ezer fővel csökkent az álláskeresők száma
A június közepi mélypontot követően augusztus első napjaira közel 25 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, ami egyértelműen jelzi, hogy kedvező fordulat me...
  
Karanténból szabadult a család amikor az ablakból kiugró férfi rázuhant az édesanyára
A négyfős család a tragédia napján szabadult a karanténból egy erdélyi út után. „Jézus a halála után harmadnapra támadt fel. Nekem is ennyi időm volt arra, hogy sokkos állapotban l...
  
Botrány: visszadobták a Lánchíd-tendert
A fővárosi Fidesz szerint tartalmi hibák vannak a dokumentumban, amelyet ezért módosítania kell a BKK-nak. Tartalmi hibák miatt a Közbeszerzési Hatóság visszadobta a Lánchíd felújítá...
  
Áll a bál az iskolarendőrség körül
A szakszervezet szerint félő, hogy nem lesz elég jelentkező a feladatra. Attól tartanak a hivatásos rendőrök, hogy iskolaőrnek vezénylik át őket – erről a Független Rendőr Szakszerv...
  
Vírushelyzet: több mint húszezer szurkolóval indult az NB II.
Bár értelmes magyarázatot nem adott rá, a kormány nem változtatott az intézkedésén: korlátozás nélkül lehet látogatni a focimeccseket Magyarországon. Gulyás Gergely korábban az...
  
Botrány: Mégis elmarad az Apostol koncertje
A hvg.hu ír róla, hogy lefújták az Apostol együttes 50. születésnapi koncertjét az Arénában. Az esemény eredetileg májusban lett volna, de a járvány miatt augusztusra halasztották, és ...
  
200 millió eurónyi fejlesztési pénzre mondott nemet a magyar kormány - az ok érthetetlen
A Népszava ír arról, hogy a magyar kormány még mindig nem kötött megállapodást a 2014-2020 közötti költségvetési időszakra az Európai Gazdasági Térséghez (EGT) tartozó Izland, Liec...
  
Magyarország: Elhunyt egy 77 éves, krónikus beteg
Kilenccel, 4553-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu. Elhunyt egy 77 éves, krónikus beteg, ezzel 598-ra nőtt a magyar ál...
  
Egymilliárdot kerestek Tiborczék de hogy mivel.....!!!
Egyetlen sor téglát sem kellett leraknia Tiborcz István cégének, mégis milliárdos hasznot hozott számukra egy visegrádi, máig befejezetlen hotel-beruházás két év alatt. Az építési pr...
  
Nem akarod látni hányan adtak át egy felújított horgászlakot
Kistolmácson megújult a Zalaerdő erdei- és horgászlaka A negylábú faoszlopokra kifeszített nemzeti szín szalagot öten vágták át az átadási ünnepség keretében. Név szerint (b-j): ...
  
3 milliárd forintért hordhatja a földet a Mészáros család
A Fejér-B.Á.L. Zrt. ajánlata volt a legkedvezőbb a feladatra. Mészáros Lőrinc gyerekeinek építőipari cége újabb munkát nyert el a Tatabányán épülő kézilabda-csarnok körül, derül...
  
Nagy Alekosz: Ha valaki sztáralkat, akkor is a köztudatban marad, ha nem erőlködik
Alekosz most őszintén mesélt arról, hogyan élte meg a ValóVilágot. Miért népszerű a ValóVilág? – Ez a valóságshow a magyar emberekre lett szabva. A legfőbb ismertető jegyeink talá...
  
Majka és Balázs élő adásban esett egymásnak
Ma reggel a Rádió 1 Balázsék című műsorának vendége volt Majoros Péter, alias Majka és az Apostol ülős arénakoncertjének apropóján beszélgettek a könnyűzene helyzetéről, állami ...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Döntenek az áfacsalással gyanúsított szegedi képviselő ügyében

A letartóztatásról a Kecskeméti Járásbíróság dönt, mivel a Szegedi Járásbíróság valamennyi büntetőügyes bírája elfogultságot jelentett be. A szegedi képviselőn kívül még hét gyanúsított letartóztatásáról hoznak határozatot.

Kedden vették őrizetbe Joób Márton a szegedi képviselőt, akit sajtóhírek szerint több százmilliós adócsalással gyanúsítanak. Bár a nyomozásról a hvg.hu-nak semmit nem árult el a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága, az eljárás tényét nem cáfolták, mint ahogy azt sem, hogy őrizetbe vették az egykori világbajnok kenust, aki Szegeden az Összefogás Szegedért színeiben jutott be a testületbe. Az őszi önkormányzati választások Joób Márton szociális ügyekkel foglalkozó tanácsnok lett.

Az adócsalás gyanúját az őszi kampányban egy fideszes képviselő már megszellőztette, bár túl sokat akkor sem lehetett tudni az ügyről. A szegedi önkormányzat nem késlekedett, még szerdán kiadtak egy közleményt, amiben elhatárolódnak a képviselő céges ügyeitől, de azt is hozzátették, hogy bíznak abban, hogy Joób tisztázni fogja magát. Közben az ügyészség is kiadott egy közleményt, amelyben már konkrétumokról is beszámolnak, és arról is, hogy a szegedi politikussal együtt még hét gyanúsított letartóztatásáról döntenek. Ezt írták:

a megalapozott gyanú szerint a szórólapterjesztéssel foglalkozó – a bűnszervezet tetején álló szegedi székhelyű – gazdasági társaság a 2013 és 2017 vége közötti időszakban valós gazdasági esemény nélküli számlákat fogadott be fiktív számlák kiállítására létrejött cégektől. A számlázási lánc tetején álló cég a szórólapterjesztést négy megye területén folytatta, jellemzően be nem jelentett alkalmazottakkal. Az ebből eredő költségei fedezésére, valamint az áfa adónemben fennálló fizetési kötelezettségeinek csökkentésére három különálló számlázási láncot alkotó cégcsoporttól fogadott be fiktív számlákat. A számlázási láncban levő cégek kizárólag a fiktív számlák kibocsájtására jöttek létre, és a láncok legalján olyan gazdasági társaságok álltak, amelyek vagy nem teljesítették adóbevallási kötelezettségüket, vagy ha tettek is bevallást, az adót már nem fizették meg. A bűncselekményt megvalósító tevékenység leplezése végett a fiktív számlákat kiegyenlítették, de a számlakibocsátásért járó jutalékok levonása után a fent maradó összeget visszajuttatták a szegedi cég vezetőjéhez.

A szegedi képviselő céges, nem hivatalos információk szerint számlavásárlási ügyeit már hónapok óta vizsgálhatja az adóhatóság, a kormánypárti helyi képviselő már tavaly szeptemberben tartott a vizsgálat tényéről sajtótájékoztatót. A szegedi politikus családját váratlanul érhette az őrizetbe vétel híre, Joób édesapja, aki a Hit Gyülekezetének szegedi vezetője, kedden még azt nyilatkozta az őt felkereső szegedi újságírónak, hogy nem tud sem az őrizetbe vételről, sem arról, hogy gondok lennének a fia cégeivel. Joób felesége, aki a 11 gyermekes család életéről osztott meg élményeket a Facebookon, szerdán azt írta, reményei szerint rövid időre, de felfüggeszti az oldal működését, és azt is megköszönte, hogy az utóbbi öt hónapban sok támogatást kapott a család.
Ezekben a szakmákban dolgozók keresik a legtöbbet Magyarországon
TV2 botrány: Egyszerűen felállt, és kivonult a stúdióból
Csonka András a rajongójától tudta meg: kirakták a színházi darabból
Botrány Győrben: Rendőrnőt ütött meg egy dühöngő férfi
Nem állhat túl jól Dzsudzsák Balázs klubkeresése
Hogyan hagyta le a Mészáros és Mészáros Kft a Google-t
Elutasították a kavicsbányát, de a vállalkozó már megint fúrni akar
Szokatlan magyarázat: ezért drágák a Kínából 300 milliárd forintért vett lélegeztetőgépek
Kaleta botrány: visszavonták a fellebbezést
WHO: óvatosság szükséges az orosz koronaoltással kapcsolatban
Kiderül mire lesz elég a nyugdíj-megtakarítás?
Vizsgálat indult: Mészáros Lőrinc helyett egy spanyol cég szerzi meg az E.On cégét
Olyan képet posztolt Kiszel Tünde.. a rajongók imádják
Tóth Gabi Müller Cecíliával fotózkodott - már ezért megérte bejönni reggel a Mokkába
Botrány: Zaklatásért jelentették fel Gáspár Beát
Segédmunkás lett a magyar sztár: Nem tehetem meg, hogy várjak a csodára
Zavarta a sírás, rendszeresen megverte a másfél éves gyermeket
ITM: Közel 25 ezer fővel csökkent az álláskeresők száma
Karanténból szabadult a család amikor az ablakból kiugró férfi rázuhant az édesanyára
Botrány: visszadobták a Lánchíd-tendert
Áll a bál az iskolarendőrség körül
Vírushelyzet: több mint húszezer szurkolóval indult az NB II.
Botrány: Mégis elmarad az Apostol koncertje
200 millió eurónyi fejlesztési pénzre mondott nemet a magyar kormány - az ok érthetetlen
Magyarország: Elhunyt egy 77 éves, krónikus beteg
Egymilliárdot kerestek Tiborczék de hogy mivel.....!!!
Nem akarod látni hányan adtak át egy felújított horgászlakot
3 milliárd forintért hordhatja a földet a Mészáros család
Nagy Alekosz: Ha valaki sztáralkat, akkor is a köztudatban marad, ha nem erőlködik
Majka és Balázs élő adásban esett egymásnak
Gyurcsány Ferenc gyászol
Újabb magyar idősotthonban jelent meg a vírus
Családi rendezvény volt: 36 fertőzött, 127 ember karanténban
Rotyis Bálint: A nemzeti konzultáció Európában egyedülálló ....
Súlyos beteg XVI. Benedek
Balesetezett a honvédelmi minisztert szállító autó
Hivatalos: tarthatnak gólyatáborokat az egyetemek
Bajban Rogán-Gaál Cecília pénztárcája: Idén nem lesz Magyarország Szépe
Víruspánik tört ki a szegedi vonatpótló buszon
Hárman vakultak meg a budaörsi horrorklinikán
Magyarország kamat nélkül hitelt ad Kenyának
Migránsokat fogott a magyar rendőrség