Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
De mit keresett Varga Judit a börtönben? - mutatjuk  

2750 börtönférőhelyet adott át hétfőn Varga Judit igazságügyi miniszter, így az eddiginél majdnem 26 ezer négyzetméterrel nagyobb terület jut a fogvatartottaknak. Ezt már meglevő börtönök bővítésével érték el: Állampusztán, Pálhalmán, Sopronkőhidán és Szegeden 110, Tökölön 220, Baracskán, Veszprémben 330, Kiskunhalason, Tiszalökön 440, Miskolcon 550 embert tudnak befogadni az új épületszárnyak.

A börtönök telítettsége így szeptemberben 100 százalék alá csökkenhet,közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) fél évvel azután, hogy a kormány kampányt indított a „börtönbiznisz” ellen, vagyis azért, mert korábban számos fogvatartott sikerrel perelte az államot nemzetközi fórumokon a börtönök túlzsúfoltsága miatt.

Az új körletekbe közel ezer klímát szereltek be, mindenhol vannak fürdő-, foglalkoztató- és egészségügyi helyiségek, személyzeti irodák. A zárkák három, illetve hat fő befogadására alkalmasak, a háromfős zárkák alapterülete 12,5, a hatfőseké 25,5 négyzetméter.

Varga Judit arról beszélt az átadáson, hogy

a nem megfelelő börtönkörülményekre való hivatkozás, a fogvatartottak, illetve képviselőik részére fizetett milliárdos nagyságrendű kártalanítási összeg joggal sérti a társadalom igazságérzetét. A kormány ezért a kártalanítások jogalapjának megszüntetésével oldja fel ez a helyzetet.

Februárban még úgy volt, hogy a börtönkártérítések ügye a gyöngyöspatai szegregációs perrel együtt a kormány fő témája lesz tavasszal, nemzeti konzultációt is tartottak volna ezekről. A koronavírus-járvány azonban mindkettőt felülírta, Gyöngyöspatáról legfeljebb a Kúria-ítélet idején volt szó, a „gátlástalan” és „iparággá vált börtönbizniszről” viszont hónapok óta nem hallottunk.

Tuzson Bence államtitkár januárban azt mondta, elmúltak azok az idők, amikor rabokat kínoztak a börtönökben és nincsenek embertelen viszonyok sem. Inkább ott látott problémát, hogy

„valamilyen, akár ENSZ-szervezet vagy egyébként az Európai Tanács ajánlásokat bocsát ki és azokban olyan feltételeket határoz meg, amelyek az eredeti egyezményeknek talán még a gondolatában sem volt benne, amikor azt mondja, hogy az embertelen bánásmód azt jelenti, hogy X négyzetméter alatt van a börtönben a hely”.Völner Pál államtitkár is arról beszélt, hogy a bűnözők mindenféle mondvacsinált ürüggyel beperlik az államot az állítólagos rossz börtönkörülményekre és zsúfoltságra hivatkozva.

Ehhez képest éles váltásnak tűnik a mostani férőhelybővítés, pedig valójában összecseng azzal, amiről a kormány éveken át beszélt. 2015-ben egy új, budapesti körlet átadásán Tasnádi László államtitkár azt mondta, „a kormány célja a börtönök – Európai Unió által is szóvá tett – zsúfoltságának csökkentése”. Pintér Sándor belügyminiszter azzal avatta fel a menekülttáborból átalakított kiskunhalasi börtönt, hogy az „már más minőséget képvisel”, hiszen „472 új, korszerű, nemzetközi sztenderdnek megfelelő” helyet adtak át.

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2015-ben állapította meg először, hogy rendszerszintű probléma van a magyar büntetés-végrehajtás területén: a fogvatartottak körülményei összességében olyan rosszak, hogy „az már embertelen vagy megalázó bánásmódnak minősül”. Ekkor 140 százalékos volt a fegyintézetek férőhely-kihasználtsága, 13 ezer férőhelyen több mint 18 ezer elítéltet tartottak fogva.

A következő évben a kormány nyolc új börtön építését is megígérte, és úgy volt, hogy már 2019-re 100 százalékra csökkentik a börtönök zsúfoltsági mutatóját. Végül csak a menekülttáborból átalakított kiskunhalasi börtönt adták át azóta, a másik hétre még várni kell. A zsúfoltsági arányt is csak 112-re sikerült csökkenteni, amihez még egy 2017-es jogszabálymódosítás is kellett.

444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Nyugdíj botrány: 32 milliárd forinttal hitelezhették meg a magyar államot a nyugdíjasok
Óriási a tiltakozás Ördög Nóráék balatoni kisboltja ellen
Újabb 11 honvédelmi sportközpont építésébe kezd bele Orbán
Milliárdosok borászatát is közpénz-milliókkal támogatja az Orbán-kormány
Néhány millió forint vissza nem térítendő állami támogatás nem csak a szerényebb lehetőséggel bíró kisvállalkozóknak jön jól, hanem az ország leggazdagabb emberei is előszerettel k...
  
Magyarország egymilliárd dollárért vesz rakétarendszert az Egyesült Államoktól
Az Egyesült Államoktól vesz légvédelmi rakétarendszert a Magyar Honvédség - a mintegy egymilliárd dolláros beszerzésről szóló szándéknyilatkozatot Benkő Tibor honvédelmi miniszter é...
  
Orbán döntött: egymilliárd dollárért vesz légvédelmi rakétarendszert az Egyesült Államoktól

525 millióért vettek Mészáros Lőrincék medencés nyaralónak látszó gyümölcsöst Tihanyban
Vélhetően nincs még egy olyan nemzeti park a világon, melynek területén annyi luxusnyaralónak látszó gazdasági épület lenne, mint Tihany egyik páratlan panorámát kínáló területén, ...
  
Kezdeményezték a megvádolt Simonka György kizárását a pártból
A Magyar Narancs információi szerint Simonka György parlamenti képviselő pártbeli kizárását kezdeményezte Ruck Márton medgyesegyházi fideszes csoportelnök, mert szerinte árt a Fidesz jó...
  
Hatósági házi karanténba került az újfehértói polgármester
Néhány napja hatósági házi karanténba került egy újfehértói önkormányzati helyiségben rendezett magánrendezvény összes résztvevője, miután az eseményen részt vett egy igazolt koro...
  
Csak negatív PCR-teszttel kezdhetik meg a tanévet a Semmelweis Egyetem elsőévesei
Vegyes tervekkel készülnek a nagy magyarországi egyetemek az ősszel kezdődő tanévre: a Semmelweis Egyetem például negatív PCR-tesztet kér minden elsőévestől, az ELTE pedig hibrid oktatá...
  
Breaking - Négy Fradi-pólós vírustesztje pozitív lett
A címvédő FTC-Telekom Waterpolo együttesénél a szerda reggeli koronavírus-tesztelés során négy játékos pozitív mintát produkált, ezért a Magyar Vízilabda Szövetség úgy döntött, h...
  
Vonatgázolás! - Sürgősen vérre van szüksége a biciklis fiúnak
Sürgősen vérre van szüksége annak a fiatalnak, akit a balatonszemesi átjáróban gázolt el egy vonat. Intenzív osztályon ápolják az a fiatal fiút, akit 3 hete gázolt el a Keszthelyről a...
  
Megszólalt Ördög Nóra: mindenki támadja őket
Ördög Nóráék balatonakarattyai kisboltja hatalmas forgalmat bonyolít. A kicsi utca, ahol a bolt található most tele van parkoló autóval. A környék lakói nyílt levelet írtak, amely utá...
  
Tragédia: 60 fokos autóban hagyták a 3 éves gyereküket
A szörnyű tragédia körülményei egyelőre tisztázatlanok, ugyanis a szülők igen ellentmondásos történetet adtak elő a rendőröknek hároméves kisfiuk kínkeserves haláláról. A 21 év...
  
170 milliós beszerzés egy forintot sikerült az MNB-nek lealkudnia
A jegybank forintcímletekben ki sem fejezhető összeget spórolt a magyar adófizetőknek. A négy, közelmúltban megrendelt grandiózus szobor után ezúttal 17 Bak Imre festményt szerez be a j...
  
Fejenként 150 ezer forintos gyorssegély - mutatjuk kik kaphatják meg
A programot a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) gondozza. Egy, az iparágra szakosodott álláskereső oldalt is létrehoztak. A koronavírus-járvány miatt állás...
  
Vidnyánszky megszerezte az irányítást az SZFE fölött
Bár sem az intézmény, sem Vidnyánszky Attila nem tájékoztatta róla a nyilvánosságot, az Átlátszó felületén benyújtott közérdekű adatigénylés során kiderült, hogy Vidnyánszk...
  
Lezárták a szentendrei belváros egy részét - sehol a felújításra ígért állami forrás
Napok óta nem látogatható Szentendre egyik legszebb belvárosi tere, a Templom tér, mert a városvezetés szerint balesetveszélyessé váltak az oda vezető utak - írja a 24.hu. A Templomdomb m...
  
Nem jönnek a kormány által megígért milliárdok
A kormány még 2017-ben, tehát a helyi ellenzék győzelme előtt határozott arról, hogy Szentendre és Vác több milliárd forintot kap a két település történelmi belvárosában található...
  
Talpra magyar, hí a haza! - Biztos megélhetés, kiszámítható életpálya
Nagy elhatározás kell ahhoz, hogy valaki a katonai szolgálatot válassza hivatásul. A civil életből érkező lelkes jelentkezőknek az egyenruhások - elsőre bonyolult - szokatlan világa sok k...
  
Bakondi aggódik: nőtt a migránstömeg miatti fertőzési veszély
A migránstömeg miatti fertőzési veszély a korábbi időszakhoz képest jelentősen emelkedett - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna vasárnap ...
  
Pétfürdő retteg: Ha az felrobbanna, nemcsak nekünk lenne annyi
Alaposan felkavarta a kedélyeket a bejrúti robbanás a Várpalota melletti Pétfürdőn. Nem véletlenül: a libanoni főváros kikötőjében 2750 tonna ammónium-nitrát robbant fel, elképesztő ...
  
Novák Katalin: Magyarországon érdemes tanulni, dolgozni és családot alapítani is
Augusztus 12. hivatalosan is a fiatalok világnapja, amelynek alkalmából Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára egy videót...
  
Mit dolgozik Orbán minisztere, hogy havi hatmilliót keres?
Magyarország — Eddig meglehetősen keveset lehetett hallani Süli Jánosról (64), most azonban talán többen az emlékezetükbe vésik majd a nevét. Sülit 2017-ben nevezték ki a Paksi Atomerő...
  
Egy fűnyíró férfit szúrtak hátba - magyar valóság
Egy szóváltást követően késeltek meg egy fűnyíró férfit Marcaliban. Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szerzett az a férfi, akit kedden délelőtt szúrtak hátba Marcaliban. A sé...
  
De miért aludt Hajdú Péter Demcsák Zsuzsával?
Kötetlen beszélgetéseket láthatunk majd a Life Tv ősz elején induló, Összezárva Hajdú Péterrel című műsorában, amelynek első vendége Demcsák Zsuzsa lesz: a tévés elárulta, kifejez...
  
Óriási a tiltakozás Ördög Nóráék balatoni kisboltja ellen
Nyílt levélben közölték a balatonakarattyaiak. megelégelték, hogy Ördög Nóra és Nánási Pál kisboltja rendkívül nagy forgalmat generál környékükön: a balatoni város lakóközöss...
  
Még az étterem vezetőjét is elvitték - áll a bál a megvert magyar focista ügyében
Kiderült: még az étterem vezetője is Busai Attiláék felé rúgott, amikor a labdarúgót agyba-főbe verték a napokban. Ahogyan azt korábban a Blikk is megírta, egyik olvasónk szemtanúja v...
  
Egy orosz fővállalkozó akar ismét vásárolni Pakson
Augusztus 10-ig jelentkezhettek az érdeklődő cégek a még július 29-én kiírt tenderre. Az új paksi blokk építését bonyolító, orosz tulajdonú ASZE Mérnöki Vállalat Rt. viszonylagos r...
  
Nyugdíj botrány: 32 milliárd forinttal hitelezhették meg a magyar államot a nyugdíjasok
Az idei alacsony nyugdíjemelés miatt rengeteg pénzt buknak átmenetileg a nyugdíjasok. A friss adatok alapján gyakorlatilag biztosra vehető, hogy novemberben érkezik a nyugdíjkiegészítés. ...
  
Bekövetkezett amitől féltek - Fehéroroszországban lekapcsolták az internetet
A fehérorosz elnök az internet lekapcsolásával akar véget vetni a tüntetéseknek. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök gyakorlatilag lekapcsoltatta az internetet egész Fehéroroszországb...
  
Gödi botrány: Újabb 30 napra felfüggesztették a polgármestert
Egy kis híján botrányba fulladt ülésen szavazta meg a gödi képviselőtestület Balogh Csaba újabb felfüggesztését. A gödi képviselőtestület augusztus 11-i, nyilvános ülésén újabb...
  
Az USa bajban van: Egy nap alatt 52 ezer új fertőzött
Így már 5,1 milliónál is több esetet regisztráltak az országban. A baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház kedd esti adatai szerint az Egyesült Államokban kedden több mint 52 ezer...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
De mit keresett Varga Judit a börtönben? - mutatjuk
2750 börtönférőhelyet adott át hétfőn Varga Judit igazságügyi miniszter, így az eddiginél majdnem 26 ezer négyzetméterrel nagyobb terület jut a fogvatartottaknak. Ezt már meglevő börtönök bővítésével érték el: Állampusztán, Pálhalmán, Sopronkőhidán és Szegeden 110, Tökölön 220, Baracskán, Veszprémben 330, Kiskunhalason, Tiszalökön 440, Miskolcon 550 embert tudnak befogadni az új épületszárnyak.

A börtönök telítettsége így szeptemberben 100 százalék alá csökkenhet,közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) fél évvel azután, hogy a kormány kampányt indított a „börtönbiznisz” ellen, vagyis azért, mert korábban számos fogvatartott sikerrel perelte az államot nemzetközi fórumokon a börtönök túlzsúfoltsága miatt.

Az új körletekbe közel ezer klímát szereltek be, mindenhol vannak fürdő-, foglalkoztató- és egészségügyi helyiségek, személyzeti irodák. A zárkák három, illetve hat fő befogadására alkalmasak, a háromfős zárkák alapterülete 12,5, a hatfőseké 25,5 négyzetméter.

Varga Judit arról beszélt az átadáson, hogy

a nem megfelelő börtönkörülményekre való hivatkozás, a fogvatartottak, illetve képviselőik részére fizetett milliárdos nagyságrendű kártalanítási összeg joggal sérti a társadalom igazságérzetét. A kormány ezért a kártalanítások jogalapjának megszüntetésével oldja fel ez a helyzetet.

Februárban még úgy volt, hogy a börtönkártérítések ügye a gyöngyöspatai szegregációs perrel együtt a kormány fő témája lesz tavasszal, nemzeti konzultációt is tartottak volna ezekről. A koronavírus-járvány azonban mindkettőt felülírta, Gyöngyöspatáról legfeljebb a Kúria-ítélet idején volt szó, a „gátlástalan” és „iparággá vált börtönbizniszről” viszont hónapok óta nem hallottunk.

Tuzson Bence államtitkár januárban azt mondta, elmúltak azok az idők, amikor rabokat kínoztak a börtönökben és nincsenek embertelen viszonyok sem. Inkább ott látott problémát, hogy

„valamilyen, akár ENSZ-szervezet vagy egyébként az Európai Tanács ajánlásokat bocsát ki és azokban olyan feltételeket határoz meg, amelyek az eredeti egyezményeknek talán még a gondolatában sem volt benne, amikor azt mondja, hogy az embertelen bánásmód azt jelenti, hogy X négyzetméter alatt van a börtönben a hely”.Völner Pál államtitkár is arról beszélt, hogy a bűnözők mindenféle mondvacsinált ürüggyel beperlik az államot az állítólagos rossz börtönkörülményekre és zsúfoltságra hivatkozva.

Ehhez képest éles váltásnak tűnik a mostani férőhelybővítés, pedig valójában összecseng azzal, amiről a kormány éveken át beszélt. 2015-ben egy új, budapesti körlet átadásán Tasnádi László államtitkár azt mondta, „a kormány célja a börtönök – Európai Unió által is szóvá tett – zsúfoltságának csökkentése”. Pintér Sándor belügyminiszter azzal avatta fel a menekülttáborból átalakított kiskunhalasi börtönt, hogy az „már más minőséget képvisel”, hiszen „472 új, korszerű, nemzetközi sztenderdnek megfelelő” helyet adtak át.

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2015-ben állapította meg először, hogy rendszerszintű probléma van a magyar büntetés-végrehajtás területén: a fogvatartottak körülményei összességében olyan rosszak, hogy „az már embertelen vagy megalázó bánásmódnak minősül”. Ekkor 140 százalékos volt a fegyintézetek férőhely-kihasználtsága, 13 ezer férőhelyen több mint 18 ezer elítéltet tartottak fogva.

A következő évben a kormány nyolc új börtön építését is megígérte, és úgy volt, hogy már 2019-re 100 százalékra csökkentik a börtönök zsúfoltsági mutatóját. Végül csak a menekülttáborból átalakított kiskunhalasi börtönt adták át azóta, a másik hétre még várni kell. A zsúfoltsági arányt is csak 112-re sikerült csökkenteni, amihez még egy 2017-es jogszabálymódosítás is kellett.

Milliárdosok borászatát is közpénz-milliókkal támogatja az Orbán-kormány
Magyarország egymilliárd dollárért vesz rakétarendszert az Egyesült Államoktól
Orbán döntött: egymilliárd dollárért vesz légvédelmi rakétarendszert az Egyesült Államoktól
525 millióért vettek Mészáros Lőrincék medencés nyaralónak látszó gyümölcsöst Tihanyban
Kezdeményezték a megvádolt Simonka György kizárását a pártból
Hatósági házi karanténba került az újfehértói polgármester
Csak negatív PCR-teszttel kezdhetik meg a tanévet a Semmelweis Egyetem elsőévesei
Breaking - Négy Fradi-pólós vírustesztje pozitív lett
Vonatgázolás! - Sürgősen vérre van szüksége a biciklis fiúnak
Megszólalt Ördög Nóra: mindenki támadja őket
Tragédia: 60 fokos autóban hagyták a 3 éves gyereküket
170 milliós beszerzés egy forintot sikerült az MNB-nek lealkudnia
Fejenként 150 ezer forintos gyorssegély - mutatjuk kik kaphatják meg
Vidnyánszky megszerezte az irányítást az SZFE fölött
Lezárták a szentendrei belváros egy részét - sehol a felújításra ígért állami forrás
Nem jönnek a kormány által megígért milliárdok
Talpra magyar, hí a haza! - Biztos megélhetés, kiszámítható életpálya
Bakondi aggódik: nőtt a migránstömeg miatti fertőzési veszély
Pétfürdő retteg: Ha az felrobbanna, nemcsak nekünk lenne annyi
Novák Katalin: Magyarországon érdemes tanulni, dolgozni és családot alapítani is
Mit dolgozik Orbán minisztere, hogy havi hatmilliót keres?
Egy fűnyíró férfit szúrtak hátba - magyar valóság
De miért aludt Hajdú Péter Demcsák Zsuzsával?
Óriási a tiltakozás Ördög Nóráék balatoni kisboltja ellen
Még az étterem vezetőjét is elvitték - áll a bál a megvert magyar focista ügyében
Egy orosz fővállalkozó akar ismét vásárolni Pakson
Nyugdíj botrány: 32 milliárd forinttal hitelezhették meg a magyar államot a nyugdíjasok
Bekövetkezett amitől féltek - Fehéroroszországban lekapcsolták az internetet
Gödi botrány: Újabb 30 napra felfüggesztették a polgármestert
Az USa bajban van: Egy nap alatt 52 ezer új fertőzött
Kutya meleg lesz, de ez még nem minden
Vészjósló a szállodaszövetség kijelentése a turizmusról
A tudósvilág fél az orosz vakcina miatt - Meggondolatlanság, ostobaság
A tudósvilág fél az orosz koronavírus-vakcina miatt - Meggondolatlanság, ostobaság
Újabb 11 honvédelmi sportközpont építésébe kezd bele Orbán
Fehéroroszország: már újságírókra és tüntetőkre is rátámadtak a rendőrök
Alig fél percet szánt az M1 Híradója a fehéroroszországi helyzetnek
Soros üzent: Magyarországot elfoglalta az Európai Unió egyik legnagyobb belső ellensége
Keményen bünteti az infláció a nyugdíjasokat
Sokba van Mészáros Lőrincnek a horvát luxusvilla
Segíts egy megosztással! - Utcára kerülhet a kislányával egy rákbeteg pécsi anya
125 ember lehet érintett - A háziorvos asszisztense fertőződött meg Pilisborosjenőn