Kezdőlap   Csatlakozz hozzánk facebookon
Közösen üzentek a gyerekvédő szervezetek a kormánynak  

A Kaleta-ügy miatti felháborodás lépéskényszerbe hozta a kormányt, Orbán Viktor ígérete szerint „az őszi törvényalkotás egyik legfontosabb kérdése a gyermekvédelem lesz”, Gulyás Gergely pedig bejelentette, hogy munkacsoportot állítanak fel Kocsis Máté vezetésével, ami felülvizsgálja a hatályos törvényeket.

Bár az jelezheti a kormány gondolkodásának irányát, hogy a Fidesz egykori kommunikációs igazgatóját, a témában ugyanakkor semmilyen tapasztalattal nem rendelkező Kocsist választották a feladatra, a gyerekvédelemben dolgozó szervezetek mégis azt gondolják, hogy ebben a rendkívüli helyzetben kivételesen tudnak hatni a döntéshozókra.

Erről tanúskodik legalább is, hogy petíciót indítottak „olyan összkormányzati lépések sürgetésére, amelyek eredményeként minden gyermek valódi és hatékony védelmet kaphat, hogy ne váljon szexuális erőszak áldozatává, illetve megelőzze az újbóli áldozattá válást, valamint hatékony védelmet biztosítson az erőszakot már elszenvedett gyermekek számára.”

A szervező a Gyermekjogi Civil Koalíció, amelyet az UNICEF hozott létre területen dolgozó civil szervezetek és szakértők összefogására. Szerintük a Kaleta-ügy által uralt elmúlt időszak tanulságai „megerősítették azt, amit a gyermekvédelmi szakma régóta mond:

az áldozatok kiszolgáltatottsága, a körülöttük lévő védőháló hiánya aggasztó, és nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az internet a szexuális ragadozók egyik fő vadászterületévé vált.”

A kilenc pont között szerepel, hogy „az Országgyűlés tartson vitanapot a gyermekbántalmazás és a gyermekekkel szembeni szexuális erőszak problémájáról, és dolgozzon ki egy stratégiát a megelőzésre.”, de a legtöbb olyan általános felvetés, ami már rég megvalósulhatott volna:

A kormányzati szervek teremtsék meg az egyes esetek rendszerszintű kivizsgálását végző szakmaközi fórumok létrejöttének és rendszeres, valódi működésének feltételeit.
A Kormány indítson tudatosságnövelő (felvilágosító, ismeretterjesztő) kampányokat a széles nyilvánosság, valamint az elkövetők és áldozatok számára is.
A Kormány biztosítsa, hogy a szexuális erőszak és kizsákmányolás gyermek és felnőtt áldozatai megfelelő minőségű és ideig tartó ellátást és támogatást kaphassanak erre specializálódott országos segítő rendszer keretében, amelynek forrásai folyamatosan biztosítottak.
A gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai számára legyen biztosítva kötelező szakképzés, melynek része az erőszak természetrajzának ismerete, az áldozatokra gyakorolt hatása, a trauma tüneteinek felismerése és a megfelelő áldozatsegítés.

A gyermekekkel szembeni szexuális erőszakot elkövetőkkel kapcsolatban három fontos ajánlást tesznek: az első, hogy náluk legyen kötelező a

foglalkozástól való eltiltás,

ideértve a gyerekekkel közvetve vagy közvetlenül összefüggő foglalkozást. A másik az

elkövetői nyilvántartás,

amelyet először az MSZP és a Jobbik, majd a Fidesz is kezdeményezett a héten. A radikálisnak számító megoldást támogatják az aláíró szervezetek, de hangsúlyozzák, hogy „a nyilvántartásnak elsődlegesen a gyermekek védelmét kell céloznia, és meg kell felelnie a jogállamiság követelményeinek is”. Továbbá a bevezetése előtt készüljön hatástanulmány és a kormány egyeztessen szakértőkkel. A harmadik pedig a

terápia,

a büntetőjogi szankciók kiegészítéseként, ami hatékony eszköz a bűnismétlés ellen.

Minderről bővebben írnak a petícióban, amelyet a Gyermekjogi Civil Koalíció 13 tagszervezete és több egyéni szakértője jegyez. Hozzájuk - az eddig szinte teljes médiacsendben is - 3700 aláíró csatlakozott az elmúlt két napban.

444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Rengeteg a sérült, halálos áldozat is van - Buszkatasztrófa az M5-ösön
Rejtélyes, külföldi cég főnöke lesz Szijjártó Péter
Hogyan lett Tiborcz a legfiatalabb leggazdagabb?
Zuglói hotelszobát rohant le a TEK - de ki volt bent?
V. Dávid három és fél évet kapott lopásért, de megpróbálta megúszni a börtönt. Egy zuglói hotelben bujkált, ahova a TEK ment érte. Videó az elfogásról. Egy zuglói hotelszobából ...
  
Mindjárt indul az iskola, de még mindig nem tudni, hogyan
Merkely Béla professzor tegnapi tájékoztatása alapján megérkezett Magyarországra a koronavírusjárvány második hulláma. A professzor szerint a legújabb fertőzötteknél már felderíthete...
  
Borkai megtörte a csendet - nyilatkozott
"A világtól elvonultan él, őstermelőként dolgozik a birtokán Borkai Zsolt" - kezdi riportját a Blikk Győr bukott polgármesteréről, az előző önkormányzati választási kampány idején ...
  
Hivatalos: nem vonták meg Borkai kb. 330 ezres járadékát

Csalók használják fel Varga Judit nevével és fotóival
Varga Judit igazságügyi miniszter nevével és fotójával kreált valaki hamis Instagram-profilt. Erre maga a miniszter hívta fel a figyelmet a Facebook-oldalán. Mint írta, az első ránézésr...
  
Hosszú betegség után 47 évesen meghalt a magyar tévés
47 évesen, hosszan tartó betegség után elhunyt a magyar tévés producer, Marschall Péter. Marschall Péter a Paprika-Latino Stúdió cég tulajdonosa volt, producerként többek között olyan ...
  
Vonattal ütköző autó: egy gyerek is ült a kocsiban
Életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba mentőhelikopterrel azt a férfit, aki hétfőn autójával vonat elé hajtott a Nógrád megyei Szügyben. A vele utazó gyereket is kórházba sz...
  
Azonnal figyelmeztette Brüsszel Lukasenkát
Várhelyi Olivér is aránytalannak és elfogadhatatlannak nevezte a tüntetők elleni erőszakot a fehérorosz elnökválasztások éjszakáján. Ötven civil és 39 rendőr megsérült, összesen h...
  
1,8 milliárd forintért őrizhetik a Puskás Arénát
Aki elnyeri a feladatot, annak kinéz további két év hosszabbítás. Újabb, a Puskás Aréna működését biztosító közbeszerzést írt ki a Nemzeti Sportközpontok, ezúttal őrzés, rendezv...
  
Orbán szerint nincsenek veszélyben az uniós forrásaink
Magyarország az uniós mentőcsomagból és költségvetésből összesen mintegy 40,7 milliárd euró vissza nem térítendő támogatáshoz juthat, továbbá 10 milliárd euró hitelt vehet fel. A ...
  
Polt Péter nem vizsgálhatja a balatoni összefonódásokat
Polt Péter biztosan nem fogja firtatni, hogy van-e gazdasági összeférhetetlenség Szabadics Zoltán milliárdos vállalkozó és a Balatoni Hajózási Zrt. igazgatósági elnöke, valamint a Magya...
  
Vírus gyanú: nem rendel a pilisborosjenői háziorvos
Ózongenerátorral fertőtlenítik az orvosi rendelőt. Pilisborosjenő hivatalos Facebook-oldalán jelentette be a polgármester, hogy Kovács Levente háziorvosi rendelése koronavírus-fer...
  
Rendőrségen landoltak Vadai Ágnes kérdései
A képviselő a szlovén cégen keresztül beszerzett orvosi eszközökről kérdezte Polt Péter legfőbb ügyészt. Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő tett fel újabb kérdést a szlov...
  
Mészáros Lőrinc kölcsönadott saját magának egy focistát
Felcsútra igazol az eddig Eszéken focizó Antonio Mance, tehát Mészáros horvát fociklubjából Mészáros magyar fociklubjába kerül. A felcsúti Puskás Akadémia hivatalos honlapján jelente...
  
Megkérdezték, hol vannak vírusos gócpontok: továbbra is alaposan mossunk kezet
Hiába szerettük volna megtudni az Operatív törzstől, hogy hol vannak jelenleg Magyarországon koronavírusos gócpontok, vagy hogy hol fertőzödnek meg az újabb betegek, a válaszban csak álta...
  
Süli János több mint bruttó hatmillió forintot keres havonta
Három államtitkárnak pedig hivatali lakást is biztosítanak. A Miniszerelnöki Kormányiroda (MKI), a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Miniszterelnökség politikai vezetőinek juttatásairó...
  
Titkolják, hogy gratulált-e Orbán Viktor az újraválasztott Lukasenkának
Megkérdeztük a miniszterelnök hivatalát, de nem válaszoltak. Alekszandr Lukasenkát vasárnap ötödik alkalommal választották elnöknek, az ellenzék szerint csalással, Putyin és Erdogan m...
  
Szennyvízadatok: 4-10 napon belül növekedni fog a megbetegedések száma
Budapesten és Debrecenben is enyhén növekszik a koronavírus-örökítőanyag mennyisége a szennyvízben a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) augusztus második hetén végzett vizsgálata...
  
Kásler: nem tartjuk a távolságot, nem viseljük a maszkot
Az elmúlt napokban Magyarországon is növekedésnek indult a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma. Vasárnap 43 új esetet jelentettek, amire május óta nem volt példa, hétfőn pedig ú...
  
Merkely Béla: Elérkeztünk a második hullám küszöbére
A Semmelweis Egyetem rektora szerint elérkeztünk az új típusú koronavírus második hullámának küszöbére. Merkely Béla azt írta, az előző hónapban a behurcolt esetek domináltak, ki le...
  
Rejtélyes, külföldi cég főnöke lesz Szijjártó Péter
A kormányhatározat szót sem ejt arról, mi szükség egy új állami cégre a külföldi vállalkozások résztulajdonainak megszerzéséhez. Az állam egy saját, zártkörűen működő részvén...
  
Hogyan lett Tiborcz a legfiatalabb leggazdagabb?
Simicskától a körözött szaúdi milliárdoson keresztül az adófizetőkig bezárólag sokak segítségérére rászorult a kormányfő saját lábán álló leányának férje, Tiborcz István, ...
  
Orbán a lányairól: saját erejükből boldogulnak
A miniszterelnök Facebook-oldalán rendre jelennek meg részletek a pénteki Kossuth Rádiós interjúkból. Most azt a részt vágták ki, ahol Orbán Viktor arról beszél, rengeteg gratulációt k...
  
Müller Cecília: jelentősen emelkedett a migrációs nyomás
A tavaszi visszaesést követően jelentősen emelkedett a migrációs nyomás a magyar-szerb határon - jelentette ki az országos rendőrfőkapitány-helyettes csütörtökön Röszkén, sajtótáj...
  
Végre kiderült, hogy jött a képbe a nyunyóka!
Müller Cecília felrobbantotta az internetet: mindenki nyunyókázik, és megosztja, náluk hogy hívják a gyerekük kedvenc alvós figuráját. Az országos tisztifőorvosból ugyanis az Operatív...
  
Rossz minőségű szájmaszkokra csapott le a NAV!
Több mint százezer rossz minőségű egészségügyi védőfelszerelést és más hamis terméket találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy szlovák kamionban az M1-es autó...
  
Budapest már készül - elkerülhetetlen a második hullám Karácsony szerint
Karácsony Gergely főpolgármester a legrosszabbra készül a friss koronavírus-adatok alapján. A főpolgármester úgy véli, a koronavírus-járvány második hullámát nem lehet elkerülni, a k...
  
Nem marad magányos Vajna Tímea - eddig nehezen nyitott más férfi felé
Most már biztosan nem marad magányos Vajna Tímea (37)! Párkapcsolata egyre jobban alakul Zoltánnal, aki még az Egyesült Államokba is követné szerelmét. Andy Vajna (†74) özvegye férje ha...
  
Fontos adatok jönnek a következő napokban
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a fogyasztói árindex júliusi adata és az idei második negyedéves bruttó hazai termék (GDP). Kedden közli a ...
  
Figyelem! - Megváltoztatja a hitelmoratórium szabályait a kormány
Megint a bankokon csattanhat az ostor. Figyelemre méltó üzenete volt a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergelynek a hitelmoratórium alakulását illetően. Lapunk munkatársa kérdezte a min...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Közösen üzentek a gyerekvédő szervezetek a kormánynak
A Kaleta-ügy miatti felháborodás lépéskényszerbe hozta a kormányt, Orbán Viktor ígérete szerint „az őszi törvényalkotás egyik legfontosabb kérdése a gyermekvédelem lesz”, Gulyás Gergely pedig bejelentette, hogy munkacsoportot állítanak fel Kocsis Máté vezetésével, ami felülvizsgálja a hatályos törvényeket.

Bár az jelezheti a kormány gondolkodásának irányát, hogy a Fidesz egykori kommunikációs igazgatóját, a témában ugyanakkor semmilyen tapasztalattal nem rendelkező Kocsist választották a feladatra, a gyerekvédelemben dolgozó szervezetek mégis azt gondolják, hogy ebben a rendkívüli helyzetben kivételesen tudnak hatni a döntéshozókra.

Erről tanúskodik legalább is, hogy petíciót indítottak „olyan összkormányzati lépések sürgetésére, amelyek eredményeként minden gyermek valódi és hatékony védelmet kaphat, hogy ne váljon szexuális erőszak áldozatává, illetve megelőzze az újbóli áldozattá válást, valamint hatékony védelmet biztosítson az erőszakot már elszenvedett gyermekek számára.”

A szervező a Gyermekjogi Civil Koalíció, amelyet az UNICEF hozott létre területen dolgozó civil szervezetek és szakértők összefogására. Szerintük a Kaleta-ügy által uralt elmúlt időszak tanulságai „megerősítették azt, amit a gyermekvédelmi szakma régóta mond:

az áldozatok kiszolgáltatottsága, a körülöttük lévő védőháló hiánya aggasztó, és nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az internet a szexuális ragadozók egyik fő vadászterületévé vált.”

A kilenc pont között szerepel, hogy „az Országgyűlés tartson vitanapot a gyermekbántalmazás és a gyermekekkel szembeni szexuális erőszak problémájáról, és dolgozzon ki egy stratégiát a megelőzésre.”, de a legtöbb olyan általános felvetés, ami már rég megvalósulhatott volna:

A kormányzati szervek teremtsék meg az egyes esetek rendszerszintű kivizsgálását végző szakmaközi fórumok létrejöttének és rendszeres, valódi működésének feltételeit.
A Kormány indítson tudatosságnövelő (felvilágosító, ismeretterjesztő) kampányokat a széles nyilvánosság, valamint az elkövetők és áldozatok számára is.
A Kormány biztosítsa, hogy a szexuális erőszak és kizsákmányolás gyermek és felnőtt áldozatai megfelelő minőségű és ideig tartó ellátást és támogatást kaphassanak erre specializálódott országos segítő rendszer keretében, amelynek forrásai folyamatosan biztosítottak.
A gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai számára legyen biztosítva kötelező szakképzés, melynek része az erőszak természetrajzának ismerete, az áldozatokra gyakorolt hatása, a trauma tüneteinek felismerése és a megfelelő áldozatsegítés.

A gyermekekkel szembeni szexuális erőszakot elkövetőkkel kapcsolatban három fontos ajánlást tesznek: az első, hogy náluk legyen kötelező a

foglalkozástól való eltiltás,

ideértve a gyerekekkel közvetve vagy közvetlenül összefüggő foglalkozást. A másik az

elkövetői nyilvántartás,

amelyet először az MSZP és a Jobbik, majd a Fidesz is kezdeményezett a héten. A radikálisnak számító megoldást támogatják az aláíró szervezetek, de hangsúlyozzák, hogy „a nyilvántartásnak elsődlegesen a gyermekek védelmét kell céloznia, és meg kell felelnie a jogállamiság követelményeinek is”. Továbbá a bevezetése előtt készüljön hatástanulmány és a kormány egyeztessen szakértőkkel. A harmadik pedig a

terápia,

a büntetőjogi szankciók kiegészítéseként, ami hatékony eszköz a bűnismétlés ellen.

Minderről bővebben írnak a petícióban, amelyet a Gyermekjogi Civil Koalíció 13 tagszervezete és több egyéni szakértője jegyez. Hozzájuk - az eddig szinte teljes médiacsendben is - 3700 aláíró csatlakozott az elmúlt két napban.
Zuglói hotelszobát rohant le a TEK - de ki volt bent?
Mindjárt indul az iskola, de még mindig nem tudni, hogyan
Borkai megtörte a csendet - nyilatkozott
Hivatalos: nem vonták meg Borkai kb. 330 ezres járadékát
Csalók használják fel Varga Judit nevével és fotóival
Hosszú betegség után 47 évesen meghalt a magyar tévés
Vonattal ütköző autó: egy gyerek is ült a kocsiban
Azonnal figyelmeztette Brüsszel Lukasenkát
1,8 milliárd forintért őrizhetik a Puskás Arénát
Orbán szerint nincsenek veszélyben az uniós forrásaink
Polt Péter nem vizsgálhatja a balatoni összefonódásokat
Vírus gyanú: nem rendel a pilisborosjenői háziorvos
Rendőrségen landoltak Vadai Ágnes kérdései
Mészáros Lőrinc kölcsönadott saját magának egy focistát
Megkérdezték, hol vannak vírusos gócpontok: továbbra is alaposan mossunk kezet
Süli János több mint bruttó hatmillió forintot keres havonta
Titkolják, hogy gratulált-e Orbán Viktor az újraválasztott Lukasenkának
Szennyvízadatok: 4-10 napon belül növekedni fog a megbetegedések száma
Kásler: nem tartjuk a távolságot, nem viseljük a maszkot
Merkely Béla: Elérkeztünk a második hullám küszöbére
Rejtélyes, külföldi cég főnöke lesz Szijjártó Péter
Hogyan lett Tiborcz a legfiatalabb leggazdagabb?
Orbán a lányairól: saját erejükből boldogulnak
Müller Cecília: jelentősen emelkedett a migrációs nyomás
Végre kiderült, hogy jött a képbe a nyunyóka!
Rossz minőségű szájmaszkokra csapott le a NAV!
Budapest már készül - elkerülhetetlen a második hullám Karácsony szerint
Nem marad magányos Vajna Tímea - eddig nehezen nyitott más férfi felé
Fontos adatok jönnek a következő napokban
Figyelem! - Megváltoztatja a hitelmoratórium szabályait a kormány
Pofátlanul elszálltak a balatoni szállások árai
Magyarországra költözik a szerb foci
Az M3-as elesett: Öt kilométeres a dugó
Lángolt egy pirotechnikai eszközökkel teli raktár Csepelen
Hongkong: elvitte a rendőrség az egyik ellenzéki lap tulajdonosát
Képet posztolt a zsúfolt iskolai folyosóról, megbüntették érte
Egy tüntető meghalt de Lukasenka 80,23 százalékkal győzött
Nyugodjon le mindenki a p... gólyatáborok azok lesznek!!
Magyarország: Három beteg meghalt
Müller Cecília: az illegális migránsok megtagadják az együttműködést
Pénzügyminisztérium: júliusban nem érkezett uniós bevétel a költségvetésbe
A fészkéből kilógó madzagon akadt fenn egy gólya