Nagy Feró: Nem szabad bízni abban a moslékkoalícióban, ami...

A nemzet csótányában végleg eltört valami.

Nem lepődött meg a 2006. október 23-i rendőrterroron, mert tudta, hogy ezek ilyenek, gátlástalanul lőnek – mondta Nagy Feró a Mediaworks Hírcentrum kérdésére 2006. október 23-ról.

“Nem véletlenül nem voltam ott, mert én úgy gondolom ezekről az emberekről, hogy gátlástalanul lőnek, ha valami olyan történik, ami számukra hátrányos”

— fejtette ki álláspontját a videóban.

Szerinte a 2006-os események azért történtek, mert

“a korrupció, amit ők csináltak, azt nem akarták, hogy megszűnjön”.

Ezután rátért arra, hogy rendszerváltoztatás “próbált történni”, de igazából nem történt meg.

“Amikor megtörtént 23-án ez a tüntetés, és ott elszabadult egy tank, azt nem hiszem el. Magától odajött, és azt mondta, hogy helló, itt vagyok?”

— tette fel a költői kérdést, majd azon mélázott, hogy vajon ki rakhatta oda azt a tankot, ami ráadásul működőképes volt. Szerinte ez lehetetlen.

“Tehát valakik ezt megszervezték, na de nyilván nem a jobboldaliak szervezték meg”

— tűnődött, azzal indokolva a gondolatmenetet, hogy a jobboldal szerinte nem tudott magának tankot szerezni.

Ezután levonta a végkövetkeztetést:

“Nem szabad bízni abban a moslékkoalícióban, ami összeállt”.

Szerinte ha egy rendszert meg akarunk változtatni, akkor ez lehetséges demokratikus úton. Majd egy huszárugrással hozzátette: ha minden jobboldali, minden baloldali, minden szélsőbaloldali, minden liberális meg tud egyezni, akkor

mindenki őrült.

Szerinte erre a “katyvaszra” nem lehet szavazni, mert

“kire szavazol? Nyilván, hogy az őszödi beszéd tervezőjére gondolunk, mert hát csak ő tud ilyeneket összeszervezni”

— fogalmazott.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....