Müller Cecília szerint keveset beszélünk arról, hogy mennyi mindent nyertünk a járvány során

Müller Cecília és Gál Kristóf tartott előadást a tolnai búcsú alkalmával az érdeklődőknek a katolikus templomban. Az amúgy tolnai származású tisztifőorvos asszonyt Ravasz Csaba atya kérte fel a feladatra.

Müller Cecília kifejtette:

-Én úgy éreztem, hogy magához a búcsúnak a hangulatához, a témaköréhez nem annyira a járványkezelés tartozik, hiszen nagyon sokat beszéltünk, másfél évig szinte naponta beszéltünk a kórokozóról, a természetéről, a helyes magatartásformákról, és nagyon-nagyon sok mindenről. Tehát ahogy nőtt az ismeret, ahogy közölték a biológusok az újabb, újabb híreket, azokat szerettük volna egy biztonságos, megfelelő autentikus forrásból átadni, hiszen nagyon sok minden keringett, aminek semmilyen alapja nem volt. Én azt gondolom, hogy ezt az időszakot ez jellemezte, és erre nagyon nagy szükség volt, éppen azért, hogy a megfelelő forrásból szerzett tudással az embereknek az együttműködését megszerezzük. Ezt szolgálta tulajdonképpen ez a sorozat, és úgy gondolom, hogy talán sikerült beváltani ezt a célt. Ugyanakkor itt most búcsú van.

És annyi küzdelmünk volt a háttérben szakemberként is, járványügyi epidemiológusként is, és tulajdonképpen lelkileg is nem volt ez egy egyszerű történet, ami mögöttünk van, és mindig volt elegendő erő, mindig volt valaki, aki mellénk állt, mindig volt egy muníció, mindig volt egy táplálék.

Ilyen volt például, ilyen ajándék volt nekem Gál Kristóf is, akivel egy-egy mondat után gyakorlatilag nagyon gyorsan egymásra találtunk lelkileg, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy ugyanabból a forrásból táplálkozunk, és fizikailag is segítőt küld nekünk a Jóisten, hogyha szükségünk van rá. Az ő személye például egy ilyen, és természetesen a család és a megélt élmények, a nehézségek, az örömök, a kínlódások, minden benne van ebben a másfél évben.

(Ennek a hátterét szerették volna megvilágítani az előadással, és picit adni abból, amit ők kaptak ez idő alatt.)


- Arra nagyon sok hangsúly helyeződött, hogy mi mindent veszítettünk el a járvány során és sajnos ez így is van, ugyanakkor keveset beszélünk arról, hogy mennyi mindent nyertünk, mennyi felismerésre jutottunk, mennyi minden állt mellettünk és adott erőt és lehetőséget arra, hogy a járvány utáni életben is el tudjunk indulni, erőt meríteni és segíteni egymást. És azt gondolom, hogy a mai nap alkalmával megpróbáljuk ezeket az érzéseket, ezeket a tulajdonképpen háttérmunkából eredő tapasztalatokat megosztani egy kicsit a hívekkel, illetve az érdeklődőkkel. - tette hozzá Müller Cecília

Gál Kristóf erre reagálva:

- Mivel kiderült egymásról rólunk a közös operatív törzs napi tájékoztatói munkája idején, hogy mind a ketten vallásosak vagyunk, és azt biztosan tudta, hogy ennek az előadásnak a helye az a templom lesz, így belegondolt, hogy akkor közösen talán egy kicsit a hitünkről beszélve tartsuk meg ezt az előadást. És ez annyira kihagyhatatlan alkalomnak tűnt, hogy nem tudtam erre nemet mondani. Tulajdonképpen ez a járványhelyzet nyilván rendkívül sok nehézséget hozott az életünkben, és nagyon nehéz megtalálni benne azokat a pontokat, amik, hogyha nincs a járvány, akkor megtörténtek volna, és talán utólag, vagy már közben is mondjuk pozitívnak vagy jónak értékelhetőek. És nekem is feltétlenül az, hogy találkoztam az országos tisztifőorvos asszonnyal, és hogy ebből tulajdonképpen egy személyes, talán megkockáztatom, barátság lett, az is ennek az időszaknak köszönhető.

Normális esetben a rendőrség szóvivője és az országos tiszti főorvos bárki is töltsék be ezt a két beosztást. Munkakapcsolat szerint nemigen találkoznának. Ez a helyzet hozta ezt is. Ha a járványhelyzetben, akkor ott, vagy az egyéb életemben, mit jelent nekem a hit és mit jelent az, hogy bármilyen nehézség, hullám, vagy vihar is keletkezzen az életemben, vagy az ember életében, hogyha lehet ebből általánosítani, akkor az mennyire jó dolog, hogyha van kihez fordulni, hogyha van egy olyan támasza az embernek a hiten keresztül, ami biztonságot ad. Én igyekszem majd személyes lenni, és talán az én személyes életemen keresztül olyan kapaszkodókat adni azoknak, akik ide most eljönnek, ami nekik is egy támasz lehet, hogy egy esetleg bennük maradt kérdésre talán válaszokat is kaphatnak.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....